Tesztelte a DxO az 5D Mark IV-et – elemzés

És nem ért minket meglepetés. A gép remek, de nem piacvezető. Kérdés, hogy számít-e ez?

Tesztelte a DxO Labs a Canon EOS 5D Mark IV kamerát. Kielemezzük az eredményeket a két (pontosabban három) fő konkurens termékkel, vagyis a Nikon D810-zel és a Sony A7R II-vel (és végül a Pentax K-1-gyel).

Először az összegzés:

screen-shot-2016-09-15-at-22-19-55

Ebből ugye azt látjuk, hogy a Mark IV összpontszámban jelentősen alulmaradt a Nikonhoz és a Sonyhoz képest. Hogy miért? A válasz kézenfekvő: a Sonynak BSI CMOS szenzora van, fullframe gépek közül egyedüliként a piacon, emiatt ISO-ban verhetetlen…legalábbis eszerint a táblázat szerint. A 26bites színmélysége is magasabb a többieknél, az alapérzékenységen mért dinamikatartománya pedig picivel van a Canon fölött. Összességében ezek miatt rekordpontszámot kapott a maga nemében. A Nikon D810-ben pedig ugye nem ISO100 az alapérzékenység, hanem (kültérben gyakran vakuzók számára irigylésre méltó módon) ISO64. Ezen a nagyon alacsony natív ISO érzékenységen a Nikon elhúz a dinamikatartományával, kb. 0,9-1,2 FÉ-kel jobb a konkurenciánál, és a színmélysége is remek. Ezek miatt a D810 is extramagas, rekordközeli pontszámot kapott. Ha így nézzük, akkor az 5D Mark IV erős közepes teljesítmény nyújt. Összegzésben…de a DxO Mark összegzése nem túl igazságos, így lássuk a részleteket.

Színmélység

Színmélységben a Sony relatíve magasan a többiek fölött van, ez tisztán látszik. Irigylésre méltó:

color

…viszont a Nikon D810 a magasabb ISO értékeken pariban van a Canonnal. Nyert a Sony, de nem sokkal, a DxO a saját magyarázata szerint azt állítja, hogy 1bit alatti különbség nem észrevehető, itt pedig 1-1.5 bit körül van a különbség a Sony és a többiek között, tehát épp csak az észrevehetőség küszöbén táncol. De az előnye elvitathatatlan. Mikor jön ez jól? Ha magas minőségű printben gondolkozunk, ugyanis a Sony színpatkója a legnagyobb a gépek közül, ez tudja rögzíteni a legtöbb színt.

Dinamika

Dinamikatartományban már érdekes a helyzet. Szereti mindenki hangoztatni a 13-14 FÉ-es dinamikát, de tudnunk kell, hogy ez alap érzékenységre vonatkozik, márpedig egy átlag fotós sok esetben nem alap érzékenységen fotóz.

dinamika

Mit látunk az ábrán? Azt, hogy a Nikon “hatalmas” dinamika előnye a többiekhez képest ISO 64-en jön ki leginkább, ISO 100-on már a Nikon 14,36FÉ, míg a Canon 13,59FÉ, a Sony pedig 13,9FÉ, ISO200-on pedig a Canon 13,4FÉ, a Sony 13,3FÉ, a Nikon 13,48FÉ. Vagyis tökugyanaz, és ez nem változik ISO400-on sem, történetesen az egész “banda” 12.6-12.8 körül van.

A Canon ISO100-ról ISO400-ra állítva tehát mindössze 5,5%-ot veszít a dinamikatartományából. Ezzel szemben a “dinamikabajnok” Nikon D810 14,4%-ot, ha ISO64-ről ISO400-ra tekerjük. Persze a Nikonnál ez eggyel több lépés (64 ->100-> 200-> 400), így mondhatnánk hogy igazságtalan és tekerjünk eggyel több lépést a Canonon is (jelen esetben, 4 lépést vagyis 100-ról ISO800-ra), de ez csak az elmélet, a gyakorlat azt mondja, hogy ettől még nem lesz több fény a környezetünkben, hiába ISO64 a Nikon alapérzékenysége, ha fogy a fény vagy elkezdünk rekeszelni, a Nikont ugyanúgy 400-ra kell tekerni, mint a Canont. De ha mindenáron igazságosak akarunk lenni, tekerjük a Canont ISO800-ra és vegyük észre, hogy 10,3%-ot esett a dinamikatartománya, ami itt 12,18FÉ-nél jár, míg a Nikoné 11,67FÉ ebben a régióban.

Persze ez szőrszálhasogatás, mert az, hogy 12,18, vagy 11,67, az a való életben nem sokat számít. A legnagyobb különbség a két gép között egyébként ISO1600-nál van, ekkor a Canon 11,46FÉ-et tud, a Nikon pedig 10,72-t. Ez már talán érezhető a való életben is (a DxO szerint 0,5FÉ alatti különbség alig érzékelhető), de még mindig nem egetverő, hiszen mindössze 0,74 FÉ a difi. Ugyanakkor vegyük észre, pont ennyi az előnye ISO100-on a Nikonnak a Canonnal szemben, szóval azt hiszem kvittek lettek a gépek ezzel. Ami a Sonyt illeti, persze itt is remekel, ISO100-on picivel a Canon fölött van, 200-on és 400-on pariban van a többiekkel, majd felfelé haladva tovább 800-ra, 1600-ra stb., egy kissé a Canon fölött van, de mindehol 0,1-0,2, max 0,3FÉ a különbség, ami elhanyagolható, a való életben nem fog kiütközni. Szóval itt nem hirdetnék egyértelmű nyertest, ha rengeteg fényünk van, akkor a Nikon viszi a prímet, ha viszont emelni kell az ISO-t akkor lényegében tökegyforma a három masina és semmi szégyenkeznivalója nincs a Canonnak, sőt 100-ról 1600-ig emelve arányaiban ő tartja a legjobban a dinamikatartományát az alap dinamikájához képest az egész csapatból.  Ha nagyon nyertest kellene hiretni, akkor én a Canont hoznám ki, mert praktikusabb munka közben hanem változik jelentősen a dinamika az érzékenység növelésével, így nem fogunk izzadva ISO-t emelni. Régen azért emeltünk ISO-t izzadva mert tudtuk hogy rémesen zajos lesz tőle a kép, a jövőben meg azért emelünk izzadva ISO-t mert tudjuk hogy drámaian elkezd romlani a gigamega dinamikatartományunk?

Zaj

noise

A fenti ábrán látható a zajtesztje a három gépnek. Az összesítésben (oldal tetején) 440 egységnyi ISO értékkel elhúz a Sony a Canontól, és 580-nal a Nikontól, ám a fenti ábra nem mutat egetverő különbséget, zajban tökegyforma a három masina. Annyi történik csupán, hogy az extrémmagas zónában a Nikon elmarad, de ő a legöregebb masina a három közül és hát a gyártók a legtöbbet mindig magas ISO-ban fejlesztenek. Ez már amúgyis a használhatatlan-körüli tartomány, szóval érdemben ne foglalkozzunk vele.

…és akkor a Pentax K-1

(UPDATE: most vettem észre, hogy a Pentax K-1 teszt a DxO-n még újabb, mint az 5D IV teszt, e cikk írásának napján, szeptember 15-én került ki online, így elnézést kérek a cikk címéből, felvezetéséből és témavezetéséből fakadó esetleges egyoldalúságért, nem vettem észre, hogy ez legalább akkora szenzációszámba megy, mint az 5D IV teszt, ha épp nem nagyobb. Számomra egyértelmű volt hogy a Pentax a Nikon D810 szintjén lesz kb, így ezt kész tényként kezeltem a cikk írásakor (mint ahogy azt is, hogy a Sony remek), nem afféle frissen megjelent szenzációként. Emiatt úgy tűnhet, mintha a Pentax teljesítménye nem lenne akkora szám, mint a Canoné.)

Tekintve hogy a DxOMark csak három gépet enged összehasonlítani, álljon itt külön a negyedik, a Pentax K-1, ami – ahogy az alábbi ábrákon is látszik – a legjobb ár/érték arányú fullframe DSLR. Veri a Mark IV-et, veri a D810-et és néhol veri a Sony A7R II is, mindezek árának kb a feléért. Persze sokkal nem veri, mert színérzékenységben 1 bit alatt van az előnye, zajban szinte ugyanaz, egyedül dinamikában tud 1 fényértékkel többet a Canonnál, és ISO100-on 1/3FÉ-kel többet a Nikonnál. Mellesleg 100-ról 400-ra állítva 11,7%-ot veszít a dinamikájából (Canon 5,5%), 100-ról 1600-ra pedig 24,8%-ot (Canon 15,6%). Zajban megintcsak tökegyforma a három gép, bár extrém-magas ISO-tartománynál a Canon picit elhúz.

k1color k1dyn k1noise

Érdekesség ugyanakkor, hogy a Pentax K-1 szinte koppra a nominális ISO skálán mozog, vagyis a mért ISO és a névleges ISO megegyezik, míg a Canon, a Sony és a Nikon rendre alálő, nagyjából 1/2 blendényit. A Pentaxban viszont – ha jó látom – nincs ISO50.

screen-shot-2016-09-16-at-10-29-45

Ha végső ítéletet kellene hirdetni, akkor azt mondanám, hogy elhanyagolható a különbség a 4 fényképezőgép között. Persze a Sony valamivel jobb, de a való életben ennek nem fogjuk különösebb hasznát venni. Onnantól kezdve, hogy a szenzorok és algoritmusok szinte tökegyformák a gépekben, már az egyéb szolgáltatások, funkció és az ár kell döntsenek. A D810-ben, a Pentaxban és a Sonyban nincs AA-szűrő, tehát élesebb képet ad azonos objektívvel, de hajlamos lehet a moiré effektre. A Pentax a legolcsóbb, a D810 a második legolcsóbb. A Sonyban EVF van, amit lehet szeretni és utálni, továbbá ez bírja a legrövidebb ideig egy akkuval. A Canonban van Dual-Pixel AF, Dual-Pixel RAW (bár ennek hatékonysága még kérdéses), vagy remek autofókusz mind keresőben, mind élőképben. Videóban viszont gyenge. És akkor még nem beszéltünk az objektívekről. Ha valakinek van egy rakás Canon vagy Nikon obija otthon, akkor jó eséllyel nem fog egy könnyen más márkához pártolni. A Sony A7R II is a saját obijaival a leggyorsabb és ott is csak a fényerős optikákat használva tudja felvenni a versenyt a többi DSLR-rel. A Nikon D810 a legöregebb a maga 2 évével a fenti gépek közül, szóval számára nem túl igazságos ez az összehasonlítás, vélhetőleg a D820/850 picit majd átszabja az erőviszonyokat, de arra mérget vehetünk, hogy ugyanannyiba fog kerülni mint a Mark IV és a Sony. Szóval – mint már fentebb említettem – ár/érték arányban a Pentax a legjobb, de ott meg nincs akkora és olyan minőségű objektív választék, mint a Canonnál vagy a Nikonnál. Ha nem professzionális munkára veszünk gépet, akkor ez nem számít, de ha kell a képszélen is éles és nem torzító optika, kell a tilt-shift, vagy épp kell a nagytele villámgyors autofókusszal még akkor is ha 2x telekonvertert rakunk rá, akkor Canon vagy Nikon a legjobb választás. Amúgymeg mind a négy géppel lehet jó és vacak képeket is lőni, ezt azért jegyezzük fel egy hűtőmágnessel a frigóra.

Most valószínűleg sokan megköveznek majd, de itt van nekünk egy istenített Sony A7R II, ami tény és való, hogy a világ egyik legjobb, ha nem a legjobb képet produkáló fényképezőgépe, de a fentieket és a részleteket figyelembe véve én még mindig nem látom indokoltnak a megvételét, pláne egy meglévő rendszer cseréjét (hozzáteszem például Schram Andris is a minap mesélte, hogy használta pár hónapig az A7RII-t és most adta el vagy árulja, mert nem tudott megbarátkozni a géppel, hiába jó a képminősége. A Tripodcastes Sztyui is tudtommal ugyanígy járt, bár ő csak tesztre kapta.). A gép közel annyiba kerül, mint a Canon 5DIV, az igazán minőségi objektív kevés hozzá és aranyárban mérik*, akkuból be kell tárazni hozzá, az EVF-et sokan utálják, így csak a képminősége marad igazi előnyként, de az meg a fentiekből látható, hogy nem indokolja a váltást, mert nem annyival jobb a konkurenciánál. Nem mondom, lehet hogy jön egy Sony A9 ami újra lesöpri a mezőnyt…meglátjuk.

* (ha jól számolom egészen pontosan 12db fix fényerős, magasabb szintű Sony, Sony G, Sony GM és Carl Zeiss obi van, melyek döntő többsége 400ezer Ft feletti, nem ritkán 600ezer Ft feletti)

A DxO teljes 5D Mark IV elemzését itt találjátok.

Szerző: Korecz Márk

Reklámfotózásban és vállalati fotózásban foglalkoztatott alkalmazott fotográfus, a FotóSarok Blog, továbbá az egyetlen stúdióvilágítással foglalkozó, hazai blog alapító szerzője.

Oszd meg ezt a posztot
  • Korrekt! :-) Annyit azért hozzátennék, hogy esküvő- és rendezvényfotósoknak a vegyes iso használat miatt ez így teljesen igaz, de aki csak portrézik, divat, stb. (nem stúdiókörülmények között), annak bizony az iso 64-és kb 800 között van az élet, és ott számíthat a dinamika. nagyon is.

    • Kicsit kiegészítettem még a cikket, de a mondanivaló nem változott. Minimális a különbség a gépek között, ezt egy portré vagy divatfotós se fogja érzékelni. ISO 64-en jön ki egyedül a Nikon előnye, de ISO64-en nagyon ritkán fotóz az ember, azt leginkább vakuzásnál használjuk a szinkronidő miatt – szerintem – ott meg a vaku miatt már annyira nem lényeges a nagy dinamika, hiszen azért világítunk hogy áthidaljuk. Mellesleg az esküvő egyben portréfotózás is.
      Szerintem a tárgy és ételfotósokon kívül nincs fotós, akinek ne számítana a magasabb iSO tartományokban tapasztalható teljesítmény, márpedig a fenti 4 gép iso 100-200tól már szinte teljesen egyforma.

      • Egy kivétel van az f/1.4 meg f/1.8 rekesz, itt lehet még jelentősége az ISO64-nek. Ekkor 1,2FÉ a Nikon előnye. Kérdés hogy ennyi előnyért valaki képes-e eladni egy meglévő rendszert és bevásárolni egy újból.

        • ePtOn

          Még 400e forint az előnye a Canon-hoz képest a D810-nek.
          Egy kicsit azért túl lett tolva ez a Mark 4 a részetekről, már kicsit sok róla a cikk és már annyira bizonygatjátok, hogy brutál jó, hogy én már nem hiszem el.. Értem, hogy tetszik Nektek, meg minden, de van ezen kívül is élet….azokról meg alig esik szó a blogon…

          • Azért hidd el nyugodtan :D Amikor az 5D Mark III megjelent akkor ugyanennyi cikk volt róla, ráadásul egyidőben jött a Nikon D800-zal kb, így összehasonlítások, tesztek tömkelege, előtte meg persze a pletykák. Akkor még kevesebb pletyka volt a bejelentés előtt, mára ez is egy iparággá nőtte ki magát szinte, így a bejelentés előtt többet lehetett írni róla.
            Nem csak itt a blogon esik szó ennyit erről, hanem a szakmai világsajtó többi táján is. Most mindenki ezt a gépet teszteli, erre figyel, e az ősz egyik legfőbb terméke. Egyrészt azért mert hendikeppel indult a Canon, amit ez a gép igyekszik javítani, ez már önmagában nagy szó. Másrészt meg azért, mert az 5D Mark III a világ 5. legnépszerűbb fényképezőgépe (Flickr adatok, az első négy iPhone). Ehhez jön még az 5Ds, az 5DII, vagyis ez a világ legnépszerűbb, legtöbbet használt fényképezőgépe, ezért a kitüntetett figyelem.
            De tény hogy legutóbb azt ígértem, több cikk nem lesz a Mark IV-ről (ami azt jelzi hogy én is soknak éreztem már), legközelebb a saját tesz lesz csak. Ez most annyiból változott, hogy kijöttek a DxO eredmények és a legtöbb fotósnak ez a benchmark, erre alapozza a döntéseit kamera vásárláskor vagy megítéléskor, szóval ez jelentős momentum egy kamera életében. Másrészt pedig a saját 5DIV teszt vélhetőleg elmarad. A Canon úgy tűnik nem szándékozik tesztpéldányt adni, a saját gépvásárlásomat meg ésszerű anyagi megfontolásból inkább jövő évre halasztottam. Azért szerettem volna idén szeptemberben beszerezni hogy tudjak írni róla és éles körülmények között elsőként tesztelni, de végül idejekorán írt már róla tesztet a Pixinfó, az MLZ blog is épp most teszteli (ők kaptak tesztpéldányt a Canontól, a Pixinfó már a megjelenés előtt), a külföldi szaksajtó tele van tesztekkel és real-world review-kal, így okafogyottá vált a dolog, emiatt tehát nem adnék ki 1,3 millió Ft-ot, mert jövőre már jó eséllyel 20%-ot esik az ára…majd megveszem akkor.

          • ePtOn

            Elképesztően hasonlít a viselkedésed, reakciód az Apple rajongókéhoz. Ezek után azt hiszem teljesen felesleges lenne érdemi vitát folytatni a Canon cikkekkel, tudásukkal kapcsolatosan.

          • Haha, szóval úgy érzed ez hitvita? Akkor nincs miről beszélgetnünk.

          • tökfilko

            :)

            Gyere Márk megölelünk ha bántanak téged :)

          • LOL! :DD

          • Dzsokijuing

            Mi az apple ?

  • scarbantia

    A Pentax K-1 a kezdetektől tetszik, toronymagasan a legjobb ár/érték arányú gép a piacon (itthon 610e Ft boltból!), a legjobb szenzorral, és rengeteg innovatív funkcióval. (pl. a bayer rács kiiktatása stúdióhoz, esetleg tájképhez nagyon nagy dolog, ha nem mozog a téma, akkor ezzel a szenzor tudása megtöbszörözhető) Annyira nem is az objektívek hiánya izgat (K-1-re is elérhető egy frankó Sigma Art sorozat), hanem hogy mit tud AF terén. Attól félek, hogy itt vérzik el, ha a munkakövetelményeket nézzük. De szerintem igazából mindenkinek, akinek nem létkérdés a profi AF, annak a Pentax K-1 egy nagyon jó döntés. Egy kicsit bennem van a lázadás, de nem vagyok elég tökös hozzá… (meg szívtam már eleget így is :P)

    Az 5DIV elég jó lett, de nem maradok le semmiről, ha majd pár év múlva váltok. (most két vázat lecserélni rá üzletileg agyatlan döntés)

    • Szerintem a Pentaxon szinte mindenki elgondolkozott már kisebb-nagyobb komolysággal :D
      Magam is úgy döntöttem egyébként hogy jövőre lesz leghamarabb 5DIV. Egy tesztcikk miatt lett volna jó még most ősszel, de ismerve a körülményeket, okafogyottá vált a dolog. Mindjárt vége a szezonnak, télre már felesleges ekkora beruházás. A tavaly telem picit necces volt, a sok állandó ügyfél egyszerre ült le és generált uborkaszenzont két hónapra, amit megéreztem. Kétgyerekes apukaként ezt mégegyszer nem kísérlem meg csak azért hogy eggyel jobb fényképezőgépem legyen. Ebben a döntésben szerepet játszott, hogy a béka segge alá kerültek az 5DIII eladási árak, így sz.rt se ér a régi vázam (régi??? nincs még egy éves, garis, 22ezer expóval!), legalább nettó 400-500ezer Ft-ot hozzá kellene tennem a Mark IV-hez. Ezt sem értem, mert nem ez a jellemző a magyar használtpiacon, hanem az hogy mindenki nettó bolti ár fölött akarja árulni a használt cuccát és bolti árként a nagy kereskedők árait veszik figyelembe. Ehhez képest most vagy nettó ár alatt mennek a használt 5D-k, vagy nettó bolti áron, de bolti árként a noname, készlettel nem rendelkező webshopok árait veszik alapul. Ilyenre példa nem volt még, és nincs is. Jellemző, hogy most akartam iPhone SE-t venni a páromnak szülinapjára. Bolti ár bruttó 158ezer, nettó 125ezer. Használtpiacon 125-135ezer Ft a telefon. Találtam egy boltot, ahol újonnan 158 helyett 135ezer volt a telefon. Odamentem, megvettem, kiderült hogy nulla áfás a számla, valami különbözeti adózásba esik. Na ez a jellemző itthon, az 5D-vel valamiért mégsem ez történik.

  • Anulu

    Jó elemzés lett, és ezzel a részével többé kevésbé egyet is értek :) de van egy két állítás ami nem állja meg a helyét, és véletlenül sem kötözködni akarok csak egyszerűen nem állja meg a helyét, vagy csak részben :) Tudom beszéltük már hogy mindenkinek a saját “gyerekét” védi, és ez most nálad is észrevehető az utolsó bekezdésben, úgyhogy leszek most az ellenpólusod, remélem nem haragszol meg érte :)

    “A gép annyiba kerül, mint a Canon 5DIV” Az R2 300 dodóval olcsóbb kint, itthon 150 ezerrel (ennyiért már lehet egy jó obit kapni)
    “csak a képminősége marad igazi előnyként” Meg az IBIS (ami jó pár stopot hozz iso teljesítményben) meg a VIDEO (khmm az nem kicsit), Az EVF ami egészen új lehetőségeket ad mint fotózás mint videózás terén (igen az amit sokan utálnak, de annál többen szeretnek, mert a sok utáló közt a legtöbb olyan aki még bele sem nézett ilyenbe :) ).
    “az igazán minőségi objektív kevés hozzá” pont a napokban tesztelte végig Dxo a Sony obi paletáját nekem nem úgy tűnik hogy nem minőségiek, hogy kevés lenne az relatív, jelenleg sűrűben jönnek idén az FE obik mint facebook appra a frissitések,Aranyárban vannak ez teljesen igaz, de az L-es obiknál sem sokkal jobb a helyzet., +ha valaki nem ijed meg az adaptertől metabones-al már teljes értékű natív obiként használhatok a Canon obijai (face detectel és eye af-el !)

    Hogy ki mit tud megszokni az meg nem releváns, én pl nem tudnám megszokni hogy az lcd-t nézegessem hogy jó-e az expó mert megszoktam hogy a kép elkészülte előtt tudom hogy jó.
    Az hogy nem éri meg váltani, egy fotósnak talán nem (sőt ha még nem elég nyitott egy új technológiára azt mondom ne is váltson), de aki nem csak fotózik hanem videózik is, annak meg egyenesen muszáj váltani, ezt a Canon tette egyértelművé az 5DIV élhetetlen videó képességeivel.

    • Igaz, én a videót sosem nézem, ez hiba. Mondjuk a fotós ismerőseim – tippem szerint – 20-30%-a ha videózik is a fotózás mellett, szóval ha magamból és a 200 körüli fotós ismerősből indulok ki, akkor azt mondom hogy van rengeteg fotós, és van rengeteg videós, más-más preferenciákkal, és van pár ember aki fotós és videós egyben…na utóbbiak feltétlesen olvassák a cikkeimet! :)
      Az A7RII ára meg kérdéses, most épp azt látom hogy a Fotoplusnál valóban 150ezerrel olcsóbb, a 220-voltnál meg csak 50ezerrel olcsóbb az 5DIV-nél, mindezt úgy, hogy az 5DIVnek ez a bevezető ára. A Sony olcsóbb volt, de bejátszott náluk az augusztusra ígért áremelés. Szerintem annyi történik csak hogy a Fotoplusnál még a régi áras készletből van, addig tartják az árat, a 220voltnál meg már új, emelt árú beszerzésből van gép, ők már az új áron dolgoznak. Ezeket érdemes figyelembe venni, a tét (és készlet) nélküli noname webshopokat, akik tíz meg százezrekkel teszik ki olcsóbban és vagy szürkeimportot árulnak amiknek itthon megtagadják a javítását, vagy nem árulnak semmit csak vevőcsalogató az olcsó ár, de a termék sosem érkezik meg és pár hét múlva törlik a rendelést.
      Az hogy 150ezerért lehet jó obit kapni ezt ugye nem gondolod komolyan. Max manuál fókuszos Samyangot, ami persze jó, de nem egyenértékű egy jó minőségű, jó AF-fel rendelkező Carl Zeiss vagy GM-s optikával vagy akár egy Canon L-es optikával amik 400-500ezer alatt már nemigen vannak sajnos.
      Az EVF meg EVF. Ezért írtam bele a cikkbe Schram Andrist meg Sztyuit, hogy ne csak én jártassam már a számat aki sokat nem használt minőségi EVF-et, hanem olyanokra is hivatkozzak akik próbálták, dolgoztak vele és úgy törtek pálcát az EVF fölött.

      • Anulu

        AF valakinek fontos valakinek meg nem, és hogy a samyang nem ér fel egy L-es obival azt meg te nem gondolod komolyan ugye ? Meg amúgy sem felső kategóriásat írtam hanem jót :)
        http://www.diyphotography.net/samyang-135mm-f2-compared-canon-135mm-f2/

        12:15-től
        https://www.youtube.com/watch?v=wiNfFmCEMts

        • C64forever

          Gondolom nem a képminőségre gondolt, hanem arra, hogy a Samyang full manuális.

          • Anulu

            Akkor az Otus ezek szerint egy nem jó obi (mert nincs benne af)

          • Hjaj…de…. jó obi. -.- Vegyed, vigyed.

          • Anulu

            Ok, elengedem az mf témát :)
            De csak mert szeretlek idegesíteni :) :
            A Canon EF 85mm f1.8 usm jó obinak számít ? (tudom hogy nem ér fel egy L-es -el de én csak jót írtam)
            Vagy ez ?
            https://www.dxomark.com/Lenses/Sony/Sony-FE-28mm-F2-mounted-on-Sony-A7R-II__1035
            Na tényleg abbahagytam :)

          • C64forever

            Akkor ismételném magamat “Gondolom nem a képminőségre gondolt”! Ha fimre fotózok csak manuális fixeket használok, szóval nekem nem kell verned a melledet. A képminőségen túl, meg gondolom nem kell el magyarázni, hogy mennyivel korlátozottab a felhasználhatósága egy manuális objektívnek, ilyen egyszerű. Akinek fontos az, hogy akár pár másodperc alatt elkapjon egy pillanatot, a munkálya vagy akár a pénze múlik rajta, annak biztos nem fordul meg a fejében, hogy egy manuális objektívvel álljon neki pepecselni.

          • Anulu

            Én nem verem neked mellem, nem is veled vitatkoztam :) Írtad hogy nem a képminőségre gondolt akkor gondolom af-re, ezért jöttem az otussal mert abban sincs
            Focus peakingel sokszor gyorsabb fókuszálni mint af pontot joystickolni, és mielőtt jönnétek a sporttal meg a wildlife-al, pl egy landscape fotósnak az életében nincs szüksége af-re Szóval azt állítani hogy csak egy af-es obi lehet jó az nevetséges.

        • Nem ér fel mert nincs benne AF :D ne spilázd túl. Aki modelleket fotozgat statikus pózban meg tajképeket kattintgat kirándulás közben annak nem fontos az AF. De nekik is csak akkor nem ha milcet használnak mert abban van MF assziszt amivel viszonylag gyorsan lehet dolgozni. De a manuál fókusz mellett az egyetlen érv az olcsósága. Ha mindenki megtehetné hogy megvegye a tetszőleges AF obit akkor senki nem pöcsölne a manuallal. De mivel nem ez van, ezért pöcsölnek és próbálják bizonygatni hogy jó ám az. Dehogy jo. Csupán egy bizonyos helyzetben vállalható kompromisszum. Amivel nincs gond ha valakinek ez jo vagy elég lelke rajta. De ne akarjon meggyőzni hogy felér egy L-es vagy egy GM-es obival mert alapvető hiányossága van ami a fotósok megkockáztatom 80%a számára alkalmatlanná teszi.

          • Anulu

            Szóval az af feltalálása előtt nem is létezett jó objektív, ezt eddig nem tudtam :-) Esküvőt is fotózok manuál obival nem csak portrét, gyakorlás kérdése az egész, kicsit el vagytok kényelmesedve mint az amerikaik az automata váltóikkal. Szóval dehogynem jó :-) az igaz hogy nem dslr-el.

          • Pisti

            Úgy úgy! Teljesen manuális slr-rel keztem az ipart, manuális optikákkal. Akinek ez hiányzik, csak szívassa magát, magam részéről nem sírom vissza.

    • Karrmacs

      Te ebbe most bele fogsz betegedni. Csak azt a kis jelerősítő szart rátették a szenzorra és nincs dinamika hiszti. Na erre se lehet fogni már, ha szar a kép. Fájlméretről senki egy mukkot sem írt, pedig érdemes rápislantani, mert több ezer kép feldolgozásánál nem mindegy, hogy mennyi az annyi.
      Azt olvastad fenn “Van aki szereti ha egy feltöltéssel tud készíteni 3500 képet, van akinek
      bőven elég a 300 ( bár lehet ilyen nincs, csak simán hülye).”

      • Anulu

        Szerintem ezt félrecímezted :) Nem én akarom minden áron, lépten nyomon (betegesen) megmagyarázni hogy hiába a gyengébb képminőség, meg a kevesebb tudású váz, ez mind nem számít csak mert rá van írva hogy Canon :) Én csak a csúsztatásokra és valótlanságokra szoktam reagálni. Mert ha a konkurencia kicsit gyengébb valamiben arról ódákat tudnak zengeni a Canon userek és úgy beállítani hogy azok a gépek akkor már használhatatlanok, ellenben ha valaki meg rámutat a Canon gyengeségeire, akkor az nem is igaz, vagy nem számít, vagy lényegtelen, vicces :) Én használok Canon-t, Sony-t, Canon üveget (L-eset, nem L-eset) Sony üveget, Canon FD üveget, Samyang üveget, Hoya-t, Af-eset Mf-eset, még Nikkorom is volt egyszer, szóval saját tapasztalataimat írom le, és akkor itt vagy te remek példának, bemásolod ezt a 300képes hülyeséget úgy hogy biztos nem bizonyosodtál meg róla hogy igaz-e, mert akkor tudnád hogy egy baromság :D

        • Karrmacs

          Igaz, a CIPA teszt csak 290-et ad meg a 7R II-re. Nyilván lehet spórolni az energiával, ha erre van kényszerítve az ember. Nikon D810 szinén CIPA mérésnél 1200, ugyanazon feltételekkel. Ezzel is lehet spórolni, de itt nem húsbavágó.

          • Anulu

            Szerencsére nem tesztekben fotózok hanem a valóságban és ott 500-700 kép ;)

          • Karrmacs

            A négyszeres szorzó mindenhol négyszeres, vagyis d810-el 3 akksival kell egy melóra, r7ii-vel 12 akksi! Az még gombócbol is sok.

          • Hol lősz te 4-5000 képet egy meló alatt? :D

          • Karrmacs

            3*1200 az nem 3600? De ekkor csontra merítve az utsó is. Más spórolós stilusát nem kívánom átvenni, tehát a felhasználás módja ua. tekintem. 3e meg szokott lenni, kell a harmadik. Ja teem. esküvőn.

          • Anulu

            Ha kikapcsolt wifi spórolós stílus akkor hát legyen :D

          • Karrmacs

            Ezek szerint más nem is befolyásolja az energia felhasználást szerinted? Akkor azt hiszem magaddal kell társalognod tovább.

          • Anulu

            Dehogynem befolyásolja, ki mondta hogy nem ? Csak te jöttél folyton azzal hogy én spórolósan fotózok hogy elérjem az 500-700 képet egy akksival , erre válaszoltam hogy nem kell spórolósan fótozak elég kikapcsolni a wifi-t, mit nem értesz ? :D Egyébként kemény hogy még mindig azon pörögsz hogy bizonygasd az igazad arról a gépről amit te csak hírből ismersz én meg használom, te ebbe most bele fogsz betegedni (csak hogy téged idézzelek) ;)

          • De 3600. És épp ezért kérdezem, hogy hol lősz te 3600 képet egy meló alatt? Milyen munka az, ahol ennyi kép kell? Félre ne érts én is azt az elvet képviselem, hogy a MILC-ek egyik legnagyobb hátránya a gyenge akksiteljesítmény (legalábbis egyelőre), én csak szimplán nem kértem hogy ezt hogy?
            Én is esküvőzöm, amikor még egy géppel nyomtam akkor is lényegében egy akksi elég volt egy esküvőhöz. Ma már két géppel nyomom, ha teli akksikkal indulok neki az esküvőnek, akkor a 3. tartalék akksihoz nem kell nyúlni mert kb feléig merül mindegyik akksi a két gépben. Régen 2200-2500 kép körül lőttem egy esküvőn, 2500-at már túlzóan soknak tartottam, akkor már fotóztam mindent ami mozgott. Ma a nagy átlag, hogy 1500-2000 kép között lövök egy 12-14 órás esküvőn. És persze minden jelenetről több képet hogy ne pislogjanak bele stb (sorozatra sosincs állítva a gépem). Ebből 500-700db képet adok le kb. Persze hozzátartozik hogy nem fotózok végig egy gratulációt például, sőt ma már a menyecsketáncot se fotózom végig (egyébként nyilván végigfotózom illetve úgy mondom, hogy végig ott vagyok, de nem úgy nyomom hogy mindenkiről készüljön kép, mert unalmas 50-60-70 tökugyanolyan fotó csak más emberrel. Amíg mindenkiről készítettem képet, úgy volt egy esküvőről 2500 fotó.
            Szóval ennek fényében nem értem a 4000-5000 képet. Én szó szerint megőrülnék ha ennyi képet kellene leválogatnom, már akkor is lesápadok otthon, ha meglátom hogy 2000 fölé mentem.

          • Karrmacs

            Írtam már, hogy 3000 körül szokott lenni egy esküvő, a 4-5000-et te írtad újfent. Már jópár éve találkoztam a technikával, amit azóta alkalmazok, rövid sorozatokat lövök, de nem vaktában, ugyanúgy gondosan készülök elő, mintha egy felvétel lenne, ezt a vaku is bírja kisebb pihenőkkel. Láthatod a számokból, hogy kevesebb pillanatot kapok le, mint te. Azóta nagyságrendekkel kevesebb a béna arckifejezés, pislogás, grimasz, a kidugott nyelv, táncnál képből kimozdult testrészek stb. Itthon úgy rémlik a Láng Peti is alkalmazza ezt a módszert. Amikor meló közben pihenek, visszanézem a képeket, elemzem, mi van meg, mi kell még, miből, kiből van kevés, mit lehetne jobban. Ez így két akksit leszív, ezért kell a harmadik, ami még a közelébe se kerül a lemerülésnek, mert akkor bizony kellene egy negyedik is. A sok akksit menedzselni így is bőven elég, mert a vakuk 4 garnitúra Eneloopja, plusz a gépeké, mert van egy régebbi tartalékváz biztosítéknak. Te más munkamódszerrel 3 akksit viszel most, ha marad a munkamódszered, de a gép R7 II, akkor hány akkuval indulnál el, hogy ne kelljen aggódnod? Remélem neked nem kell magyarázni, hogy a CIPA azonos igénybevételnél mért négyszeres különbsége miért lesz hasonló négyszeres különbség ettől eltérő felhasználásnál is.

          • Nekem nem kell magyarázni semmit, csak kérdeztem hogy hogy-hogy ilyen sok kép. Én megőrülnék ennyit kellene leválogatnom. Ezért se használok sorozatot, 3-4 képet lövök max egy jelenetről az általad is említett okok miatt, de csak akkor ha fontos jelenet, amúgy egyet max kettőt. Így is utálom amikor van 4 egyforma kép és döntenem kell melyiket tartsam meg :D A 4-5000-et csak kerekítve írtam, mert 1200-1400 képről volt szó egy akksival és 3 akksit mondtál hogy kell egy esküvőn, ez 3600-4200 kép, erre mondtam – valóban kis túlzással – a 4-5ezer képet. De mondom nekem a 3600 is brutálsok, de annyira nem lepődöm meg, hallottam már olyat is, hogy ketten dolgoznak egy esküvőn és fejenként lőnek 3-4ezer képet, így az esküvőután 6-8ezer képet kell leválogatni. Elképesztő szám. Olyan is volt itt a blogon aki azt mondta hogy párszáz képet lő csak egy esküvőről és 200 alatt ad le (emlékeim szerint). Na az meg a másik véglet, amit nem értek hogy tudja eladni magát így. Persze ha rajtam múlna nekem is elég lenne, 150-200 fotóval remekül ábrázolni lehetne – művészi és nem dokumentarista szinten – egy egész napos eseményt. Sőt ennyivel még dokumentarista szinten, művészi szinten elég lenne 30 kép a nagy napról :D Jól mutatja ezt, hogy a fotókönyvbe – nálam legalábbis – kb 100 kép kerül és jéé, a könyv így is be tudja mutatni korrekt módon a nap eseményeit…a többi csak sallang…node ez már más téma.
            Írtam én már sokszor itt a Sonyról, szóval nekem nem kell magyarázni. Például ezt: http://blog.fotosarok.hu/2015/06/nem-minden-arany-ami-fenylik-a-sony-a7-sorozatrol/
            Ezért a cikkért kaptam hideget meleget, és azóta pl a lossy RAW-t már kiküszöbölte a Sony, de az AF és az akkuidő továbbra is fennáló probléma. Azóta előkézből lett infóm az A7RII fókuszát tekintve. Kiderült hogy valóban brutál, még sötétben is brutál, de csak addig amíg fényerős obikkal használod. Amint felraksz rá egy f/2.8 vagy f/4 optikát leromlik a teljesítménye. Sőt van olyan Sony obi (55/1.8 vagy 50 1.8 nem tudom, lényeg h az olcsó verzió, nem a Zeiss), ami rekeszelésnél beugrasztva tartja a rekeszt a fókuszálás idejére is, ott tehát hiába van fényerős obid, ha rekeszelsz akkor elveszíted a remek fókuszt.

          • Anulu

            Engedd el :) Mert hülyeségeket írsz :) Portré markolattal akkora a gép mint egy nagyobb dslr pl d810, ekkor 2 akksi van benne és bír is annyit mint egy dslr (1000-1400 kép). Múltkor 3 akksi elég volt egy lagzihoz (az egy csere ami 10másodperc). Milyen 4x-es szorzórol beszélsz ? :D

  • Steve850

    Persze, hogy mindenkinek a saját lova tetszik, de ha már mérések, akkor nézzük reálisan! Ha és amennyiben ilyen kis különbségek, vagy nem számítanak – mint amivel a Nikon, vagy a Sony jobb, mint a DIV – vagy csak mivel “megvannak a lencséim” felkiáltással nem akarok tudni róla, (egyébként, eljesen érthető okok miatt) akkor is érdemes például a DIV-et ugyanitt összahonlítani az 5Ds-el, vagy 1Dx-el, és mindjárt látható, hogy nüanszi különbségek vannak, és ott sem volt attól hangos a szaksajtó, hogy milyen mérföldkőnek tekinthető gépek lennének! Természetesen ez messze nem jalanti azt, hogy nem lennének jó gépek ezek! SŐT! Egyébként is minden berendezés annyira jó, amennyire tudjuk kezelni őket! Anélkül, hogy Canon tulajdonos lennék, én személy szerint azért is örülök annak, hogy javult a Canon dinamikatartománya, mert az sosem tesz jót egy iparágnak, ha az egyik, vagy másik gyártó nagyon elhúz a többitől, mert az monopóliummal jár, és elkényelmesednek a fejlesztők! Hajrá Canon, hajrá Nikon, és hajrá Sony….. a többiekről már nem is beszélve!!

  • Dzsokijuing

    Most akkor mi van ? Jó lett ez a canyon vagy nem ? Lehet vele csajozni, vagy kinevetnek mondván dényócszáztííz babám jobb lett vóna. Esetleg a jányok a sanyi er kettesre gerjednek ?

    Márk sokszor olyan mint az egyszeri politikus, a feketét gyakran pirosnak látja, de ha kell narancssárgának.
    Kezdtem azt hinni befogták a szekér elé !

    Bár ennek ellentmond hogy mégsem vesz ötdét, rájött ő is jobb lenne egy sanyi er kettő!

    • Azt hiszem a cikk elérte célját, ha nem tudod megállapítani, hogy a gép jobb-e vagy sem, mint a többiek. Mert nem jobb. És nem is rosszabb. Tökegyforma a 4 gép szenzorbéli tudást illetően, így más indokok kell döntsenek ha az ember azon gondolkozik hogy melyiket vegye, vagy azon hogy váltson-e rendszert. Sokáig sokan váltottak Canonról, Pentaxról Nikonra és Sonyra, kockáztatva ezzel egy komoly anyagi bukást a rendszerváltás miatt, de egy jobb szenzor reményében. Most e téren a Canon és a Pentax is behozta a lemaradást, így csak emiatt felesleges rendszert váltani és az ellentábor is befejezheti a fikázást. Lényegében ennyi a cikk mondanivalója.
      Nem érzem úgy hogy politikus lennék, én úgy érzem hogy mindig ugyanazt mondom: mindig próbálom csitítani a kedélyeket, vagyis amikor a Canon szarnak tűnt akkor azt mondtam hogy bár gyengébb mint a konkurencia de azért nem kell elásni, lehet vele jó képet készíteni és nem biztos hogy megéri rendszert váltani 1-2 FÉ dinamika plusz miatt. Most a Canonnál is már ott az 1-2FÉ dinamika plusz szóval most már mégannyira sem éri meg a Canonosoknak másik rendszer felé kacsintgatni. Most meg ezt szajkózom jópár cikken keresztül immár. Én úgy érzem hogy képviselek egy józan látásmódot ezzel a hozzáállással és a hirtelen felindulásból, meg tesztek alapján döntőket próbálom átgondolt döntésre bíztatni. A politikus arra hajlik amerre épp fúj a szél. Nálam mindig egyirányba fúj, aktív dolgozó fotósként a legfontosabb az, amit egykori mesterem is viccesen mondott, de nagyonis komolyan monddta: “Minél több pénzt keresni, minél rövidebb idő alatt”. Ehhez a felszerelés asszisztáljon, mindegy hogy Canon vagy Nikon vagy Sony. De minél olcsóbban jöjjön ki és minél inkább segítse a munkát, mert így érvényesül az elv.
      És igen veszek 5D-t de nem most, mert drága nekem. Megtehetném, de annyira nem lett sürgős már azáltal hogy sokan írtak róla így nem fog újdonságszámba menni, ha én is írok róla. Innentől kezdve tökmindegy hogy most veszem meg vagy jövőre. Akkor meg már jövőre, mert addigra talán olcsóbb lesz.

  • Baggio

    Sziasztok. Márk kicsit elfogult, de ő ilyen, így szeretjük.
    Régen volt már itt cikk erről, de nincs kedvem előkeresni. A dxomark az csak magában szenzor nyers erejét méri? Esetleg az objektív-proci-szenzor szenthármasának az összteljesítménye jön ki ?
    Tapasztalataim szerint a zaj sokszor függ attól milyen fények voltak, milyen objektív volt a gépen.

    A gyártóknak nincs könnyű dolguk, annyi igény van manapság. Egyik szeretne 18K videot, 500fps ( költői túlzás ), a másik szeretne bele szenzor stabit, a következő 20 Fé dinamika átfogást 250 ezer ison, miközben 3 milliós ison is tiszta képet. A következő igazi strapabíró vázat, mely bírja a természet viszontagságait. A másiknak olyan kijelző kell ami orrba szájba hajtogatható, de van akinek kell mellé hogy tapizni is tudjon rajta mint a telefonokon. A következőnek kicsik a gombok, a másiknak túl kemények, a harmadiknak túl nagy a váz, a negyediknek meg akkora lapát keze van hogy neki meg kényelmetlenül kicsi a váz. Van aki szereti ha egy feltöltéssel tud készíteni 3500 képet, van akinek bőven elég a 300 ( bár lehet ilyen nincs, csak simán hülye).
    Nagyon sok igény van, nagyon el lettünk kényeztetve, amiről tehetnek a gyártók is.
    Azt hiszem a mai gépek többsége a userek 95%-nak a tudását meghaladja, másképpen fogalmazva a userek a leggyengébb láncszemek már az egész folyamatban.
    Rahedli mennyiségű optika áll rendelkezésre, ki ki a maga pénztárcája szerint tud dönteni hogy mire van szüksége. Vannak akik MF optikákra esküsznek, mások az AF-es optikákra, a harmadik csak a millás aranyfoglalatú, zafír bevonatú szűk elitnek készített objektívre esküsznek.

    A képeket az eszközök készítik, de mi magunk állunk az eszközök mögött. Egy jó képhez sokkal inkább fények, kompozíció, megismételhetetlen pillanat, látás stb kell mint a gépek pusztán nyers erejük.

    Mennyi feledhetetlen remek kép készült az elmúlt 120-130 évben. Milyen eszközökkel ?

    Míg idebent azon filozofálunk hogy melyik gép jobb a tesztek alapján, ahelyett kint, bent, fotózhatnánk.

    Nincsen tökéletes gép, mint ahogy nem lesz soha se. Mindenkinek mások a preferenciái.

    Ahogy az ókori rómaiak mondták a szépségről nem vitatkozunk. A gépek is ilyenek.

    Én alapból nem vennék milla körüli gépet, vagy afölött. Nem ér annyit !!! Most ne gyertek azzal hogy azok munkaeszközök, tisztában vagyok vele, és ezen gépek képességivel az alacsonyabban pozicionált gépekhez képest. A gyártók nagyon jól tudják hogy meg fogod venni, ezért annyit kérhetnek el amennyit nem szégyellnek érte még elkérni.

    én jobban örülnék ha jó fényeim lennének mindig, sokkal többet érne számomra mint csillió millió új feature a gépekben.

  • Dzsokijuing

    Márk már annyira elfogult hogy a canon hungária már nem mer neki adni tesztre gépet :))

    • A Canon Hungária nem igazán szeret minket egy ideje, egyéb okok miatt. Pedig volt idő, mikor nagyon szerettek minket és jelenleg törekszünk arra, hogy újra szeressenek. :)

      • tökfilko

        Gyere Márk, segítünk neked, elmegyünk és együtt öleljük meg a Canon Hungaria igazgatóját és a fülébe bugjuk hogy imádjuk a sonyt, akarom mondani a nikont, jaj baszki a pentaxot, a f@szomat a fujit, vagy tudja tököm melyiket, csak adjanak már he. A pixinfot senki se olvassa, a Laca meg nem vette le a pana/ oly szemüvegét :)