Az ország leginspirálóbb fotóstúdiói

Portré, glamour? Baba- vagy kismamafotó? Családi fotózás, vagy esküvői kreatív? Ne keress tovább, itt vannak a jó helyszínek! Legyen ez egy közösségi cikk, én elkezdtem, Ti folytatjátok. Lássuk kis hazánk leginspirálóbb, bérelhető fotóstúdióit, jóllehet az ország eléggé Budapest-központú, így én most ezekkel kezdem, de jöhetnek további ötletek kommentben. 

Régen a fotóstúdió azt jelentette, hogy volt egy hatalmas tér, jó nagy belmagasság, 4 fehér fal (optimálisabb esetben középszürke), és egy nagy rakás fénytechnika, netán kiegésztő. Mit tagadás ezekre a stúdiókra szükség van. De mára szükség lett ennél kicsit izgalmasabb fotóstúdiókra is, ahol van némi berendezés, van enteriőr, van hangulat és különleges fotókat tudunk készíteni úgy, hogy mi uraljuk a fényt, vagy épp úgy, hogy hatalmas ablakokon beömlő természetese fényt használunk. Mint régen az atelier-k. Van már jópár ilyen stúdió az országban, ezeket lenne jó sorba venni, főleg úgy, hogy a Pixinfo csapatának egykori kezdeményezése, a Fotóműtermek Hétvégéje, ahol lehetőség volt a stúdiókat megismerni, elhalálozni látszik.

Egy fontos dolgot megjegyeznék, amit nem árt észben tartani a stúdiót keresgélőknek: a weboldalakon látható fotók mindig nagyon jól néznek ki, de készüljünk fel, hogy a valóság szükségszerűen más lesz. A weben szereplő fotókat ugyanis mindig akkor készítik a műtermekről, amikor az frissen elkészült, minden tiszta, minden rendezett. Ha viszont napi szintű munka zajlik a műteremben – márpedig ez zajlik -, akkor szükségszerűen elkezd a helyiség leharcoltabbá válni. A falak, a padló koszosabb lesz, nyilván mindenhol takarítanak és próbálnak állagmegóvni, de ez elkerülhetetlen, továbbá bekerülnek a különféle kiegészítők, az állványok, az asztalok, székek, nyugágyak-nyugszékek-nyugsámlik és megannyi bisz-basz, ami bizony kupleráj hatását kelti a gyanútlan odatévedőben. Ettől még lehet ott jó fotókat készíteni szó se róla, csak ne lepődjünk meg, ha belépünk, hogy jó eséllyel sehol sincs az a makulátlan rend és olyan tisztaság, hogy seggen csúszik a légy is, mint amit a weboldal alapján vártunk.

Azt is tudni kell, hogy a lent felsorolt stúdiók döntő többsége nem épp olcsó, ám ez is nyilvánvaló dolog. Nem kerülhet ugyanannyiba egy töküres, 3-4 lámpával rendelkező mini-stúdió, mint egy 300nm-es fullra berendezett és kidekorált, kifűtött, személyzettel rendelkező alkotóműhely. Konkrét árakat nem írnék (hogy időtálló maradjon a cikk), inkább csak jelöléssel különböztetném meg az árszínvonalat, amennyiben az egyes weboldalakról ilyen adat elérhető. Azt is érdemes tudni, hogy a legtöbb műteremben minimum 2-3 óra időtartamot kell bérelni, sőt van ahol megkülönböztetik árban a magáncélú és a kereskedelmi célú fotózást/forgatást.

  • $$$$ – drága árfekvés (7000 Ft+ /óra)
  • $$$ – átlag feletti árfekvés (5000-7000 Ft /óra)
  • $$ – átlagos árfekvés (kb. 4000 Ft/óra)
  • $ – olcsó árfekvés (kb. 3000 Ft /óra)

És akkor a stúdiók véletlenszerű sorrendben:

BUDAPEST

NDustrialStudios

NDustrialStudios

NDustrialStudios

Egy 300nm-es, manapság oly’ divatos industrial/loft stílusú fotóstúdió komplexum Budapeseten a 11. kerületben. Azt írják három termük van (ld. lent a fotókon), de a weboldalról kiderül, hogy van még egy csinos – hasonló stílusú, bár már inkább amolyan vintage – fürdőszoba, konyha, sőt egy kis, csinos terasz is. Mindenhol olyan dekor várja az odalátogatót, hogy azonnal bizseregni kezd az exponáló ujja. Külön sminkszoba rendelkezésre áll.

Weboldal: www.ndustrialstudios.com

Árszínvonal: $$$

WhiteNight

WhiteNight stúdió

WhiteNight fotóműterem

Az NDustrial tulajdonosainak másik műterme Budapesten a 4. kerületben. Világos vintage stílus. Ez egy egyszobás napfényműterem, tehát nincs világítástechnika, azt írják a nappali fotózás esti “levezetése” törtéhet a helyszínen rendelkezésre álló állólámpával és gyertyákkal, de erre nem érdemes egy egész fotózást szánni. Saját fénytechnika viszont szabadon bevihető. Külön sminkszoba nincs.

Weboldal: www.whitenight.hu

Árszínvonal: $$$

Studio Lightroom

studiolightroom

Studio Lightroom fotóműtermek

Egy elképesztő stúdiókomplexum, mely házszámra pontosan ugyanott található, mint a WhiteNight, vagyis Budapeseten, a 4. kerületben. 4 különálló fotóműtermük van 4-féle stílusban. Greendoor (vintage, sötétebb színek, ódon hatású, termen belül 4 tematikusan berendezett sarok), Buodoir (világos, romantikus vintage, kis méret, de csilliárd kiegészítő), Classic (klasszikus papírhátteres stúdió, sok kiegészítővel), Loft (világos loft stílusú enteriőr, mellette sötétebb szintén loft fürdőszoba). A Classicot kivéve mindegyik stúdió napfényműterem.

Weboldal: www.studiolightroom.hu

Árszínvonal: $$ / $$$

Rooms

Rooms Studio

Rooms Fotóműteremek

Rooms csarnok átrendezve

Rooms csarnok átrendezve

Egy hatalmas komplexum Budapesten a 21. kerületben. Vintage stílusú enteriőr, ahol van egy óriási csarnok (napfényműterem), rengeteg kiegészítővel, berendezéssel és tényleg óriási térrel, mind vertikálisan, mind horizontálisan. A berendezést ráadásul 3-4 havonta teljesen lecserélik, az aktuális évszaknak megfelelően. Ezen kívül található még itt egy szintén vintage stílusú hálószoba és egy fürdőszoba, mindegyik fotózásra alkalmas, ám az üzemeltetők szerint még az indusztriális folyosó is megfelelő lehet a szép képek készítésére.

Weboldal: www.rooms-studio.hu

Árszínvonal: $$$ / $$$$

Silens

Silens Fotóműterem

Silens Fotóműterem

Egy modernebb stílusú fotóstúdió a 18. kerületben, ahol van holker és klasszikus homogén hátteres fotózási lehetőség, van letisztult napfényműterem rész és van némi modernebb enteriőr is. Szép műterem, de annyi lehetőségre azért ne készüljünk, mint a fenti komplexumok esetében. Cserébe viszont más a stílus, modernebb, letisztultabb, nem a loft+vintage vonal.

Weboldal: www.silensphoto.com

Árszínvonal: $$$

WTamas Studios

WTamas Fotóműtermek

WTamas Fotóműtermek

Bérstúdió berkekben ma már megkerülhetetlen név Welczenbach Tamásé. Három fotóstúdiót kínál a dolgozó fotósnép számára ez a drága ember, ám most épp átalakítások zajlanak nála. Korábban a Király utcai fotóstúdió volt az “alapstúdió”, a Paulay stúdió a nagy és modern, az Ó utcai pedig a berendezett vintage. Az Ó utcai viszont e cikk írásakor épp költözik és a vintage stílusú berendezése, kellékei a Király utcaiban lettek elhelyezve. Ez most inkább afféle átmeneti állapot, nem tudom, hogy az új stúdió milyen lesz, de Tamást ismerve biztosan nem fogunk csalódni és a Király utcaiban így már most is sok a lehetőség. A Paulay inkább klasszikus stúdió, de modern enteriőrrel ott is találkozhatunk (konyha + nappali/iroda).

Weboldal: www.wtamasstudio.hu

Árszínvonal: $$ / $$$

H20

H20 Fotóműterem kellékek

H20 Fotóműterem kellékek

A H20 valójában egy egyszerű, klasszik fotóstúdió. De muszáj megemlíteni itt, ugyanis az egyszerű papírháttereken túl találunk itt különféle falfelületeket is, de ami a legkeményebb, hogy tonnaszám állnak rendelkezésre kiegészítők. Asztalok, fotelek és székek, lámpák, dísztárgyak, örökzöldek, kaspók, művirágok, kisbútorok, ruhatár, fali dekoráció, tükrök, órák, képkeretek stb. Igazából ez egy stockfotós mekka!

Weboldal: www.h20.hu

Árszínvonal: $$$$

Photobalance

Photobalance pince

Photobalance pince

Photobalance kis stúdió

Photobalance kis stúdió

A Photobalance a 15. kerületben van és több helyiségből áll. A fentiekhez képest azért kevésbé cizellált a berendezés, ám annál változatosabb és az árfekvés, magyarán az ár/érték aránya miatt mindenképpen helye van a listában. A nagy stúdióban tematikus sarkok vannak, a kis stúdió is rendelkezik jónéhány berendezéssel, továbbá van egy nagyon hangulatos, rusztikus pince, sőt még a kertben is találni jól fotózható helyszíneket, falakat és dekorációs tárgyakat. Külön kiemelném az ötletes LED falat.

Weboldal: www.photobalance.hu

Árszínvonal: $-$$

Terem22

Terem22 fotóműterem

Terem22 fotóműterem

Ahogy a neve is tükrözi a Terem22 a 22. kerületben van Budapesten. Egy hosszú ipari/raktárhelyiség lett fotóstúdióvá alakítva, melynek végében hatalmas holker van, az oda vezető “úton” pedig különféle berendezhető sarkok. Van amelyiknek vintage stílusú a háttere (falburkolata), és van amelyiknek steppelt bőr vagy épp fa. De még a váróhelyiség is csinos. Sok kiegészítő és bútor áll rendelkezésre, de ezeket a fotósnak kell elhelyeznie ízlése szerint a tetszőleges helyiségben. Ahogy nézem a fotókon, egy-egy kanapét még az ódon padlástérbe is engednek felvinni.

Weboldal: www.terem22.com

Árszínvonal: $$

White Residence Buda

White Residence Buda

White Residence Buda

White Residence Buda

White Residence Buda

Ez gyakorlatilag egy lakás, bár lassan elgondolkozhatunk, hogy mit nevezünk a fentiek tekintetében fotóműteremnek és mit lakásnak. A fenti fotóműtermek jórésze ugyanis napfényműterem, vagyis nincs technika. Így nézve a White Residence is egy napfényműterem, tulajdonosa ugyanis kifejezetten fotózás/forgatás céljából tervezte a lakást. És hát végre egy igazán modern, teljesen más stílusú alkotóműhely, nem csak a loft, az industrial, meg a vintage. Van hófehér nappali, virágos háló, modern konyha és fürdőszoba.

Weboldal: www.facebook.com/whiteresidencebuda

Árszínvonal: $$$

Little Grandma

Little Grandma fotóműterem

Little Grandma fotóműterem

A Little Grandma stúdióra az NDustrial plusz a White Night stúdió egyik tulaja hívta fel a figyelmemet, tök jó, hogy a műtermek így segítik egymást. A barokkos stílusú műterem a 9. kerületben található, muszáj volt a borítófotóba belevegyem a konyhájukat, mert a klasszik “grandma”-s kredenc mindent visz! Ezt látnotok kellett. :)) A Little Grandma a fenti stúdiók többségével szemben nem csak napfényműterem, hanem van fénytechnika (és papírháttér, greenscreen) is.

Weboldal: www.facebook.com/StudioLittleGrandma

Árszínvonal: $$$

 

Egyelőre legyen ennyi. Ha valami szembejön még, bővítem a cikket, és Ti is ajánlhattok kommentben másokat, országszerte. A legjobbakat beteszem a cikkbe.

És ami nem maradhat ki:

Amennyiben “hagyományos” műtermet keresel komoly technikai felszereltséggel és igényes környezettel, ahol bátran fogadhatod az ügyfeled és meg is tudod kínálni egy frissítővel, vagy kávéval, ahol szaküzleti hátteret is találsz, így ha valami bedöglik/otthon maradt, rögtön tudod pótolni, ami tömegközlekedéssel könnyen elérhető, akkor keresd fel a FotóSarok Műtermet Budapesten a Kálvin tértől nem messze. Az árfekvés $$ ;)

Szerző: Korecz Márk

Reklámfotózásban és vállalati fotózásban foglalkoztatott alkalmazott fotográfus, a FotóSarok Blog, továbbá az egyetlen stúdióvilágítással foglalkozó, hazai blog alapító szerzője.

Oszd meg ezt a posztot
  • Éva Potsubay

    https://www.facebook.com/photobalancebocskai/ Ez egy nagyon hangulatos hely és megfizethető. Javaslom a listára :)

    • Beírom. Alapból határeset lenne de ezért az árért nagyon jó. Legalább lesz olcsóbb stúdió is a listában. :)

  • Rico
  • Csaba

    Engem érdekelne a ti műtermetek is, de nem túl sok aktuális fotó van róla (ezt lehetne frissíteni a honlapotokon).

  • Covet Gina Cukorka

    Szia :) Színes fotóstudióra nincs tipped?:) Ami nem vintage etc… iszonyat mindenhol ez a “menő” .Mintha csak fehér szín létezne a palettán :/

  • Zsuzsi Slezak

    Klasszikus holkeres stúdió és különböző stílusú berendezett termek is vannak, a Nagyvárad téren.

    http://www.holkermuterem.com

  • Fodor Szabolcs

    A naturális stílus kedvelőinek ajánlom a Nordix fotósúdiót, ahol egy rusztikus és egy bohém stílusban dekorált termet is tudtok foglalni

  • Krisztián

    az hol a fenében van ahol a tinderre meg ism oldalakra a sok nárcisztikus hülye picsa fotóztatja magát és azt hiszi hogy eredeti? nyerstéglás meg parapetes ablak melletti képek közepesen rusztikus padlóval, de ezek közül egyik sem az. jógás menőzős képek is vannak onnan ez vmi sláger v nem tudom. de már rengetegszer láttam és full ugyanaz a műterem.