Elbukott a 6D Mark II a laborteszten!

Megdöbbentő hír jött ma a DPreview-tól. Katasztrofálisak a 6D Mark II teszteredményei!

Elég bulváros a fenti lead, de már tényleg nincsenek ennél jobb szavaka arra, amit a DPreview oldalain látni. Az alábbi pár sor csak találgatás részemről, de úgy tűnik, hogy a 6D Mark II-be nem került bele az az on-chip A/D konverzióval rendelkező új Canon szenzor, amit megkapott a 80D, az 1DX Mark II és az 5D Mark IV, hanem maradt a régi típusú konstrukció, amikor az analóg-digitális konverter fizikailag külön helyezkedik el a gépvázban. Ilyen volt a korábbi Canon gépek esetében is, és emiatt maradtak le a konkurencia mögött, amely lemaradást végül az új szenzor nagyjából behozott.

A 6D Mark II esetében viszont úgy tűnik maradt a régi szenzor, és vélhetően a felbontásnövekedés miatt romlottak a képminőség adatok.

Nem csak a konkurenciához képest rosszabb a 6D Mark II dinamikatartománya és ISO invarianciája, hanem az elődmodellhez képest is jócskán lemaradt a DPReview labortesztejei alapján! Egy ISO invariáns gép esetében mindegy, hogy magas ISO-n exponálunk jól, vagy alacsony ISO-n alexpózunk és utómunkában húzzuk fel a képet jól exponáltra, a képzaj ugyanolyan lesz. Ilyenek a modern Nikon és Sony gépek és hellyel-közzel ilyenek az új Canon gépek. Kivéve a 6D Mark II-t mert az még rosszabb, mint a régi 6D.

Mire véljük ezt a húzást a Canontól? Ennyire féltik a s.ggét az 5D Mark IV-nek? Vagy a 6D Mark II célcsoportja tényleg az réteg, aki azt se tudja eszik-e vagy isszák a dinamikatartományt, ezért nekik – a Canon szerint – tökmindegy csak olcsó legyen?

Szerző: Korecz Márk

Reklámfotózásban és vállalati fotózásban foglalkoztatott alkalmazott fotográfus, a FotóSarok Blog, továbbá az egyetlen stúdióvilágítással foglalkozó, hazai blog alapító szerzője.

Oszd meg ezt a posztot
  • Elnézést a kommentelőktől, az elmúlt pár cikk esetében kicseréltem a Disqust Facebook kommentelésre, de ma szembesültem vele, hogy végig development módban volt, így csak én láttam a kommentelési lehetőséget, másnál úgy tűnhetett, hogy letiltottam a kommentelést. Újra visszakerült a Disqus, nem variálunk. Néha rossz az anonimitás, néha viszont sokkal őszintébb véleményeket lehet így olvasni, mintha névvel és arccal kellene kommentelni. Ez megér annyit szerintem, hogy néha elviseljük az arctalan trollkodást. A durva kommentek úgyis moderálásra kerülnek.

  • Tert

    Ez azért most már nagyon gáz…éppen tegnap döntöttem el, hogy maradok Canonos és megveszem a 6D2-est. Még boldog is voltam…

    • Detto, csak én mellé az 5DIII-at is cseréltem volna 5DIV-re. De ez most jócskán eltántorított a tervemtől hogy még 2-3 évig kihúzom valahogy és utána döntök a sorsomról.

      • pergabb

        Márk, anno 6D megjelenésénél kb a te tanácsod miatt választottam a gépet, 5d4 nem lesz, ennyit ne költök rá, váltok. Nem Canon Nikon háborút szeretnék, de ugye jól érzem, hogy egy D750-nel már így is szintet fogok ugrani?

  • Fesus Levente

    A picsába. Akkor ezt most törlöd ? :)

  • Simon Zoltán

    A világ azon részén amire a Canon figyel / a mi piacunk nem az / nem dolgoznak profik 6D-vel, mert azt a lelkes amatőröknek gyártják. A profik, profi cuccot használnak. A magyar rendezvényfotós nem tétel a Canon piackutatásában. Persze a Sony szenzor sokkal jobb. Nikon szenzor nincs is. És mennyi az a sokkal jobb szenzoros váz? Nem 6D árkategória ha jól sejtem.

    • Péter

      Persze ezt lehetne magyarázni azzal, hogy a 6D II belépő kategória a Canon szerint. Ezzel csak az a probléma, hogy kiadtak egy (mondjuk ki) szar vázat 2000 dollárért, ami itthon lesz vagy 7-800 ezer mire bejön. Mindeközben 2700 dollárt jelenleg az A7R II !!!! Ami nem hogy pipálja, sarokba löki és leköpi a 6D II-őt, de az 5D IV-et is eléggé rugdossa minden irányból… És most ott tartunk, hogy az a6500 is sokkal jobb és időtállóbb ajánlat mint egy 6D II… durva mikor már az APSC vág oda az FF-nek, de esetünkben eléggé ez van. Ez nem árpolitika. Ez marhaság és trehány munka. 4. éve…

      • Gergő

        Ezek a Sonyk azok, amikkel eltartott kisújjal lehet csak fényképezni? :)

        • Simon Zoltán

          Igen. Meg nincs veszteségmentes nyers fálj. Stb. Meg normális optikák megfizethető áron. Meg kompatibilis vakuk is csak kezdenek lenni. Ja! Meg Sony. Egyszer már gondoltak egy nagyot, és kihátráltak rendszer mögül. Nincs garancia, hogy nem teszik meg újra. A cég nem profi szerszámokat, hanem szórakoztató elektronikát gyárt. Ezzel a mentalitással nyúl anyaghoz, termékhez.

          • De van lossless csak nem tömörített ezért nagy a fájl. Kompatibilis vakuk már vannak. Kihátrálni ebből nem fognak nincs miért. Az A bajonett amit most hanyagolnak nem lett sikeres ez meg igen. Miért hatralnanak ki? Ezek már szakállas érvek tessenek újakat kitalálni :D szórakoztató elektronika? Lol. A Canon meg nyomtató ilyen erővel. Ez csak üres duma. Ettől még lehet jó. A többivel egyetértek. :)

          • Simon Zoltán

            Már vannak vakuk, csak választék nincs nagy még. Bár ez éppen most változik radikálisan. Az A bajonettel sem volt semmi baj. A döntés a félig áteresztő tükörről más tészta. De az nem a bajonett hibája. A szórakoztató elektronikai hátteret az üzleti modell miatt írtam. Meglátjuk az irányított amortizációs politikájukat itt is alkalmazzák e. Az viszont tisztán látszik a gépeiken, hogy Máté Bence nem ezekkel fogja körbefotózni a Bajkált ha újra eszébe jut a dolog. Vagy viszi magával a dzsungelbe. De az irány a tükörnélküliség. De nem biztos, hogy a Sony szakít vele nagyot.

          • Sony kompatibilis vakuja és/vagy rendszere van a Godoxnak, a Nissinnek, a Phottixnak, a Profotonak és asszem az Elinchromnak és a Broncolornak is…meg persze a Sony sajátja. Ezen kívül a Cactus kioldó kereszt-kompatibilitást kínál, ahogy részben a Godox is (értsd elég egy Sony talpú jeladó és azzal az egész ökoszisztémát lehet használni TTL-estül, HSS-estül, mindenestül, nem kell, hogy a vaku is Sony-kompatibilis legyen). Ez már komoly választék szerintem, ha valakinek ez nem elég, akkor nem tudom mit vár.
            Az A-bajonettet gyűjtőnévként használtam és a teljes féligáteresztő-tükrös rendszert értettem alatta – szokás rendszereket bajonettnéven illetni, a Sony mirrorless rendszerére is ráaggatják, hogy “az E-bajonett”. Nyilván a bajonettel magával nincs baj, csak amit köré terveztek, az nem jött be, ezért kihátráltak, mert kitaláltak helyette mást, ami bejött.
            Irányított amortizációs politikáról még nem igazán hallottam, de biztosan van ilyen. De ha a Sonynak van, akkor van a Canonnak is meg a NIkonnak is, ide a rozsdás bökőt. Ne gondoljuk, hogy egyik cég különb a másiknál! Ezek multik, profitorientáltak. Ettől még nem lehetnek g.cik, mert a felhasználóktól függenek, tehát a felhasználók kedvében kell járniuk. Emiatt nem csinálhatnak szándékosan szart. Ha te alapítasz egy vállalkozást, te is a legjobbat akarod kínálni, hogy tőled vásároljanak. Aztán vagy sikerül vagy nem, de ez a szándék. Nincs ez másként felsőbb szinteken sem.
            Máté Bencére meg ne vegyél mérget. Egyszer már váltott Canonról Nikonra pár éve (vagy fordítva?), ha a Sony letesz valami olyat az asztalra amitől neki könnyebb lesz a munka, akkor váltani fog (pláne ha a Sony meg is szponzorálja, ami ugye nem ördögtől való dolog). Attól még hogy a Sony most nem csinál olyan gépet, amivel Somogybabodon a dagonyából lehet fotózni az eseményeket, az nem jelenti azt hogy később sem fog és/vagy nem tud ilyet. Akinek pénze van az mindent tud gyártani és a Sonynak k.vasok pénze van. Csak ésszel csinálják, tervezetten, fokozatosan. De még így is 3x olyan gyors lépésekben fejlesztenek mint bárki más a világon, szóval ne csodálkozzunk ha holnapután bemutatnak valami olyat, ami mindent lesöpör az asztalról. És ha ez milliárdokat hoz nekik, akkor hülyék lennének kiszállni, hanem inkább szélesítik a palettát…mondjuk Somogybabod/Máté Bence specifikus kamerák irányába…például.

    • Anulu
    • János Tirszin

      Egyébként mi az ami annyira nem jó (a gyakorlatban) ezekben a Canon vázakban?

  • Virág

    Sziasztok! Akkor most tanácsot kérnék… :) 70D leváltása lenne időszerű, és akkor már jó lenne belépni a fullframe világába. Korábban úgy tűnt, hogy ez a gép lesz a megoldás, mert a többi vagy öreg, vagy drága. A technikai újdonságok sosem érdekeltek, nem vagyok naprakész, de ahogy elnézem, itt bőven akad segítség! :) Szóval mit tanácsolnátok, mire cseréljem? Mi lehet előrelépés, amin érzem is a különbséget, de nem a horror ár kategória? Merjek akár valamit használtan venni? Vagy a “régi” 6D-t…? Vagy az 5-ösökből valamelyik? Abból annyiféle van, hogy ki sem igazodom… (Egyáltalán jelent annyit a fullframe, amennyivel drágább?) – Portréfotózásra használom a gépet, 24-105-tel és 50mm 1.4-gyel. És maradnék Canon-nál, akkor is, ha hülyeség. :) Nagyon köszönöm a tanácsokat előre is! :)

    • János Tirszin

      A legelső, sima 5D nagyon jó, és már bőven 100eFt alatt hozzá lehet jutni szép példányokhoz.

    • khristof

      Én is támogatom a sima 5D-t, ha csak ennyire használnád.
      Fullframe, jó tónusok és már 100e ft alatt lehet kapni őket, sok portré fotós használta/használja. Bár vadászni kell egy-egy jól tartott példányra, de megéri. 70D után megfogsz lepődni! Én d7000 után váltottam 5dm2-re és az AF kivéletével nem bántam meg a dolgot :)
      Egyedüli negatív pont talán az AF, mint emlitettem, de ha nem profi szinten használod szerintem tökéletes mindenre.

    • Dallos Csaba

      Én 5DI-et használok. Ha a portré tényleg annyi, hogy az alanyod egy helyben ül és ezt eléggé világosban (esetleg van vakud) teszi, akkor tényleg jól jársz vele: én nagyon szeretem. Nálam 2 éves gyerek van, aki mozog. Sajna az AF-C “ficsör” ebben a gépben még igen kezdetleges.
      + Itt nincs videó! 12 éves technika :)

  • Péter

    Mondanám, hogy meglepetés volt ez a cikk, de nem az… ez már tényleg a koronája a Canon utóbbi 4 éves szenvedésének – és azzal együtt amit az itthoni képviselet és szerviz művel még a CPS tagokkal is nagyon de nagyon csodálkozom, hogy mi a fenéért vannak még Canonos fotósok… Technikailag lemaradt gyártó aki hülyére veszi a saját vevőit, plusz pénzért kínál új firmware-t és konkrétan lehülyézik a garanciális ügyintézésre bevitt váztulajdonost CPS tagságival… lassan ott tartunk, hogy persze garis a váz, de minden egyes szervizelésért fizethetsz majd 50 ezret adminisztrációs díjként… Stressz stressz hátán.

  • András Belovári

    Nagyon vártam, és jó sokáig húztam, de akkor nálam is eljött most az a pont, hogy váltás. Tovább nem fogok várni, és váltok. Sajnálom, mert hozzászoktam, és nagy bukó, stb… nem is tudom miért vártam, amikor évek óta ez megy.
    Még nem tudom, hogy Nikon, vagy Sony, de mindegy is, mert bármelyik is lesz, jobb vonal… :/

    • János Tirszin

      Elég jó a Canon is. Hidd el, nem ezeken a paramétereken múlik.

      • András Belovári

        Igen, elég jó. De ha hasonló árban kapok jobbat, akkor nem fogom már a Canon-t választani. Az hogy meg mitől múlik ne is menjünk bele… :)
        A lényeg, hogyha vásárlásra szánom magam, és azért ilyenkor nézi az ember hogy mit venne, nem ez lesz a befutó, és nem csak a cikk miatt.

  • János Tirszin

    Már vagy 8 éve 1DmkIII-al fotózok, az biztosan gyengébb zajban, ISO-ban a fent említett gépnél is, de nem érzem, hogy e miatt cserélnem kellene, mert így is meg tudok vele oldani mindent. A dinamikája is bőven elegendő RAW-ban használva.
    Szóval sztem. az, hogy gyengébb néhány paraméterében nem nagy veszteség, mert így is bőven túlteljesíti azt, ami egy a világításhoz picit is értő fotósnak kell. :)

    • Én is fotóztam 1DmkIII-al, tényleg jó gép, de ahogy kipróbáltam egy újabb masinát, egyből láttam, hogy hol vannak a korlátai. És a nagyobb dinamika, nagyobb érzékenység mindig jól jön. Én egy hónapja vettem egy sony a7 II-t és félelmetes mennyi adat van azokban a épekben, a Canon 6D-m után is.

      • András Belovári

        Ergonómiát megszoktad Kezelhetőség? Persze sok teszt van fent, meg videó, de érdekelne az észrevételed… :)

        • Az ergonómiát talán a legnehezebb megszokni, de szerintem nem vészes. A többi rész pedig nagyon Canonos. A menüje, a gombok, szóval nagyon könnyű megszokni. És ezt úgy mondom, hogy én megvétel előtt lényegében egyszer fogtam a kezemben, de akkor se tudtam bekapcsolni :D Szóval fúl ismeretlen volt az egész :D
          Persze vannak fura dolgai, amiket kell szokni. Itt gondolok arra, hogy nem olyan gyors. Nem másolja a épeket olyan gyorsan a kártyára, bár ez is kártyafüggő. A sorozatfelvételnél nagyon fura az egész. De mikor nem kell a sorozat, el lehet lenni vele. Én nem is szoktam visszanézni a képeket nagyon, így ez se nagyon probléma számomra. Viszont a fóuszrendszere baromira jó. Ahova élesre állítja az éles is lesz. Pl a canon 50 1.4-es obival f2.0 alatt nemigen produkált éles képet a 6D. A sony pedig simán használható képeket lő.

  • sir

    A Canon jól felvette a kesztyűt a Sonyval szemben… lassan meszelnek neki.

  • Laci

    Mit is írhatnék erre, pontosan úgy alakult, ahogy sejtettem. Nem elég, hogy képtelenek elrugaszkodni a tükörtől, még abból is ilyen szart produkálnak :)
    Komolyan ezek nem tudom hol élnek. Ezt akarják még 4 -5 évig árulni?

  • Laci

    Gondolom azt többen összerakták, hogy FF MILC-re kár várni. Vagy az is hasonlóan jó képességű lesz mint ez, csak még drágábban :)

  • Strogoff

    A dpreview cikkben említett “regular DPR collaborator Bill Claff” függvényeit azért érdemes megnézni.

  • Joe

    Több fórum hozzászólásait olvastam, köztük a dpreview kommentjeit is. Eléggé lehúzták a 6D MK2-t. Hobbifotós vagyok csak, tudásom nem ér fel a profikhoz, de az alábbi linken látható összehasonlításból számomra az jön le, hogy nem olyan drasztikus a különbség az 5D MK3 MK4 és a 6D MK2 között. (600D-ről tervezném a váltást)
    http://www.photonstophotos.net/Charts/PDR.htm#Canon%20EOS%205D%20Mark%20III,Canon%20EOS%205D%20Mark%20IV,Canon%20EOS%206D%20Mark%20II

    • 600D-ről egy sima 6D is nagy előrelépés, egy 5D3 meg egyenesen óriási.

      • Joe

        Köszönöm segítő a választ! A 6D2 többek között a kihajtható LCD és a fejlettebb AF (45 keresztszenzoros af pont ,Dual pixel CMOS AF) miatt tetszett meg, de ha képminőségben elmarad a korábbi modellekhez képest akkor nem ez a gép lesz amire vártam. Azért a részletes teszteket kíváncsian várom :)

        • A kihajtható LCD jó dolog, az AF az 5DIII-ban jobb, mint a 6DII-ben, mert tudásban ugyanaz, de jobban testreszabható és szélesebb területet lefed. Főleg utóbbi fontos használhatósági szempontból, ezt tapasztalatból mondom (még az 5DIII lefedettsége is kevés hát még a 6D2-é). A dual pixel csak akkor lényeg ha videózol. Az asszisztensemnek volt 550D-je és lef.sta a bokáját, amikor kipróbálta a 6D/5D3 párosomat. Aztán amikor kezembe fogtak az 550D-t meg láttam vele készült képeket, akkor meg én mondtam neki hogy baszki te ezzel mertél munkát vállalni? :D Szóval hidd el bármit választasz ezek közül, azt imádni fogod. Ezen a szinten ahol te ténykedsz most, nincs szükség a legújabb leszebb gépre 3x annyiért mint az elődmodell, mert nem tud annyival többet.

          • Joe

            Köszönöm szépen, sokat segítettél! :)

    • Laci

      Lesz egy eladó 6D-m augusztusban…

  • Korsky

    Nem értem ezut az egészet. Kicsit olyan érzésem, mintha már technikai sportként tekintenénk a fényképezésre.
    Az esetek 99,99%-ban bővel jól teljesít egy 5D mk III-am, vagy az 1DX-m.
    A SONY nagyon jól nyomja, DE egy profi riport fotósnak nem jó, mert szart sem ér a keresője extrém helyzetekben.
    Az amatőröknek meg azért rossz választás, mert megfizethetetlen és nagyon gyenge az optikai parkjuk. Pl. egy használ 300 2.8 400e ft canonhoz, sonyhoz nincsen. De az új optikák is 1,5 – 2x áron vannak. Szóval nekem egy váltás 10 millás kiadásban lenne!!!!
    Fontos még, hogy 1x már a sony konkrétan cserben hagyta az összes fotósát és szívtaba fogát minenki, mert nem jött ki új vázzal optikával évekig. Ki tudja megint mikor gondolja úgy, hogy hagyja a fenébe a profi szintet. Arra a piacra úgy sem tud betörni.
    Az összes hírügynökségnél ott van több ezek canon optika és nem fogják sonyra cseélni pár milliárdos beruházással… pluzs a riporterek is ahhoz vannak szokva.
    Nem kell félteni a canont, idővel kijönnek azok gépek, amik felveszik a versenyt. Viszont csak amatőr szinten (vagy modell stúdió fotósokn ak), jó egy tükör nélküli gép. A sony az amatőröknek kedvez, a canon a profiknak.
    Amúgy meg a fos 20D-vel, a szakadék 5D mk I-el és az 5D mk III-al is nyertem egy tucat pályázatot és simán jó a National Geographicnak is az a szar amit ezekkel a fos gépekkel készítek…
    Szóval NEM A GÉP CSINÁLJA A KÉPET! Bár az a kezdőknek sokszor olyan egyszerű erre fogni a felkészületlenségüket…

    • A technika csak meghosszabbítja a kezed. A kérdés hogy melyik mennyire. Rövid kézzel is lehet jó fotót lőni hosszabb kézzel meg még többet. A leírásodból feltételezem hogy riporter vagy. Épp Kurucz Árpi mesélte nekem pár hete hogy amikor a határon éjjel a keritesnel fotózott anyagot akkor döbbent rá hogy milyen technika van a kezében (1Dx + 1DxII). A technika igenis számít. Nem csak az amatoroknek lehetnek igényeik, egy profinak is elvárás lehet hogy ugyanazért a pénzért minél kevesebbet minél kényelmesebben könnyebben és gyorsabban kelljen dolgoznia. Ezt meg a rutin mellett a technika tudja megadni.
      Ami a hírügynökségeket illeti szerintem elenyésző tényező az eladási számokban. Többmillió gépet obit adnak el világszerte szóval az a párezer darab cucc ami a vezető ügynökségeknel csücsül…még akkor is ha nagyértékű.
      Ami az EVF-et illeti. Hat én láttam a 4-5 évvel ezelőtti szintet is (meg korábbit) és láttam a legújabbat is. Durva hidd el. Már szinte olyan mintha üvegen át neznel.

      • Korsky

        Természetesen sok igazság van ebben, de én nem látom ennyire siralmasnak a helyzetet. A sony hozta ki az első digitális gépet, amit egy földi halandó is megtudott veeni, emlékszem még 3,5″-os floppy-ra írt. :-D
        Szóval mindig is úttörők voltak, ezen a téren (is). Aztán voltak próbálkozásai, de a profi világba belebukott. A sony azóta lett megint nagy, amióta elment az amcsi elnök és újra japán irányítja a céget.
        A canon a 300D-vel elhozta a népnek a tükrös világot, az 5D-vel a full frame-et. Azóta mondjuk jogos, hogy stagnálnak, de azért nem kell félteni őket. Biztos vagyok benne, hogy ezek visszajutnak hozzájuk. Pláne a canon híres arról, hogy a vezető fotóriportereket folyamatosan szondázza, hogy mi a fenét is szeretnének. Szerintem, mint piacvezető sajnos nem meri bevállalni az innovációkat (én sem értem, hogy miért. fél, hogy mellé nyúl? És akkor mi van?). Hiszem azt, hogy mi innen a pálya széléről nem látunk bele a nagyok lapjaiba és a mögötte álló döntésekbe. De láttunk már céget a csúcsról a mélybe hullani. Remélem, hogy itt nem ez lesz, mert akinek egy komoly optika sora van drága lenne váltani. Sőt, inkább lehetetlen.

        Minden esetre ki fogok próbálni egy EVF-es gépet, mert csak régebbivel találkoztam. Kíváncsi vagyok hová jutottak, főleg extrém körülmények között. Pl. nagyon hidegben az 5D -27 fok alatt is jól teljesített a Bajkálon, de persze a kijelzőben a kristály megfagyott. Néha 5-6 órán át ázik egy gép a legnagyobb viharokban és működik. Saras lesz, homokos lesz a sivatagban a gépnek menni kell. Nem tudom sötétben mit ad egy ilyen modern EVF. Ezek azért fontos kérdések. Ha van vele tapasztalata valakinek, arról szívesen olvasnék.

        Azért fontos az ügynökséges piac, mert az adja el a gépek jó részét. Nem engedheti meg magának a canon, hogy váltsanak. A pálya szélén csak a fehér obikat látja az amatőr fotós, persze neki is az kell, mert akkor jó képet készít. Amikor megnézni, hogy a worldpressen mivel lőtték a díjnyertes géepeket, rohan a boltba és vesz egy canon-t. Egyedül a komoly amatőrök, akik tényleg tudják mi van emögött és úgy hozzák meg a döntést. Sokszor pedig az dönt, hogy a havernak mi van, mert majd ad kölcsön optikát. :-D

        • Egyetértünk. Jelenleg a Sony A9 EVF-je a legjobb a piacon de legalábbis a legjobbak között van. Ebbe csak nappal volt alkalmam belenézni, próbálgatni, de ez már szinte olyan volt mintha pentaprizmán át néznék…illetve jobb, mert a pentaprizma levesz a fényerőből az EVF meg olyan világos mint a valóság. Ilyen hogy szaggatás, vibrálás stb már a múlté, talán az iMac 5K monitorához tudnám hasonlítani az élességét. Rossz fényviszonyok között egy A7Sbe volt alkalmam csak belenézni de az már régebbi modell, azóta már kijött az A7S II, az A9-be még egy generációval újabb EVF került, szóval az A7S lényegében 3gennel korábbi. Sötétben az is használható volt, bár ez már jó 2-3 éve történt szóval nem sok emlékem van róla, de csalódást nem okozott már akkor sem. De ez csak annyi volt hogy egy esküvőn a videós sráctól elkértem hogy hadd nézzek bele, ráadásul azon durván el is volt állítva a dioptria én meg nem akartam neki mindent elállítgatni.
          No lényeg a lényeg hogy komoly a fejlődés és a Sony nem viccel. Bizony volt egy zsákutcájuk az SLT gépekkel, az egyfajta útkeresés volt az elején és belebuktak. Próbálják muszájból életben tartani még hogy ne érje szó a ház elejét, de ez sokáig nem fog menni. Viszont az FE bajonettes mirrorless széria soha nem látott sikert hozott. Míg az SLT-re csak furcsán néztek a népek, néhányan bevállalták, addig az A7 széria és most az A9 komoly őrületet váltott ki a világban, rengetegen átálltak már rá és mégtöbben fognak, ha logikus ha nem. Ezt csak azért mondom, mert ezt a Sony nem fogja otthagyni, mert sikertermék amibe öntik a pénzt tonnaszám. Olyan agresszív politikát folytatnak, hogy már a Nikont szorongatják ezt ne feledjük.
          Szóval idő kérdése csak. A Sonynak a gépe valszeg lehal -27 fokban és nem is annyira strapakanca mint egy 1D, de ha az eddigieket csuklóból hozta a Sony akkor vajon egy robusztus, időjárásálló gépet mennyibe tartana nekik kidobni? Csak akarniuk kell. Eddig a enthusiast vonalra feküdtek rá, meg egy picit a profi szegmensre. Nem bántásból mondom, de a fotóriporterek hajlamosak elfeljteni, hogy nem csak a háború-focipálya-sajttáj háromszög van a világon, hanem a profi fotózásnak vannak még jócskán szegmensei, akiknek teljesen más igényük van, mint a fotóriportereknek. Egy reklámfotós letojja, hogy a -27 fokos sivatagi homokban (:D) mennyire jó a kamera, sokkal fontosabb, hogy milyen tónusterjedelme van és mennyire élethű színeket produkál és hogy van-e elég megapixel ha az ügyfél a billboard tájolásból citylightot akar vágni utólag. És még sorolhatnám. Az esküvő is durván eszközigényes mert nem mindig van idő alkotni, de mégis szépet várnak el (értsd mondjuk nincs idő világítani). Szóval ilyen területekre már komolyan betört a Sony, talán már ki merem jelenteni, hogy csak a riporterek, fotós és hírügynökségek állnak ellen, meg a természetfotósok. A többi területet a Sony már hódítja ezerrel.
          Én is azt vallom, hogy se a Canonnál se a Nikonnál nem hülyegyerekek ülnek és mi a felébe se látunk bele csak okoskodunk meg tippelgetünk. De mégis láttunk már porba hullani hatalmas cégeket. Most legutóbb a Bowens nyúlt ki, az a cég akinek a fényformáló csatlakozója ipari szternderd lett és kb az egész világ ezt használja aki nem Henselt, Profotot, Elinchromot vagy Broncolort használ. És mi nyírta ki őket? Saját bevallásuk szerint a kínaiak, akik jóval innovatívabb cuccokat kínálnak jóval kedvezőbb áron, amivel ők nem tudnak lépést tartani. Se az innovációval se az árszinttel. Most épp ezt csinálja a Sony a Canonnal. Több tudást ad olcsóbban. Ez nem vezet jóra, ha a Canon azzal áltatja magát, hogy “úgyis én vagoyk a piacvezető”.

          • Laci

            Kérdés, hogy meddig nyomja a Sony a fullframe e bajonettet, egyszer már szarban hagyta a vásárlóit..

          • Írtam fentebb, le újra leírom. Akkor egy maréknyi vásárlót hagyott szarba, most meg a fél világ az övék kis túlzással. Zsákszám öntik a pénzt az E bajonettbe, beállt mögéjük már egy rakás gyártó. Szerinted ezt abba fogják hagyni? Hol van ez az SLT Alpha sztorihoz, ami egy érdekes koncept volt, és amit néhányan kipróbáltak a világon? Persze nagy a hangjuk mert csalódottak, de valójában egy nagyon kicsi szegmensről van szó akit ez tényleg érzékenyen érintett. Az SLT felhasználók döntő többsége amatőr volt egyetlen vagy kettő objektívvel, és valszeg már rég becserélte valamelyik kereskedőnél a régi gépét. Aki tényleg bevásárolt az nagyon kevés ember. Aki meg a korábbi Minolta cuccaira építkezett, annak meg jó reggelt, 2017-et írunk.

          • Laci

            Én A7 II vagy A7r -re akarom cserélni a 6D-m, csak még körbejárom. A szíven az A7r fele húz. Nem tudom a Canon 200 2.8 L II-m hogy szuperálna vele (nem sportfotózok), azt az egy obit sajnálom.. A többi meg Sigma Art vagy Samyang lesz.

          • Minimum Mark II barmelyikbol. Azokban jó már az AF.

          • Laci

            Az AF nem érdekel annyira. A dinamikatartomány annál inkább. De lehet Nikon-ra váltok, ott a D750 vagy a D810, meglátom mennyiért megy a felszerelés..

          • pergabb

            nekem így lesz 6d-ből D750 :)

          • Én egy a7 II vettem sigma átalakítóval, és elég jól szuperál rajta mindegyik canon obim. Mondjuk 200 2.8-as-om nincs, de szerintem azzal se lenne gond.

          • Anulu

            A-mount most is van, és jöttek új vázakkal is, és nem is gyengékkel pl a99II egy bitang gép, obi nem jött új egy ideje, de el is mondták azért mert most az E-mountot töltik fel nem gyenge tempóban (kb már csak fényerős nagy telék hiányoznak minden más helyel-közzel megvan) De ja, A-mount zsákutca sztem is, de az E-mount már most olyanokat tud amire dslr soha nem lesz képes, ráadásul a képminőség is Sony-ékal van. Most meg Canon hagyja szarban a vásárlóit hogy kihagy egy csomó dolgot az új vázaikból vagy elavult szenzort pakol beléjük. És a hírek szerint minden évben jön az FF Canon Milc aztán soha nem ér ide. Nikonokat meg egyre többet hívják vissza különböző malőrök miatt. Egyik sem különb a másiknál szvsz.

        • Simon Zoltán

          Na igen. Az extrém körülményeket nem domborítja a Sony. Pedig az a réteg akikre a Canon Nikon figyel, embert és gépet próbáló helyeken is fotózik. Nem véletlen nehéz az a magnézium ötvözet váz.

      • Nemcsak ügynökség én sem biztos,hogy fogok sony gépet venni. Nem igazán merek egy olyan dologba pénz tenni ami nem bizonyított még évek óta. (de nem rossz cucc egyébként) Gyári tesztfotók megrendezett bevilágított körülmények között készültek. Ezeket az amatőrök meg akik nem sport fotóznak nem veszik nyilván észre. Ilyen körülmények nincsenek sporteseményeken. https://uploads.disquscdn.com/images/f53c7ebbe992edb50cf9dcadd56c47adb5ecc2953c605c1f314645652e6db018.jpg https://uploads.disquscdn.com/images/c44c17dc93e4988fde6d3f78ef3f721141ab39b59ea30d4bf6322f72dd7530a8.jpg https://uploads.disquscdn.com/images/4dec2c157e492304aafcfb823c11d27a3cf14e6139756120d41856c197e60ea3.jpg

        • Felejtsd el a gyári tesztfotókat, olvass külföldi portálokat, fórumokat. Rengeteg profi fotós használ ma már Sonyt és mindenki dícséri. Teljesítmény nélkül csupán marketinggel semmi nem lehet ilyen sikeres mint a Sony A7-A9 széria. Ez olyan kb mint amikor az Apple-t fikázzák hogy mekkora szar csak marketing az egész. Ha szar lenne, még a profi marketing is kevés lenne hogy az emberek kétszerannyiért vegyék meg, mint egy PC-t/Androidot. Ahhoz le is kell tenni valamit az asztalra. A Sonynál ráadásul én nem érzem olyan erősnek a marketinget, mint az Apple esetében. Ők csak csinálnak jó gépeket és fotósok százezrei lelkesednek érte, a teszteken sorra nyernek stb. Próbáltam az A9-et és mondhatom hogy nem alaptalan ez az egész. Veri a Canon 5D Mark IV-emet AF tekintetében. Nem árul a FotóSarok Sonyt szóval nem azért mondom hogy többet eladjunk. Ha a Sony szponzorálna hogy ezt mondjam akkor tőlük kaptam volna a tesztgépet, de nem, egy külföldről Magyarországra áruló sráctól kaptam, akit a Sony még fel is jelentett mert a srcá idő előtt Magyarországra hozta az A9-et.

          • Allergiás vagyok rá ha átakarnak verni.. Én biztos nem veszek ilyet ha valaki bárhol leírja,h jó,az kevés. Ezekkel az egérfogókkal újrakel tanulni fotózni. Nekem is újra rutin kellet 11év 1D után az 5D vel (azután nekem az is kis könnyű milc).

          • Te dolgod. De akkor mi szokott meggyőzni?
            Ja és miért kell egy kamerának felteglanak lennie? (Sztem egyébként a 5D-6D az ideális méret)

          • Ki kell próbálni. Völgyi hozott 2 éve sony-t tesztelte nálunk a Domingo koncerten. Azóta is Canonon van neki, bár volt két három jó dolog benne.. Azért fog maradni a tégla pro kategóriában, mert hozzá vagyunk szokva a sötétben való fotózáshoz. Ezek arra vannak kitalálva hogy két kézzel erősen megmarkolva odanyomod őket a szemöldökcsontodhoz. Az 1D úgy álmodták meg,hogy miden kezelőszervet lehet állítani úgy hogy nem veszed le a szemedről ezzel nagyon nehéz versenyezni egy ilyen kis gépnek. De egyébként nagyon elgondolkodtató egy ilyen gép, hiszen nekem is több már az esküvős megbízásom mint a riporteri.

          • Bocsánat a kukacoskodásért, meg genyó is leszek egy kicsit (ismerem Attilát, jóban vagyunk). Szóval 2 év sok idő. A Sony szinte évente fejlődik annyit amennyit a Canon 10 év alatt. Szóval az hogy 2 éve vitt Attila egy gépet ami nem tudom mi volt de lehet hogy nem is az akkor top kategória (pl egy A7 és egy A7RII között hatalmas különbség van, egy A7 és egy A9 között meg fényévek), az egy dolog. Az meg egy másik dolog, hogy egy Sonyra váltás többmilliós beruházás, amit lehet hogy Attila se engedhet meg magának. Én sem engedhetem meg magamnak. Ha nagyon rá lennék pörögve, akkor lehet hogy ki tudnám nyögni és a gyerekeim szárazkenyéren élnének fél évig de ennyit nem ér a brilliláns követőfókusz nekem. Inkább lövök a Canonommal 3x annyi képet mint kéne és lesz közte jó, aztán néha meg nem az lesz a jó amelyik kéne, túlélem, eddig is túléltem. De ettől még a Sony olyat tud amit más nem.
            Az 5D is úgy van megkreálva már hogy nem kell levenni a szemedet a keresőről mert mindent kijelez a keresőben és minden gomb kézre esik vakon. De ez elsősorban nem méret hanem átgondolt tervezés függvénye. Volt nekem is 1D-m, és nem szerettem. Egyszerűen nem kényelmes. Nincs kis kezem de nagy sem, teljesen átlagos, relatíve hosszú ujjaim vannak. Próbáltam 1D MarkIII-at, 1D Mark IV-et, 1Dx-et és 1Dx Mark II-t, mindegyiknél azt éreztem hogy indokolatlanul nagy, élei vannak így tényleg mintha egy téglát fognék és iszonyatosan nehéz. Na persze ha egy 400-as meg 600-as tele van a túloldalon, akkor indokolt lesz rögtön a jobb balansz miatt. De egész nap vagy fél napot kézben tartani plusz fél vagy egy kilót teljesen indokolatlanul cipelni szerintem hülyeség, csak elfáradnak az ember ujjai és megfájdul a háta/dereka. Régen nekem is nagyon vonzó volt az 1D, dobtam egy hátast huszonévesként, mikor életemben először láttam az APS-C gépek után élőben, emlékszem egy külföldi kiállításon volt letéve egy asztalra és csak bámultam és nagyon vágytam rá. Aztán teltek múltak az évek és rájöttem hogy nagyon nem ezen múlik sőt, ha fizeténenek sem kellene. Ezek a gépek azért ilyen nagyok mert nagy bennük kereső, nagy a prizma, masszív a mechanika mert gyorsnak kell lenniük, és legfőképpen azért mert hatalmas akkumulátor van bennük és két nagy kártya.
            Félreértés ne essék szerintem is pici a Sony. Ha nekem lenne tuti vennék rá portrémarkolatot, amit a mostani 5D/6D párosomra soha nem tennék. Viszont a gombkiosztása szerintem nem rosszabb egy DSLR-nél, ellenben a Canon alig enged testreszabhatóságot a gombjain, a Sony meg a Fuji meg azt mondja, hogy itt van egy rakás gomb és tekerő és azt rendeled hozzájuk amit csak akarsz.
            Szóval nem rossz ez, már most használható, idővel meg jobb lesz. Aztán majd észbe kap a Canon és a Nikon is. Épp most írom az 5D Mark IV tesztjét, csak nem művi körülmények között akarom tesztelni hanem munka közben ez meg időbe telik. Tudod mit fogok állítani benne? Hogy a Canon Dual Pixel AF bizonyos esetekben már most ügyesebb, mint a keresőben található AF pontok. Jobban észreveszi a témát, hamarabb reagál, és sötétben jobban lát. Következtetés? A Canon készen áll már egy komolyabb mirrorless bevezetésére. Itt mi már maximum csak a méretről vitatkozhatunk meg arról hogy milyen kártyát illik egy profi gépbe építeni.

          • Ja az kimaradt, hogy ami a keresőben kijelzést illeti (hogy a “nem kell levenni a szemedről” témánál maradjunk), abban speciel az EVF verhetetlen.

          • Mért? Sötétben én nem láttam benne semmit (koncert/sport) Hasznavehetetlen hangyaháború volt színpadi fotóknál. Engem pont azért nem győzött meg. Van azért kolléga akit profi volt napilapnál és áttért sony ra (de profilt váltott). Mikor egyszer fotóztunk egy eseményt nem tudtam napirendre térni a kijelzőnézés fotózásán (kiröhögtem, de utána 2 órát beszéltünk erről az egész témáról, mert igen tapasztalt kollégának tartom szóval én sem zárkózom teljesen el ettől)

          • Nem győzött meg akkor sem, még most sem.
            Mivel nekem megjelenés óta van 5D MarkIV így cikkem is :P http://www.fotobese.com/5d-mark-iv-tapasztalatok/

    • Péter

      Ez mekkora vaskalapos marhasag… Mar bocsanat. Sony nem jo riportra? Nezd meg az A9et, konkretan megkeseli az 5D sorozatot es lehugyozza a hullajat. Ez csak szemellenzos latasmod bem tobb.

  • Itt kizárólag a szenzorról van szó. ott van a bibi, hogy nem halad a canon a korral és a régi típusú, szar dinamikájú szenzort fejleszgeti tovább – de minek, az zsákutca. (Nekem legalábbis az jött le a nagy felháborodásból, hogy nem került bele a jobb, újgenerációs szenzor.)
    És ez eléggé gáz. Sokan írják itt, hogy nem ezen múlik, meg 20D-vel is lehet jó képet lőni. Itt nem ezt kell nézni sztem. Adott egy piacvezető cég, ami megvette végre az új technológiát, hogy felzárkózhasson (!) a konkurenciához képminőségben. Erre a legújabb gépükbe nem teszik bele, hanem kiadnak egy összetákolt régi vázat, pár feature-rel, ami hasznos, de a gép lelke nem fejlődik. Magyarul még mindig abból akarnak pénzt csinálni, ami van a raktárban. Sehol az innováció, az újítás, előretekintés. Baszki, 2017 van! Ez az, ami kiborítja a bilit sokaknál, mert bizony a profi fotósok igen nagy része canonos, és igen, vannak szituk, amikor rohadtul kéne az a nagyobb dinamika (erős napsütés, alexpós fotózás-portrézás…). Nem, nem kell mindenkinek, de nagyon sokan várják már ezt. Nekem ugyan még nincs 5d4-em, de láttam azzal készült alexpós vagy nagy kontrasztú fotókat, ég és föld a mark3-ashoz képest, irtóra megkönnyíti a munkát. De a lényeg, hogy fejlődni kéne, haladni a korral, a canon meg nagy ívben tesz erre már hosszú évek óta. Smucig és pénzéhes hozzáállás ez. A nikon hozzáállása sokkal szimpibb, de engem is a teljes váltás réme tart vissza, meg hogy mindenki a környezetemben canonos. De hamarosan el fog jönni az idő. Ha a canon nem változtat a hozzáállásán, a sony és a nikon is fejlődik, akkor előbb-utóbb váltás lesz. Nekem sincs kedvem ugyanazért a pénzért gyengébb minőséget venni. Ennyi.

  • Anulu
  • Laci

    Szerintetek ez után mennyi esély van egy Canon ff MILC-re? De nem ilyen szutyok szenzorosra… A Nikon szerintem idén meglépi..
    Vagy ha kijönne egy jobb szenzorral szerelt ff MILC, bele sem merek gondolni, mennyibe kerülne..

    • Szerintem idén vagy jövő tavasszal a Canon is de szvsz biztos nem pro vonal lesz hanem egy 6D tükör nélkül. 2019-2020ban lesz talán pro vonal. Ez a tippem.

      • Laci

        Ezt értem, de ha 6D szint lesz, akkor valószínű ezt a gyenge szenzort kapja, akkor felejtős. Ha jobb szenzor lesz benne, tuti drágább lesz..

    • Anulu

      Ha lesz is, az lesz a probléma mint Sony-nál pár éve : nem lesz hozzá üveg.

      • Laci

        Ott az EOS M sorozat. Működik. Ugyanaz lenne FF esetén is. Adapter.

  • pergabb
    • Hi, most láttam csak a korábbi kérdésed, bár azóta lehet léptél már. Igen a D750 mindenképpen előrelépés a 6D-hez képest. Dinamikában, AF-ben, dupla kártyás, kihajtható kijelzős stb.

      • pergabb

        Köszi Márk a választ, még nem léptem, holnap vagy kedden fogok :) Szemeztem a D810-el is, de magas ison a D750 volt a jobb, 850-re nem költenék most annyit, pedig egy marha jó gép lett, canon oldalt pedig úgy tűnik elhagyom… Szóval D750 lesz. Ettől független a Dxo tesztje megdöbbentett, mert a zajtűrését a váznak nem tudom hogyan nézték, leméretezem 20megapixelre, akkor is zajosabbnak hat mint a 6D, dinamikát láttuk, hogy szegény, de számomra a bitmélység fontosabb vhol, az pedig 1 bittel jobb lett. Nekem picit fals eredménynek tűnik amit dxo ír, de az is igaz, hogy túl magasak az elvárások, mert aki egy 6D mark ii-vel nem tudja megfotózni a képet, az mással sem fogja tudni majd :) Én is elvesztem picit a technikai részletekben, pedig úgy is a szememen és a kreativitásomon múlik minden, az nem adott, akkor lehet 30 millás felszerelésem is, halott lesz a dolog.
        Anno teljes mértékben a te véleményed alapján vettem a 6D-t, privátban is felkerestelek fb-n, szóval jó érzés így megvenni a 2. komolyabb vázam, hogy rábólintottál :D Ár/érték arányban a legjobbnak tűnő választás jelenleg. 6D-t is úgy adtam el, hogy letértem erről az útról pár hónapig, “éheztettem” magam, hogy valóban alaposan utána járjak és helyesen döntsek a végén, ne legyek elfogult és márkabolond. Sony a megmagyarázhatatlan ellenszenvem és az obik miatt kiesett, amennyivel kisebb a váz, annyival nagyobb az obi, markolattal is rossz egy 70-200-at fogni, az áráról pedig ne is beszéljünk.

  • IT Crowd

    Csak kérdezem, mennyire valós +3EV, mert a DPreview-n ez szerepel. Sose megyek fel ennyi fényértékkel.
    Ha meg nem valós, akkor ennyit erről. Mindeközben kb fele annyiba kerül, mint az 5D mark4.