Megérkezett az AI a Lightroomba. Leteszteltük!

Az Adobe frissítette a nemrég bemutatott szoftvereit. A felhő alapú Lightroom CC kapott néhány új fícsört, ami eddig hiányzott belőle, szokásosan új kamerák támogatása is érkezett a RAW-konverterekbe, de ami a legnagyobb újdonság az az, hogy a komplett ökoszisztéma megkapta az Adobe Sensei által támogatott automatikus képjavítást.

Lightroom CC és a mobilappok

A felhő alapú szoftverük megkapta a Tone Curve és a Split Toning eszközöket, illetve lehetőség van már megváltoztatni az EXIF-ben a felvételkészítés idejét. Az Andorid verzió főképp bugfixeket kapott, az iOS verzió pedig vízjelezési lehetőséget és javítottak a HDR funkción.

AI Auto Enhance

A Luminar tesztben már említettem a mesterséges intelligencián és gépi tanuláson alapuló képjavítást, ezt most – Adobe Sensei néven – integrálták a Lightroomba és az Adobe Camera RAW-ba is. Az Adobe Sensei persze nem csak ennyit takar, ez az Adobe új algoritmusa, amire egy csomómindent fognak alapozni a jövőben. Ez az első lépés, az Auto Enhance, vagyis a képek automatikus, egykattintásos javítása. Az alábbi példákon láthatjátok, hogy egy-egy fotó esetében hogyan viselkedett a régi algoritmus alapján dolgozó AUTO gomb, és hogyan dolgozik a mostani, AI-alapú algoritmus. Összességében elmondható, hogy míg a régi automatika nagyjából a középszürkére törekedett, mint bármilyen automatikus fénymérés, addig az új algoritmus egyfajta HDR-esebb hatásra törekszik, vagyis világosít az árnyékokon, de nem hagyja a csúcsfényeket kiégni, és megtartja vagy épp elmélyíti, szaturálja a színeket. Persze mint bármilyen automatika, ez sem tökéletes. Nagymértékű javítást, csinosítást nem fog végezni a fotónkon, ráadásul leszenek szituációk, amikor kifejezetten ront rajta. Lássuk:

trh_17-12-03-11971_origi

Az eredeti kép alexpós. A régi verzió felhúzta “ordenáré” módon, a modell arcán a fény kiégett, az AI viszont ügyesen világosította az árnyékokat, a csúcsfényekhez pedig alig nyúlt. Nem rossz!

 

revay12_17-05-15-6979_origi

Az látszik, hogy a fehéregyensúlyhoz nem igazán nyúl az AI, pedig itt elkélt volna. A régi verzió itt is világosított, az AI meg alig nyúlt a képhez. Egy hangyányit világosított az árnyékokon, a háttérben lévő lila ülőalkalmatosságon látszik leginkább.

 

EMKO4357_origi

Az eredeti kép jócskán alexpós, szélsőséges körülmények között fotóztunk vaksötétben, hosszú záridővel, fejlámpával, vakuval, drónnal felemelt “Holdfény”-lámpával – minden volt. A régi automatika itt is durván világosított, a csillagos égbolt fakó lett, a spotlámpa fénye kiégett. Ezzel szemben az AI gyönyörűen megoldotta a feladatot. Automatikához képest csodaszép lett az eredmény.

EMKO4307_origi

A világosítás itt is szépen sikerült az AI, és csúnyán a régi automata esetében, de a fehéregyensúlyhoz nem nyúlt, így a kép fakó és hűvös tónusú maradt.

 

EMKO3503_origi

Kedvenc kép, sajnos ezek a cölöpházak ma már nincsnek ott. Nincs látványos változás, a régi verzió szokásosan bután világosított, az AI meg úgy gondolta ez a kép úgy jó ahogy van, egy hangyányit világosított az épületeken, az eget hagyta, de picit szaturálta az egész fotót. Szerintem keveset világosított az épületeken, mehetett volna még tovább.

 

EMKO3160_origi

Az eredeti kép szerintem hellyel-közzel jól expontált, csúcsfényekhez lett igazítva, szép telített színekkel, csak az árnyékokat kellett volna picit felhúzni. A régi verzió megküldte amolyan “hadd szóljon” módjára. Randa… Az AI véleményes. Szerintem picit sokat világosított, de ízlés kérdése. A színeket viszont erősen túltolta, a vörös ruhában alig maradt részlet. Bár tény, hogy egy ilyen élénk színű textilek csak profilírozott kamerával néznek ki normálisan.

 

2Y5A6503_origi

Na ez az a kép, amire ráfért volna a fenti cölöpházas durvulás. A régi módszer persze kuka, az AI meg világostott, színesített, de nem eleget. Ennél több kellett volna, kb ennyit tud az iPhone varázspálcája a beépített képszerkesztőben.

Aztán jöjjenek a trükkös fotók….

dagaly_setany_17-04-27-6702_origi

Ez egy képpár, ugyanaz a jelenet, picit más képkivágás, és a baloldali alapkép világosabb expó, a jobboldali sötétebb. Kíváncsi voltam az expokülönbség mennyire zavarja meg az automatikákat. A régi verzió megint csúnyán világosított, fabatkát sem ér, de közel azonos szintre hozta fel a különféleképp exponált képeket, látszik, hogy középszürkére törekszik. Az AI már jóval ügyesebben dolgozik, hangulatos eredményt adott és közel azonos szintre hozta fel a két fotót. A lámpafoltokat nem hagyta kiégni, gyönyörűen kivilágosította a fákat az alexpós képen és szaturálva hagyta a kék eget de nem esett túlzásba. Bravo!

 

Capture One Session0048_origi

A második trükk a low-key fotó. A régi módszer teljesen kuka, nem volt rest kiégetni a bőrt, csak azért hogy mentse az árnyékokat. Mintha csak az Exposure-t húzkodná a régi automatika, a többi csúszkához nem nyúl. Az AI ennél már ügyesebb volt, de az Adobe Sensei nem elég intelligens ahhoz, hogy értékelje a “művészetet”, így elkezdett mindent túlvilágítani, hogy legyen részlet a zakóban és még véletlenül se feketébe fusson ki a háttér. Az eredmény nem katasztrófa, de pont a lényeg veszett el.

 

anna0210_origi

A következő trükkös fotó a high-key fotó. Az alapkép alján szürke gradiens látható, vélhetőleg eggyel gyorsabb záridőt használtam a kelleténél, így kezd bezavarni a vakuszinkron idő. Sötét csík még nincs, az a következő lépcsőnél lett volna, de a szürke gradiens a kép alján már megjelenik. A sok fehér átverte az automatikát, eredményeképp a régi és az AI módszer is elkedzte sötétíteni a képet. Az AI ráadásul jobban, pedig pont ennek kellene ügyesebbnek lennie. Úgy látszik még nem elég high-key fotót nézettek az Adobe Senseijel. Mellé pakoltam a “hivatalos” végleges verziót. Persze ez már retusált kép, nem csak fénybeállott. Csak azért tettem oda, hogy lássuk, az automatika, akármennyire mesterségesen intelligens is, nyomában sem jár annak, ha egy fotós a saját, vagy épp a kor ízlése szerint maga utómunkázza a képet.

Kompatibilitások és egyéb

Ami újdonság még az az, hogy a Color Range Masking eszközt finomították a Lightroom Classicban, visszajelzések alapján könnyebbé tették a mintavételi pontok eltávolítását (Alt + klikk).

Fontos lehet még az új kamera tulajdonosoknak az is, hogy a Sony A7R III megkapta a RAW-file támogatást, a Nikon D850 pedig a vezetékes fotózás lehetőségét.

Szerző: Korecz Márk

Reklámfotózásban és vállalati fotózásban foglalkoztatott alkalmazott fotográfus, a FotóSarok Blog, továbbá az egyetlen stúdióvilágítással foglalkozó, hazai blog alapító szerzője.

Oszd meg ezt a posztot
  • pergabb

    Lehet én vagyok a hülye, de ez most az asztali Lr Classicba is bekerült? Igen, akkor ezt hol találom?

    • Ugyanaz az Auto gomb :D csak már mashogy viselkedik

      • pergabb

        Auto setting, ok, köszi :D

  • grgyr

    Lehet, hogy jobb lett, de semmi megváltó innováció nincs benne. Az esetek nagy részénél dinamika nélküli, homogén képek születnek. Szóval a minőségért, továbbra is meg kell küzdeni.