Meghozta a Jézuska postás a Sonyt. Épp jókor, merthogy a Canonom feladta a harcot (leszakadt egy zárlamella egy nappal a Sony érkezése előtt). Próbálgattam, állítgattam itt a lakásban, íme az első benyomások.
Rögtön az elején leszögezném, amit úgyis mindenki tud már: nincs tökéletes kamera. Ez a Sony nagyon picike, emiatt kényelmetlen a fogása, ugyanakkor iszonyatosan okos és ügyes fényképezőgép ez, igazi 21. századi cucc. Node lássuk részletesen:
Méret és ergonómia
Rögtön a legszembetűnőbb dologgal kezdeném. Ez a gép jóval kisebb, mint bármelyik fullframe DSLR emiatt napi szintű, munka jellegű használathoz minimum egy grip extension kell hozzá, de jobb egy portrémarkolat. Sajnos ebből még nem készült utángyártott, így egyetlen alternatíva a százezer forintos gyári markolat. Enélkül lelóg a kisujjunk a markolatról, vagyis lényegében 2+1 ujjal fogjuk a kamerát, ami iszonyatosan kényelmetlen. Beléptem egy sonys facebook csoportba, hogy olvashassak okosságokat, és meglepődve tapasztaltam, hogy olyanokat írnak egyesek, miszerint a mirrorless lényege pont az, hogy kicsi, hovatovább épp ez a jó benne, és nem értik miért baj az, hogy lelóg a kisujja az embernek, hiszen ezt a gépet akár két ujjal is meg lehet tartani, mert olyan könnyű.
A lelógó Petyr Baelish (Kisujj) esete
Na akkor itt szögezzük le, hogy ez a gép nem könnyű. Ez a gép 100grammal könnyebb a Canon 6D-nél (ami 100g-al könnyebb az 5D Mark IV-nél), szóval maga a váz nem sokkal könnyebb, a rá való obik meg semmivel sem kisebbek vagy könnyebbek, mint a Canon objektívjei. Vannak könnyebb objektívek, mint a nálam is lévő 85/1.8, de a Canonnál is vannak könnyű optikák. Ahogy vannak nehezek is, mint a Sonynál a GM lencsék, ill. a Canon fényerős L-es obijai. Ezt a gépet még a könnyű 85-össel is kényelmetlen fogni, hát még egy 70-200/2.8 GM-mel. Utóbbi már a nevetséges kategória (próbáltam az A9-cel a nyáron), olyan érzés, hogy fogsz egy ágyúcsövet, aminek a végén csücsül egy kompakt gép. Markolattal, dupla akksival azért már más lesz a helyzet, mert lesz a gépnek kiterjedése és ellensúlya a nagyobb objektívekhez. És még így sem lesz olyan nagy, mint egy DSLR markolattal. Utóbbi esetében én mindig is utáltam a markolatot, nem volt rá szükségem. Ennél a gépénél viszont elengedhetetlen szerintem.
Hogy miért? Miért nem jó két ujjal tartani? Mert ha az ember órákon keresztül fogja a kamerát egy rendezvényen, vagy egy hosszú fotózáson, akkor még egy kényelmes markolatnál is elfáradnak az ujjak, még úgy is, hogy a kisujj felfekszik a markolatra, tehát 3+1 ujjal fogjuk a gépet, nem 2+1 ujjal. Ha mindezt 2 ujjal + a hüvelykujjal kellene megoldani, hát asszem besz.rnék, és elég hamar kapnék ínhüvely- vagy ízületi gyulladást, még kisebb objektívekkel is, nem beszélve a nagyokról.
A váz ergonómiailag nem egy világbajnok. Megfogva a markolatot nem csak a kisujj lóg le, de a középső ujjuk legtöbbször hozzáér az objektívhez.
Sony: hozzáér, vagy majdnem hozzáér az ujj az objektívhez, DSLR: van hely az ujjaknak.
Pont egy fél centivel szélesebb, és fél-egy centivel magasabb váz lenne az optimális. Vastagabb nem kell legyen, csak szélesebb és magasabb. Nem véletlenül nagyobb a Panasonic G9, nagyobb a Leica SL és nagyobb lesz a Fujifilm X-T2-t leváltó X-H1. Jó dolog a kicsi és könnyű váz, de amikor a miniatürizálás a használhatóság rovására megy, az már nem annyira jó. Egyes gombok használatához szinte ki kell tekernie az ujját az embernek, a nagyon fontos C1 és C2 gombok például ilyenek, de ezekkel annyira azért nem vészes a helyzet. Nekem a első vezérlőtárcsa nem esik kézre, de nagyon nem. Mondják, hogy hozzászoktam a Canon felül lévő tárcsájához, de higgyétek el fotóztam én már nem egyszer Nikonnal, mindenfélével, és a Nikonnak is előrefelé néz a vezérlőtárcsája, mégsem kényelmetlen. Ezzel szemben a Sonyé pont olyan helyen van, ahová a mutatóujjam nem ér oda, csak akkor ér oda, ha billentem a kézfejemet csuklóból, magyarán fogást váltok a gépen, lényegében elengedem így a markolatot félig-meddig. A középső ujjam még éppenséggel odaérne, de ezzel több probléma adódik: az egyik, hogy az ember középső ujja sokkal kevésbé ügyes, mint a mutatóujja, így nehezebb vele tekerni egy tárcsát. Másrészt ha még ezzel is elengedem a markolatot, akkor lényegében csak a gyűrűsujjammal és a hüvelykujjammal tartok egy alaphangon egy kilós fényképezőgépet. Meg persze a bal kezemmel az objektívet, dehát köszi… Hozzáértők azt mondják, ha lesz portrémarkolatom, akkor jobb lesz a helyzet. Úgy legyen.
Az a fránya elülső tárcsa egyik ujjnak se esik “kézre”. A mutatóujj csak a tárcsa fölött lévő váz-élig ér el, alá már nem lehet benyúlni. A középső ujjal működtetve pedig veszítünk a biztos fogáson.
A tárcsákat én megcseréltem, gyárilag a hátsó vezérli a záridőt, az első a rekeszt. Mivel az általam megszokott Canonnál fordítva van, így megcseréltem, de tekintve, hogy a záridőt többet használja az ember, lehet mégis visszacsinálom, hogy a kényelmesebben elérhető tárcsán legyen a záridő és inkább megpróbálom megszokni. Teszem hozzá a hátsó-felső vezérlőtárcsa se a világ legkényelmesebbje, én még néha keresgélem a hüvelykujjammal. Gondolom ez megszokható, de most úgy érzem, hogy a kelleténél mélyebbre van süllyesztve. Ha egy milliméterrel kijjebb állna, jobb lenne.
Testreszabhatóság
Ebben hatalmas ász a kamera. Nem találunk rajta se dedikált ISO, se WB, se AF gombokat, mint egy normális DSLRen, van viszont egy kihasználatlan hátsó tárcsánk, 4db Custom gombunk szerteszét a vázon, egy Fn gombunk, egy SET gombunk, egy AF-ON és egy AEL gombunk, natív obikon a Focus Hold gombunk, és ezek mindegyike testreszabható, mégpedig úgy, hogy bármelyik(!) menüpontot hozzá tudjuk társítani. 23 oldalnyi menüpont áll rendelkezésre ehhez! Jól olvastad, nem 23 menüpont, hanem 23 oldalnyi menüpont, oldalanként 5-6 menüponttal. Ebben természetesen megtaláljuk az ISO-t, a WB-t és az AF temérdek funkcióját a fókuszterületektől kezdve, a követő/single AF-én át, az Eye-AF-ig. Én az ISO-t kiraktam a hátoldalon lévő tárcsára (egyébként is ott van, de nyomni kell a tárcsa szélét ami annyira nem ergonomikus, tipikus kompaktgép-megoldás), így záridő/rekesz/ISO – mind külön tárcsával állítható. Tekintve, hogy a Canonnál itt volt a rekesz, teljesen természetes oda nyúlnom hüvelykujjal ISO-t állítani, soha nem volt ennyire kényelmes az érzékenység állítás. Az más kérdés, hogy a már emlegetett plusz fél-egy cm itt is jól jönne, de azért így is használható.
Az AF-ON, AEL, vagy az objektíven lévő focus hold gombra érdemes kirakni az Eye-AF fukciót, merthogy ez az egyébként zseniális szemkövető fókusz csak így érhető el, folyamatosan nyomni kell, ha azt akarjuk, hogy működjön. Ha nem nyomjuk, akkor csak az arcfelismerés aktív.
További komoly húzás a Sonytól, hogy a fent említett, összesen 14db testreszabható gombot külön lehet programozni fotó üzemmódra, videó üzemmódra és képvisszanézés üzemmódra. Értsd mindhárom üzemmódban mást-mást csinálnak.
Hogy pontosan mi ez a 14 gomb? Íme:
Ezen felül van még nekünk on-screen Fn funkciómenünk, ami ugye egy gyorsmenü fotózás közben, ez is testreszabható, és van a rendes menüképernyőn egy szokásos My Menu fül is, ahová eltárolhatunk gyakran használt funkciókat.
Kellenek is ezek, mert ha jól számoltam a kamera gyári menüje 35 oldalas, amiből 23 oldal csak a fényképezés és videózás menüje, 2 oldal a hálózati (Wifi, NFC, FTP, stb) menü, 3 oldal a Playback menü, 7 oldal az egyéb Setup. Belefulladunk, annyi beállítási lehetőség van. Nem is úgy működik, mint a Canon, hogy minden főmenü fül almenüjén végig kell lépkedjünk, lehetőség van ugrani a fülek között is.
További okosság még az üzemmódválasztó tárcsán a szokásos Custom 1-2-3 módok. Ha ezekre letárolunk egy-egy beállítást, akkor a kamera mindent megjegyez. Gombkiosztást, expozíciós értékeket, EVF beállítást, AF beállítást. Ez végtelen lehetőségeket rejt magában, beállíthatunk portré módot, programozható prioritásos arcfelismeréssel, Eye-AF-fel, vagy beállíthatunk sport üzemmódot zónákkal és követőfókusszal, vagy beállíthatunk stúdió/vakus üzemmódot exposzimulációt nélkülöző EVF-fel. Mert ugye az EVF-ben midig a valós expot látjuk, ami stúdióban vagy egyéb vakus fotózáskor nem lesz jó nekünk. Ahhoz, hogy ne kelljen ezért a menüben bogarászni, létrehozhatunk egy Custom stúdiós üzemmódot és ennyi..de ha akarjuk, kitehetjük gombra is, vagy My menübe is.
Én a Crop módot is kitettem funkciógombra. Ezzel lényegében digitális zoomot (vagy croppot) kapunk, 1.5x szorzóval, és még így is 18 megapixeles fotónk lesz, ami pár éve még alapméret volt a komolyabb gépeknél. Cserébe a 200/2.8-as objektívem így ekvivalens 300mm f/4 (T/2.8) lesz anélkül, hogy veszítenénk a képélességből, az AF tudásból, dinamikából vagy bármi egyébből. Oké, nyilván ez ugyanaz, mintha utólag croppolnánk a számítógépen, de aki próbált már így fotózni az tudja, hogy érzésre mégsem ugyanaz: eleve kisebb kivágással komponálni, vagy tessék-lássék módon lődözni és otthon vagdosni. Utóbbi nem kevés pluszmunka egyébként.
EVF és LCD
EVF
Folytatjuk azzal, ami mindenkit érdekel. Az EVF. Röviden: nem, ez még mindig nem olyan, mint egy pentaprizmás optikai kereső. Nagyon jó, már sokkal jobb, mint amilyen EVF-ek voltak pár évvel ezelőtt. DE… Először is a frissítést (framerate) át kell állítani a gyári Standardről High-ra. Ekkor 100Hz-es lesz a képfrissítés, így mozgatásnál, svenkelésnél nem fog szaggatni. Cserébe többet fogyaszt, de Sony userek szerint nem érezhető a különbség. Felhasználói élmény tekintetében viszont komoly különbség van a kettő között, 100Hz képfrissítéssel jobban hasonlít az optikai kereső élményre. Ami viszont megkülönbözteti attól, az még mindig a képélesség, a moiré, a lépcsőzetes vonalak. Az EVF ugyanis hiába 3millió képpontos, meg HD felbontás van besűrítve egy körömnyi kijelzőre, akkor is még produkál moirét, produkál vibráló kontrasztot a sötét-világos éleknél, és átlós vonalak esetén lépcsőzetes éleket. Azért mert élőképnél nem 3millió képpontot nézünk. Ezt úgy lehet a legjobban megtapasztalni, ha az elkészült képet a keresőben nézzük vissza. Ekkor látjuk igazán, hogy ez az EVF milyen brutál felbontásra képes, és hogy mennyire nem ezt látjuk, amikor élőképet nézünk (amit sajnos nem értek, mert az LCD-s élőkép meg baromi jó, nem tudom azt miért nem lehetett az EVF-re adaptálni).
EVF: Élőképben (fent) moiré, képvisszanézéskor (lent) semmi. Itt lászik a felbontáskülönbség leginkább.
Ennek ellenére azt mondom, hogy talán megéri a váltás. Az optikai kereső szép és kellemes, jobban benne vagy általa a jelenetben, természetesebb – kevésbé steril digitális az egész, ezt nem vonom kétségbe -, cserébe viszont mindig ugyanazt látod. EVF-ben viszont látod a valós mélységélességet, a valós expozíciót, a valós fehéregyensúlyt. A fókuszálást is segíti az elektronika (nagyítással, peakinggel ha kell) és az expozíció is biztosabb, ha zebra mutatja a kiégésgyanús területeket, vagy akár csak az élő hisztogramot látod a képernyő sarkában. Ha akarod, a vízszintező mindig ott van a szemed előtt. Meg persze egy nagy rakás adat a kép körül, amit ha akarsz egy gombnyomásra kikapcsolhatsz. Ezek olyan előnyök az OVF-hez képest, amit utóbbi soha nem fog tudni ledolgozni.
Elismerem azonban, hogy OVF-ről EVF-re váltani olyan feeling is lehet akár, mint filmről digitálisra: mindegy egyes ilyen modernizáció egy picit kiöl a fotográfia romatikájából. Ez kétségtelen.
Hogy mennyire lehet jól dolgozni ezzel a hétköznapokban, azt majd meglátjuk, egyelőre ennél csak annyival tudok többet mondani, hogy azt is felfedeztem, hogy ha picit mozgatjuk a szemünk előtt a kamerát, akkor az EVF képe finoman, de furcsán hullámzik, vélhetőleg a beépített optikai elemek miatt (ld. videón lent). Ez normál használatnál annyira nem jön ki, mert a kamerát a fejünkkel együtt mozgatjuk, szóval fixen nézünk a keresőbe. De azért fura ez egy picit, optikai keresőnél ilyen nincs.
Azt is felfedezni véltem, hogy ha a dioptria nincs rendesen beállítva, előfordulhat, hogy a keresőkép közepét élesen látjuk, a szélek pedig életlenek. A dioptriaállítónak ráadásul nincs jelezve a középállása, szóval kísérletezni kell.
Kezdetben színhőmérséklet különbséget tapasztaltam az EVF és az LCD képe között, de előbbi fehéregyensúlya állítható: maxra el kellett tekerni a melegebb tónus irányába, hogy azt lássam benne, amit az LCD-n és a monitoron.
LCD
Ami az LCD-t illeti, ezekbe a mai kijelzőkbe már nem lehet belekötni, szépek, élesek, napsütésben is használhatók. Persze a Sonyé billenthető fel-le, amit egyik Canon gépem se tudott és mindig nagyon hiányzott. Szelfi módba azért nem lehet kifordítani. :)
Ami a touchscreent illeti van itt egy kis csavar. Menüben nem lehet érintéssel vezérleni, képvisszanézéskor lapozni sem lehet érintéssel. Nem tudom ezt miért nem rakták bele. Érintéssel a következő funkciókat tudjuk működtetni:
- képvisszanézéskor duplakoppintással 100%-os nagyítást kérni (kicsit lassú)
- 100%-os nézetben pásztázni a képen fel-le, jobbra-balra
- Fotó módban AF pontot irányítani az LCD élőképen
- Fotó módban AF pontot irányítani a sötét LCD-n EVF-be nézve (baromi jó, bár az esetek többségében a túloldalra nem ér át a hüvelykujjunk, és az orrunk ha hozzáér a kijelzőhöz, bezavar, érzéketlenebbé teszi az LCD-s “AF-touchpadet”. Mitöbb az adapteres obik se szeretik annyira ezt a funkciót.)
- Videó módban AF-et irányítani (rack-focus)
Jó lenne, ha legalább a státuszkijelzésen, vagy az Fn menüben lehetne tapizással beállítani dolgokat, de sajnos nem lehet. Nem tudom ennek mi értelme van.
Az LCD-vel kapcsolatban kell megemlítsem régi Sonysok tanácsát, hogy mihamarabb tenni kell rá kijelzővédő fóliát, mert a gyári bevonat hagyományosan nem túl tartós, és egy idő után elkezd lekopni, akkor meg nagyon nehéz dolgunk lesz a helyreállítással.
Lekopó LCD bevonat Sony A7 kamerán (Forrás: DPReview Fórum)
Működés
Túl mélyre egyelőre nem ásnék a működést tekintve, hiszen a tegnapi napom az akku töltésével, menüben bogarászással és ismerkedéssel, illetve firmware frissítéssel telt, a mai meg cikkírással és 1-2 képet lőttem csak a gyerekről.
Apropó, aki Macet használ és frissített MacOS High Sierrára, az sz.rban lesz, ugyanis a Sony firmware frissítője nem kompatibilis még az “új” oprendszerrel. Szerencsére a laptopomon még sima Sierra fut, így ott le tudtam frissíteni a firmware-t, ami képszámozás és egyéb fáljnév problémákat javít. Ezt a hibát én is tapasztaltam, történetesen átállítottam a képfájl nevet a standard DSC-ről, egyedibb MRK-ra (ha sokan fotózunk egy helyszínen és egy helyen dolgozzák fel a képeinket, akkor ez hasznos dolog), de a kamera csak az első így készült képet nevezte át MRK0001-re, a többi utána készült kép visszaállt DSC-re. A firmware megoldotta ezt a problémát.
Színek
Sokan kritizálják a Sony színeit. Ebben egyelőre nem tudok állást foglalni. Az egyik standard válaszom az, hogy nem Adobe terméket kell használni, ugyanis az Adobe megcsinálta a maga kis “Adobe Standard” színprofilját 2012-ben és ezt húzza rá minden kamera képére, legyen az Canon, Nikon vagy Sony. Ez egy színtelen-szagtalan, lapos színprofil. Átállíthatjuk Camera Standardre meg Neturalra meg Landscapre-re, de ezek olyan profilok, amikkel az Adobe az adott kameramárka saját színprofiljait próbálja imitálni…többnyire nagyon bénán. A Canonnál például a Neutral még satnyább lesz, a Standard meg túszaturál és túlkontrasztosít, a Landscape meg egyenesen használhatatlan. Adobe-val akkor érünk célt (helyes színeket), ha profilírozzuk a kameránkat, vagyis fogunk egy ColorCheckert és végiglőjük vele az ISO-sort, majd minden fotónk feldolgozását azzal kezdjük, hogy először beállítjuk az adott ISO-hoz tartozó kameraprofilt. Ezzel szemben a Capture One-ban a Phase One minden kamerához külön profilt készít, ráadásul négyféle tónusgörbével (Film Extra Shadow, Film High Contrast, Film Standard és Linear Response). Ez egy kissé szofisztikáltabb módszer és nagy eséllyel eltünteti a jellegzetes Sony színeket. Ezt azonban megerősíteni nem tudom, ugyanis az itthon lévő tartalék Canon 6D-m tegnap megadta magát. Egy itthoni termékfotózás végén furán kattant, Err 30-at írt ki, majd kiderült, hogy leszakadt az egyik zárlamella. Ez már a második eset, ugyanezt egy esküvő elején játszottam el 2014-ben, emlékeim szerint ugyanezzel a géppel. Szóval jelenleg nem áll módomban összehasonlítani a híres “Canon-színeket” a hírhedt “Sony-színekkel”. De mondom még egyszer: akit ennyire érdekelnek a színek, az profilírozzon, ennek épp az a lényege, hogy mindegy legyen, hogy Canon, Nikon vagy Sony, a színek precízek és pontosak lesznek, valósághűek és nem márkafüggők. Persze RAW-ról beszélünk, aki JPG-ben fotóz…hát az így járt. A Canon JPG tényleg nagyon finom dolog.
Adapterezés
Próbáltam rájönni, hogy mi a különbség a natív Sony objektív, és az adapterezett Canon objektív között. Van érezhető különbség, de érdekes módon a dolog nem konstans. A natív 85/1.8as obi egyébként nagyon igényes darab, küllemre, de még tapintásra is olyan, mint egy Sigma ART csak fele olyan nehéz. Képminőséget még nagyon nem néztem. A natív obival perszer minden csidi-csudi funkció működik, és a gép szépen fókuszál sötétben és világosban egyaránt, bár sokat még nem próbálgattam. Adapterezett obival más a helyzet. Egy Metabones V-öt vettem hozzá, ez jelenleg a legjobb Canon-Sony adapter, segítségével már a szemkövető Eye AF is működik közel a teljes képmezőn. Fontos volt az adapter minősége, ugyanis a Sonyra átállást szakaszosan képzeltem el, megtartanám még egy ideig a Canon 6D-t, és azokat az objektíveket, ahol annyira nem fontos a menő autofókusz, mint mondjuk a Macro tárgyfotóhoz, vagy az ultranagylátószögű optika. Az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy jó fényben a Canon 200mm f/2.8L II USM, a Canon 100mm f/2.8L IS Macro és a Canon 17-40mm f/4L közel olyan jól működnek, mint a natív objektív. Az más kérdés, hogy egy követőfókusznál az USM motoron érezni, hogy nem erre találták ki, elég hangosan tud ugrándozni az objektívben, a natív Sony obi ennél sokkal finomabb, halkabb. Én nem is vagyok biztos benne, hogy ez a fajta működés az USM motornak hosszú távon jót tesz, de ehhez nem értek. Viszont ahogy fogy a fény, az adapterezett obik úgy kezdenek rohamos léptékekkel meghalni, és egyre többet vadásznak. Az a vicces, hogy ilyenkor még a nagyon kontrasztos területeken is képesek vacillálni. A fogyó fényt pedig ne úgy képzeljük el, hogy töksötétben. Beltérben fotózva mondjuk naplemente környékén, vagy egy erősen felhős napon, ha nem üvegből van a lakásban az egyik fal, akkor már gyengélkedni kezd az adapterezett obi, főleg a kevésbé fényerősek (értsd f/4 vagy rosszabb). A fényerősek azért tovább bírják. Gyengélkedés alatt azonban fontos megjegyezni, hogy single AF módban még így is egész tűrhetően működnek, a bajok inkább követőfókusz módban jönnek elő.
Jelenleg ezt tapasztalom, de kihangsúlyozom, hogy éles körülmények között még nem próbáltam a rendszert, így az autofókuszról többet nem beszélnék.
Egyéb
Akku
Említenék inkább olyat, hogy az akksi elég jól bírja. Kolléga azt mondja egyszer sikerült neki 4000 képet lőnie egy töltéssel, és bár azóta se tudja, hogy csinálta, de munka közben ezer két fölött lő minden alkalommal. Én tegnap délután töltöttem fel az akksit, utána végig nyomkodtam a gépet, pár képet lőttem is vele. Ma ugyanez történt, reggeltől elég sokat volt a kezemben a gép, böngésztem a menüt, állítottam be a dolgokat, pár képet lőttem is, de inkább az LCD és az EVF ment, meg az autofókusz. E sorok írásakor 56%-on van az akku, szóval a felét se használtam még el ennyi nyomkodással. Ez a gép simán végig fog bírni egy melót, hogy egy 12-14 órási esküvőt is, azt nem tudom. Oda azért biztos ami tuti inkább két akkuval indulnék el, max hárommal.
Rating
Aztán megemlíteném azt is, hogy a gép testreszabásakor érdemes mondjuk a C3 gombra kitenni a csillagozást (rating), nagyon kényelmesen lehet vele megjelölni a jól sikerült képeket. Egy gombnyomás – egy csillag, kettő nyomás – két csillag, és így tovább.
Gondolkodás
Arról is beszélnék még röviden, hogy érdemes a Canonos-Nikonos gondolkodást néha elfelejteni, ha valaki váltani akar. Jó példa erre a képek beforgatása: a Canonnál meg lehet adni, hogy a képeket hogyan forgassa a kamera. Én úgy állítottam be minden gépemet, hogy az LCD-n ne forgassa az állóképet, de a monitoron igen. A Sonyból hiányoltam ezt, szentségeltem is, hogy mennyire alap dolog. Mire rájöttem, hogy ez a masina olyan mint egy okostelefon: automatán forgatja a képeket. Ha állóban tartjuk a kamerát és úgy nézzük az állóképet, akkor kitölti a képernyőt, ha fekvőben nézzük, akkor beforgatja a képet, hogy a “talpán” maradjon. Na az ilyen apróságokban is kijön egyébként, hogy a nagy gyártók mennyire őskövület gépeket csinálnak a mai napig, a kis gyártók meg mennyire tartják a lépést az aktuális technológiával. Pont olyan a szitu, mint az autógyártóknál, nem véletlenül hívják a Sonyt a fotózás Teslájának.
Háttérvilágítás
Amit viszont hiányolok az az automatikus LCD háttérvilágítás, két módot lehet csak beállítani: Manuál és Sunny Day. Manuálnál mi tudjuk állítani, Sunny Daynél meg feltolja maxra. Nagyon fog hiányozni az automatikus kijelzővilágítás szerintem, ez a mániám. Bár az is igaz, hogy eddig az LCD-n ítéltem meg az expót, most meg az EVF-ben fogom, ami viszont fényérzékeny, ami tele van expobeállítást segítő fícsörökkel, mint pl a zebra és a hisztogram, szóval lehet mégsem lesz vele gond.
Hát egyelőre ennyi. Tetszik a gép, de nagyon meg kell szokni és mindenképpen kell rá egy markolat. Ez az első lépés. Aztán jöhetnek a natív obik.
Folyt. köv…
