Melyik a jobb, a Sony A7R III, vagy a Nikon D850?

Pálcát tört a Dpreview a két kamera fölött. Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, szerintük sincs érdemi különbség a jelenleg kapható két legjobb fullframe kamera között.

Amikor a Nikon D850 megjelent, annyira jó specifikációkat villantott a Nikon, hogy a világ el volt ájulva tőle. Megjöttek az első használati tapasztalatok és továbbra is tartotta magát az a közvélemény, hogy ez a világ legjobb, legszéleskörűbben használható fullframe DSLR-je jelenleg. Vagyis a világ legjobb kamerája, ha egyszerűbben akarunk fogalmazni. Aztán jött a Sony A7R III és ugyanezt végigjátszotta. Adta magát a lehetőség, hogy a Dpreview összehasonlítsa a két gépet.

Eredményül az jött ki, hogy a tükörnek, vagy annak hiányának semmi köze a dologhoz, nincs igazán jelentősége e két gép esetében, hogy van-e bennük tükör vagy nincs. A Dpreview szerint vége annak az időszaknak, amikor ki lehetett jelenteni, hogy “a DSLR-ek jobban fókuszálnak” vagy azt, hogy “a mirrorlessek kisebbek és kényelmesebbek”. Aki tartott már A7-et egy GM optikával, mindent mondott, csak az nem hogy kicsi vagy könnyű. De olyan se nagyon akad, aki A7R III-mal fotózott volna kiélezett pillanatot, és azt mondta volna, hogy “na ez a pillanat egy DSLR-rel meglett volna”.

Képminőség

Képminőséget tekintve a Dpreview azt mondja, hogy a valaha tesztelt legjobb szenzorok dolgoznak e két masinában, melyek abban a ligában játszanak, amiben a Hasselblad, a Pentax és a Fujifilm a croppos középformátumú kameráikkal. A Sony szerint a tömörítetlen RAW adja a legjobb mindőséget, a Nikon meg még veszteséggel is nagyon ügyesen tömöríti a RAW fájljait, de a lap szerint  nem a fotográfiai folyamaton múlik a boldogság, hanem a tárhelyen és a workflown, merthogy a képek egyformán jók mindkét gép esetében. Ha valaki egymás mellett kipróbálja a két gépet, nem fog meglepődni, hogy a DxO ugyanolyan értékelést adott a két szenzornak. Csupán nagyon enyhe különbség van a dinamikatartományban és az ISO teljesítményben a két gép között, de annyira minimális, hogy a Dpreview szerint ha valaki azt meri állítani, hogy az egyik képminősége jobb a másiknál, simán csak nevessük ki, lehetőleg az arcába bele.

Verdikt szenzor ügyben: nincs egyértelmű győztes.

Videó

Videó ügyben a Sony győzött, a videominősége jobb mint a Nikoné, és több a videós fícsör, a videós munkát támogató eszközök garmadája is szélesebb, ahogy a video autofókusz is jobb. De azért a D850 video funkcióját se kell szerintük temetni.

Verdikt: a Sony jobb

Autofókusz akciójelenet esetén

Action autofókusz tekintetében a Dpreview szerint a D850 3D Tracking technológiája remek és bár nem olyan remek, mint ugyanez a Nikon D5-ben, de nagyon szépen megoldja azt, hogy felismeri a témát a képen, amire fókuszálunk és utána követi azt, átadva a legközelebbi AF pontnak amerre jár. A limit csak a szűk AF mező. Jó az AF testreszabhatósága is, mely által komplex szituációkra hangolhatjuk. Ezzel szemben a Sony is jó munkát végez, ha rábökünk egy mozgó témára az AF-fel, de nem annyira biztosan dolgozik, mint a Nikon D850, raádásul nem lehet neki megadni, hogy az alany mely részét kövesse, hanem próbálja azonosítani a témát, és az egész témát követi, tehát néha nem ott van a fókusz ahol kellene lennie, hanem a kamerához épp legközelebb eső részeken. Témafüggő, de néha ez nem megfelelő.

Verdikt: a D850 AF jobb.

Autofókusz emberek esetén

A Sony A7R III Eye-AF, vagyis szemkövető módszere a legnagyobb előny, amit egy portréfotós, esküvői fotós és hasonlók élvezhetnek. Mások is csináltak már olyan AF-et, ami felismeri a téma szemét, de a Sony implementációja különösen ügyes: Single AF módban a Face Priority a téma szemére fog élességet állítani, de az igazi okosság a követőfókusz módban történik. Ekkor ha nyomva tartunk egy előre konfigurált gombot, akkor a fókusz az alany szemére gurik, függetlenül attól, hogy mely AF-mező volt éppen aktív. Ezáltal szabadon komponálhatunk, tudva azt, hogy egy gombnyomásra az AF a megfelelő helyre fog ugrani. Ezzel szemben a D850-ben hiába remek a 3D Tracking AF, nem lehet megbízni benne, hogy végig a modell szemét kövesse, még akkor sem, ha eredendően oda irányítjuk az AF pontot, ráadásul a szélső AF pontok még kalibrált objektívekkel sem lesznek olyan precízen pontosak, amit a Sony könnyűszerrel nyújtani tud.

Verdikt: a Sony AF nyert.

Konfiguráció és működés

A Nikon – ha hozzászokunk – nagyon hatékonyan kezelhető, legalábbis akkor amikor fotózunk. De videózáskor nincs Log profil és kevesebb funkcióhoz ad a Nikon gyors hozzáférést. Ezzel szemben a Sony meg annyi mindent tud, hogy vásárlás után komoly időt és energiát kell szánni az egyedi beállításokra, eldönteni, hogy hogyan akarjuk használni és ennek megfelelően egyénre szabni a gépet. Ez viszont megéri a fáradtságot, mert nagyon komolyan testre lehet szabni a kamerát.

Verdikt: nincs egyértelmű győztes.

Objektívek

A Nikonnak komoly objektívválasztéka van, ami még akkor is komoly marad, ha csak azokat nézzük, amik a gyártó szerint megfelelnek a 46 megapixeles felbontás igényeinek is. Ellenben a Sony se ül a babérjain, kiadtak már egy csomó alapvető objektívet, legutóbb ugye a 24-105/4 OSS-t, ami egy remek optika, csak borsos az árcédula. De például a 85/1.8 jóval olcsóbb és az is lenyűgözte a tesztereket. Ugyan a Dpreview nem ajánlja, hogy valaki úgy vegyen a7R III-at, hogy csak adapterezett optikákkal használja, ennek ellenére azért nem elhanyagolható, hogy ilyetén módon a Sonyval bármilyen objektívet lehet használni, és ha a kamera működési sebessége ezzel jelentősen le is lassul, ám olyan funkciók, mint a szemkövető AF, megmaradnak. (meg a stabiliztátor is az IBIS miatt – a szerk.)

Verdikt: egál

Működési sebesség

A Dpreview szerzője szerint a D850 egy hangyányival gyorsabb a Sonynál, jóllehet a Sony is sokat faragott a menük és a működés reakcióidején. De érzésre valahogy mégis a D850 egy picikét reszponzívabbnak tűnik, egy tizedmásodperc plusz itt, egy amott és a végén az jön ki, hogy a Nikon olyan “közel-azonnali” kamera, amit a Sonytól nem kapunk meg. Erősen kihangsúlyozzák, hogy a valóságban elhanyagolható a Nikon előnye, érzésfüggő csupán a fórja.

Verdikt: nyert a D850, de éppenhogy

Összességében

Minimális a különbség a két gép között, a szerző szerint az, hogy mirrorless vagy DSLR, ma már nem dönti el egyértelműen a versenyt, és közel lehetetlen bármilyen szituációt mondani, ahol az egyik messze jobb lenne a másiknál. Tájkép? A tónustartomány különbség elég kicsi ahhoz, hogy inkább az nyomjon a latba mennyi súlyt kell cipelni, vagy a beépített intervalométer döntse el a meccset. A videóban a Sony baromijó, de ha nem ez a fő profilod, akkor a Nikon a dobozból kivéve alapból sokkal gyorsabb abban, hogy váltogasson videó és fotó között, valakinek ez lehet a fontosabb. Egyik videóban jobb, a másik akciófotóban, megint a másik portréban, egyébként meg közel azonosak. Egy dolog biztos, ez a két legjobb fényképezőgép, amit a világ valaha látott.

Összesített verdikt: nincs egyértelmű győztes

Forrás: Dpreview.com

Szerző: Korecz Márk

Reklámfotózásban és vállalati fotózásban foglalkoztatott alkalmazott fotográfus, a FotóSarok Blog, továbbá az egyetlen stúdióvilágítással foglalkozó, hazai blog alapító szerzője.

Oszd meg ezt a posztot
  • Tert

    Azért jó lett volna az új Sony-ban egy veszteségmentes tömörített RAW. Meg lehet szokni a 81 MB-os képeket csak a tárolás szempontjából tartom feleslegesnek. Utólag tömöríteni az + plusz 1 lépés.
    …és lehetne egy – két választható RAW méret profil … (pl 24,30,36 mpx)

    • Ne izgulj,idővel ezt is megoldják a Sony mérnőkei :-)

  • Laci

    No de hol a Canon?

    • Egyre inkább a süllyesztőben :D

      • András Belovári

        Inkább hol a Pentax? ;) Azért elég jól partiban lett, ha nem a csúcskategóriát nézzük!