Canon milc, 100 megapixeles Nikon, Fujifilm fullframe

Tömör cím, annyi szent. Mindhárom cégről derültek ki dolgok, egy csokorba szedve találjátok, hogy hol tartunk.

Kezdjük a Fujival, mert az a legrövidebb: a cég megerősítette, hogy nem lesz fullframe Fujifilm mirrorless. Pont. Van APS-C, ami nagyon jó, van középformátum, ami szintén, a céget nem érdekli a fullframe piac.

A Canon nyilatkozatát a múltkor már hallhattuk, olvashattuk, ezen felül egy pletyka érkezett, miszerint létezik már fullframe mirrorless prototípus a cégnél. Korábban volt már egy pletyka a pirosakról, miszerint létezik egy prototípus, aminek a formája egészen különleges, olyan amilyet a Canon eddig nem kínált. Szabadalmak alapján lecsatolható markolatról van szó és két verzióról, az egyik EF/EF-S bajonettes, a másik EF-M. Egy új pletykaforrás szerint ez a masina (legalábbis az egyik) nem más, mint a fullframe mirrorless prototípusa. Az aki látni vélte, azt mondta az LCD-je hasonló a Leica SL-hez (jelentsen ez bármit is), a bázitávolsága pedig túl kicsinek tűnt az EF optikákhoz, de nem volt a vázra obi tekerve. A sorozatteljesítménye 10fps körülinek hangzott, és nem volt semmilyen márkajelzés, vagy név a gépre vésve. Mondjuk a tény, hogy prototípus létezik, annyira azért nem meglepő.

Mindezek mellett a Nikon is mondott érdekeset. Azt nyilatkozták, hogy lehetséges a 100 megapixeles fullframe kamera. Ekkora szenzoron és ekkora felbontáson már f/5.6-nál bejátszana a diffrakció 100%-on nézve, ezt a Nikon is jól tudja, így azt nyilatkozták, hogy a fizikát ugyan megerőszakolni nem lehet, de számításos módszerrel lehetséges lenne csökkenteni a diffrakciót, így egy 100 megapixeles kamerával is lehetne f/5.6-nál szűkebb rekeszt használni anélkül, hogy az a képminőség kárára válna.

Szerző: Korecz Márk

Reklámfotózásban és vállalati fotózásban foglalkoztatott alkalmazott fotográfus, a FotóSarok Blog, továbbá az egyetlen stúdióvilágítással foglalkozó, hazai blog alapító szerzője.

Oszd meg ezt a posztot
  • A legfájobb hir,hogy Fujinak nem lesz FF MILC-e, talán valamikor máskor…A többi CaNikon pletyka nagyon már nem érint és nem is érdekel engem semmilyen szinten….

    • Anulu

      máskor sem lesz, nem hinném hogy egy 3. bajonettet is csinálnának FF-nek
      http://i1266.photobucket.com/albums/jj524/picrumors/Bildschirmfoto2012-09-24um132806_zps91b7baa5.png

      • bla
        • Márk Korecz

          “Firstly, the angle of light that film and imaging sensors can receive differ from each other. Film can receive light at the slanted angle of up to 45 degrees without any problem, but in case of the digital camera, the light needs to be as perpendicular to the sensor as possible.”
          – erre lesz jó a hajlított szenzor. Csak már valaki megcsinálhatná :D

          • bla

            Ha jol selytem a gond az hogy optikatol/gyujtotavolsagtol fugg hogy milyen ivre (radius) van szukseg, igy kvazi rugalmas szenzor-t kellene csinalni.

            AFAIk Sony RX1-ben mar ives szenzor van/volt, csak ott egyetlen objektive van optimalizalva az iv.

          • Márk Korecz

            Az objektív vetíti a képet. Kis szenzornál ugye épp alatta van a vetített képnek így merőleges a rá eső fény. Minél nagyobb a szenzor, a szélei felé annál inkább kisebb szögben érkezik a fény, amit a film természeténél fogva még elbírt, viszont a digitális szenzor rosszabbul viseli. Egy hajlított szenzor esetében ott ahol már kisebb szögben esne be az objektív által vetített kép/fény, ott felhajlik a szenzor hogy merőlegeshez közeli maradjon. Ezzel kiküszöbölne egy csomó képszéli hibát.
            Az RX1-nek utánanéztem mert nehezen hittem. Az RX1-ben a 36 megapixeles fullframe szenzor volt, a Mark II-ben meg a 42 megapixeles. Ugyanaz mint az A7R szériában. 2014-ben adott ki hajlított szenzoros kamerát a Sony, egy kis csajos zsebkamerát ami leginkább egy parfümös üvegre hasonlít, a neve Sony KW1. Ez volt a világon az első hajlított szenzoros kamera (körömnyi szenzorral persze), hogy azóta követte-e másik annak nem néztem utána, de komoly kamerába még nem raktak hajlított szenzort.

          • Márk Korecz

            Majdnem jól mondtam. Ezen a rajzon az lászik hogy a fókuszpont míg középen a szenzorsíkra esik a szélek felé haladva már egyre előrébb kerül, ezt követné le a hajlított szenzor. Hogy ezt a film miért bírta jobban, azt ezek után nem tudom :D https://i2.wp.com/thenewcamera.com/wp-content/uploads/2016/06/curve-sensor-vs-plane-senso.jpg?w=520

  • grgyr

    Per pillanat a Sony a Fuji szenzorbeszállítója. Az exkluzivitásnak valószínűleg az volt az ára, hogy minden kapnak csak 24×36-ot nem. Egy telített piacon ahol Sony ezerrel nyomul nem fog magának csinálni egy konkurenciát. Mostanra akad más jó szenzorgyártó pl. a TowerJazz, de a rendszer fejlesztésénél, úgy látszik csak Sony maradhatott, így aps-re és középformátumra fejlesztettek – valószínűleg nem nagyon volt más választásuk.
    Ha nem volna a Canonnak komolyabb milc prototípusa az a cég végét jelentené. Nem kell hozzá titkosügynöknek lenni, hogy ezt valaki megjósolja. Az más kérdés, hogy paraméteriben tudásában hol tart. A másik nagy kérdés, hogy mennyire gazdaságos a gyártása adott verziónak. A 6D mark II. mutatja, hogy nincs előrelépés a szenzor gyártás-fejlesztésükben. Lehet, hogy tudnának jobb szenzort, de nagyon sokba kerülne, tehát nem volna gazdaságos a gyártás. A másik gond a Canonnal, hogy a videós vonalat nagyon leakarja választani a fényképezőgépekről és terelik a videósokat a C sorozta felé. Persze így sokan Sonyra váltanak, ami olcsóbban jobb alternatívákat kínál.
    Ez a bajonett mizéria, túl van ragozva. Jelenleg folyamatosan jönnek az új ef objektívek, nem csak a Canontól. Valószínűleg az egyéb gyártók is bíznak a bajonett megtartásában és a rendszer jövőjében, különben nem fejlesztenének rá.
    Én nem értem ezt a felbontásos okfejtést. Ha pl. az iphone 7 szenzorait összehegesztenék kisfilmes méretre, akkor 320 megapixeles érzékelőt kapnánk. Akkor mért is ne lehetne 100 megapixelest csinálni? Az más kérdés, hogy van-e értelme. Nem árt, ha összhangban van az objektív és az érzékelő felbontóképessége, de ehhez diffarkció csak áttételesen kapcsolódik. A digitális fotózással, sokan rádöbbentek a objektívek képalkotási hibáira, amik addig alig voltak láthatóak. Szerintem megdöbbennél, ha egy jobb objektíveddel a mostani csúcs 7R III-al készített képet összehasonlítanál egy nem Bayer leképezésű, minőségi, valós pixelleképezésű ccd érzékelővel készített képpel.

  • grgyr

    Közben a Dpreview készített egy interjút a Canon fejeseivel: https://www.dpreview.com/interviews/1807023531/canon-interview-increased-competition-allows-us-to-level-up
    Okosabbak nem lettünk tőle. Nagyobb dobás csak 2020-ra az olimpiára lesz. Addig a félprofi kategóriába várható valami, de még reszelik. Az értelmetlen körmondatokból az jön le, hogy szenvednek a szenzorra (pl. dual pixel vs. videó funkciók), nincs döntés bajonett ügyben. Egyébként minden technológia zsebükben van…

    • Az az érzésem, hogy a 2020-as olimpiára 2019 második félévében bemutatják az 1DX Mark III-at és csókolom. Nyilván lesz addig valami fullframe mirrorless is, de hogy nem az lesz az olimpia főszereplője a Canonnál arra kisebb összegben fogadni mernék.