Lenyomtam az első rendezvényt a Sonymmal, ez külön megér egy cikket.
Teszem hozzá, hogy ez még mindig nem esküvő, ami talán az egyik leginkább kameraigényes “sport” a fotózásban, de túl vagyok a Sony A7R III-mal egy 2,5 napos rendezvényen, ahol összesen kb. nettó 30 órát volt a kezemben a kamera, így kellően összebarátkoztunk. Mérföldkő ez a Sonyval közös karrierünkben, eddig ugyanis csak sejtettem, ám mostmár tudom, hogy ez a kamera baromi komoly cucc és hosszú távon kell nekem. Esély nincs, hogy visszaváltsak már DSLR-re, árulom a 6D-t (ami másodváz volt, vadiúj zárszerkezettel, néhány expóval), és a maradék Canon objektívjeimet, és kész: #sonylove, pont.
Mindennek előzménye csupán annyi, hogy decemberben vettem a kamerát, de azóta szinte csak “finom-munkát” készítettem vele, kékórás tájképeket, illetve stúdiós portrékat és tárgyfotókat. Egyszóval igazán mostoha körülmények között nem járt még a kamera. Most igen, két és félnapos konferencián jártam, ahol volt jó fény és rossz fény, volt felemás világítás és vegyes fények, voltak bulikörülmények, mégha buliban nem is kellett fotóznom, de az elején a díjátadó hasonló körülmények között zajlott.
Úgy döntöttem, hogy életemben hivatásos fotós karrierem során először megpróbálom JPG-ben lefotózni a közel háromnapos eseményt, gondolván úgyis látom a keresőben a végleges képet, nem lehet elszúrni. Az elején annyira jól ment a dolog, hogy továbbmentem és a szeretett és jól bevált M, mint manuális üzemmódról átállítottam a kamerát A, mint rekeszprioritás, vagyis félautomata módba. Erről a DSLR-nél már régen leszoktam, mert ahány kép annyiféle expó, amiket egyenként kell javítgatni és az iszonyatosan lassú munka. De mivel itt az EVF-ben előre látom az eredményt, úgy gondoltam tegyünk egy próbát. És hát ez is bejött. A Sony egyszerűen megbízható volt. Rászoktam az expozíció-korrekció tárcsa használatára, és bár picit nehezen mozgatható és a portrémarkolatról hiányzik, azért jól elvoltam így. Nem azt mondom, hogy a kamera sosem tévedett, hanem azt, hogy mi ketten a kamerával sosem tévedtünk. Ha mégis, az azonnal észrevehető volt, és rögtön lehetett korrigálni. Ezen felbátorodva jöhetett az Auto-ISO, mert miért ne? Ha már lúd legyen kövér, a fehéregyensúly egyébként is mindig automata, kivéve ha vakuval fotózom. Hát ez is bejött. A kamera természetesen figyelt a záridőre, tartotta a reciprokszabályt a felcsavart objektívnek megfelelően (adaptált Canon obiknál is, sőt a crop módot is figyelembe vette a záridő automatikus meghatározásakor), és ugyan 42 megapixelen a reciprokszabály elvileg már elég soványnak számít, de ezen segít a szenzorstabi. Eredmény?
3 nap alatt gyártottam 1700db jól exponált, helyes fehéregyensúlyú és éles fotót.
Kérdezheted, hogy ez fícsör? Igen, ez fícsör, hiszen mindezt úgy lehetett kivitelezni, ahogyan DSLR-rel sohasem sikerült (legyen az bármilyen DSLR a legrégebbitől a legújabbig), emiatt nem is erőltettem soha. Én bármilyen DSLR-rel dolgoztam életemben, ott 1700 fotó felét alaphangon kikukáztam, és ezek közül rengeteget azért, mert nem volt éles, vagy azért mert rontott expó volt, amit persze a helyszínen észrevettem és javítottam, de mindig ott volt 2-3 kép ami rosszul sikerült, mire észrevettem a hibát.
Na jó, a “jól exponáltba” kicsit belekötnék. “Jól exponáltnak tűnő” a helyes megfogalmazás, mert az EVF-et, mint aktív fényforrású kijelzőt még szoknom kell. Picit túlvilágítottnak érzem, ezért néhány képre ráfért egy kis utólagos világosítás, mert az EVF-ben jónak láttam, de a monitoron kiderült, hogy kissé alexpós. Szerencsére nem egyenként eltérő módon, hanem egységesen, így a hiba gyorsan javítható volt. Mondhatná az ember, hogy jobban kellene hinni a zebrának, meg a hisztogramnak. Igaz, de a zebrát nem sikerült még helyesen beállítanom, így amíg zebrát használva ítéltem meg az expozíciót, addig lettek alexpós képeim, amikor kikapcsoltam, és a szememre és megérzésre hagyatkoztam, akkor lettek jók.
Autofókusz, és duplázott objektívek
A kamera natív obikkal szinte végig követőfókusszal működött, statikus témák esetén is. Az arcfelismerés villámgyors volt, a szemfelismerés egy picit lassabb, de az is remekül működött, ám a legtöbb esetben nem is volt rá szükség. Felváltva használtam az arcfelismerő módot, és a Lock-on követőfókuszt, amikor én mutatom meg a témát, a kamera kijelöli és követi azt, én meg komponálok. A megbízató AF, és a “szinte minden automata” mód révén semmi más dolgom nem volt, mint komponálni, mélységélességet állítani, meg néha egy tárcsával expozíciót korrigálni még a kattintás előtt, vizuálisan és nem találomra. Mivel csak erre kellett figyelnem, soha nem fordult elő a tipikus fotós hiba, hogy több embert fotózok és csak az egyik éles, mert nyitva maradt az objektív. Csak tekergettem a rekeszt az aktuális témának, esetleg fénymennyiségnek megfelelően és lőttem. ISO nem számít, mert még 6400-en is jól használhatóak a képek, szóval baromira nem érdekelt, hogy ISO800-on vagyok épp, vagy ISO8000-en, mert rendezvényfotó szempontból mindkettő használható. Pláne 42 megapixelről leméretezve, ugyanis az ügyfélnek úgysem fogok ilyen óriási képeket leadni. Hihetetlenül felemelő volt így a fotózás, hát még az ezáltal megkönnyített válogatás és utómunka. Most éreztem életemben először azt, hogy nem szimplán “használok egy fényképezőgépet”, hanem effektíve összedolgozunk. A kezem alá dolgozik. Azt gondolja amit én.
Ja, és még egy dolog…visszatérve a 42 megapixelre. A Sonyban is van ugye crop mód, ami APS-C méretet használ a fullframe szenzorból, így a végleges kép 18 megapixeles lesz, ami valljuk be bőven elég egy ilyen munkához, még ebből is lehet vágni, ha kell, illetve az objektívek gyújtótávolsága ez esetben 1.5-tel szorzandó. Van két natív Sony optikám, egy 28mm f/2 és egy 85mm f/1.8, ezzel a kettővel végignyomtam a rendezvényt úgy, hogy valójában 4 objektívem volt.
A crop mód ugyanis egy könnyen elérhető gombra téve villámgyorsan aktiválható “digitális zoomnak” számít a képminőség romlása nélkül, így ha akaratam a 28-ból 40mm lett, a 85-ből meg 130mm egy gombnyomásra. 4 optika kettő áráért, azé’ nem rossz…
Eddig nem mertem eladni a Canon 200L-t, mert nincs helyette normális árban hasonló Sony üveg, de most eldöntöttem, hogy jöhet helyette egy Sigma 135mm f/1.8 ART, mert ha kell, crop móddal az pont 200mm lesz. És mégsem nettó 700ezer forintba kerül (ld. Sony 70-200GM), hanem kevesebb, mint a felébe. Ha eladom a Canont, esetleg a Metabones adaptert, akkor alig kell hozzátenni egy natív Sigmára, így már csak az ultranagylátót kellene valahogy megoldani. Egy ideig én elleszek ezzel a setuppal, amíg nincs más alternatíva, bár jó feeling volt ultraközeli portrékat csinálni a Canon 200mm + 1,5x croppal, ami ugye 300mm lesz.
Ejtenék még pár szót ismét az adaptált objektívekről, hiszen ezzel is dolgoztam. Továbbra is az a véleményem, hogy hiába a remek L-es objektív, hiába a jelenleg kapható egyik legjobb adapter, az eredmény nem lesz az igazi. Használható, de jóval többet vadászik, hibázik vele a rendszer, mint a natív objektívekkel, és fájó tud lenni a sok inaktív fókusz-funkció is. Ha jó fényünk van, akkor azért szépen tud működni, de beltérben már köhög a rendszer, főleg követőfókusz módban. AF-S módban azért kényelmesebben használható, de feltétel, hogy minél inkább a fókuszmező közepe felé törekedjünk az élességállításnál, ugyanis minél kijjebb helyezzük a fókuszpontot, annál bizonytalanabb lesz az élességállítás az idegen optikával.
Egy dolgot vettem még észre, hogy az AF nem nagyon szereti az erős ellenfényt még natív objektívvel sem. Jóllehet ezt egy kamera se szereti, de ha kontrasztos területre irányítjuk, ha például egy hatalmas ablak előtt áll valaki egy alapvetően sötét teremben, akkor a DSLR-rel a fej és a fényes háttér találkozására célozva tudtunk élességet állítani, max nem oda ahová eredetileg akartuk. A Sony ilyen szituban hajlamos elkezdeni vadászni. Nem minden alkalommal, úgy mondanám, hogy nem idegesített fel ezzel a munka során, de néha-néha előfordult, hogy csak vakartam a fejemet ilyen ablak előtti szituban, hogy “most mi van? miért vadászik ez?”.
Ezt leszámítva semmibe nem tudtam belekötni (pedig abban jó vagyok 😅). A kamera testreszabását még mindig csináltam, erre írtam a korábbi tesztekben, hogy a testreszabás hosszú folyamat. A kezelést már sikerült megszoknom, a menüben igyekszem minél kevesebbet bóklászni, mert tényleg rohadt bonyolult, amit csak lehet kiteszem inkább My menube, de a gombok elrendezését, hogy melyik gombra mi kerüljön, azt még mindig variálom. Eddig a crop mód egy alsó gombra (C4) volt kitéve, a sorozat gombja pedig a gép tetején az AEL gombon volt, ezeket most megcseréltem, mert rájöttem, hogy a crop módot az 1.5x “zoom” miatt 2 percenként használom, a sorozatot meg lényegében sosem, így ne kelljen lenyúlkálni érte, hanem legyen a hüvelykujjamnál elérhető közelben.
A touchpad-AF-fel nem tudok mit kezdeni. Alapvetően jó lenne, de néha érzéketlen (nem reagál elég hamar az érintésre), néha túlérzékeny (azonnal reagál de hatalmasat ugrik. Általában az első érintéssel van gondja, utána már felveszi a ritmust, bár azt még nem próbáltam, hogy mit csinál, ha relatív pozícióról abszolútra állítom.), néha hiába van lekorlátozva az érintőfelület az LCD jobbfelére meg negyedére, még így is előfordul, hogy az orrommal a kamera szemhez emelésekor elállítottam az AF-pontot a kereső bal felső sarkába. Na ilyen szituban, ha kapáslövésre van szükség, akkor csinál az ember olyan képet, mint az alábbi:
Az AF pont véletlenül a bal-felső sarokba ugrott az orral való képernyőérintés miatt, de gyorsan akartam lőni, így a kép dekomponált lett. Elsőre féltem, hogy az illető elfordul, vagy leveszi a szemüveget, ezért lőttem el a képet gyorsan, ám szerencsére utána volt idő még korrigálni a dolgokat, és készült rendesen komponált fotó is. De itt kapcsoltam ki a touchpadet.
…ezért inkább kikapcsoltam, ki lehet bírni nélküle és bízzunk benne, hogy lesz ennél még jobb is a következő modellekben. Illetve ez is gombra van kitéve, tehát ha valamiért mégis jó lenne, csak egy gombnyomás visszakapcsolni. Ja nem, mert betettem a helyére az ún. “Oh shit!” gombot, vagyis funkciót. Ez egy a fotós által meghatározott, előre beprogramozott, univerzális kamerabeállítás, ami akkor jön jól, ha a kamera el van állítva (pl. stúdióban), de látunk valamit, amit gyorsan le akarunk fotózni, ekkor egy gyombnyomásra beáll a kamera amolyan gyorsreagálású, vagyis “oh shit!”-állásra, és már lehet is kapáslövést csinálni nélkül, hogy bajlódni kellene az átállítgatással.
Akkuidő
Hogy az akksiról is ejtsek pár szót, dupla akkuval dolgoztam ugye a portrémarkolatban. Reggel 8:30-8:50 körül kezdődött a meló, és egy egyórás ebédszünetet kivéve egész nap ment. Nyilván a konferenciák alatt voltak üresjáratok, de alapvetően mondhatjuk, hogy egésznapos meló volt este fél 10-ig pénteken is és szombaton is, illetve vasárnap 9-től 13h-ig. A Sony úgy működik (szerintem a Canon nem ilyen volt, de javítsatok ki ha tévedek), hogy dupla akksi esetén nem egyszerre szívja őket, hanem először az 1-es akkut, aztán ha az kiürült, elkezdi a 2-es akkut. Így baromijól lehetett látni, hogy az első akku délután 5-kor ürült ki, a második akku este fél10-re 80% körül volt (aznap 734db fotó). Másnap ugyanez (856db fotó), ezért vasárnapra már nem is töltöttem akkut, reggel 70-75% körülivel kezdtem a fotózást, kevés meló volt már csak (155db fotó), így 60% körüli töltöttségen hoztam haza a gépet. Mindezt úgy, hogy szinte minden fotómat visszanéztem az LCD-n az elkészülte után.
Röviden tehát egésznapos fotózásra, esküvőkre két akku kell, ez biztos. E cikk írásakor (’18 március 27.) viszont össz-európai készlethiány van az A9-be, A7R III-ba, és A7 III-ba való NP-FZ100 akksiból, szóval aki az elkövetkező napokban vagy hetekben szándékozik váltani, az számoljon vele mindenképp, hogy nem fog tudni akkut kapni pluszban.
A JPG képek színei egyébként teljesen jók voltak számomra, színesek, kontrasztosak, a bőrtónusok natúrak, hibátlanok, a zajszűrés nem csúnya.
Egy szó mint száz jó döntés volt, hogy így nyomtam végig a háromnapos rendezvényt, jóval kényelmesebb volt így a munka, és kevésbé fájt, hogy kissé sz.rul fizettek érte. :P
A Sony A7R III tesztsorozat korábbi cikkeit, Canonról Sonyra váltásom alakulását ide kattintva találjátok. Már csak a képminőség teszt van hátra, arra picit még várni kell.
