Végéhez ér a Sony A7R III “real-life” tesztsorozat…elvileg. :D Hacsak nem jönnek még később gondolatok… December óta, vagyis idestova fél éve használom munkakörülmények között a Sony A7R III-at, ráadásul egy ideje van mellé egy Sony A7 II is másodváznak, így összehasonlítási alapom is van. A legutóbbi cikk óta a kamera járt reklámfotózáson, esküvőn és egy változatos, erős “hardverigényű” sportrendezvényen is.
Kezdjük az összehasonlítással. Sony A7R III vs. A7 II, de szerintem írhatnám azt is, hogy Sony A7 harmadik generáció versus második…kis túlzással.
Ha röviden kéne fogalmazzak, azt mondanám ne vedd meg! Mármint a II-es szériát.
Ha szeretnéd azt érezni amit jómagam, és még sokan mások, akik Canonról vagy Nikonról Sonyra váltottak és elégedettek, akkor ne kísérletezz a második generációval, akárki akármit mond. Meglehet, hogy kisebbek az igényeid és bejönne, de lehet hogy árgus szemmel figyelsz mindent egy kamerán és csalódás lesz. Ha ezt nem akarod megkockáztatni, akkor 3. generációban gondolkozz, ami jelenleg az A9, A7R III és A7 III. Ha nagyon szeretnél a kettő között lenni, akkor A7R II, az már majdnem ilyen fejlett, amolyan 2.5-ik generáció.
Az A7II-n ugyanis azt látom, hogy nem csak gyengébb a fókuszteljesítmény, nem csak kisebb a PDAF terület, nem csak kisebb és gyengébb felbontású a kereső…ezek csak a számok. Ezek is gyengébbek, de nekem nem ez okozott csalódást. Hanem az, hogy sokkal kevésbé szofisztikált kamera az A7II, sokkal inkább kompakt gép feeling. Kezdve a hangjával: vinnyogva exponál, míg az A7R III kicsit DSLR-esen kattan, csak kevesebb rezonanciával, meg némileg csendesebben a tükrösöknél, de legalább kattan. Az A7II-nek sokkal inkább elektronikus hangja van. Nem jó. Aztán folytathatjuk ott, hogy nincs rajta joystick, ami fókuszpont kezelést tekintve elég nagy kompromisszumot jelent: nem lehet csak úgy tilitolizni az AF pontokat bármikor, csak abban a pillanatban amikor választjuk a fókuszmezőt, ha leokézzuk utána már nem lehet. Ha valamit itt benéztem, elnézést kérek, de az A7R3-nál bármikor tudom az AF pontot vagy mezőt tologatni, az A72-nél meg előtte be kell nyomni a fókuszterületválasztó gombot.
Aztán azt is elmondhatom, hogy amennyire ajnároztam az A7R3-at azért, hogy milyen jól testre lehet szabni, és hogy a sok custom gomb még a végén kevés is lett, annyi mindent dedikálnék külön gombra, addig az A72-nél kevesebb a custom gomb és még így is maradt kettő, amire nincs mit tegyek. Ugyanis amit tennék rá, azt nem engedi, amit enged arra meg nincs szükségem fotózás közben. Sokkal-sokkal kisebb az a funkciólista, amit az A72 enged gombra tenni, vagy akár a képernyőn megjelenő Fn-gyorsmenübe. És persze a legjobb funkciók, amiket ide tennél, az nem szerepel a listán. Ráadásul még My menu fül sincs a menüjében, hogy legalább egy “kedvencek” fülre pakolhasd azokat a dolgokat, amiket gyakran használsz és nincs kedved állandóan keresgélni a menürendszerben.
Az A7II akksija is jóval gyengébb a 3. generációs Sonyknál, kisebb is annál, árban viszont alig van különbség, ahogy néztem. A szimpla kártya a 2-esben se olyan vagány, mint a dupla kártya a 3-asban.
Azért amikor megvettem az A7II-t másodváznak, sejtettem, hogy gyengébb lesz, de úgy voltam vele, hogy nem munkára kell, csak tartaléknak, meg ahhoz, hogy ha családdal megyünk kirándulni, utazni stb. akkor oda magammal vigyem egy szem 28mm-es fixobjektívvel (ami ugye látószögre ugyanaz, mint a mobilom). Titkon remélve, hogy ez is átkapcsolható APS-C módba és akkor a 28mm-ből 42mm-es optika lesz, ami nekem bőven elég lenne kirándulós fotók készítésére. Azt azonban nem sejtettem, hogy ennyire le van butítva a 2-es széria a 3-ashoz képest. Utóbbi elméletem azzal dőlt meg, hogy míg az APS-C crop módot az R3-on ki lehet tenni egy gombra, addig az A7II-n ezt csak a menüben lehet elérni és ki-be kapcsolni, ami így használhatatlan arra, amire én használnám.
Szóval csalódás az A7II elég sok tekintetben, a két gépet együtt használva is érezhető a lemaradás színekben, automata fehéregyensúlyban stb. Ennek ellenére megtartom, mert kirándulni, gyerekeket fotózni mobil helyett elegendő. Na ennyit az összehasonlításról.
Reklámfotózás
Egy speciális kastélyhotel, afféle luxus-szanatórium (Dudits Józanság Program) részére kellett arculati fotókat csinálnom. Egy részét a fotóknak kint a kastélykertben, egy részét pedig bent az épületben. A középpontban szinte mindig az orvos-páciens kommunikációnak kellett szereplnie, így gondoltam eljött az arcfelismerés-szemfelismerés ideje. Sajnos azt kell mondjam, hogy még mindig nem tökéletes a rendszer. Mielőtt még jönnek a kérdések, hogy “akkor most csalódtál és vissza a Canonhoz?”, a válaszom az, hogy nem, ez még mindig jobb, klasszisokkal jobb így, mint a Canon, és eszem ágában sincs újra Canont használni. De a szemfelismerés nem volt túl meggyőző, jól mutatja ezt, hogy mára egész egyszerűen sokszor elfelejtem használni, vagyis nem szoktam rá. Az arcfelismerés viszont úgy működik mint a villám. Bárki bekerül a képbe, már ugrik is rá a zöld keret. Ha ekkor elnyomod az expogombot, akkor nagy valószínűséggel éles képed lesz. Ilyet DSLR-nél én sosem tapasztaltam, egész egyszerűen fenomenális. DE. Ilyenkor az arc kerül a fókuszba és előfordulhat, hogy extraszűk mélyégélességnél nem lesz éles a szem. Főleg az erős ellenfény tudja megviccelni ezt a kamerát. Ez az egyik, amire figyelni kell. A másik az, hogy ha már két ember van a képen, az gond lehet. Ugyanis az egyiket kiválasztja a kamera, mégpedig a közelebbi arcot, és hiába látszik a közelebbi ember profilból, a távolabbi meg “premier plánban” belenéz a kamerába, akkor is az elsőn lesz a fókusz. A Canonnál liveview-ban ilyenkor nagyon intelligensen megjelent egy jobbra-balra nyilacska az arckeret két oldalán, és joystickkal vagy tárcsával lehetett a felismert arcok között váltani. A Sony ezt sajnos nem tudja, érthetetlen okból. Nem lehet ilyen módon arcot váltani, ő marad a közelebbin mindig. Úgy lehet váltani, hogy átkapcsoljuk a fókuszt középső területre, az középső AF-zónával megmutatjuk a távolabbi arcot, amit a kamera egyből felismer és utána újrakomponálunk, ekkor marad az arcon az élesség. Egészen addig amíg el nem fordul, vagy ki nem takarják, mert utána visszaugrik a közelebbire. Ez azért kényelmetlen tud lenni. A szemfelismerés ugyanez, de az meg elég sokszor nem működik, ha nincs kellő mennyiségű fény sőt, bármennyire is az ellenkezőjét reklámozták a “tévében”, ha az alanyunk arca picit is ki van takarva akár egy kéz, akár egy szemüveg által, már előforulhat, hogy a kamera nem ismer fel arcot és akkor szemet se. Nem törvényszerű, sokszor működik úgy, mint a reklámban, de néha érthetetlen módon nem ismeri fel az arcot mondjuk azért mert a modell a kezén támaszkodik és ezzel mondjuk kitakarja az álla felét, de akkor is csinál ilyet, ha mondjuk az illető szakállas, kalapban van és ne adj isten még mondjuk egy mikrofont is tart a szája előtt.
Ha ennél kisebb a téma az ember, pontosabban az arc a képmezőn, akkor már nem megy az arcfelismerés. Ebben a szituban az ellenfény miatt több életlen kép is lett, ahol a háttér az éles.
Ilyen beállításnál a Sony AF gyakorlatilag tévedhetetlen.
Ilyen szituban az arcfelismerő tuti, hogy a közelebbi emberre fókuszál még akkor is ha az profilból látszik, a másik meg belenéz a kamerába.
A következő észrevétel az volt az AF-fel kapcsolatban, hogy ha téma nagyon pici a kompozícióban (pl. két ember sétál a kamera felé beszélgetve egy úton, háttérben az erdő), és még ne adj Isten ellenfény is van, akkor sokat tud téveszteni az AF. Ilyenkor az arcfelismerést, pláne a szemfelismerést fújhatjuk, maradnak a vándorló AF pontok, amik tapasztalatom szerintem NEM pontosabbak, mint egy DSLR vándorló AF pontjai. Sima AF pontokkal előfordul, hogy a háttér lesz éles ilyen esetben, sőt még közelebbi témánál is előfordulhat, hogy az alany fülei élesek a szeme meg nem.
Ha nagyon erős ellenfény van, akkor a Sony AF elég gyakran meghal, ezt fontos tudni!
Ami a képminőséget illeti, arról nem tudok sokat mondani. Egyszerűen zseniális, zajtalan, elmebeteg dinamika, úgy húzkodod a képen az árnyékokat fel, a csúcsfényeket le, ahogy nem szégyelled. Annyira belejössz, hogy egy idő után azt veszed észre, hogy nem elég kontrasztosak vagy fényesek a képek, mert minden csúcsfényt visszahúzkodtál, így meg nem olyan ütős. A képek még ISO6400-en is tök jól használhatók, bár a színek itt már csorbát szenvednek, nem lesznek olyan üdék és élénkek, mint alacsony ISO-n, dehát ez nem újdonság. A gyártók jellemzően a zajra figyelnek oda magas ISO-n, a színdinamika másodlagos, ezért érezzük azt, hogy hiába jó a gépünk magas ISO-n, a képek így sem lesznek az igaziak, mert ha nincs fény, nincs szín, amire még rájátszik az ISO emeléssel járó színdinamika vesztés is. Ez minden digitális géppel így van, nem kivétel a Sony sem. Lehet hogy egy árnyalattal jobb a laborteszteken, mint a társai, de a való életben ISO800-ig fasza, fölötte hiába zajmentes még mindig a fotó, láthatóan elkezdenek dögleni a színek. Utómunkában fel lehet még húzni őket, de nem ugyanaz, nem lesz mély, dögös, nem lesz ütős, csak amolyan mesterkélt…vagy inkább mesterséges.
Nagyot fejlődött egyébként ezen a téren a digitális technológia. 8 éve fotózom kékórás városképeket egy cégnek, és kb az 5DIII de inkább az 5DIV óta, meg a Sonynál is mindig leesik az állam, hogy az ISO 100-on fotózott, hosszú expós városképnél mennyire üdék a színek ahhoz képest, amilyeneket a régi gépeim produkáltak 5-6-8 évvel ezelőtt.
Azt figyeltem meg egyébként, hogy a Sony alap, nyers RAW fotói mintha kevésbé lennének kontrasztosak, mint a Canoné. Még Capture One-ban is. Lehet, hogy ez a fenenagy dinamikatartomány átka, nem tudom, de amióta Sony képeket dolgozok fel, rászoktam a kontraszt csúszkára, amit azelőtt szinte sosem használtam, sőt még olykor a szaturáció is megszalad, amit szintén nem nagyon bántottam a Canonos időkben.
Én nem tudom…van valakinek baja a bőrtónusokkal, amit olyan sokan felhoznak a Sony ellen? Nekem nincs.
Itt is működött az arcfelismerés.
A 42 megapixel nem kell mondjam mennyire zseniális, bátran lehet vagdosni, illetve leírtam már a korábbi tesztben, hogy nekem gombra van kitéve a crop-mód, így 1.5x szorzót kapok, 18 megapixeles felbontással, minőségromlás nélkül. Olyan mintha utólag vágnám a 42 megapixelt 18-ra, csak ugye ha egyből így fotózom, kevesebb az utómunka és a komponálás is hatékonyabb. Ételfotónál agyondícsérték a grafikusok a Sonyval készült képeket, azt mondták élmény velük dolgozni. Kezdettől fogva a tömörített, Compressed módot használom a RAW fotókra, semmi problémát nem éreztem ezáltal. Így a RAW fájlok kezelhető méretűek, 40-45 megabájt körüliek, ha a tömörítetlen RAW-t választanám, kétszer ennyi lenne. Így a gépben van két 64GB-os Sandisk Extreme, az 1-es slotban egy Pro, a lassabb 2-esben egy régebbi…és hát így se túl huszáros a kártyára írás sebessége. Amivel nem lenne akkora baj, mert a buffert még soha nem sikerült megtölteni, de van egy korlát a gépben, ez pedig az, hogy amíg tart a kártyára írás, addig néhány dolgot nem enged a gép. Például nem lehet sorozatot váltani, és nem engedi a crop mód be- vagy kikapcsolását sem. Szerencsére lőni azért lehet, a fehéregyensúly, a fókuszmódok és fókuszterület választás elérhető marad, ahogy a menüben, és a gyorsmenüben is bogarászhatunk kártyára írás közben.
Sportfotózás
Kétnapos, változatos balatoni sportrendezvényen (Keszthely Triathlon) kellett fotóznom. A “változatos” tényleg igaz, a fő esemény egy kétnapos triathlonverseny volt, ahol ugye fotóztunk úszást, bringázást és futást, tehát volt relatíve lassú téma, és 60-nal száguldó országútisok is. A két TRI verseny közé ráadásul beékeltek egy éjszakai bulifutó versenyt is, ahol igazi low-lightban, sokszor vaksötétben kellett futó embereket fotózni. Egyszóval ezen a két napon igazán próbára tettem a Sony AF-et, sőt kölcsön kaptam hozzá egy 70-200mm f/2.8 GM optikát is, mert nem mertem az egészet rábízni az adaptált Canon 200/2.8II obimra. Arra mindenképpen jó volt, hogy hosszú évek 70-200-talansága után, abban az időszakban, amikor újra fel-felüti magát a fejemben a gondolat, hogy csak kellene egy, na ekkor pont jól jött ez a kétnapos fotózás a GM-mel, mert rájöttem, hogy továbbra sem kell nekem 70-200, és jó döntés volt, hogy anno elhagytam. Az obi egyébként remek, bár semmivel sem gyorsabb a Sony FE 85mm f/1.8 obimnál és nem is élesebb, mint utóbbi szintén f/2.8-on. Cserébe dögnehéz és rohadt nagy, ami nagyon nem jön be, aztán meg egy fényerős fixobjektívhez képest jellegtelen, lélektelen a képe, hacsak nem a 200-as végén használjuk. Az viszont bizonyos, hogy kimaxolhattam vele az A7R III AF-tudományát, mert amit ezzel az obival nem tud, azt mással sem.
Összességében azt kell mondjam, hogy nagyon jól vizsgázott a Sony. Azért nem egy 1DX/D5 színvonal a követő AF, de ahhoz képest, hogy ez alapvetően egy stúdiós, reklámfotós, esküvőzős kamera, nem pedig riport- és sportfotós, mint az A9, ahhoz képest nagyon szépen és hatékonyan működik a követő AF. Futás esetén még az arckövetés, adott esetben a szemkövetés is működik, de van hogy kerékpárnál is lassabb tempó esetén. Komolyabb 50-60km/h-ás száguldásnál azért már nem, bár ott sem annyira a sebesség miatt, hanem azért mert ráborulnak a sportolók a bringára és lefelé néznek, ilyenkor az arckövetés kilőve. Ilyen esetben szaladgálnak az AF-pont “felhők” a témán. Amit 10-ből 9,5x csodaszépen kiválaszt a kamera, nem kell küszködni azzal, hogy mire állítson élességet, akár automata AF-pontválasztás esetén is működni tud magától, de zónák használatával meg szinte tévedhetetlen a témakiválasztás a mezőn belül. A követés pontossága azért nagy tempónál már hagy némi kívánnivalót maga után, lesz éles képünk bőven, de mivel ebben nem prediktív AF van, hanem valóban követő, így sorozatlövéskor le tud maradni. Erre az A9 nyújtja a megoldást, ahol az AF-nek külön procija van, és tud úgy sorozatot lőni, hogy a zár nyitva marad, emiatt nem takarja ki az AF érzékelőket is tartalmazó szenzort egy pillanatra sem, vagyis az AF folyamatosan dolgozni tud az expók alatt is, illetve a reakcióideje a külön proci miatt jóval gyorsabb. Annyit biztosan tud az A7R III, mint az 5D Mark III vagy az 5D Mark IV tudott, szerintem így érzésre még jobb is azoknál, bár tény, hogy a Mark IV-et nem használtam sokat, de az is tény, hogy annál előfordult, hogy egy apukájával az anyakönyvvezető felé sétáló menyasszonyt se tudott élesen tartani, napsütésben.
Zónával használt fókusz a futón
50-60km/h kb. 70-200/2.8 GM 200mm-en 1,5x crop módban (ekv. 300mm)
Az éjszakai futóversenyen is sikerült a kamera határait feszegetni, ahogy vártam. Sötétben egy adaptált f/4-es obi teljes halál, ne várjunk tőle az ég adta világon semmit. Max manuális fókusz és kész. Sony objektívvel már jobb a helyzet, de akad némi probléma itt is, ami nem biztos hogy minden júzert érint. Ugyanis az van, hogy alapvetően a Sony obikkal remek marad az AF még sötétben is, a 85/1.8 egyszerűen zseniális, meg szerintem bármilyen fényerős optika, de az f/2.8-asokkal sem volt gond: működik, ahogy kell, követés is jó, vaksötétben, de tényleg vaksötétben (értsd egy kastély parkja éjjel, ahol sétányvilágítás 60 méterenként van csak kb.) is 10-ből 5-6-kép tuti éles lesz, ha nem több.
DE! Mindez addig működik szépen, amíg fel nem rakunk egy TTL vakut, vagy rádiós kioldót a kamerára.
Sony és a TTL vaku esete
A Sonynak ugyanis érthetetlen okokból van egy hülye funkciója, erről volt szó nemrég a nemzetközi sajtóban is. Az EVF ugye kétféleképpen működik, alapból szimulálja az expozíciót, élőben látjuk milyen lesz a végleges kép (ezt hívják LiveView Effects ON módnak). A Liveview Effects OFF-al ezt ki lehet kapcsolni, ekkor mindig egy középszürke, helyes expót mutat az EVF vagy az LCD expo-beállítástól függetlenül. Ez stúdióban jön jól, amikor csak vakuval világítunk, a környezeti fényt ugye feketére alulexponáljuk, ilyenkor át kell állítani, hogy ne fekete keresőt lássunk, hanem úgy működjön mint egy optikai kereső. Ez eddig tök jó, viszont a Sony azt csinálja, hogy még ha úgy is van beállítva, hogy szimulálja az expozíciót (Effects ON), amint rárakunk egy Sony-kompatibilis TTL vakut vagy rádiós kioldót, automatikusan kikapcsolja a szimulációt és átvált a másik üzemmódra (Effects OFF), amikor beállítástól függetlenül mindig kivilágított képet ad. És nem is lehet felülbírálni. Ez kényelmetlen abban az esetben, ha keverni szeretnénk a környezeti fényt és a vakufényt, mert nem látjuk az EVF-ben, hogy milyen lesz a környezeti fény a képünkön. Erre a problémára egy bizonyos Rob Hall talált is megoldást: aki sokszor van ilyen szituban, annak ki kell tenni egy gombra a gépen a Shot. Result Preview funkciót. Ha ezt a gombot nyomva tartjuk, látjuk a szimulációt vaku használata esetén is. – Tehát ez a kisebbik gond. Egy dologról viszont Rob Hall sem mesélt, márpedig van ennél még bosszantóbb funkciója is a Sonynak e téren. Abban a pillanatban ugyanis, ha Sony TTL vakut vagy kioldót rakunk a gépre, a kamera beugrasztja a rekeszt a beállítottra és így hagyja fókuszáláskor is!
Értsd kevesebb fény jut be a szenzorra az optikán keresztül, vagyis hiába van mondjuk f/1.8-as optikánk, ha a vakus fotót mondjuk f/5.6-on csinálnánk, akkor a kamera f/5.6-on fog majd fókuszálni, amely fényveszteség jelentősen lebutítja az AF-et. Ez nagyon béna megoldás, és érthetetlen. Magyarul, ha TTL(!) vakut/kioldót használunk, akkor minél inkább rekeszelünk, annál bénább lesz az AF, illetve annál zajosabb lesz az élőkép az EVF-ben, mert ugye egyre kevesebb fény jut a szenzorra, így egyre magasabb ISO-n mutatja a kamera a LiveView-t, hogy tudja tartani a helyes megvilágítottságú élőképet. Totális érthetetlenség, hogy miért van ez így.
FRISSÍTÉS!
A fenti gondolatmenettel kapcsolatban néhány fontos információ: A leírt jelenségeket fotózás közben tapasztaltam munka közben, ilyenkor az embernek értelemszerűen nincs ideje, lehetősége kísérletezni. A cikk megjelenése után jöttek az érdeklődések privátban ezzel kapcsolatban, így otthon elkezdtem tanulmányozni a dolgot. A furcsaság az, hogy nem tudtam reprodukálni a fent leírt jelenséget. Fontos megemlíteni, hogy a csukott rekesszel fókuszálást a kamera csak és kizárólag követőfókusz (AF-C) üzemmódban csinálja, de ott is nyitott rekesszel kezd, és az élességállítást követően a követést már csukott rekesszel folytatja. AF-S módban rekeszbeállítástól függetlenül mindig nyitott blendével fókuszál a Sony A7R III. Amit nem sikerült reprodukálni az az, hogy ebbe a TTL vakunak, vagy kioldónak otthoni próbálkozásaim során semmi ráhatása nem volt, ugyanúgy működik a kamera vakuval és nélküle, mint ahogy a frissítésben leírtam.
Canon 17-40 + Metabones V adapter. Az f/4 + adaptálás miatt itt már csak manuál fókusz, ami szerencsére 17mm-en nem téma
Ugyanebben a szituban a Sony FE 85/1.8 hibátlanul működött
Sony 70-200/2.8 GM, fókuszprobléma a sötétben se volt. Igaz nem tűnik sötét körülménynek, de valójában szinte semmi fény nem volt itt, minden amit a képen látunk vaku, még az épületvilágítás is.
De van itt még más is. Ezzel a liveview effekt ki-be kapcsolgatással néha gondba kerül a kamera. Ha felraktam rá a Godox XPro Sony-kompatibilis kioldót és bekapcsoltam, akkor ugye átvált a kamera az Effects OFF-ra, ezt már tudjuk. Néha viszont bekésett ezzel és volt egy fél-egy másodperces lag a folyamatban. Főleg ki-bekapcsoláskor. Amúgyis elég lassan kapcsol be a kamera, ez még tovább lassítja. Hogy ez a 3rd party kioldónak köszönhető-e nem tudom, mindenesetre a Godox XPro-n a legfrissebb firmware volt fent. Igaz még az is csak valami 1.1 a Sony-verzió esetében, szóval sokat még nem nyúlt hozzá a gyártó.
A katasztrofális vakutalp
E helyütt megjegyezném azt is, hogy a Sony vakutalp megoldása szörnyű bármi máshoz képest a piacon. Egyszerűen nem is értem miért tervezték ilyenre, főleg azok után, hogy évekkel ezelőtt egyszer már lukra futottak a nem-ISO szabvány fordított papucsukkal. Először azt tűnt fel, hogy minden kamerához ad a Sony a vakupapucsba való “betétet”, kis műanyag inzertet, amit nyilván 2 héten belül elhagyunk, vagy bekerül a táska legmélyebb zsebébe állandóra, ha sokat használunk vakut, és ki-be kellene rakosgatni. Aztán az is feltűnt, hogy a Godox is ad hasonló vakutalp védőt minden Sony-kompatibilis rádiós kioldójához és vakujához, szintén egy kis “kupakot” amit a vakutalpra kell csúsztatni, ha nem használjuk. Aztán megértettem miért, azért mert a Sony vakutalp így néz ki:
És nem csak a Godoxé ilyen, félreértés ne essék, a Sony gyári csúcsvakuja se különb. Ugye nem kell részleteznem, hogy az a lehelletnyi műanyag, ami a vakut a helyén tartja mennyire lehet strapabíró, főleg műanyagból, és hogy azok a finom kis tűk mennyire lehetnek érzékenyek a külső behatásra, porra stb. Azt se értem, hogy ha már műanyag, miért kell kihagyni kétoldalt az anyagot, holott a kamera vakupapucsában ott semmi nincs, ergo nyugodtan végigfuthatna a műanyag az oldalvonalon. Így tulajdonképpen ennyi tartja a vakut a helyén (ld lenti kép): elöl a tűk alatti vékony műanyag, kétoldalt pedig egy-egy dudor, meg a hátós ív elülső fele.
A sárgával jelölt műanyag rész fekszik csak fel a vakupapucsban, ennyi tartja a vakut a kamerán. A tűk alatti rész ráadásul kétoldalat szélesebb ugyan, de a tűk alatt mindössze 1mm vastag. Ez nem Godox-jelenség, a Sony saját vakui is ilyenek.
Komolyan, ennek mi értelme van? Az, hogy tűkkel oldják meg a kommunikációt a vaku és a gépváz között, az is fura dolog, de valami okuk biztosan van rá. A vakun “csak” 9 tű van (ami így is jóval több, mint a Canon és Nikon vakupapucsokban lévő tüskék száma), a kamera vakupapucsában meg van vagy 20-25 ilyen kontakt-tű egymás mellett, nem tudni mire való a többi.
Esküvő
A fentiek után túl sok újat nem tudok elmondani. Nagyon jól szerepelt esküvőkön is az A7R III, kettőt nyomtam le vele eddig és nagyon élveztem. Ismételten azt tudom elmondani, hogy az arcfelismerő fókusz egy álom, egyszerűen nem kell azon görcsöljünk, hogy hová állítsunk élességet, a kamera az esetek 90%-ban megcsinálja helyettünk, nekünk csak a kompozícióval és egyéb beállításokkal kell foglalkoznunk. A levágott lábak, és a fejek fölött hagyott légüres tér a múlté…gondolom a középső AF-pontot használók tábora tudja miről beszélek. Egy lagziban diszkófények között a sötétben az AF úgy dolgozik, hogy csak úgy füstöl, veszettül ugrálnak a pontok, jelennek meg a zöld keretek az arcok körül attól függően, hogy a táncolók forgatagában mikor néz valaki a kamera felé, aztán akire ráállt az követi profilig, amíg el nem fordul. A kamera persze úgy van beállítva, hogy addig ne exponáljon, amíg nem talál élességet, így lassabb a munka, kevesebb lehet a kapáslövés, mint egy DSLR-rel, cserébe biztosak lehetünk benne, hogy az elkészült képek élesek lesznek és ott lesznek élesek ahol kell. Nyilván gyárt a Sony is életlen képeket, nem tagadom, főleg ha nincs arcfelismerés, csak az AF-pontok szaladgálnak a táncoló tömegen, akkor kb olyan az AF megbízhatósága, mint egy 5-6 éves középkategóriás DSLR-é. De – talán már párszor leírtam – az arcfelismerés nagyon gyors és érzékeny, szóval többnyire amint valaki a képen az “arcát adja” a kamera rögtön rááll. Többnyire.
Nagyon éles… :D
Esküvővel kapcsolatban egy érdekes dolog: tekintve, hogy sokan két kamerával dolgoznak így fontos lehet a belső órák összehangolása, hogy szinkronban legyen a két kamera. A Sonynál csak dátumot, órát és percet lehet állítani, másodpercet nem. Fura dolog ez, de azért így is össze lehet hangolni az órákat.
Az EVF-et nagyon szerettem az esküvőnél is, nagyon jó, hogy egyből látom milyen lesz a kép. A szemem/agyam mondjuk még mindig nem szokott teljesen hozzá, ezért gyakran előfordul, hogy az EVF-ben jónak tűnik a kép, otthon meg kiderül, hogy az egész sorozat kb fél fényértékkel alexpós, mert túl fényes volt az EVF és átverte az agyamat. Van még mit dolgozni ezen a részen a Sonynál, annak ellenére, hogy az EVF egyébként fényérzékeny, alkalmazkodik a környezeti fényhez a megvilágítása.
Összefoglalás
Megszerettem ezt a rendszert. Nem írok le újra mindent, talán csak annyit, hogy a Sony új kamerái valóban egy új szint a fotográfiában, sokkal modernebb, high-techebb gépek, mint a hagyományos DSLR-ek. Nem csak a gépek, az objektívek is. A minőségre nem lehet panasz, a működés teljesen korrekt, az AF-et nagyon meg lehet szeretni, ahogy a testreszabhatóságot is. Vannak még gyerekbetegségek, de közel sem akkorák, mint pár éve, ezek már jórészt kiforrott gépek és munkára alkalmasak, bár nagyon más velük a munka, mint a megszokott DSLR-ekkel. Ez igaz az A7 III-ra, az A7R III-ra és az A9-re is, ahogy igaz lesz az A7S III-ra is, csak azt még nem mutatták be, de látszik, hogy minden amit az A9 után adtak ki, az már rendben van. És ennél csak jobb lesz. Bődületes fejlődést mutott fel a Sony pár év alatt, én nem tudom mi lesz itt 5 év múlva.
A fentiek ellenére megértem azokat is, akik szeretik az optikai keresőt, a tükörcsattogást, a hatalmas méretű, elnyűhetetlennek érződő igásló fényképképezőgépeket, és ezt nem akarják elengedni. Ez nagyon személyes dolog, nincs általános igazság. Én nem szeretem a nagy és nehéz kamerákat, rövid távon jó feeling egy monstrumot kézben tartani, de hosszú távon nekem macerás. Ezzel szemben szeretem a modern dolgokat. De nem mindenki van így ezzel, ők ne vegyenek Sonyt. Akik viszont nyitottak, nincsenek berögződései vagy elvakult kötődései egy márkával vagy rendszerrel kapcsolatban, ők szeretni fogják. Nem csak én mondom ezt, hanem az a rengeteg Sony-júzer a világon, aki meg merte lépni a váltást, és most azon a véleményen van, hogy semmi pénzért nem menne vissza. Tudom jelennek meg cikkek itt-ott a világhálón “miért váltottam vissza DSLR-re címmel”, de ez a ritkábbik eset és ezeknél is gyakran kiderül, hogy valami olyan speckó igénye volt az embernek, amire a mirrorless nem alkalmas, vagy épp valami régebbi vagy kisebb kategóriás mirrorlesst próbált ki és abból vont le következtetést.
Én is azok táborát erősítem, aki nem bánta meg a váltást, és mostmár kvázi bármit léphet a szeretett Canon, nem fogok visszamenni egyhamar.
