A Canon EOS R-ről, és a mirrorlessről

Valamit úgy érzem írnom kell erről a gépről, pláne hogy megígértem, bár a főbb specifikációkat az elmúlt héten megtudtuk és kiveséztük, a bejelentés napjáról meg ugye lecsúsztam egyéb elfoglaltság, aztán meg valami bekapott nyavaja miatt. Dehát valamit mégiscsak kellene írni. Nekikezdek aztán majd meglátjuk… :)

Első körben talán arról beszélnék, amit már egy FB csoportban megpedzegettem tegnap. Arra reagáltam, hogy valaki leírta a már sokszor elhangzott állítást, hogy a Canon és a Nikon 5 évet aludt, 5 évet ült ezen a két gépen, és emiatt enyje-bejnye.

Célközönség

A mostani bejelentések, illetve a célközönség tapasztalt reakciói alapján azonban arra a következtetésre jutottam, hogy tetszik-nem tetszik, jól csinálták. Most ugyanis, 2018 derekán eljutottunk oda, hogy

a Canon EOS R-t és a Nikon Z-t úgy várta a célközönség, mint a karácsonyt.

Mondhatjuk úgy is, hogy 2018 derekán már van célközönség. De nem volt ez mindig így. A mirrorless technológia 10 éves már (Panasonic), a Sony fullframe gépei kb 5 évesek, de az elmúlt fél-egy évtized nem telt mással, mint hogy a Pana, az Oly, a Fuji és a Sony (és persze hűséges követői bázisuk) az árral szemben úszva harcoltak a mirrorless mellett, és próbálták meggyőzni a felhasználókat, a világot, hogy ez jó, ez lesz a jövő. A Canon és a Nikon, mint piacvezető cégek ezzel láthatóan nem akartak foglalkozni. Röviden fogalmazva ők akkor léptek be a piacra, amikor az némileg már kiforrott, értsd amikor elérhetővé vált a megfelelő technológia, de ami a legfontosabb, az emberek nagy többségét már nem kell győzködni, hisz’ meggyőződött magától, a konkurenciától, a kísérletező kedvű haveroktól és kollégáktól arról, hogy a mirrorless jó, és tényleg ez lesz a jövő. Ha a Canon és a Nikon nem így tett volna, ha 2-3-4 évvel ezelőtt dobják piacra ezeket a gépeket, akkor felültek volna ők is “győzködős” hajóra, temérdek pénzt elkölthettek volna az ezzel kapcsolatos marketingre, ráadásul bizonytalan kimenetellel, ugyanis a technológia akkor még nem volt túl szofisztikált, mondhatjuk, hogy lényegében csak mára érett be. Ma beszélhetünk patent autofókuszról, ma beszélhetünk blackout nélküli sorozatról, ma van már elfogadható minőségű EVF, mára kristályosodott ki, hogy egyáltalán mit akar a vásárlóközönség, mire van igény? 2-3-4 éve még ezek nem voltak meg, és ez egy bizonytalan piac volt.

A Canon és a Nikon viszont abban érdekelt, hogy nagy tételben tudjon eladni. Így, hogy a két (három) új kamerájukat szinte messiásként várták a “hívek”, így, hogy a Nikon Z-nél már előre elnézést kértek, hogy nem fogják tudni tartani az előrendeléseket…na nekik így érte meg belépni a piacra. Nem történt más, minthogy a newborn időszakot ők kibekkelték, és a biztonságra utaztak. Ők akkor kezdtek el foglalkozni ezzel, amikor már mennyiséget lehet eladni a mirrrorlessből. És még most is csak a kötelező minimumot hozták ugye.

5565404502

Hogy ezzel veszítettek egy csomó felhasználót, akik az elmúlt években a Sonyhoz pártoltak? A Canoné a piac 50%-a. Akkora felhasználói bázisa van, hogy ez simán belefért nekik, sőt szerintem arra apellálnak, hogy az elpártolt felhasználók egy része vissza is fog jönni, egy részük azonnal, egy részük meg idővel. Ha mégsem, akkor is nagy valószínűséggel ez így sokkal kevesebbe került nekik, mintha 3-4 évvel ezelőtt léptek volna be a mirrorless piacra annak fejlesztési, gyártási és a “győzködős” marketingköltségeivel együtt.

Ide tartozik az egyik rumors oldal szerzőjének idézete, aki egy régi focis szlogent alakított át:

 

A fotográfia egy egyszerű játék. És a végén úgyis mindig a Canon nyer.

EOS R

A Canon az első szabadrúgást az EOS R-rel tette meg. Hogy ez a gép hova lett pozícionálva, arról megoszlanak a vélemények. Talán úgy lehet leírni, hogy ez a 6D II tükörnélküli változata, ami néhány dolgot az 5D IV-től kapott. Árban és funkciókban a 6D-hez áll közelebb, a szenzora viszont az 5D IV-é. Van a gépnek jónéhány tulajdonsága, ami összeráncolta a szemöldököket: lassú a sorozat, egy kártya foglalat, nincs joystick stb. Ezen ne csodálkozzunk, a 6D egy belépő szintű fullframe kamera és ez is az. Lesz majd jobb is, ne aggódjunk. A pletykák szerint a nagyfelbontású változat (gondolom 50MP) jövő év elején érkezik.

AF és zár

Néhány fícsörben az új Canon többet tud, mint a Nikon Z, például van szemfelismerő az autofókuszban, igaz csak single AF-ben működik, követőben nem. A Sonyé speciel működik követőben is (sőt single-ben alapértelmezett, csak nem látjuk), de ha nem blackout mentes elektronikus zárral használjuk az A9-ben, akkor például sorozatlövésnél elveszíti a szemet. Teszem hozzá a szemkövetés és a sorozat együtt azért meglehetősen ritka. Eye-AF-ben már az is bőven elegendő az esetek 90%-ra, amit a Canon EOR R (is) tud. Higgyük el, hogy portrénál ez nagyon jó kis fícsör.

Találtam még egy érdekességet a Twitteren, hogy az EOS R kikapcsolt állapotban becsukja a zárat, ami ugye így jobban megkíméli a szenzort a kosztól. Ez más gyártóknak miért nem jutott eddig eszébe? Se a Nikon, se a Sony, se a Fuji, senki nem csinálja ezt, ezeknél a gépeknél objektív cserénél csupaszon van mindig a szenzor és gyűjti a port ezerrel.

EVF

Meglátjuk majd, hogy a valóságban mit tud az EOS R, de például a Canonnál és a Nikonnál is azt mondják a tesztelők, hogy nagyon jó az EVF bennük, ami a mirrorless technológia elfogadtatásának egyik sarkalatos pontja. Annak ellenére, hogy ugyanúgy 3.6-3.7mio képpontos, mint a top Sonykban, mégis jobb azoknál. Erre nagyon kíváncsi leszek, mert a Sony tesztjeimben én is kitértem arra, hogy hiába a 3.7mio képpont, ha a kamera live-view-ban nem mutat ilyen felbontást, csupán képvisszanézéskor. Ha a teszterek egyöntetű véleménye alapján a CaNikon EVF-ek jobbak, az azt jelenti, hogy vélhetőleg erősebb procit és jobb hűtést kaptak, ezért az élőkép nagyobb felbontású lehet a Sonynál. Sajnos nincs adat arról, hogy a Sony (és a többiek) élőkép felbontása mekkora, a fenti véleményemet én is csak megérzésre alapozom. Egy biztos, ha élőképben 3.7mio képpontot látnánk egyenként, az azt jelenti, hogy FullHD-nál nagyobb felbontást nézünk egy körömnyi kijelzőn, ergo nem fordulhatna elő kontraszt vibrálás, meg lépcsőzetes élek. Márpedig a Sonynál van ilyen, még a legjobb gépeiben is (meglátjuk, hogy a hamarosan érkező 5mio képpontos EVF-ük mit fog tudni).

EVF: Élőképben moiré, képvisszanézéskor semmi. Itt lászik a felbontáskülönbség leginkább.

EVF: Élőképben moiré, képvisszanézéskor semmi. Itt lászik a felbontáskülönbség leginkább.

Pozícionálás

A véleményem tehát röviden a Canon új rendszeréről az, hogy ez egy remek kezdés, de nagyon várjuk a folytatást. A gépbe én nem nagyon tudnék belekötni, abba a szegmensbe ahová szánták, abszolúte megállja a helyét. Lehet hogy egy Sony A7III többet tud nála, de a Sony kicsit másképp értelmezi a kategóriákat. Az EOS R és a Nikon Z6 azért belépő-, vagy maximum alsó-középkategóriás kameraváz, és ennek tökéletesen megfelelnek. A Sony A7III is az, de mégis beleraktak pro gépekre jellemző fícsöröket, mint a dupla kártya és a gyors sorozat. Ez szuper dolog, a felhasználók természetesen imádják, de ebben a kategóriában luxusnak mondható. Se egy Canon 6D se egy Nikon D610 anno nem rendelkezett gyors sorozattal és dupla kártyával.

Még egy fontos dolog: a Canon a marketingüzenetével azt sugallja, hogy itt szó sincs váltásról. Nem rendszerváltásra hívják fel a felhasználóikat, hanem “beillesztésre”, tehát a meglévő DSLR rendszerükbe tegyék be a mirrorlesst.

Nyilván csak egyelőre, amíg nincs komolyabb gép és komolyabb RF obikínálat, de ez fontos üzenet jelenleg.

canon-r-vs-nikon-z6-front-acanon-r-vs-nikon-z6-rear-acanon-r-vs-nikon-z6-top-a

canon-r-vs-sony-a7-iii-front-acanon-r-vs-sony-a7-iii-rear-acanon-r-vs-sony-a7-iii-top-a

Objektívek

Egyetlen bajom a Canon új rendszerével, az az objektívek. Persze papíron zseniális, hogy van f/2-es zoom és a Canonosok szívét ma is megdobogtató 50/1.2-es fix. De brutál árakról beszélünk, bejött a tippem, hogy az f/2-es zoom meghaladja majd itthon az 1 millió Ft-ot (3000 dolcsi, az itthon 1.1mio körül várható bruttóban). De még az 50/1.2 is közelíti ezt a lélektani határt. Mégis ki akar venni 800.000 Ft-ért egy 50-es objektívet??? A 24-105 kitobi is önmagában 400ezer fölött lesz…értitek?!? egy kitobjektív 400ezerért…, az egyetlen az átlag júzer számára megfizethető, új RF optika a 35-ös, ami 200ezer Ft alatt várható. Kérdem én, ki fog RF optikákat vásárolni ehhez a rendszerhez ilyen árakon? Egy maroknyi ember csupán. A többiek meg abban reménykednek majd, hogy az EF objektívekkel ellavíroznak.

EF-RF adapter drop-in szűrővel. CPL és vario-ND szűrőkkel lesz kapható

EF-RF adapter drop-in szűrővel. CPL és vario-ND szűrőkkel lesz kapható

A Canon a marketingszövegben azt írja, hogy kompromisszummentes lesz az EF adapter használata. Ez így szépen hangzik, de nyilván nem igaz. Ha kompromisszummentes lenne, akkor lenne egy beépített adapter, egy dudor a kamerán, és EF bajonettes lenne. Akkor nem jött volna világra az RF bajonett és nem kezdenének el új objektíveket gyártani és kínálni többezer dollárért. Az biztos, hogy jobban fog működni az EOS R-en az EF-obi, mint egy Sonyn bármilyen adapterrel, de biztosan nem lesz komprimisszummentes a natív RF obikhoz képest. Erre majd a felhasználók rájönnek, és elkezdik vásárolgatni a natív obikat és eladogatni az EF-eket. Mire ide eljutunk, addigra lesz másfajta EOS R váz is, és több RF obi is szerepel majd a kínálatban. És szépen lassan átáll majd a világ. Évek…

És hogy aggódhat-e a Sony?

Szerintem egyelőre nem, bár biztosan megérzik a két nagy színrelépését. Biztosan megtorpan a felhasználóik növekedése. De a Sony technológiában jelenleg még előrébb tart, mint a Canon és a Nikon, bár utóbbiak most megközelítették (igen, csak megközelítették), de a Sony idén és jövőre biztosan durrant valamit, amivel megint meglép. De ez nem jelent semmit. Ott van a Panasonic, aki ezer éve zseniális gépeket készít, mégse tudta megközelíteni a húsosfazekat. Majd a fullframe kamerájuk bizonyára változtat ezen valamit, de a világ fotósai valahogy nem kíváncsiak a Panára, pedig ezer éve olyan fícsöröket kínálnak, amik ha Canon/Nikon gépbe kerülnének, akkor mindenki nyalná a szája szélét, hogy “úúú mekkora innováció, 21. századi kamera a javából!”. Most nem tudok erre példát mondani, de nem egyszer előfordult már, hogy valami megjelent egy Sonyban, Nikonban stb, ajnároztuk itt a blogon, majd a kommentek között írta valaki, hogy “a Panasonic ezt 3 éve tudja”.

Privát vélemény

Végezetül egy szubjektív, privát megállapítás: szerintem a három gyártó gépei közül a Canon R sikerült a legszebbre. :) És azt se rejteném véka alá, hogy külső, forma és ergonómia tekintetében a három gép közül láthatóan a Sonyé a legkevésbé profi, a legkevésbé kényelmes és a legkevésbé átgondolt. Megkövezhettek.
Megelőzve a kérdéseket: nem, nem leszek újra canonos.

És hogy melyiket érdemes megvenni, ha valaki váltani akar? Fúúú ez most nagyon nehéz kérdés. Én még mindig a Sonyt venném, mert technológai szempontból az a legerősebb, és ahhoz van a legnagyobb natív objektív park. De ha valaki már rendelkezik egy Canon vagy Nikon objektív parkkal, akkor rögtön nehéz helyzetbe kerülök a tanácsadással. Nem tudok mit mondani. Ha azt mondom váltson Sonyra, akkor le kell cserélnie drága pénzért az obiparkot. Ha azt mondom vegye meg a Canon/Nikon most bemutatott mirrorlessét, akkor is csak kompromisszumos megoldást ajánlok, mert előbb-utóbb úgyis le kell váltania az objektívjeit. Ha eddig profi géppel rendelkezett az illető, akkor ezekben a gépekben csalódni fog, mert ezek nem a profi szegmenest erősítik, hanem az alsó-középkategóriát. Profik esetében jelen állapot szerint csak és a kizárólag a Sony A9, talán-esetleg-maybe a Sony A7R III jöhet szóba, de itt már nem mindegy milyen profiról beszélünk. 7D-ről, 6D-ről, D610-ről, D750-ről vagy ezeknél kisebb gépekről váltók persze imádni fogják az új masinákat. De az objektív kérdés még így is marad. Nincs mese, kitoltak velünk a gyártók, ott vagyunk, mint elődeink a 80-as évek végén és 90-es évek elején, hogy a “főnök” úgy döntött, hogy csere lesz, akkor nincs mese, sok-sok pénzért cserélni kell. Akkor a Canon FD-t kellett EF-re cserélni, most meg az EF-et kell majd RF-re cserélni. Vagy az F-et Z-re. Vagy bármelyiket Sony E-re.

Új rendszer ütötte fel a fejét és terjed villám sebességgel, az új rendszer pedig sajnos beruházást kíván, ha tetszik, ha nem.

canon-nikon-sony

Szerző: Korecz Márk

Reklámfotózásban és vállalati fotózásban foglalkoztatott alkalmazott fotográfus, a FotóSarok Blog, továbbá az egyetlen stúdióvilágítással foglalkozó, hazai blog alapító szerzője.

Oszd meg ezt a posztot
  • Anulu

    “EOS R kikapcsolt állapotban becsukja a zárat, ami ugye így jobban megkíméli a szenzort a kosztól. Ez más gyártóknak miért nem jutott eddig eszébe?”
    Azért nem jutott eszükbe, mert ez egy borzalmasan rossz ötlet, a zár a hajszálvékony lamelláival sokkal-sokkal sérülékenyebb mint a szenzor, és sokkal érzékenyebb a koszra is.
    “Sonyé a legkevésbé profi, a legkevésbé kényelmes és a legkevésbé átgondolt.”
    Szerintem ezt a kijelentést te nem gondoltad át :) A Sony gépein 2-vel több vezérlő tárcsa van mint Nikon vagy Canon gépén (a9-en 3-al több), Canon bal oldali tárcsája egy on/off gomb csupán[FACEPALM] és még egy joystick sincs rajta, Nikon bal oldali play gombja is nagyon átgondolt meg az objektív mellett lévő elérhetetlen FN gombok is, arról nem is beszélve a hüvelykujjnak nincs pihenő helyzete :D
    Érdekes ez az ízlés dolog, szerintem bűnronda lett ez a Canon, de hát tökmindegy hogy nézz ki.
    Viszont most már létezik EF, EF-S, M, R mount. EF-ről EF-S-re van átjárás, a többi kombinációnál vagy egyáltalán nincs vagy csak adapterrel. Szerintem ennyire széttagolt rendszer nem túl versenyképes.Sony-nak az az óriási előnye hogy a apsc kezdő fotósok tudják használni a vázaikat FE obikkal is, és onnantól már csak vázat kell cserélni ha FF-re akarnak váltani. Canon M-ről sehova nem vezet az út, egy zsákutca, Nikon-ak pedig még apsc rendszere sincs milc vonalon. Annyi rendelésünk van hogy nem tudjuk teljesíteni meg marketing BS mindenhol a lista közepén-végén kullog a Nikon Z, egy ilyen hype után ez borzalmas eredmény, az emberek többsége nem hülye, nem veszi meg a rosszabbat drágábban.
    Szerény véleményem: Ezt elkúrták, nem kicsit, nagyon. Következő generáció biztos jobb lesz de addig a Sony sem pihen (és még jön a Pana is ugyebár) :
    https://www.sonyalpharumors.com/sr5-sony-will-have-a-big-e-mount-announcement-on-september-18-1-day-and-a-press-conference-on-september-25-too/

    • 1. a szenzorhoz se érsz hozzá így a lamellákhoz se. Hogy melyik érzékenyebb a porra, az jó kérdés, a szenzor elvileg le tudja rázni magáról a port, a lamella meg a fene tudja. Na mindegy én jobban érzem így hogy “zárva van az ablak”.
      2. Ja, nem volt időm átgondolni az elmúlt 10 hónapban :D Elég csak felülnézetből megnézni a három gépet. A Canon és a Nikon sokkal profibb konstrukció nagyobb méretekkel, státusz LCD-vel stb. Ebből a nézetből a Sony úgy néz ki mint amikor egy 5DIV mellé teszünk egy 750D-t kb. Nyilván a Sony jobban testreszabható, de nem is a funkciókról beszéltem, hanem külsőről, ergonómiáról. A Sony a legkisebb. Szélességre is, a markolat magasságáról már nem is beszélve. Nem mondtam hogy bármelyik gép hibátlan lenen, az on-off tényleg facepalm például. Az hogy a hüvelykujjnak nincs nyugvó helyzete az meg egyrészt képek alapján megállapítani kb lehetetlen, amíg nem fogtad a kezedbe, másrészt szerintem pont ugyanannyi van mindhárom gépnél.
      Az objektív mellett lévő Fn gombok már a DSLR-eknél is megvoltak, van az 1D-ken is ezer éve, és van az összes Nikonon a D610-től felfelé kb. Ha akkora hülyeség lenne, akkor nem erőltetnék. Ott van három ujjad, könnyedén lehet nyomkodni. Jah, a Sonynál csak kettő, mert a harmadik a levegőben lóg. :D Bocs ezt nem hagyhattam ki.
      Na mindegy, akárki akármit mond, én szeretem a Sonymat és egyik kamera se hozta ki belőlem, hogy újra váltani kellene, de nem vagyok egy kicsit sem elvakult. Rajtad azért érzem azt amióta ismerlek, hogy tűzön-vízen át véded a Sonyt, ami a te dolgod persze. :) De kívülről nézve hidd el látszik, hogy ki az igazi fanboy és ki az aki realista. Na persze az egész ismeretségi körömben egyetelen Nikonos kolléga ismeri be magáról hogy fanboy, a többiek veszettül tagadják, ahogy te is mindjárt azt fogod tenni. :D
      A bajonettes téma érdekes kérdés. Régen aki vett egy APS-C Canont azt dönthetett: vagy olcsón vesz EF-S obikat, de ha egyszer fullframe-re akar váltani akkor le kell cserélnie az összeset, vagy megveszi drágábban az EF obikat, ami jövőálló. RF-EF-M adapter nem tudom hogy lesz-e, visszafelé azt mondják nem lehetséges, de hogy RF obit EOS M-re lehet-e rakni azt nem tudom. Ha igen, akkor a fenti EF-EF-S sztori hellyel-közzel még működhet.
      Viszont azt is érdemes végiggondolni, hogy 10 év múlva vajon mennyire lesz népszerű még az APS-C? Gyanús jelek vannak, hogy aki APS-C-t gyártott a kezdetek óta, az feljebb lépett a medium formatra (Fuji), aki 4/3 szenzort gyártott világ életében az most mutatja be a Fullframe szenzort, aki meg gyártott APS-C-t és Fullframe-et az épp most távolítja el egymástól a két rendszert és az APS-C vonalára már nem nagyon pozícionál professzionális eszközöket. EOS M vonalon csak belépő és alsó-középkategóriás gépek vannak és nem túl nagy szám objektívek.
      Szóval most megmondom, hogy tíz év múlva az APS-C a turisták formátuma lesz a kompakt gépek helyett, ha egyáltalán lesz még, a hobbisták, a prosumerek és a profik formátuma pedig a fullframe és a MF lesz kizárólag.
      Ja és még egy utolsó gondolat: ne csak Sonyalpharumorst olvass, mert ott is írnak néha hülyeségeket. Előszeretettel linkeled mindig az Amazon eladási statisztikáját, amit a SAR rakott ki, de közben más oldalakon ezt már megcáfolták, még maga az Amazon is azt állítja, hogy ez a statisztika nem feltétlenül mutatja azt, hogy egy kamera a többihez képest mennyire megy jól. Egy algoritmus számolja és óránként frissül, tehát előfordul, hogy óránként mást mutat: https://nikonrumors.com/2018/08/30/debunking-fake-news-again-amazons-sales-rankings-dont-mean-anything.aspx/
      A Sony szerintem idén semmi világrengetőt nem fog bemutatni, abban az értelemben, hogy ha jön az A7S III az szerintem még a 3. generációhoz fog tartozni, ahogy a neve is mutatja, beáll az A7III és az A7R III mellé a sorban. Szerintem jövőre lesz egy A9 II vagy A9R, abban lesznek újra nagy dolgok, nagy fejlesztések. Rebesgetnek még egy pro APS-C-t is a Sonytól, azt majd meglátjuk milyen újdonságokat kap, dehát az meg csak APS-C, nem fog beleszólni a fullframe marketbe.

    • scarbantia

      Most akkor Márk kimoderálta magát innen? :O

  • Tert

    Nekem a ház maga nagyon tetszik, a Nikoné is egyébként jobban mint a Sony-é. Azért a dinamikára nagyon kiváncsi vagyok, bár nem szeretem ezt tullihegni azért illene az 5D4 szintet hoznia. Amúgy kiváló a kezdet, nem lehet szerintem a Sony előnyét (3. generáció) egy-két év alatt behozni…

    • Csabi

      Mire gondolsz, a szemdetektálást ráprogramozni a servo af-re, meg a dupla kártyafoglalatra? Más?

  • Laci

    Szerintem ez nem 700 lesz, inkább valahol 8 és 900 között adapterrel együtt.

  • pergabb

    Miért is örülne egy pl D750 felhasználó jobban? Már mint abban 2 kártya van, a dinamikatartománya jobb valszeg, a fókuszrendszer az egyetlen amiben rosszabb…

    • A fókuszrendszernek :D mert az a legfontosabb, amit a fotózás minden másodpercében használsz. A dinamikatartományra meg mindenki rá van cuppanva, de az esetek 95%-ban nincs rá szükség. Teszem hozzá, miért olyan biztos mindenki abban, hogy ezeknek nem lesz jó a dinamikatartománya (most már nem először olvasom)? Hogyne lenne jó? Olyan lesz, mint a D850-é kb. BSI szenzor van bennük. Ráadásul a D750 egy 4 éves kamera, hogyne lenne jobb egy 2018-as?
      Ezen kívül örülhet még a D750 júzer a joysticknak, annak, hogy nem kell két kezét használnia az ISO állításhoz, a kisebb méretnek de még a használhatóság határán belül, a csendes expónak, ha ilyenre van igény. Örülhet annak, hogy látja a keresőben milyen lesz a végleges fotó, hogy sötétben is jobban látja mi történik, hogy minden információ rendelkezésre áll a keresőben ha úgy akarja, vagy ha úgy akarja akkor csak a képet látja. Hogy brutál napsütésben is vissza tudja nézni a fotót a keresőben. Hogy adott esetben bele tud nagyítani a képbe manuális fókuszáláskor, sőt ha elég okos a kamera, akkor be lehet úgy állítani, hogy manuálfókuszra állítva ezt a belenagyítást automatikusan megteszi. Hogy van zebra és focus peaking ha akarom és nincs ha nem akarom. Hogy csak néhány dolgot említsek… :D

      • pergabb

        Canonra gondoltam dinamikatartományban és bocs, de miért is vettél anno 5d mark iv-et, aztán sony-t? :D Pont ezért, rossz volt, aztán sávozódott, szóval de, neked is fontos.
        D750 meg hiába ezer éves gép ha van benne 2 kártya, a másik 2 milc meg tud ezer dolgot, de az életem nem bíznám rá, szóval melóra a mai napig teljesen jó D750, inkább mint a Nikon vagy a Canon új milce és a fókuszrendszere lehet ezekhez képest harmat gyenge, de teszi a dolgát.

  • Tomi

    Közeljövőben tervezek váltani Sony a7III-ra, főként esküvői fotóra és videó klipekre használom. 7D mellett már van egy a6300 és már az is meggyőzött főként videóban de fotónál is az af pedig csak a kit obi van egyenlőre. Reménykedtem most hogy majd ez a váz meggyőz hogy maradjak de a 5 tengelyes szenzor stabi hiánya (ha jól tudom csak elektronikai van benne) és ez az árazás megerősített hogy váltani kell főleg hogy a dinamikában nem valószínű hogy csoda történik mert akkor senki nem venné az 5DmkIV et…

  • grgyr

    A Sony leginkább egy Canon New F-1-re emlékeztet, ami egy gyönyörű filmes gép volt. A Fuji és Sony elvitte a klasszikus design elemeket. Hát így jár aki lemarad… A puding próbája még hátravan.

    • Őszintén megmondom engem már nem hoz lázba a retro design, szép-szép de már megszokott lett. Amikor megjelentek az első Fuji és Olympus gépek, akkor el voltam ájulva, megdobbant a szívem, még nekem is volt egy X-E1-em anno és imádtam a formavilágát. De ennyi év és ennyi kiadott kamera után – nem tudom ti hogy vagytok vele – valahogy elmúlt a varázsa. Annyira megszokta a szemem a Fujikat, Olykat, hogy már kb fel se tűnik ez a retro design, eggyé vált ezekkel a márkákkal. Egy lett a sok közül. A Sony kombinálta a modern letisztult designt a retro elemekkel, az egy fokkal különlegesebb volt de már az is kb megszokott lett. Ott a Leica SL és a Sigma mirrorless, azok már túl minimalista, túl modern designok, az meg a másik véglet. Retroban a Leica M a verhetetlen, az egyszerűen időtlenül gyönyörű.
      De például a Canon szerintem kifejezetten modern formavilág lett, különlegesnek látom abszolút. Nem akar ál-retro vonalat majmolni, szerintem még hasonlít is nyomokban a Canon DSLR-ekre, szóval nem rugaszkodtak el a gyökerektől teljesen, de modern lett. Én behúznék egy 5-öst a formatervezőnek.

      • grgyr

        Szerintem mindkét új gép külcsínre teljesen rendben van. A két új gépnek azért óriási előnye a felső lcd. Nekem szemből mégis a Sony szögletes formája tetszik leginkább, bár lehet, hogy ergonómiára az a legrosszabb. Mikor megjelent a az EOS széria az se tetszett, de nem is szépségéért szerettük. Pont nemrég küldtem vissza egy fejhallgatót, ami szép volt, de rohadt kényelmetlen… Ha mindenki Porsche 911-el járna, lehet, hogy unnánk, de attól még egy szép forma. A formatervhez hozzátartozik az anyaghasználat és kidolgozottság. Nem véletlen, hogy az oroszok Leica koppintási közel se olyan kívánatosak mint az eredeti gyártmányok. Ahogy nézem a Canon szemből pont az első EOS modellre a 650-re emlékeztet.

        • scarbantia

          Nekem is beugrott az EOS 650, meg pár korai EOS modell. Nem rossz az új formanyelv, de nekem egy kicsit tudatosan butára van szabva, szerintem jön majd még egyszer 5D szintű váz is, ami sokkal menőbben néz majd ki. Remélem nagyobb is lesz valamivel, nekem jól esne egy igazán nagyméretű MILC. (tudom, ott a Leica SL, de azt hagyjuk)

  • Anulu

    Lényegtelen el tudtam olvasni ;)
    Sosem tagadtam hogy fanboy vagyok ezt te is tudod Márk, de ennek oka is van. Mégis szerintem ennek ellenére realistában látom a legtöbb embernél a fotótechnikai iparág helyzetét, legalábbis sokszor vitáztam itt már veled és sok más emberrel is a mirrorless jövőjéről, meg a Sony jövőjéről, az EVF-ről meg sok más xarrol is, de az idő végül engem igazolt ;)
    Na mindegy, a kezelhetőség stb-ről: kevesebb kezelőszerv, kevesebb testreszabhatóság nálam nem azt jelenti hogy valami profibb, pont. Lehet kényelmesebb fogni, mert nagyobb, de top-LCD-től nem lesz semmi profibb.
    Nikonrumors-t már nem olvasom mert az admin ott egy majom :D BTW bármikor ránéztem arra listára Nikon sosem volt top 10-ben, nem csak mikor SAR admin kirakta, és most sincs a közelében sem. Viszont Nikon mindig eljátsza ezt a nem tudunk eleget termelni játékot :D
    https://www.imaging-resource.com/news/2016/02/05/delayed-nikon-d500-launch-postponed-until-late-april-amid-high-demand
    http://thenewcamera.com/nikon-japan-nikon-v3-shortage-due-to-high-demand/comment-page-1/
    https://www.diyphotography.net/nikon-apologises-pre-order-delays-due-sold-new-d850/

    • “Nikonrumors-t már nem olvasom mert az admin ott egy majom” – na ebben egyetértünk :DD Én olvasom mert muszáj, bár elég ritka hogy tud valami érdemlegeset mutatni a szerző, van hogy hónapokig csak “kihagyhatatlan ajánlatokkal” traktálja az olvasóit, de hogy a faszi egy elvakult fanboy majom, az tény. A single slot és az ezzel kapcsolatos olvasói reklamálások miatt ráadásul az elmúlt napokban olyan hisztit vágott le, hogy már nem bírtam ki és beszóltam. :D Szerintem már mindenki elfelejtette a single slot sztorit de ő még midig ezen pörgött és bizonygatta, hogy miért nem kell két kártya.

      • Anulu

        Még valami eszembe jutott csak nem láttam közben a kommentedet és kimaradt.
        A legtöbb kezdő szerintem nem ugrik fejest egyből egy méreg drága FF rendszerbe, persze van ilyen is, de nem ez a jellemző. A legtöbb egy olcsóbb crop rendszerrel próbálkozik majd onnan megy felfelé, szerintem ezt a vásárlóerőt sokkal jobban megszólítja a Sony (nem véletlen az a6000 töretlen sikere), mint a Canon a siralmas M rendszerével, Nikon meg nem is kínál egyenlőre igazi belépőszintet milc vonalon. És mint tudjuk kezdőből egyre több van(sajnos) És ők sokkal többet, és sűrűbben költenek vázakra, és objektívekre, mint egy profi akinek bejáratott eszközparkja van, és nincs szüksége vagy nem érzi szükségét a legújabb technikára beruházni, mert a régivel is tud jó képet csinálni .

  • Laci

    Én mondtam, hogy közel lesz ez az 1 millához. Segít a döntésben, lassan a Sony A7 III ára úgyis lejjebb megy.
    Na még a dinamika tartományra kíváncsi vagyok, de nálam ez már akkor sem játszik.

  • Laci

    Én mondtam, hogy közel lesz ez az 1 millához. Segít a döntésben, lassan a Sony A7 III ára úgyis lejjebb megy.
    Na még a dinamika tartományra kíváncsi vagyok, de nálam ez már akkor sem játszik.

  • Steve850

    Azért a hype, az hype!
    A teljesség igény nélkül!
    A Nikon páros gépteste, pár miliméterrel magasabb, viszont kisebb a markolat mélysége! Mégis áradnak a dicsérő jelzők, hogy ez aztán az ergonómia!!!?
    A Nikon-on elhelyezett kínban kitalált Fn gombok rémálom, a Sony ilyet csinált volna, akkor felrobban a NET!
    Kombinációban használatos (Nikon) exp. kompenzáció, ez aztán a felhasználó barát!
    Az EOS-R nél az első tekerő fentre került, de ez valahogyan senkinek nem okoz gondot!!!
    A bal oldali tekerő, ami az On-Off, egy rémálom, de “biztos ergonómikus”!!
    A felső kijelzők megléte azért van misztifikálva, mert DSLR-nél valóban nagy jelentősége van! Hisz úgyis csak a kép elkészülte után látható, hogy jó volt e a beállítás! A MILC-nél viszont ennek szinte semmi jelentősége sincs, de ettől még persze nem baj ha van, csak ne ettől tekintsünk valamit profinak, úgy, hogy közben nem vesszük figyelembe a technológia változását!
    A Sony-nál, amikor még A7RII esetén kevés képet lehetett elkészíteni egy akkuval, akkor előzékenyen kettőt adott a géphez! Ezt a szívességet, ahogyan látom egyik nagy öreg sem teszi meg, bár ugyan úgy kevés képet lehet velük készíteni! Az már csak hab a tortán, hogy nemrég még mindkét gyártó részéről ezért elmarasztalták a Sonyt, de most ők se tudtak jobbat! De most már ez mindenkinek happy!?
    Stb…….
    Ezzel a véleménnyel nem azt akarom sugallni, hogy a Sony ergonómiája tökéletes volna, csak ha más szemében a szálkát, akkor a sajátban legalább a gerendát észre lehetne venni!
    A képek minőségéről még igazán nem tudunk semmit, de a Canon párti Dpreview már most nem ömleng a fókuszról!!!
    A csodálatos képminőségről, pedig, pl. a Canon esetében:

    https://pixinfo.com/hirek/2018/09/06/galeria-canon-eos-r-tesztfotok/

    Más kérdés, a fényképész tudásához csak annyit, hogy egy 30Mpix-es géppel 18-as blendével fotózta a sorozatot!!!??? De az is lehet, hogy a szép zajtengert akarta bemutatni……. Még ISO 1000-nél is bőven van zaj, pedig ott az F4,5 ami nem akadályozza a felbontás kihasználását!! Gratula!!
    Nem akarva senkit megsérteni, de ha öt évvel ezelőtt hozzák ki ezeket a gépeket, akkor még talán örültünk volna, de manapság miliós árakért ezek siralmasak!
    A köztes időt talán tanulással tölthette volna a két gyártó, hamár eddig nem hitt ebben a technológiában!
    A felhasználóknak, nekünk lenne jó, ha valódi verseny tudna kialakulni, mert különben így csak azt kapunk, ami éppen eladható!

    • Laci

      Az az szerinted ISO1000 ami f4,5, az valójában ISO 10 000.. Ne törődj vele :)

      • Steve850

        Nem a sorozatnál, mert ott mind F18-al készült, ha észrevetted, hanem az elején lévő ISO 1000, F 4 másik képről! Tehát arról beszéltem! Persze jóval kisebb, de látható!

        • Laci

          Én sem a sorozatról beszélek! F 4,5-el 4 fotó van, ezek ISO 5 000, ISO 10 000, ISO 500 és ISO 1600:

          Szóval melyik az, ami f4,5 és ISO 1000? :)

          • Steve850

            Elnézést, az előbb már javítottam, az F4 es 3-dik képre gondoltam.

          • Laci

            Nem látom azt olyan rossznak.

    • Rufi

      A vezérlőtárcsa elhelyezése több, mint 3 évtizede nem okoz gondot a canonosoknak, miért okozna most? Főleg, mivel (szerintem) messze ez a legkényelmesebb megoldás. :)

      https://global.canon/en/c-museum/product/film118.html

  • Big

    Ha vizszíntesen tartanám az expógombon az mutatóujjam, akkor nem az ujbegyemmel nyomnám az expot, hanem az ujjam oldalával. Nekem is kényelmes a kenon.

  • Big

    Nem azért jó, mert régóta így van. Van elöltekerős gépem is, azon nagyobbat kell váltani az ujjam állásán expo gombról levéve, mert én alapbol az expon tartom készenlétben. Másik, hogy kanonnál ott vannak a funkció választó gombok a tárcsa mellett, megnyomod a gombot és mellette tekerheted a felső tárcsát uazzal az ujjal, nem kell előrevinni az expo gomb alá, a hátsó tárcsát meg a tekerheted hüvejkkel. De gondolom mindenki kézbefogja a megkívánt gépet, akkor kiderül hogy neki kézre esnek-e a kezelőszervek. Ennek az R-nek állítólag akkora a markolata, mint a középszintű kenon dslr-eké, de azért megmarkolásznám, ha rákívánnék, ami még nem történt meg. Designra az R és a Nikon Z is nagyon tuti.

  • grgyr

    Megjelentek tesztképek több oldalon is:
    https://www.dpreview.com/sample-galleries/0450281051/canon-eos-r-samples-gallery/5159021377
    https://www.imaging-resource.com/PRODS/canon-eos-r/canon-eos-rGALLERY.HTM
    Nehéz beléjük kötni, korrekt semleges színvilág, kellemes bőrtónus. Az új 24-105 objektív is sokkal jobbnak tűnik az elődjénél, bár a Sonyé is nagyon jó lett.

  • Rufi

    El nem tudom képzelni, hogy tekernéd a tárcsát. :) Gondolom, akkor a Nikon/Sony szinte vízszintesen elhelyezett expógombja is gondot okoz. :)
    A Nikon csak 10 évvel a Canon után kezdett első tárcsát is használni és szerintem csak azért tette oda, ahol ma is van, mert nem akarta a Canont utánozni. Véleményem szerint azonban sokkal kényelmesebb a Canon megoldása és az expógomb dőlésszöge is jobban esik a mutatóujjnak, de persze lehet, hogy valakinek más a kényelmes, azzal sincs semmi baj. Ilyenekbe kár belekötni, engem ez biztosan nem befolyásolna márkaválasztásnál. Gondolom mindegyiket meg lehet szokni, bár amikor a munkám során Nikonnal is kellett fotóznom, mindig öröm volt újra kézbe venni a Canonjaimat.
    Ja és a Nikonokon a kombinációban használatos expókorrekció sem valami bridge-es találmány, hanem ősidők óta így van mind profi, mind amatőr gépeknél. Bár itt is jobbnak találom a Canon megoldását, azért ez nem olyan nagy dolog, főleg, mivel profik úgyis manuálban fotóznak, szóval kit érdekel? :)

    • Rufi

      Egyébként a Canonnak van tapasztalata az expógomb alatti vezérlőtárcsával is, de amint technikailag megoldható volt, váltottak. Nyilván megfontolták a lehetőségeket és mivel még rajtad kívül senkit nem hallottam erről panaszkodni, valószínűleg jól döntöttek. :)

      Itt a Canon A-1, ami talán az első gép volt multifunkciós vezérlőtárcsával:

      https://global.canon/en/c-museum/product/film100.html

      Mai napig használom ezt a gépet is és nagyon szeretem, de nyilván nem az ergonómiája miatt. :)

  • Bus Gabor

    itt ezen az oldalon elég jól össze szedték az adatokat táblázatba foglalva, kicsit könnyebb az összehasonlítás

    https://www.fullexposure.photography/sony-a7-iii-vs-canon-eos-r-vs-nikon-z6/

  • Spider

    Képminőség teszt, R vs. 5d mk IV, Sony A7III, A7R III:
    https://www.youtube.com/watch?time_continue=574&v=IwUHBolbCbU