“A Sony E-bajonettet nem fullframe-re tervezték”

Ahogy elindult a fullframe mirrorless kamera háború nyár végén, a gyártók sorra bizonygatják, hogy az ő kamerájuk formaterve, funkciói és specifikációi jobbak, mint másoké. 

A Leica most épp a Sonyt ekézte “hivatalosan”. A cég egyik vezető beosztású emberének, Stephan Schulznak egy interjúban olyan dolog hagyta el a száját, amit sokan pusmogtak internetszerte jó ideje, de ez volt az első alkalom, hogy egy komoly cég, komoly vezetője is ki merte mondani.

Az úriember ugyanis az alábbiakat nyilatkozta:

Az L-bajonettet kellő átmérővel tervezték, hogy mindenféle fullframe autofókuszos objektívet ki tudjon szolgálni. (…) Ez a nagy különbség az L-mount és a Sony E-mount között. Ők a NEX szériával indítottak, ami APS formátum, és a Sony ekkor még nem gondolt arra, hogy fullframe kamerát is fognak majd készíteni. Emiatt most kihívásokkal küzdenek, hogy fullframe optikákkal tudjanak dolgozni. A Leica L-bajonett sokkal nagyobb, ezért nagyobb flexibilitást nyújt számunkra.

Érdekes a fenti állítás, de azért ne hagyjuk magunkat befolyásolni. Ha a számokba nem is megyünk bele, akkor is elegendő azt alapul venni, hogy jelenleg a Sony gyártja gyakorlatilag a legjobb mirroreless objektíveket, bajonett átmérő ide vagy oda. De ha mindenképpen a számokkal akarunk foglalkozni, akkor íme az össszehasonlítás:

mountspecs

Ebből tisztán látszik, hogy a Leicának csak a vezetősége nagyszájú – hogy humorizáljak kicsit -, ugyanis a kamerájuk “szájmérete” közelebb áll a Sonyhoz, mint a Canonhoz vagy a Nikonhoz. 46.1 vs. 48.8mm átmérőről beszélünk, míg a Canon és a Nikon fullframe mirrorless bajonettek 54 és 55mm-esek, tehát lényegesen nagyobbak. Ez utóbbi kamerák ellenben dedikált fullframe gépek, egyik cég sem mondott ezidáig olyat, hogy az R vagy a Z szériából készülne valaha APS-C változat. Ezzen szemben a Sonynál és a Leicánál is ugyanarra a bajonettre létezik fullframe és APS-C rendszer is, ami mellesleg nem rossz pont a kezdők és amatőrök szemében, amikor azt latolgatják, melyik rendszerbe lépjenek be, honnan lesz könnyebb az esetleges átállás fullframe-re a későbbiekben.

Forrás: petapixel.com

Szerző: Korecz Márk

Reklámfotózásban és vállalati fotózásban foglalkoztatott alkalmazott fotográfus, a FotóSarok Blog, továbbá az egyetlen stúdióvilágítással foglalkozó, hazai blog alapító szerzője.

Oszd meg ezt a posztot
  • Konyi

    A bulváros Leica kijelentésre, ami mögötti tartalmára építette a Nikon is a Z-mount bevezetését is ideférhetett volna akkor már a Sony válasza a Photokináról Tanakán keresztül is. Mert ezért vicc, a Nikon az első F0,95 objektív (manual focus) fejlesztésével magyarázza az igazát, míg ez E bajonettre már van. A Z roadmapban meg nincs semmi különleges fényerős af cucc a következő pár évre.

    • Arról a Tanaka-féle válaszról én lehet lemaradtam :-O
      Egyébként valóban, korábbi cikkekben én is írtam már erről, hogy ha a Nikon Z 0.95-os obija autofókuszos lenne, akkor megérteném az arcoskodást, de így hogy csináltak egy olyan obit ami Sonyra már ezer éve létezik és úgy csinálnak, mintha a spanyolviaszt találták volna fel…
      Oké aláírom, a Nikon obija kétszer akkora lesz mint bármi más hasonló, tehát nagyobb üveg, nagyobb bajonett, el tudom képzelni, hogy még f/0.95-ön is pengeéles és CA-mentes lesz széltől szélig, ami felételezem hogy a többi, kisebb méretű f/1-es obiról nem mondható el.
      Jah, mert ugye vegyük ide az f/1.0 optikákat is, hiszen tökugyanaz, az, hogy f/0.95 vagy f/1 az már nem más csak színtiszta marketing. Olyan mint a 999 Ft-os árcetli a boltban. Ha meg f/1.0 akkor meg még nagyobb a választék, kezdve a Canon EF 50mm f/1.0L-el 1989-ből.

      • Konyi

        https://www.sonyalpharumors.com/what-f-1-2-or-faster-fe-lens-should-sony-release-to-debunk-the-nikon-z-mount-argument/
        Biztos fantasztikus lesz akkora méretben az az f0,95 obi, de kevesek lassú játékszere. Af nélkül egy félresikerült techdemo, stúdión kívűl egy szenvedés olyan vékony DOF-fal. Nem is tudom értelmes autofókusszal meg lehetne-e csinálni ilyen üveget, fél kilós lencséket gyorsan rángatni előre-hátra? Persze papíron mindenki akar ilyet, de kíváncsi vagyok, hányan járulnának urnához érte.
        A Canon F2 zoomja legalább tényleg valami, de annak az áránál csak a tömege félelmetesebb.

  • Anulu

    Bele tettem volna a táblázatba még két FF mountot: Nikon F: 44mm-es átmérővel éééés dobpergés, Leica M : 44mm átmérővel :D

  • Rufi

    A Canon már 1961-ben is csinált egy 50mm f/0.95-öt. A használtpiacon még mindig aranyárban van.

    https://global.canon/en/c-museum/product/s43.html

  • Steve850

    Biztos nem arra tervezték, valószínűleg ezért tudták igaz, nem 1961-ben, és nem a Sony, de ráadásul, csak most, egy 40mm f0.85- ös lencsét kiadni E mountra!

    https://youtu.be/DbvUmAIp1T8