DSLR-t kaszál el a Canon a mirrorless miatt?

Hónapokon belül érkezhet a nagyfelbontású Canon milc, és a pletykák szerint ezt egy DSLR fogja bánni.

A legújabb pletykák arról szólnak, hogy a Canon a következő Photokina előtt fogja bemutatni az EOS R nagyfelbontású változatát. Ha valaki lemaradt volna róla, a Photokina immáron nem szeptemberben lesz, 2019-től ugyanis évente rendezik meg és tavasszal, így a következő gyakorlatilag pár hónap és itt van. Ebből kifolyólag a megapixel-monster EOS R is.

A Canonhoz közeli informátorok ugyanakkor azt is tudni vélik, hogy a Canon a mirrorless széria miatt elkaszálja, vagy már el is kaszálta egy DSLR szériájának fejlesztését. A pletykaoldalak egyöntetűen összefüggésbe hozzák ezt a fenti hírrel, és szerintük az 50 megapixeles 5DS/5DS R vonal fejlesztését szünteti/szüntette be a Canon, így a nagymegapixeles kamera már csak mirrorless formában lesz elérhető.

Én azért mernék egy szemmel alig látható összeget tenni a 6D szériára is, valahogy annak mirrorlessre váltását jelenleg jobban el tudom képzelni, mint az 5DS-ét.

Azt viszont szintén leírták, hogy az 1DX Mark II utódjának fejlesztése gőzerővel zajlik, de majd csak 2020-ban láthatjuk viszont az új zászlóshajót az Olimpia évében…ahogy szokásos.

Szerző: Korecz Márk

Reklámfotózásban és vállalati fotózásban foglalkoztatott alkalmazott fotográfus, a FotóSarok Blog, továbbá az egyetlen stúdióvilágítással foglalkozó, hazai blog alapító szerzője.

Oszd meg ezt a posztot
  • Tert

    Az EOS R nem a 6D folytatása?

    • Sztem de. Pont ezert mondtam. :)

      • Tert

        Ok, valamit félreolvastam..:) Egyébként várom a következő gépet de remélem inkább az 5D folytatása lesz. Igazából már most is agyalok a “vissza” térésen a Canonra, engem már meggyözött az első MILC-ük is.

        • Laci

          Jó kis teszt, engem ez meg is győzött.. A gyenge szenzorról még szó sem esik a tesztben..

          http://gaborlenart.com/canon-eos-r-teszt/

          • Tert

            Tesztek mindig vannak minden oldalon. Ki mit szeretne hallani megtalálja a neki valót…
            http://www.stevehuffphoto.com/2018/11/02/the-canon-eos-r-camera-review-i-switched-to-canon-for-this/

          • Laci

            Hát, ez sem győzött meg, RAW-ban a színeket kihozom amilyenre akarom.. Viszont a dinamikatartományt nem tudom pótolni.. Az AF-je maradt a tükrös gépek szintjén. Még a fele árát sem fizetném ki érte.

          • Laci

            Ha már a színeknél tartunk, nézd ezt az ábrát, 3EV-t van felhúzva. A kép bal szélén gyönyörűen látszik, hogy mennyire sávosodik a szenzor képe, tele van lilás sávokkal, ez már a 2EV-t felhúzott képen is ott van.
            Tony Northrup tesztjéből is ez derült ki, 2 példányt is próbált.

            Ez az én szememben egy konstrukció hibás szemét, egyből vinném a szervízbe, nem is értem, egyáltalán, hogy mernek ilyennel előállni?

            https://www.dpreview.com/reviews/image-comparison/download-image?s3Key=9375d2c9409a419993f4cf541c385843.acr.jpg

          • Kiss István

            Akkor nézzed már át a többi gép ábráját is. A sonyk csíkozása nem zavar? Az a9-é se, pedig azt föl se kell húzni…
            Akkor a D5 is egy szemét? A Z6-é nem zavar? Csak a Canon? Nem vonom kétségbe, hogy az a7 3 jobb. És? Akkor vegyél olyat azt légy vele boldog. Esőbe ne vigyed, meg műttesd le a kisujjad, a többiről meg az utsó perceket, ha nem kínai óvodás vagy. Spórolhatsz obikra, ha az reménytelen adapterezzed a múlt századi vackokat ill CANON objektíveket, vagy vegyél kínai manuál cuccokat, minden héten megjelenik 3 új. Tudod van aki nem tavaly lett sonys, hanem a hőskorban, mikor az is hibázott épp eleget, ill elég sokáig tartott az útkeresése aminek a mostani cuccaik az eredménye. Akkoriban üdítő volt Canonra váltani. Unalmas volt már pontatlan vázakkal a szarakodás, a túlárazott natív obik helyett keresett gagyi sigma obik selejt minősége.. Az alkalmatlan vakupapucs, stb, stb.

          • Laci

            De, a Nikon csíkozása is rossz hír, a D850-hez képest.
            De lehet ezt ragozni, meg lehet magyarázni a bizonyítványt, a Canon nagyon le van maradva a szenzoraival.

          • Kiss István

            Ez teszt? Fél órát bohóckodott vele egy sötét üzletben.
            Tipikus minden szar ami canon, még a sigma is jobb. Sigma objektívek, jajj istenem, 8-9 volt a kezemben ebből kettő működött rendesen…
            Az, hogy neki mi nem tetszik a gépben az még nem hiba. Ez a cucc kb egy 6d mk3 szint, úgy is kell kezelni. Az ára meg annyi amennyi.

          • Laci

            Fél óra alatt alig sikerült megfelelő helyen éles képe lőnie. Mi kell még? Ezt 5 perc alatt el lehet dönteni, csak sétáljon felém valaki és lövök rá egy sorozatot.

          • Kiss István

            Persze, hogy nem … Legalább is az eye af fotózásban. 1987 óta nem is készült egy éles kép se Canonnal. Én se csináltam még egyet se. Vagy esetleg vannak páran akik nem értenek a gépeikhez..
            Nem volt sötét?? Nézd már meg a croppolt sorozatát, végig árnyékba van a figura feje, nulla kontraszt. Amikor meg nem akkor meg éles , na? 1.2-es obival meg elég könnyű téveszteni, főleg mozgó objektumnál. Ha simán single pointtal meglövi a szemét, mikor nem mozog akkor meg mind éles lesz, csak ő nem azt akarta prezentálni.

            Nem, én se fogok venni, mert nekem még lassú és drága. Ha majd az x-edik generáció eléri a sony sebességét, majd elgondolkodok rajta.

          • Laci

            87 óta kicsit változott a világ, a gond pont az, hogy ezt az autófokusz rendszeren nem nagyon érzem. Persze, jobb lett, de alapvetően nem üti meg a mai elvárást még egy 5D4 AF-je sem.
            Az eye af tényleg innovatív (az A7 III-at próbáltam, na az tényleg jó), ez jó irány, a gond az, hogy az EOS R-nél nem látom, hogy előrébb lenne egy dslr-hez képest af terén.

  • Laci

    Érdekel még valakit a Canon?

    • Kiss István

      Igen érdekel, a (xxxx) sonysok agyament frusztrációja meg nem.

  • grgyr

    Közben a Dpreview is kijött a tesztjével: https://www.dpreview.com/reviews/canon-eos-r?utm_source=self-desktop&utm_medium=marquee&utm_campaign=traffic_source
    Hát finoman szólva nem dicsőítik agyon. Japánba már akciózzák az EOS R-t, ami jól mutatja kelendőségét. Ha ugyanezt a gyenge közepes vázat tuningolják egy nagyobb felbontású szenzorral, szerintem az is bukta lesz.

    • Kiss István
      • Anulu

        hát ez elég gyér :D A 100%-ból csak veszíteni lehet ha jönnek új szereplők szóval ez automatikus volt Sony-nál, Viszont Sony még mindig 2x annyit ad el mint Canon-Nikon együtt véve, ekkora hype után, főleg úgy hogy Sony nem adott ki új gépet ez elég nagy bukta, ráadásul a visszajelzések az új gépekről negatívak így ez még gyengébb lesz.
        És miközben CaNikon bohóckodik :
        https://www.eoshd.com/2018/11/sony-develops-8k-60p-full-frame-sensor-does-this-explain-the-a7s-iii-delay/?fbclid=IwAR2oroISFYfBZISVxmIIOYpxk6xKCa3L7-XvhfJbs4lPBMIrjWR9c2R5X4I

        • Kiss István

          Persze, a Canon meg egy hónap alatt megduplázta az eladásait, ha jól látom :D
          Hát igen a sonytól megszokhattuk, hogy szinte minden évben új vázakat ad ki uabban a kategóriában. Csak miért is? És most miért nem? Ja, és hogy ezeket mai napig meg lehet vásárolni? Ez nem gáz? Nem lehet, hogy vki elszámolt vmit esetleg? Mintha én 5dmk2-t, vagy 50d-t tudnék venni. Röhejes. De jövőre is lesz majd 250-ért A7 black fridaykor. :DD (persze 6d is. Meg A6000 is…)
          8K ? Minek? Moziban fogják mutogatni a babazsúros videókat a jövőben? Ja nem, mert azok 10 percnél tovább tartanak.. :DDD
          Hát, remélem jobban sikerül majd, mint a sony 4K….

          • Laci

            Miért lenne gáz, hogy kapsz 250-ér egy ff vázat? A Canon nem gáz? Korábban 600D-m volt, én csak a fotózást nézem, videó nem érdekel.. Nézd meg sorban az 550D, 600D, 650D, 700D, 750D-t, mind jól ismerem. Szerinted az 550D-től a 750-ig mi előrelépés van fotózás terén? Aztán ott az 1300D, 2000D, meg 4000D. Gyakorlatilag csak a nevük változik, éveken át csak a féket nyomták, gombot raktak arrébb, a legnagyobb előrelépés a kihajtható kijelző.
            A Sony nem számozta át a régi vázat, maradt A7 és mai napig kapható, ha senki nem venne, valószínű már nem árulnák.
            A Canon 6D-t miért nem lehet kapni? Sokan örülnének neki, ha lehetne, kerülhetne mondjuk 350-400 ezer Ft-ban, hidd el vennék sokan..Esetleg több embernek feltűnne, hogy a 6D II egyértelmű visszalépés képminőségben, próbáltam, dinamikatartomány, magas ISO, színek, mindben jobb a régi.

            Minek a 8K? Annak idején mit össze fikázták a Canon-t pont az 50D miatt, hogy minek 15 megapixel..
            Na ez épp olyan, volt idő, mikor a fullHD tv nagy szám volt, ma meg a telefonokba is raknak 4K kijelzőt..

          • Kiss István

            Neem, félreértetted. A “leértékelt” Eos R-re reagáltam. Egyszerűen arra gondoltam, hogy a sonynál rosszul mérték fel a piacot és túl sokat gyártottak le, ezért van még mindig piacon. Szal senki se veszi-vette ezért lehet még kapni. Egyébként 6d is volt a mm-ben háromszáz valamennyiért. El is gondolkodtam rajta, de inkább veszek használtat -ha veszek- 200-250 körül…
            Az átszámozás meg megszokott dolog náluk. Ez vmi spec canonos stratégia, hogy ha már kifejlesztettek vmit akkor még az utsó utáni bőrt is le akarják húzni róla, a márkanevet kihasználva. (azon kívül nem tudom mi adja el ezeket a gépeket) Ez látszik az eos r-en is. Lásd 5d mk4 szenzor. Bár az 5d-hez képest olcsóbban odaadják.
            No igen a 6d 2 egy fiaskó. Éveket késett. Helyette kellett volna megjelenni az R nek, bár akkor se lett volna kategória győztes.

        • Tert
  • Kiss István

    Ahhoz a géphez amit fél óráig próbálgatott biztos jobban ért.
    Rajtad meg az látszik, hogy egy sonys vérpistike vagy. Remélem nem a33-al tolod.

  • Kiss István

    Ez nem igaz..

  • Róbert Gida

    khm..
    https://fstoppers.com/business/canon-eos-r-tops-sony-nikon-november-sales-large-japanese-retailer-317492
    Eszerint, ha valaki megtapogat valamit egy fotós boltban, attól még…

  • Papp Laszlo

    Azért jó lenne ha az itt hozzászólók közül ( tisztelet a kivételnek ) lett is volna olyan gépe amit kritizál, nem csak tesztekből ad tanácsot! Huszonix gépem volt, milc es dslr, nekem az Af a fontos, az adott pillanat elkapása, ezert 7d mk ii vettem. Gyorsabb mint az én reakcioidom…erre nagyon kevés és nagyon drága milc képes, ha egyáltalán van ilyen. Az új ff milcek sem tudják lekorozni, se nyikon se canon se szoni ;-) Erre még várni kell…