A Nikon se tétlenkedik mirrorless fronton

Miért is tenné…? A két nagy gyártó ezerrel kezdte tolni a mirrorless vonalat. A múltkor a Canon jelentette be, hogy 2021 végéig 15db új RF objektívet mutatnak be, most pedig a Nikon fejelte meg a roadmapjét, és vezeti be az Eye-AF-et stb.

Sárgáéknál (mármint a Nikon brand színére gondolok, nem a japánokra :D) most az lett a hivatalos verzió, hogy 2019-ben 6 új Z-objektívet mutatnak be, 2020-ban 7-et, 2021-ben szintén 7-et. Jelenleg három optikájuk kapható, illetve a 2019-es modellek közül egy a napokban bejelentésre került, mégpedig a Nikkor Z 14-30mm f/4 S. Mint látható, még idén érkezik a 24-70/2.8 és a 70-200/2.8 is, jövőre pedig a 14-24/2.8, így lesz meg az a bizonyos “szentháromság”. Az alábbi táblázatban látható, hogy milyen obik jönnek, a TBA felirat pedig annyit jelent, “To Be Announced”, vagyis később árulják el, miről van szó.

Nikon_Lens_Lineup

A Canon tehát 5 objektívvel indult és 15-öt mutatnak még be deklaráltan, vagyis kb 20 RF objektív lesz a kínálatban belátható időn belül. Ezzel szemben a Nikon 3 objektívvel indult és 13-at mutatnak be 2020 végéig, ez ugye 16, ha még 2021-et is hozzávesszük (ami azért jócskán odébb van még), akkor 23 új üveg.

A minap bemutatott Nikkor Z 14-30mm f/4 S objektív

A minap bemutatott Nikkor Z 14-30mm f/4 S objektív

Azért ezek nem rossz számok, a Panasonic felkötheti a gatyát, ha ezzel versenyezni akar. A Sonyt meg annyiban kell vagy lehet félteni, hogy a két nagy gyártó nem rest olyan különlegességeket bemutatni, mint a Canon RF 28-70mm f/2, a Nikkor Z 58mm f/0.95 Noct vagy az 50/1.2-es fixek. A Sony kínálatában ilyen fényerős objektívek egyelőre nincsenek.

Ám a Nikon nem csak objektíveket dobott be mostanság, hanem elmondásuk alapján új firmware is érkezik a Nikon Z mirrorlessekhez, amik új, nem is akármilyen funkciókat biztosítanak majd a kameráknak. Ilyen a szemet felismerő autófókusz (eye AF), a RAW videó rögzítés lehetősége, és a CFexpress kártya kompatibilitás.

Szerző: Korecz Márk

Reklámfotózásban és vállalati fotózásban foglalkoztatott alkalmazott fotográfus, a FotóSarok Blog, továbbá az egyetlen stúdióvilágítással foglalkozó, hazai blog alapító szerzője.

Oszd meg ezt a posztot
  • Laci

    Az lehet, hogy a Canon és a Nikon dobál ki extra nagy fényerejű obikat, ők már csak presztízsből is megteszik ezt, a kérdés, hogy mekkora piaca lesz. Pl a Nikon 0,95-ösnek nem sok értelmét látom.. A Canon 50 1.2 életszerű, de nekem pl elég lenne egy olcsóbb 1.4-es vagy 1.8-as, de akkor az tényleg legyen nyitva is éles. Ha pedig választanom kéne, hogy 28-70f2 vagy egy még jobbra fejlesztett 24-70 2.8 ami valóban borotva nyitva is, utóbbit választanám.