Lehúzza a rolót a Tetenal anyacég, újabb szeg a filmes fotózás koporsójába?

A 172 éves fotográfiai vegyszergyártó vállalat kénytelen beszüntetni a működését, bezárják a boltjukat, ami az utolsó esélyük lett volna.

Már az ősszel lehetett hallani arról, hogy a Tetenal Europe-nak pénzügyi gondjai vannak. Akkor már bőszen keresték a pénzügyi befektetőt, aki megmenthetné a céget, mitöbb megnyitották a kaput az egyéni vásárlók felé, vagyis a kereskedelmi hálózatot megkerülve közvetlenül a gyártótól lehetett vásárolni. Ezen kívül megkérték a filmes fotózás szerelmeseinek táborát, hogy ha van valami korszakalkotó ötletük, hogy milyen irányba kellene mozdulnia a cégnek, akkor ne tartsák magukban. Például valami kreatív ötlet közösségi finanszírozás keretében, valami olyasmi mint például a LAB-BOX, mely egy otthoni filmhívást segítő szett.

Úgy tűnik, hogy sem a saját shop, sem a közösségi brainstorming nem hozta meg az áttörést, befektetőt sem találtak, így a Tetenal Europe GmbH bejelentette, hogy a fotográfia hőskora óta tartó működésüket az idei pénzügyi évük végén, egészen pontosan 2019. április 1-én beszüntetik.

A Tetenal egykori alapítója, Theodor Teichgraber 1847-ben kezdett vegyszereket árulni a nedves kollódiumos eljárást használó fotósoknak. Ezt a dátumot úgy nézzük, hogy a fotózást Niépce és Daguerre 1839-ben találták fel, tehát mondhatjuk, hogy a Tetenal lényegében ott volt a fotográfia születésénél, jóllehet ezen a néven “csak” 1910 óta fut.

tetenalfeattt

Halvány remény

A fenti sztori a napokban több fotós weboldalon is megjelent külföldön. Azóta viszont megjelentek újabb hírek, amik némi bizalomra adnak okot. Az egyik az, hogy a Tetenal Europe anyacégnek vannak legányvállalatai Lengyelországban, Franciaországban és Angliában is, és a hírek szerint az anyacég csődje őket közvetlenül nem érinti, de ők is azt várják, hogy mi fog történni a német központtal. Ugyanis az emulsive.org értesülése szerint a Tetenal Europe 5 topvezetője és mintegy 40 alkalmazottja – jónéhány önkéntes szakértő cég és szakember tanácsadásával, továbbá egy sváci bank támogatásával a hátuk mögött – kivásárlási ajánlatot tesz a cég menedzsmentjének. Ebben még a csődeljárást lebonyolító cég is partner, hiszen mindenki akkor jár jól, ha a Tetenal megmenekül. A kezdeményezésnek weboldala is van “New Tetenal” néven, mely ide kattintva érhető el, bár egyelőre csak német nyelven.

Egyszóval a Tetenal még működik, februárban és márciusban mindenképpen a jelenlegi formájában (már felkérték a vásárlóikat, hogy adják le utolsó rendelésüket), aztán áprilisig kiderül majd, hogy az alkalmazotti kezdeményezés megmenti-e a patinás céget.

Egy biztos, a filmes fotográfia világának a Tetenal, mint vegyszer-gyártó elvesztése hatalmas csapást jelentene.

Szerző: Korecz Márk

Reklámfotózásban és vállalati fotózásban foglalkoztatott alkalmazott fotográfus, a FotóSarok Blog, továbbá az egyetlen stúdióvilágítással foglalkozó, hazai blog alapító szerzője.

Oszd meg ezt a posztot
  • scarbantia

    Egy korábbi hozzászólásomat tudnám ide betenni, ami az ötleteket illeti:

    “A szélesebb körben való terjedéshez kellene sok jó lelkes ember, meg
    olyan oldalak, amik ezzel foglalkoznak, és a képek túlmutatnak a
    “lomózáson”. Az a helyzet, hogy ma, ha filmesre akar az ember dolgozni,
    akkor első, hogy kell egy profi filmszkenner. Anélkül elég nehéz,
    legfeljebb fekete-fehérezni, azt is csak a fióknak. A film/laborgyártó
    cégek akkor tudnának nagyot javítani a helyzeten, ha gyors, modern,
    nagyon profi minőségű laborszkennereket fejlesztenének (és olyan
    szoftverezést ami a lehető legtöbbet automatikusan kihozza a képből), a
    filmhívás árába beépítenék a szkennelést, lehetőleg minél olcsóbban.
    A képeket felnyomnák egy felhős tárhelyre, ahonnan le lehetne tölteni
    őket, ha valaki adathordozón kéri, akkor az feláras. Persze ez csak egy
    ötlet, és kevés a sikerhez, de enélkül még ennyi se. A másik dolog, hogy
    a filmes képek kezelése minél jobban épüljön be a digitális
    munkafolyamatba. Pl. Lightroomban ha lenne erre külön modul, vagy akár
    szkennelésre. Aztán lehetne olyan “instant” filmtípusok fejlesztésén
    dolgozni, amik otthoni körülmények között hívhatóak, és hozzák a
    hagyományos filmek képességeit. A lényeg, hogy az emberek kényelmén
    múlik a dolog. Ezzel pedig nehéz versenyezni. Persze a fentiek sose
    lesznek meg, de ha nagy pénzeket akarnék kockáztatni, akkor ezek
    fejlesztésébe ölnék milliárdokat. :-)”

    Röviden:
    -minél jobb minőségű, automatikus, gyors és olcsó szkennelés, szolgáltatásként és otthonra is

    -otthoni hívási lehetőségek, instant anyagok, akár ilyen JOBO CPE2 szerű filmhívó gépek, olcsón, ma már nem nagy ügy
    -az egész filmes fotózásnak a szolgáltatás szintű újratervezése:
    Legyen minél kényelmesebb, kihasználva a mai lehetőségeket, pl. online rendelés, futárszolgálat, felhőbe szkennelés, de pl. utcai filmhívó és szkennelő automatát is el tudnék képzelni, de ezzel valószínű már elkéstünk, nincs rá elég ember. Amúgy menő lenne, bedobod a filmet, kártyával fizetsz, megadod az email címed, mire hazafelé tartasz már a telefonodon nézegeted a képeket. A filmtekercset kiveheted később, vagy kérheted, hogy hozza utánad a futár.
    -Szóval a megváltozott tartalomfogyasztási igényekhez kellene igazodni. Ez a jelenlegi filmes felhasználókat kevésbé mozgatná meg, de az érdeklődőket könnyebb bevonzani, így a fogyasztás is nőne.
    -Az emberek kényelmét kell a lehető legjobban kiszolgálni, persze a digitálist nem éri utol sehogy, de kulcskérdés lenne.