Szóba hozta a Nikon a D6-ot, és bemutatott két új objektívet

Mondják, hogy bejelentették, de nem…ez nem bejelentés. A Nikon hozott is valamit, meg nem is.

Ma reggel állítólag bejelentették a Nikon D6-ot. Csakhogy a várva várt bejelentésből annyi derült ki a lelkes Nikon júzerek számára, hogy az új kamerát D6-nak fogják hívni, és kimarad a D5s. Ezen kívül mutattak egy fotót, amiből szintén nem derül ki semmi extra, max az örök érvényű szabály, hogy jól bevált recepten ne változtass. (Egyébként baromira érdekelne, hogy a mérnökök vajon hogyan jutnak arra a döntésre, hogy egy 20 éve létező kamerán például az expogombot még így, 20 év után is 1-1 millimétert tilitolizzák, a szögét 1-1 fokot döntögetik…szóval ezt így hogy kísérletezik ki, hogy…

“Takamata Iroshi, én azt mondom neked, hogy az expogomb jobb lenne, ha egy fél fokot még inkább lefelé nézne, és 1 mm-t beljebb lenne. A felhasználók ezt a visszajelzést küldték.

– Dehát Yumemoto Nakataka! 20 éve tologatjuk azt a 雌犬 gombot, miért nem tudjuk elérni még mindig a tökéletes pozíciót??

– Azért Takamata, mert a felhasználók közben átszoktak a Sony expogombokra.”

– jó ez gonosz volt, bocsi. :D

A sajtóközleményben pedig arról beszélnek, hogy milyen rég volt már, hogy bemutatták a D1-et, egészen pontosan 20 évvel ezelőtt, így a D6 jubileumi modell lesz. És ennyi. “Dátum, ár és specifikációk majd később.” Szóval nesze semmi fogd meg jól.

d6-d5

Ennél sokkal érdekesebb a két új objektív. Az egyik egy telezoom, a szépnevű és zseniális átfogású/fényerejű AF-S NIKKOR 120-300mm f/2.8E FL ED SR VR, amit a természetfotósok és sportfotósok vélhetően imádni fognak, és ez az optika ott fog figyelni az Olimpián minden helyszínen. Na persze részleteket erről sem árultak el, max a rövidítésekből lehet a szokásosra következtetni. Mindebből az SR egy új tag, nem tudjuk mit jelent.

AFS_120_300E_FL_ED_SR_VR_angle1

Azok számára is kedveskedett a Nikon, akik már átlovagoltak a mirrorless mezőkre, ugyanis bemutatták a hetedik natív Nikon Z objektívet, a 24mm f/1.8 S-t, ami októbertől lesz kapható 1000 dolláros áron. Ez az obi az egyik a háromból, amit a Nikon mostanság beígért, várjuk még a 70-200/2.8-at, és a Noct 58mm f/0.95-öt.

3686890037 4622846952

Szerző: Korecz Márk

Reklámfotózásban és vállalati fotózásban foglalkoztatott alkalmazott fotográfus, a FotóSarok Blog, továbbá az egyetlen stúdióvilágítással foglalkozó, hazai blog alapító szerzője.

Oszd meg ezt a posztot
  • Ádám Molnár

    Valószínűleg az utolsó profi Nikon DSLR. Biztos drága lesz de szuper gép. Profi nikonosok álma lesz :D