Így néz ki a záridő finomhangolás a Sony A9II-ben

A múltkori cikkben olvashattátok, hogy a Sony a9II új firmware-ében megjelent a Hi Frequency Flicker funkció. Az alábbi részletekből az is kiderül, hogy tulajdonképpen mi ez.

Anti-Flicker funkció eddig is létezett a Sony kamerákban, mely speciálisan időzíti a mechanikus zárat, szinkronba hozva azt a vibráló fényforrásokkal (pl. LED), hogy az ne csíkozza be a képet. A Sony A9 széria ereje ugyanakkor az elektronikus zárban rejlik, ahol 20fps sorozatra képes, eddig azonban elektronikus zárral nem lehetett Anti-Flicker módot aktiválni. Az új firmware valami ilyesmit hozott el, ugyanis elektronikus zár esetén manuálisan hangolhatjuk a záridőt a szokásos 1/3 fényértéknyi lépéseken belül is, kiszűrve ezzel a vibrációt. Lásd az alábbi videónt. Ez speciel egy sportpályán, ahol a legnagyobb szükség van a 20fps-re, igencsak elkél a LED falak miatt.

Szerző: Korecz Márk

Reklámfotózásban és vállalati fotózásban foglalkoztatott alkalmazott fotográfus, a FotóSarok Blog, továbbá az egyetlen stúdióvilágítással foglalkozó, hazai blog alapító szerzője.

Oszd meg ezt a posztot