Teljes a káosz a stockfotó piacon

A Shutterstocknál már lassan lázadás tör ki, a Dreamstime jófejkedik, az iStockról már nem is nagyon hallunk, az Adobe nyomul, a Stocksy köszöni jól van.

Abban talán minden résztvevő egyért, hogy a stockfotók piaca már nem a régi. Régen ugyanis egészen jól meg lehetett élni az igényes stockfotók gyártásából és eladásából, de aztán egyre nagyobbra hízott piac, egyre többen gyártanak stockfotókat a világon, a megvásárolható stockfotók száma megszámlálhatatlan, így egyre nehezebb érvényesülni még egy többezer fotós galériával is. Ráadásul a kereslet is visszaesett az elmúl tévekben. Több stockfotó oldal is tovább súlyosbította a helyzetet azzal, hogy mindenféle fotót beengednek a rendszerbe, így a színvonal drasztikusan csökkenni kezdett. Jómagam is stockfotó felhasználó vagyok, grafikusokkal dolgozom együtt, és néha egyszerűbb és könnyebb készen megvenni valamit, mint legyártani. Én is azt látom, hogy elképesztően hitvány fotókat is beengednek egy elvileg szigorúan ellenőrzött portfólióba. Íme néhány példa, amit az elmúlt napokban tettek fel a Shutterre “reggeli” témakörben. Régen az ilyen képeket úgy vágták ki minimum 2-3 indokkal megspékelve (poor lighting, low quality, bad compostion, out of focus, stb.), mint a huzat!

stock-photo-bitten-cookies-with-poppy-seed-filling-and-coffee-in-daylight-bakery-background-1754387483

stock-photo--baguette-of-white-bread-and-a-yellow-glossy-plate-on-a-blue-background-1754383598

A Shutter ráadásul egyre kevesebbet fizet azoknak, akikből él. A legújabb hírek szerint már drasztikusan lecsökkentették az elmúlt hetekben a képenkénti kifizetést. Ha évente 100 kép alatt van eladásod, akkor mindössze 15% jutalék üti a markod, de még 2500 eladás alatt is csak 30%. Évente 25.000-nél több képet kell eladnod ahhoz, hogy 40% legyen. Ezek ráadásul abból az árból kerülnek kiszámításra, amit előfizetéssel vásárolnak a stock oldalon (tehát nem egyedi letöltések emelt díja), így nagyon kicsi pénznek a nagyon kis százaléka jár a fotósnak. A fórumos visszajelzések alapján ma már nem ritka, hogy eladsz egy nap 5 képet a Shutteren, vagy az Istockon, és az érte járó jutalék nem éri el az 1, azaz egy dollárt. 320 Forint 5 képért. Ezen kívül az eladások – mint említettem – fogyatkoznak, a magyar stock-fórumokon rendre olvasni, hogy kész, meghalt, beleállt a földbe egyik-másik stock-oldal az elmúlt időszakban. Mivel a Shutterstock masszívan szívatni kezdte a contributorokat, ezért lázadás tört ki, a fotósok szövetkeztek világszerte, Facebook-csoportok indultak, és elkezdték tömegesen törölni a képeiket a rendszerből. Viszonylag friss adat, hogy kb 3 millió képet töröltek már az adatbázisból a fotósok, de egymillió közben fel is került. A Shutternél ezt kb meg se érzik a több mint 300 milliós képadatbázist figyelembe véve. Mindeközben a cég tömegesen bocsátja el az alkalmazottait is, szóval mindenkit szívat, akiből él. A legszebb irónia az egészben az, hogy felkerültek az adatbázisba az alacsony royalty ellen tüntető vektoros illusztrációk, amit…hát…meg lehet venni. Szóval a Shutter még azon is pénzt keres, hogy a művészek lázadnak! :D

Mindeközben a Dreamstime bejelentette, hogy a koronavírus járvány, és annak gazdasági hatásai mindenkit érintenek, így az ő fotósaikat is, emiatt 10%-kal megnövelik a royalty díjakat június 1-től, hogy ezzel is támogassák a fotósokat. 5%-ot pedig felajánlanak a WHO-nak.

Az Adobe Stock állítólag jobban megy, mint a többiek. Ha feltolsz 300 képet a galériádba, ingyen kapod az Adobe Photography Plant egy évre. A Stocksynál pedig a helyzet változatlan, továbbra is nehéz bekerülni, de úgy tudom eltörölték a felső limitet a fotósok számát illetően, emiatt az inaktívakat se nagyon rugdossák ki, annak ellenére, hogy az elején ezt ígérték. Ezt a saját bőrömön tapasztalom, mert én bent vagyok, de nem töltök fel. Ők is ráálltak arra a módszerre szerintem, hogy a friss képeket favorizálják a keresőben, így aki inaktív, annak előbb utóbb csökkennek az eladásai. De a royaltyk a Stocksynál még mindig parádésak, 3-4 kép eladásából már simán összejön a 100 dolláros kifizetési limit. Viszont a szűrés is szigorú, nem vesznek be akármit.

Ezen kívül évekkel ezelőtt elindult a Pixabay nevű oldal (és egyéb társai), ahol ingyenesen lehet stockfotókat letölteni. Kezdetben még csak gagyi képek voltak, de ma már egyre több igényes fotót lehet fent találni, így a netes tartalomgyártók mekkája lett.

Sajnos a stockfotózás már nem olyan vonzó mint régen.

Szerző: Korecz Márk

Reklámfotózásban és vállalati fotózásban foglalkoztatott alkalmazott fotográfus, a FotóSarok Blog, továbbá az egyetlen stúdióvilágítással foglalkozó, hazai blog alapító szerzője.

Oszd meg ezt a posztot