Nem felhőtlen az öröm a Canon EOS R5 körül

Mindamellett, hogy óriási népszerűségnek örvend a Canon új csúcs-mirrorlesse, a cég mindenízű cukorkájában van fülzsíros is. Az R5 bizony forrósodik.

A Canon minden földi jót belepakolt az eddigi legprofibb mirrorless kamerájába, az EOS R5-be. Mondják is, hogy azok számára, akik csak fotózni akarnak vele, igen remek választás. Aki viszont masszívan videózna, annak érdemes elgondolkodnia előbb, annak ellenére, hogy a Canon igencsak kihegyezte ennek a kamerának a videós képességeit. Amíg az első olyan kommentek jöttek a világhálón, hogy az EOS R5 túl hamar melegszik, addig nem is foglalkoztam vele. Gondoltam csak más márkák fanboyai keresik a csomót a kákán.

Azóta viszont a Canon – hogy stílszerűen fogalmazzak – csúnyán felsült ebben a témában, ugyanis a melegedési problémákat már az olyan komoly szaklapok is megemlítik, mint a Dpreview. Azt írják, hogy a kamera hidegindítás után 8K és 4K HQ módban valóban tudja a Canon által leírt felvételi limitidőket, de valós használati körülmények közt az óra már onnantól ketyeg, hogy bekapcsoljuk a gépet. Értsd, a bekapcsolás utáni beállítás, menüben bogarászás, ne adj isten fotózás már elkezdi lerövidíteni a lehetséges maximális felvételi időt a túlmelegedésig. Emiatt a Dpreview is azt javasolja, hogy a videofelvételekhez érdemesebb a 8K-nál és 4K 120fps-nél energiatakarékosabb felvételi módokat választani, ha nem akarjuk, hogy mihamarabb feltűnjön a túlmelegedést jelző ikon a kijelzőn, és letiltson a kamera.

1-3-1536x2048

A sok hajcihő miatt egy kínai júzer fogta, és szétszedte a gépet, hogy megnézze, hogyan próbálta a Canon eliminálni a processzoron keletkezett hőt. Nagy meglepetésére az derült ki, hogy leginkább sehogy. Az R5 processzora az alaplapon szabadon áll, se hőpaszta, se hűtőborda, sem bármiféle hőelvezetés nincs rajta, egyedül a négy LPDDR4 memóriachipen lévő két fehér hőelvezető matrica takarja a széleit (ld. fenti képen). Kíváncsiságképpen az  illető tett rá hőpasztát abban a reményben, hogy ki tudja tolni ezzel a felvételi időket, de a módszer nem vált be. Erre reagálásul az EOSHD szakembere azt mondta, nem tartja kizártnak, hogy a felvételi limitidők bele vannak kódolva a kamera firmware-jébe, tehát a gép nem a belső hőmérsékletet figyeli, pusztán csak az eltelt időt.

Nem egy szívderítő sztori ez az egész, de ha jobban belegondolunk, ez még mindig egy fényképezőgép, masszív videós munkákhoz talán érdemesebb lehet egy komolyabb gépet választani a Canon Cine szériájából. Azok biztosan nem melegszenek.

Szerző: Korecz Márk

Reklámfotózásban és vállalati fotózásban foglalkoztatott alkalmazott fotográfus, a FotóSarok Blog, továbbá az egyetlen stúdióvilágítással foglalkozó, hazai blog alapító szerzője.

Oszd meg ezt a posztot
  • pergabb

    akkor most cikkezzünk arról is, hogy napsütésben a sony gépei hamarabb forrósodnak fel és adják fel a harcot, mint ez a szerencsétlen canon váz és már nem is annyira horror.

    • Csabi

      8K-ban egyetlen Sony sem melegszik :D

      • Ádám Molnár

        Pontosan mert nem tudják :D

      • pergabb

        :D :D :D az tuti, 12k-ban végképp..

  • Ádám Molnár

    Kicsit úgy érzem, hogy elszaladt a ló a felhasználókkal. Ez egy fényképező amivel lehet olyan módban is videózni amit más fényképezővel nem lehet… Nem pedig egy videokamera amivel fényképezni is lehet. Persze hogy reklámozták hogy tud olyat amit a másik gép nem tud… én is azt reklámoznám akkor is ha csak limitált ideig tudja :D Ha videózni akar a user, akkor vegyen másmilyent. Ha konkrétan 8k-ban akar videózni de fényképezni is szeret akkor együtt kell élnie a limittel.

    • Laci

      “elszaladt a ló a felhasználókkal”

      Meg a fényképezőgép árakkal is elszaladt. Ezért aztán az elvárás is nőtt..