És nem ért minket meglepetés. A gép remek, de nem piacvezető. Kérdés, hogy számít-e ez?
Tesztelte a DxO Labs a Canon EOS 5D Mark IV kamerát. Kielemezzük az eredményeket a két (pontosabban három) fő konkurens termékkel, vagyis a Nikon D810-zel és a Sony A7R II-vel (és végül a Pentax K-1-gyel).
Először az összegzés:
Ebből ugye azt látjuk, hogy a Mark IV összpontszámban jelentősen alulmaradt a Nikonhoz és a Sonyhoz képest. Hogy miért? A válasz kézenfekvő: a Sonynak BSI CMOS szenzora van, fullframe gépek közül egyedüliként a piacon, emiatt ISO-ban verhetetlen…legalábbis eszerint a táblázat szerint. A 26bites színmélysége is magasabb a többieknél, az alapérzékenységen mért dinamikatartománya pedig picivel van a Canon fölött. Összességében ezek miatt rekordpontszámot kapott a maga nemében. A Nikon D810-ben pedig ugye nem ISO100 az alapérzékenység, hanem (kültérben gyakran vakuzók számára irigylésre méltó módon) ISO64. Ezen a nagyon alacsony natív ISO érzékenységen a Nikon elhúz a dinamikatartományával, kb. 0,9-1,2 FÉ-kel jobb a konkurenciánál, és a színmélysége is remek. Ezek miatt a D810 is extramagas, rekordközeli pontszámot kapott. Ha így nézzük, akkor az 5D Mark IV erős közepes teljesítmény nyújt. Összegzésben…de a DxO Mark összegzése nem túl igazságos, így lássuk a részleteket.
Színmélység
Színmélységben a Sony relatíve magasan a többiek fölött van, ez tisztán látszik. Irigylésre méltó:
…viszont a Nikon D810 a magasabb ISO értékeken pariban van a Canonnal. Nyert a Sony, de nem sokkal, a DxO a saját magyarázata szerint azt állítja, hogy 1bit alatti különbség nem észrevehető, itt pedig 1-1.5 bit körül van a különbség a Sony és a többiek között, tehát épp csak az észrevehetőség küszöbén táncol. De az előnye elvitathatatlan. Mikor jön ez jól? Ha magas minőségű printben gondolkozunk, ugyanis a Sony színpatkója a legnagyobb a gépek közül, ez tudja rögzíteni a legtöbb színt.
Dinamika
Dinamikatartományban már érdekes a helyzet. Szereti mindenki hangoztatni a 13-14 FÉ-es dinamikát, de tudnunk kell, hogy ez alap érzékenységre vonatkozik, márpedig egy átlag fotós sok esetben nem alap érzékenységen fotóz.
Mit látunk az ábrán? Azt, hogy a Nikon “hatalmas” dinamika előnye a többiekhez képest ISO 64-en jön ki leginkább, ISO 100-on már a Nikon 14,36FÉ, míg a Canon 13,59FÉ, a Sony pedig 13,9FÉ, ISO200-on pedig a Canon 13,4FÉ, a Sony 13,3FÉ, a Nikon 13,48FÉ. Vagyis tökugyanaz, és ez nem változik ISO400-on sem, történetesen az egész “banda” 12.6-12.8 körül van.
A Canon ISO100-ról ISO400-ra állítva tehát mindössze 5,5%-ot veszít a dinamikatartományából. Ezzel szemben a “dinamikabajnok” Nikon D810 14,4%-ot, ha ISO64-ről ISO400-ra tekerjük. Persze a Nikonnál ez eggyel több lépés (64 ->100-> 200-> 400), így mondhatnánk hogy igazságtalan és tekerjünk eggyel több lépést a Canonon is (jelen esetben, 4 lépést vagyis 100-ról ISO800-ra), de ez csak az elmélet, a gyakorlat azt mondja, hogy ettől még nem lesz több fény a környezetünkben, hiába ISO64 a Nikon alapérzékenysége, ha fogy a fény vagy elkezdünk rekeszelni, a Nikont ugyanúgy 400-ra kell tekerni, mint a Canont. De ha mindenáron igazságosak akarunk lenni, tekerjük a Canont ISO800-ra és vegyük észre, hogy 10,3%-ot esett a dinamikatartománya, ami itt 12,18FÉ-nél jár, míg a Nikoné 11,67FÉ ebben a régióban.
Persze ez szőrszálhasogatás, mert az, hogy 12,18, vagy 11,67, az a való életben nem sokat számít. A legnagyobb különbség a két gép között egyébként ISO1600-nál van, ekkor a Canon 11,46FÉ-et tud, a Nikon pedig 10,72-t. Ez már talán érezhető a való életben is (a DxO szerint 0,5FÉ alatti különbség alig érzékelhető), de még mindig nem egetverő, hiszen mindössze 0,74 FÉ a difi. Ugyanakkor vegyük észre, pont ennyi az előnye ISO100-on a Nikonnak a Canonnal szemben, szóval azt hiszem kvittek lettek a gépek ezzel. Ami a Sonyt illeti, persze itt is remekel, ISO100-on picivel a Canon fölött van, 200-on és 400-on pariban van a többiekkel, majd felfelé haladva tovább 800-ra, 1600-ra stb., egy kissé a Canon fölött van, de mindehol 0,1-0,2, max 0,3FÉ a különbség, ami elhanyagolható, a való életben nem fog kiütközni. Szóval itt nem hirdetnék egyértelmű nyertest, ha rengeteg fényünk van, akkor a Nikon viszi a prímet, ha viszont emelni kell az ISO-t akkor lényegében tökegyforma a három masina és semmi szégyenkeznivalója nincs a Canonnak, sőt 100-ról 1600-ig emelve arányaiban ő tartja a legjobban a dinamikatartományát az alap dinamikájához képest az egész csapatból. Ha nagyon nyertest kellene hiretni, akkor én a Canont hoznám ki, mert praktikusabb munka közben hanem változik jelentősen a dinamika az érzékenység növelésével, így nem fogunk izzadva ISO-t emelni. Régen azért emeltünk ISO-t izzadva mert tudtuk hogy rémesen zajos lesz tőle a kép, a jövőben meg azért emelünk izzadva ISO-t mert tudjuk hogy drámaian elkezd romlani a gigamega dinamikatartományunk?
Zaj
A fenti ábrán látható a zajtesztje a három gépnek. Az összesítésben (oldal tetején) 440 egységnyi ISO értékkel elhúz a Sony a Canontól, és 580-nal a Nikontól, ám a fenti ábra nem mutat egetverő különbséget, zajban tökegyforma a három masina. Annyi történik csupán, hogy az extrémmagas zónában a Nikon elmarad, de ő a legöregebb masina a három közül és hát a gyártók a legtöbbet mindig magas ISO-ban fejlesztenek. Ez már amúgyis a használhatatlan-körüli tartomány, szóval érdemben ne foglalkozzunk vele.
…és akkor a Pentax K-1
(UPDATE: most vettem észre, hogy a Pentax K-1 teszt a DxO-n még újabb, mint az 5D IV teszt, e cikk írásának napján, szeptember 15-én került ki online, így elnézést kérek a cikk címéből, felvezetéséből és témavezetéséből fakadó esetleges egyoldalúságért, nem vettem észre, hogy ez legalább akkora szenzációszámba megy, mint az 5D IV teszt, ha épp nem nagyobb. Számomra egyértelmű volt hogy a Pentax a Nikon D810 szintjén lesz kb, így ezt kész tényként kezeltem a cikk írásakor (mint ahogy azt is, hogy a Sony remek), nem afféle frissen megjelent szenzációként. Emiatt úgy tűnhet, mintha a Pentax teljesítménye nem lenne akkora szám, mint a Canoné.)
Tekintve hogy a DxOMark csak három gépet enged összehasonlítani, álljon itt külön a negyedik, a Pentax K-1, ami – ahogy az alábbi ábrákon is látszik – a legjobb ár/érték arányú fullframe DSLR. Veri a Mark IV-et, veri a D810-et és néhol veri a Sony A7R II is, mindezek árának kb a feléért. Persze sokkal nem veri, mert színérzékenységben 1 bit alatt van az előnye, zajban szinte ugyanaz, egyedül dinamikában tud 1 fényértékkel többet a Canonnál, és ISO100-on 1/3FÉ-kel többet a Nikonnál. Mellesleg 100-ról 400-ra állítva 11,7%-ot veszít a dinamikájából (Canon 5,5%), 100-ról 1600-ra pedig 24,8%-ot (Canon 15,6%). Zajban megintcsak tökegyforma a három gép, bár extrém-magas ISO-tartománynál a Canon picit elhúz.
Érdekesség ugyanakkor, hogy a Pentax K-1 szinte koppra a nominális ISO skálán mozog, vagyis a mért ISO és a névleges ISO megegyezik, míg a Canon, a Sony és a Nikon rendre alálő, nagyjából 1/2 blendényit. A Pentaxban viszont – ha jó látom – nincs ISO50.
Ha végső ítéletet kellene hirdetni, akkor azt mondanám, hogy elhanyagolható a különbség a 4 fényképezőgép között. Persze a Sony valamivel jobb, de a való életben ennek nem fogjuk különösebb hasznát venni. Onnantól kezdve, hogy a szenzorok és algoritmusok szinte tökegyformák a gépekben, már az egyéb szolgáltatások, funkció és az ár kell döntsenek. A D810-ben, a Pentaxban és a Sonyban nincs AA-szűrő, tehát élesebb képet ad azonos objektívvel, de hajlamos lehet a moiré effektre. A Pentax a legolcsóbb, a D810 a második legolcsóbb. A Sonyban EVF van, amit lehet szeretni és utálni, továbbá ez bírja a legrövidebb ideig egy akkuval. A Canonban van Dual-Pixel AF, Dual-Pixel RAW (bár ennek hatékonysága még kérdéses), vagy remek autofókusz mind keresőben, mind élőképben. Videóban viszont gyenge. És akkor még nem beszéltünk az objektívekről. Ha valakinek van egy rakás Canon vagy Nikon obija otthon, akkor jó eséllyel nem fog egy könnyen más márkához pártolni. A Sony A7R II is a saját obijaival a leggyorsabb és ott is csak a fényerős optikákat használva tudja felvenni a versenyt a többi DSLR-rel. A Nikon D810 a legöregebb a maga 2 évével a fenti gépek közül, szóval számára nem túl igazságos ez az összehasonlítás, vélhetőleg a D820/850 picit majd átszabja az erőviszonyokat, de arra mérget vehetünk, hogy ugyanannyiba fog kerülni mint a Mark IV és a Sony. Szóval – mint már fentebb említettem – ár/érték arányban a Pentax a legjobb, de ott meg nincs akkora és olyan minőségű objektív választék, mint a Canonnál vagy a Nikonnál. Ha nem professzionális munkára veszünk gépet, akkor ez nem számít, de ha kell a képszélen is éles és nem torzító optika, kell a tilt-shift, vagy épp kell a nagytele villámgyors autofókusszal még akkor is ha 2x telekonvertert rakunk rá, akkor Canon vagy Nikon a legjobb választás. Amúgymeg mind a négy géppel lehet jó és vacak képeket is lőni, ezt azért jegyezzük fel egy hűtőmágnessel a frigóra.
Most valószínűleg sokan megköveznek majd, de itt van nekünk egy istenített Sony A7R II, ami tény és való, hogy a világ egyik legjobb, ha nem a legjobb képet produkáló fényképezőgépe, de a fentieket és a részleteket figyelembe véve én még mindig nem látom indokoltnak a megvételét, pláne egy meglévő rendszer cseréjét (hozzáteszem például Schram Andris is a minap mesélte, hogy használta pár hónapig az A7RII-t és most adta el vagy árulja, mert nem tudott megbarátkozni a géppel, hiába jó a képminősége. A Tripodcastes Sztyui is tudtommal ugyanígy járt, bár ő csak tesztre kapta.). A gép közel annyiba kerül, mint a Canon 5DIV, az igazán minőségi objektív kevés hozzá és aranyárban mérik*, akkuból be kell tárazni hozzá, az EVF-et sokan utálják, így csak a képminősége marad igazi előnyként, de az meg a fentiekből látható, hogy nem indokolja a váltást, mert nem annyival jobb a konkurenciánál. Nem mondom, lehet hogy jön egy Sony A9 ami újra lesöpri a mezőnyt…meglátjuk.
* (ha jól számolom egészen pontosan 12db fix fényerős, magasabb szintű Sony, Sony G, Sony GM és Carl Zeiss obi van, melyek döntő többsége 400ezer Ft feletti, nem ritkán 600ezer Ft feletti)