Amikor kijössz a boltból egy HDSLRel a hónod alatt megveregeted a válladat, hogy mostantól te nagy videós leszel, ám csalódottan konstatálod, hogy nem működik az autofókusz, csúnyán kiég a kép, és az elkészült videónak már csak egy ócska vintage filter áll jól. Amint a fényképező tárcsáját áttekerjük videó módba, bizony nagyon sokan elbizonytalanodunk. Oké, hogy FullHD felbontásunk és csúcsgépünk van, de mi zajlik a gépben?
Előre bocsájtom, hogy mindenki, aki videót csinál, rengeteg kompromisszumot kell, hogy kössön. Meg kell birkóznia a tömörítéssel, a szín mintavételezéssel, átviteli sebességgel és a dinamikaátfogással. Ez a néhány dolog mindig különös mixet alkot, ami nagyon sokban befolyásolja a végkifejletet.
Minden valamire való fotós, operatőr tudja, hogy a jó anyaghoz elengedhetetlen a jó komponálás. Persze, egyszerűbb feltekerni az ISO-t vagy életlen képet felvenni „majd megcsinálom utólag” hozzáállással. A videó sajnos nem így működik. Illetve működne, ha a végtermék megengedné. Manapság is sok profi operatőr és vágó visszakozik HDLSRes anyagtól. –„Nincs elég dinamikaátfogásuk és csúnyán tömörítenek”. Valószínűleg ez a két fő ok arra, amiért nem beszélhetünk profi HDSLR kameráról. Egy RAW képet életre kelthetünk egy kis utómunkával sőt, ha ügyesek vagyunk, retouch és effektek kombinációival olyan képet hozhatunk létre, amilyet csak el tudunk képzelni. A kész HDSLR videó anyagnál azt mondanám, hogy a lehetőségeink korlátozottak…
A fényképezők szenzora
Amennyiben mozgóképről beszélünk, akkor normális esetben még a kamerakapuban sercegő – rohanó filmszalagra gondolunk. A film kémiai folyamatok lezajlásával zárja magába az értékes felvételeket. Amióta digitálisan készítünk filmet, azóta beszélünk a videóról. Az elvek nem változtak, csak a befogadó felület lett más.
A fényképezőkben található CMOS érzékelő az objektív által gyűjtött fényt apró elektromos impulzusokká alakítja, pixeleket varázsol. A pixel (picture element) a képünk legkisebb alkotó része, kisebb elemekre már nem bontható. Számuktól függ az érzékelő felbontása. Konkrét mérete nincs, nagysága az adott felülettől függ. (Nyomtatásban 0,01 centiméternek számolják.) Az első digitális fényképezőgépek mindössze 320×240 pixeles felbontással rendelkeztek. Egy Mpixelnek azaz egymillió pixelnek megfelelő értéket először az 1280×960 pixeles felbontású fényképezők burkolatára véshették rá. Napjainkban már olyan természetes egy 18-20Megapixeles fényképező, mint a reggeli műsorokban Fekete Pákó felbukkanása.
A videókamerákban elterjedt CCD érzékelő nem sokban különbözik a CMOS-tól. Működésüket tekintve azonos alapokra épülnek, hiszen mindkettő a fent említett fotoelektromos effektusok alapján készít képet. A CMOS szenzorok mára már jóval kisebb fogyasztással bírnak, full frameben is készülnek és olcsóbban előállíthatóak, ezzel pedig hatalmas teret nyernek maguknak a CCD-kel szemben. Azonban mindennek megvan a hátránya.
Gondoljuk csak át, hogy szükségünk van e ennyi pixelre egy videó készítéséhez… tegyük fel, hogy 10 Mpixeles fényképezőnk van, azaz 10 millió pixellel gazdálkodunk. A FullHD videó 1920×1080 pixelből, azaz 2 073 600 képelemből áll. Ez 2,07 Mpixel. Egy 10 Mpixeles fényképező esetében ez azt jelenti, hogy ötször több pixelünk van, mint amennyire szükségünk lenne. Egy 5D mark2 esetében 21 Megapixelről beszélünk, a FullHDhez, mint említettem 2 is elég. A fényképező nem csinál mást, mint csak minden harmadik sort használja fel videó készítéshez. Így jelentkezik sokak kedvence, a Moiré. Amint egy kicsit elfordítjuk vízszintes síkjából a gépet, az egyenes vonalak gyakran lépcsőzetes formát vesznek fel. 720-as felbontásnál ez még fokozottabban jelentkezik, hiszen itt már alig 1 Mpixeles képet készítünk. A Canon 1DX modellje már nem ugrik sávokat videó módban, szépen tömöríti össze a 18 Mpixeles képét FullHD videóvá a 16:9 es képarányhoz használt valamennyi pixelből.
Kérdezhetnénk : Miért nem elég akkor a 2 Mpixeles érzékelő? A CMOS mérete mégis fontos, hiszen a nagy méretnek köszönhetően sok fényt képes befogadni így szebb mélységélességet és jobb jel/zaj arányt kapunk. Aztán ezt szépen „összenyomja” nekünk a vas. Hatalmas előnye a RED kamerának a HDSLRekkel szemben 5 Mpixeles érzékelője, de erről majd talán máskor…
Aliasing, Moiré
A fényképezőkben található érzékelők hátránya a professzionális kamerákkal szemben a dinamikaátfogásuk (dynamic range). A dynamic range az a hatósugár, amiben a kameránk még sikeresen tudja a legvilágosabb és legsötétebb képrészletet rögzíteni anélkül, hogy túl sok információt veszítenénk. Amint elérjük, ezeket a határokat a kép kiéghet, vagy feketébe bukhat, elveszítve azokat az információkat, amiket utómunkában már nem tudunk visszahozni minőségromlás nélkül. Szemünk dinamikaátfogása igen jó, körülbelül 24 blende átfogásra képes. Persze, az emberi szem automatikusan működik fényviszonyoknak megfelelően. Pupillánk szűkül (kevesebb fényt enged be) szikrázó napsütésben, vagy tágul sötétben. Videó felvétel közben nem szerencsés az íriszen állítani szemünk működését utánozva, hacsak nem filmes optikánk van, amit fokozatmentesen lehet állítani. Ebben az esetben azonban rögtön más fényviszonyokkal és beállításokkal kell számolnunk, tehát csak indokolt esetben alkalmazzuk. A RED vagy ARRI kamerák már a szem blendeátfogását megközelítő dynamic range-el rendelkeznek. Ezeknek a high-end kameráknak a napi bérlési díja sokszor több egyes HDSLRek áránál.
A következő videóban megtekinthetitek gyakorlatban is a különbséget egy kamera és egy HDSLR közt. Sokszor bizony ezen múlik a fényelés és a színkorrekció milyensége.
Dynamic Range összehasonlítás 5D és a Black Magic Cinema Camera közt
Biztos vagyok benne, hogy sokan legyintve vigyorogtak már a videó elején. Ők azok, akik már találkoztak HDR videóval. A High Dynamic Range videó úgy készül HDSLR gépek esetén, hogy két, egymástól eltérően exponált képet rögzítenek, majd ezeket utómunka során egy képbe „zsúfolják”. A végeredmény igen meggyőző tud lenni, de ettől még nem lett jobb a blendeátfogása gépünknek.
Megjegyezném, hogy ma már egyre több filmes suliban oktatnak HDSLRekel. Nem feltétlenül költségkímélésből, sokkal inkább azon oknál fogva, hogy a fiatal operatőrtanoncokat a világításhoz szoktassák. Ne tekerjük fel az ISO-t, inkább (lehetőségeink szerint) világítsunk.
Aki már kicsit jártasabb a professzionális videózás világában tudja, hogy létezik a zebra nevű opció a legtöbb kamerában. Noha, a HDSLReknél ez nem alapfelszereltség, egy kis trükkel előcsalható a gépből (Magic Lantern). A zebra bekapcsolásával láthatjuk mely részei égnek ki, vagy buknak be a képnek. Állítható az érzékenysége is, így mi mondhatjuk meg neki, hogy mi a kiégett és mi nem.
A CMOS rendszer sokaknak fejtörést okozó problémája a rolling shutter effektus, azaz a képkiolvasás módjával járó problémák. Biztos mindenki találkozott már azzal a jelenséggel mikor az utcán száguldó álomautót próbálta elcsípni a gépével, de a végeredmény egy elcsúszott maszat lett. Jelen esetben kevés trükköt tudunk bevetni a rolling shutter kiküszöbölésére ugyanis az autó és a kameramozgás sebessége is gyorsabb volt, mint az érzékelő soronkénti információkiolvasása. Ez a helyzet akármilyen rántott schwenk után is, az eredmény a rajzfilmekhez hasonló oldalra dőlő kép. A fő ok ugyebár, hogy az érzékelőből „lassabban” képes kiolvasni a chip a képet, mint ahogy az a valóságban történik. Amíg az objektív előtt egy autó egy század másodpercig baloldalról jobb oldalra száguld át, addig az érzékelő talán még csak az első 30 sort olvasta ki. Mire a 720 vagy 1080 sor végére érünk, az eldőlt dominókhoz hasonló elcsúszást láthatunk a képen. Hasonló kiolvasási problémát láthatunk, amikor valaki belevakuzik a képünkbe. A végeredményben a kép felső harmada kiégett, míg a többi sor normálisan van exponálva. A kiolvasás ilyenkor tehát a vaku villanási idejénél lassabb egy picit, ezért ha számszerűsíteni kellene, akkor arra tippelnék, hogy egy átlagos CMOS chipből egy-egy sor a másodperc század része alatt olvasódik ki. Propellerek vagy gyorsan mozgó kerekeknél is észrevehetjük a rolling shutter effektust.
Sokszor találkoztam több órás forgatások során a fényképező kijelzőjén villogó hőmérő ikonnal. A fényképező szenzorja elérte a nemkívánatos hőfokot és venne egy hideg zuhanyt. Egy beállítás bevilágításához mindig mennie kell egy kamerának, hogy a fények és a színek tökéletesek legyenek. Egy DSLRel mire eljutnánk a felvételig, már igen csak kellemes hőfokon izzadna a gép. Valószínűleg pár hosszabb beállítás után éreznénk is a fényképező magas lázát. Ilyenkor nincs mese, pár perc szünetet engedélyeznünk kell a masinának, különben a kép zajosabb lehet, a videófelvétel bármikor megállhat. Ismételten felvilágosítanak bennünket ilyenkor a gyártó weboldalán, hogy fényképezőt vettünk nem hollywoodi forgatásokhoz „a” kamerát.
