Canon 70D – március 22…

A Canon meghívókat küldött ki világszerte egy március 22-i eseményre.

A canonrumors.com információi szerint több Canon partner is meghívókat kapott világszerte egy március 22-i bejelentésre. A meghívón szerepel az EOS logo, tehát jó eséllyel a Canon EOS 70D-t fogják bemutatni. Mint már írtam korábban is, a 70D várhatóan nagy előrelépés lesz a 60D-hez képest, szintet ugrik a kétszámjegyű kategória. Ez bizonyára árban is jelentkezni fog.

Szerző: Korecz Márk

Reklámfotózásban és vállalati fotózásban foglalkoztatott alkalmazott fotográfus, a FotóSarok Blog, továbbá az egyetlen stúdióvilágítással foglalkozó, hazai blog alapító szerzője.

Oszd meg ezt a posztot
  • scarbantia

    A 7D Mark II-ből igazán csinálhatnának egy jó kis APS-H vázat.
    A 70D megkaphatná a 7D AF rendszerét, esetleg kicsit finomítva, netán középen egy nagy érzékenységű ponttal, a 7D Mark II meg megkaphatná az 1D X AF rendszerét. Nagy dobás lenne a nagy területű AF(ugyebár az 1D X-nek nagyobb területű az AF lefedettsége mint a korábbi 1D-knek) egy APS-H szenzorral, lehet kitöltené az egész képet. (Persze Full Frame méretű tükör kell hozzá.)

    A szenzoron meg fejleszthetnek amennyit akarnak, csak a felbontáshoz ne nyúljanak hozzá. Abból sok jót nem kapunk. Legyen nagyobb dinamika, kisebb zaj, szebb színek, stb.