Már kapható a Hasselblad H5D-50c

A svéd gyártó ma bemutatta, amit Januárban beígért: már kapható a Hasselblad H5D-50c középformátumú digitális kamera, ráadásul 5000 Euróval olcsóbban, mint a vetélytársa.

Januárban mindenki első akart lenni a KF piacon, ahol eddig a CCD technológia volt a bevett szokás még mindig, egy olyan szenzortípus, amit a DSLR-ek piacán már rég leváltott a CMOS. Mindkettő technológiának megvan a maga előnye és hátránya, de miután kihalt a piacról a nagyjából utolsó CCD gyártó (Kodak), azóta a középformátumot gyártó cégek kénytelenek voltak átállni a CMOS technológiára (legalábbis mi kívülről így látjuk a helyzetet). Ebben viszont mindenki próbált első lenni, először a Hasselblad mutatta be a most tárgyalt gépet, mint a világ első CMOS szenzoros KF digitális gépét, de csak a fejlesztését harangozták be, míg néhány nap elteltével a nagy konkurens Phase One már kész terméket tett le az asztalra az IQ250 hátfal személyében (melyet a már meglévő 645Df+ vázukra lehet csatolni), így ez lett a világelső CMOS KF. Nem sokra rá a Pentax is jelezte, hogy a 645D utódjaként ők is ehhez a technológiához nyúlnak, így elméletben rögtön háromszereplős lett a szegmens.

Ma jött el végül a napja, hogy a Hassy is bemutatta a kész terméket, a H5D-50c kamerát (ők egybe építik a hátfalat és a vázat, ellentétben a Phase One-nal, ami sokkal inkább moduláris). A CMOS szenzortechnológiának köszönhetően az új Hassy gyorsabb lesz és komolyabb ISO teljesítményre lesz képes. Ne DSLR-értékeket várjunk azonban, miután a gyorsaság ezúttal azt jelenti, hogy az eddigi 1 kép/másodperc tempó után a gép 1,5 kép/másodpercet fog tudni produkálni, illetve az eddig használható, tiszta minőséget adó max ISO400 esetleg ISO800 után már ISO6400 érzékenységen is bátran lehet majd üzemeltetni a gépet.

A Hasselblad egyébként nem fullframe középformátum, hanem croppos gép (épp úgy, ahogy a DSLR és MILC szegmensben az APS-C szenzor). Ezek a cuccok ugyanis jellemzően a 6×4,5-ös kategóriába tartoznak, de a most bemutatott CMOS szenzoros gépek szenzormérete kisebb a klasszikus 6×4,5-ös digitális vagy épp filmes társaiknál (ugyanis 32,9 x 43,8mm a méretük, holott egy fullframe 645-ös szenzor kb 40 x 54mm lenne, ahogy a 645-ös rollfilm kocka natív mérete is ekkora, így a gyújtótáv szorzójuk 1,3x-os). Arról nem is beszélve egyébként, hogy ez a legkisebb középformátum méret a fotográfiában, miután a filmes időszakban a 6 x 4,5 mellett dolgoztak 6x6cm-es, 6x7cm-es, 6x9cm-es és 6x17cm-es panoráma formátummal is, mivel a rollfilm 6cm-es magassága szabott csak határt. A 645-ös szenzor azonban így is kétszer akkora, mint a 35mm-es fullframe DSLR-eké, emiatt az elérhető mélységélesség is kisebb (jóllehet középformátumban ne nagyon keressünk f/1.2 meg 1.4-es objektíveket, a legtöbb KF obi f/2.8-as vagy f/4-es, de a jobb típusoknak még így is félmillió forint felett van darabja, nem véletlenül hiszen a felbontóképességük jobb a legtöbb DSLR objektívnél).

Gondoltam leírom a szokásos paramétereket, amiket ilyenkor szokás, hogy mit tud a gép stb, de a lényeg már elhangzott a januári beharangozóban, folytatnám inkább a fent megkezdett “bevezetőt a középformátum világába”, hiszen sokaknak vakfolt a fotográfia jelenleg még elérhetetlen luxusnak számító területe.

Kinek kell a középformátum? Persze, a múlt héten szakmába lépett újoncnak is vágyálma, mint a frissjogsisnak a Subaru, de valóban ennyire frankó a Hasselblad, a Phase One, a Leica, a Mamiya Leaf vagy a Sinar? Nem! Egy átlag fotós valószínűleg csak nyűglődne ezzel, mint ahogy a frissjogsis csak összetörné a Subaru WRX-et, vagy inkább mást mondok: mintha valaki ízig-vérig terepjárót vesz városi vagy autópályás közlekedésre…vagy épp S-Class Mercit terepre. Míg régen a fotográfiában a komoly fotósok rendszerint középformátumot használtak, a 35mm-es formátum pedig inkább a populáris kategóriát képviselte, addig jelenleg a fullframe 35mm-es szenzor a pro-kategória, az aps-c és a kompakt szenzor a populáris, a középformátum pedig réteg-kategória lett. Ennek viszont nem csak az ár szab határt. A középformátumú digitális gépekről tudni kell, hogy nagyok, nehezek, lassúak, működésük korlátozott. Ezeket a gépeket rendszerint stúdióban, vagy stúdíókörülmények között, állványra téve használják, szöszölős-tervezős, átgondolt képekhez. Nem úgy, mint egy DSLR-t, amivel az ember szaladgál, akár kettővel is egyszerre és elkapja a múló pillanatokat, aminél az autofókusz leköveti az F1-es autót vagy a portyázó sast, és 8-10 fps sorozattal “forgatunk filmet” róluk, amivel gyertyafénynél fotózunk ifjú házasokat egy sötét teremben.

A középformátumú gépek 1-1,5 képet tudnak készíteni másodpercenként, többnyire egyetlen fókuszpontjuk van középen és amíg meg nem jelent a CMOS szenzor bennük, addig ISO400-nál feljebb a legújabb, legdrágább KF gépeket se lehetett igazán tolni, mert iszonyat módon zajosodtak. A Hassy vezette be például a True Focus rendszerét, amit azt tudja, hogy miután a középső fókuszponttal élesítünk, aztán újrakomponálunk, a gép érzékeli az elfordítást, és a szögből kiszámolja az élességi sík változását, majd korrigálja a fókuszt, az eltérést, ami az újrakomponálásból fakad. De még ez a csudijó True Focus is vadászik gyenge fényben.

Mi az amiben jelenleg utolérhetetlen a digitális középformátum? Két dolog a felépítéséből fakad: egyrészt gyakori a központi záras objektív ezekhez, vagyis az ilyen gépeket nem muszáj redőnyzárral használni. Emiatt a vakuszinkron idejük a DSLR-eknél megszokott 1/180 – 1/250s helyett nem ritkán 1/500 – 1/800 néha 1/1000s is lehet. Ha környezeti fényben szeretnénk vakuzni tág rekesznél, ha gyors mozgást akarunk így megfagyasztani, sokkal könnyebb a dolgunk, mint egy DSLR-rel. Cserébe viszont ha betojik a zár buktuk az objektívet is. A másik dolog, ami a felépítésből akad az, hogy a digitális hátfalak leválaszthatók a gépvázról, és könnyedén felszerelhetők különféle műszaki fényképezőgépekre, harmonika-kihuzattal, sínrendszerrel. (A szenzor tisztítása is jóval könnyebb így egyébként, mint a mélyen a vázban ülő, nehezen hozzáférhető DSLR szenzoroké).

A harmadik dolog, amiben jelenleg verhetetlen a digitális középformátum, az a precíz színvisszaadás. Sokkal naturálisabb, egyformán telt, szaturált színeket kapunk általa, különös tekintettel a bőrszínre. Egész egyszerűen természetesebbnek hat, mint egy DSLR színei, ami reklámfotózásnál például nagyon fontos tényező. Ott van még a tónusmegjelenítés és dinamikatartomány amiben szintén élen jár a digitális középformátum, leginkább azért, mert a DSLR-ek 14bites szenzorával ellentétben a digitális hátfalak 16bit-es rögzítésre képesek. Van azonban olyan teszt már a neten, ahol a Nikon D800E-t hasonlítják össze a legújabb Hasselbladdal, és a Nikon nem igazán marad le mögötte, annak ellenére hogy 14bites a szenzora. Ugyanúgy hozza a több mint 14 blendés dinamikaátfogást, mint a Hassy és egy-egy jobb objektívvel élességben, részletgazdagságban sem marad el tőle (legalábbis a D800E). Ez persze csak a Nikon top-utolsó szenzoraira igaz (D800, D800E, Df, esetleg még a Sony a99, A7 és A7R amikben ugyanez ketyeg), minden más DSLR szenzor jelenleg elmarad ettől. Jól mutatja a különbséget az alábbi fotó, nézzétek meg a fénycsíkot a söröspohár oldalán, mennyivel finomabb az átmenet, finomabbak az árnyalatok a Hassynál, mint a Canon 1Ds Mark III-nál (nyilván élesebb is, mert a Hassy fotója 100%-os nagyítás 50 megapixel, a Canoné 200%-os nagyítás 21 megapixel.

Sokan – köztük magam is – már örülnek, dörzsölik a tenyerüket, hogy egy-egy használt középformátumú gép (pl Hasselblad H3DII-39 80-as alapobival) eBayen már annyiért kapható, amennyiért itthon top-kategóriás DSLR-t lehet venni (pl. Canon 1DX-et vagy Nikon D4-et). Azt azonban mindenkinek figyelembe kell vennie (nekem is :D), hogy egy ilyen gép vásárlásakor a 40-50 megapixeles, 16biten készült képek miatt számítsunk rá, hogy a feldolgozásukhoz használt számítógépet sem árt lecserélni a jelenleg kapható legjobbra, továbbá azt is vegyük figyelembe, hogy még egyszer-kétszer ennyi pénzt ki kell fizetnünk, ha pár objektívet is szeretnénk az új gépünkhoz. A Hassyhoz, Mamiyához, Phase One-hoz a 35mm körüli nagylátók és a 150-200mm körüli portréobjektívek, esetleg egy 55-110-es zoom obi is 600-800ezer forintba kerülnek még használtan is. Számítsunk arra is, hogy stúdióban tárgyfotó, vagy egy-egy modellfotó esetén a nagy mélységélességhez ezeket a gépeket még jobban kell rekeszelni, ami azzal jár, hogy erősebb vakukat kell használnunk. A jól bevált 300-400Ws-os vakukat el lehet felejteni, 600-1200Ws-tól indul az élet. Persze ezen valamit segíthet a most bemutatott CMOS szenzor, ugyanis ISO-ban mehetünk feljebb, így kompenzálhatjuk a dolgot, de ezek nem is 1,5 millióban kerülnek egyelőre.

Röviden ennyit hát az új Hassyval és társaival kapcsolatban. Ja igen, a lead-ben lehangzott egy érdekesség: a Hasselblad H5D-50c váz+hátfal ugyanannyiba kerül, mint elődje, nem feláras, ami azt jelenti, hogy Európában 20.000 Euró, valamivel több mint 6millió Forint. Ezzel szemben az “ugyanilyen” Phase One IQ250 hátfal 25ezer euró, ami kb 7,5 millió Ft, és ebben még nincs benne a Phase One 645DF+ váz, ami szintén 800-1millió Ft körül van. Tiszta akciós, mi? :)

Szerző: Korecz Márk

Főként reklámfotózásban és esküvői fotózásban foglalkoztatott alkalmazott fotográfus, a FotóSarok Blog alapító szerzője, a FotóSarok Oktatóközpont "kreatív kisvakus világítás" oktatója.

Oszd meg ezt a posztot
  • Domonkos Rico

    Karl Taylor rulez. ;)

  • scarbantia

    Venni kell egy filmes KF gépet, meg egy EPSON V700/V750 szkennert.
    Egész jó áron kijössz egy Mamiya/Contax géppel (esetleg Pentax), 3 objektívvel. Valós 645-ös méret, és fényerős (f1.9, f2) alapobjektív. Ha nagyon kell, akkor egy régebbi digit. hátfalat is lehet rá tenni, de sok értelme nincsen szerintem.

    Viszont remek fejlődési lehetőség, látásmód bővítés, és piszok jó minőség, egy rendes szkennerrel simán van 50 megapixeled is. Vagy 645 helyett 6×7-es Mamiya, bár azt csak a megszállottaknak ajánlanám. :)

    Bátorság! :D

    • Pontosan ez a terv! :) Mamiya 645afd aztan ha egyszer fussa ra csak ra kell aggatni a digi hatfalat.

      • scarbantia

        Nekem a Contax 645 a kedvencem, csak drága. Sajnos a Kyocera taccsra tette a rendszert, de az egyik legjobb volt. Zeiss objektívek, AF, vákumos hátfal(!), nyugaton a profi esküvőfotósok kedvence.
        Amúgy a 6×7 is csábító, csak nagyon nehéz. De az a formátum nagyon komoly.

        A szkenneléshez még annyit, hogy az EPSON-al csak jót lehet kihozni belőle, de egy rendes filmszkennerrel nagyon durván jót. (Nikon 9000/8000, Plustec 120, dobszkennerek…) Képélességben az EPSON nagyon elmarad, kisfilmre alkalmatlan, KF-on azért egy valós 30 megapixel talán arról is megvan. Ha sikerül az élességi síkot belőni, akkor azért elég jó.

        Várom a KF-os, filmes posztokat! :-)