Még mindig áll a bál a Lightroom 6/CC körül

A frissítés összeomlott, most kijavították, de még mindig gázos, az Add Photos képernyőt pedig utálják a userek.

Nemrégiben tette elérhetővé az Adobe a Lightroom CC/6 új verzióját, 6.2 illetve 2015.2 néven, néhány új funkcióval, melyekről olvashattatok már itt a blogon. Már akkor írtam, hogy a MIDI kontrollert használók várjanak még a frissítéssel, mert összeomlik a Lightroom a kontroller használattól. Később új hírek röppentek fel, nem csak a kontrollertől omlik össze, hanem egyébként is, felhasználók tömege panaszkodott netszerte, hogy használhatatlanul instabil és lassú az új Lightroom. Egyik ismerősöm is azzal szenvedett, hogy 200+ fotó exportálásakor összeomlik a rendszer, majd amiatt panaszkodott, hogy baromi lassú a szoftver, jóval lassabb mint elődje és épp egy pörgős, helyszíni rendezvény-munka közepette szívta meg vele, ahol szükség lenne a gyorsaságra.

Az Adobe reagált, azt írták, hogy akinél összeomlás tapasztalható, kapcsolja ki a Preferencesben az Add Photos képernyőt, és hogy hamarosan kiadnak egy frissítést, ami megoldja a problémát. A frissítés tegnap meg is jött 6.2.1 illetve 2015.2.1 név alatt, de egyes felhasználók még ezután is hibákra panaszkodnak. Van aki már petíciót akar szervezni, és nagyon sokan utálják az új Add Photos képernyőt. Egyesek szerint olyan, mint amikor a Microsoft tervezte az iPhoto szoftvert 1995-ben. Eközben a Lightroom fejlesztői csapata nyilvánosan elnézést kért.

Magyar informatikai szakemberektől is azt hallom egyébként, hogy az Adobe fejlesztői borzasztóan lusták (vagy épp inkompetensek) és konkrétan a CS6 óta nem képesek rendesen megírni egy-egy szoftvert, csak haladnak előre mint a gép, de hanyagul. Ezt tükrözik a bugok, a verzióról verzióra romló gyorsaság, és a fényképezőgép RAW fájl adatainak a Capture One-hoz képest gyatra feldolgozási módszere. Vagy épp az, hogy a Lightroom-féle ún. Melissa RGB és a képernyőre optimalizált gamma jelentősen megnehezíti a dolgát azoknak, akik precíz, részletekben gazdag nyomatokat szeretnének létrehozni. A legújabb felfedezés egyébként az, hogy ha bekapcsoljuk a GPU használatot a Lightroomban (már aki megteheti), meglepő módon más képet generál nekünk Library és a Develop módokban. Egyesek szerint aki áttér a Capture One-ra, olyan tónusokat és részleteket fog megtalálni a képein, amiről azelőtt azt se tudta, hogy létezik. Hogy egy kollégát idézzek:

NEM ÉRTENEK HOZZÁ!!!!! Szolga módon megvesszük a szart és nem csapunk az asztalra, hogy b@sszátok meg ez tök ciki, amit csináltok! Ébresztő, a raw-feldolgozás nem supercomputing!

Egyébként meg nem kell messzire menni e témában, elég csak annyit említeni, hogy “Adobe Flash”.

Hát nem tudok mást mondani, minthogy várjuk a fejleményeket.

 

Szerző: Korecz Márk

Reklámfotózásban és vállalati fotózásban foglalkoztatott alkalmazott fotográfus, a FotóSarok Blog, továbbá az egyetlen stúdióvilágítással foglalkozó, hazai blog alapító szerzője.

Oszd meg ezt a posztot
  • swarc

    na végre megnyugodtan, hogy nem én vagyok hülye, és nem állítottam el véletlenül semmit, amit azóta nem találok. pár hete már csak nézek, mint a hülye, hogy miért zöld Library módban és miért vöröses a Developban ugyanaz a kép. remélem hamar megoldják.

  • Rufi

    Nem akarom védeni az Adobe-t, de nem vagyok benne biztos, hogy ez az ő hibájuk. Lehetséges, hogy inkább Mac specifikus a hiba. Én ugyanis, mivel nem vagyok híve az előfizetéses rendszernek, még mindig Lightroom 5-öt használok, ami Yosemite-vel hibátlanul ment, amióta viszont frissítettem El Capitanra, azóta nagyon lassú lett a szoftver és azóta tapasztalom, hogy más képet generál Library és Develop módban. Ráadásul hasonló okokból (azaz, mivel szeretem a dobozos szoftvereket és természetfotósként a Lightroom mellett amúgy sincs szükségem “rendes” PS-re) Photoshop Elementset használok, ami El Capitan óta minden kilépésnél hibaüzenetet ad, hogy váratlanul kilépett. Úgyhogy én az oprendszer frissítésére várok és csak remélni tudom, hogy utána rendesen fognak működni a képfeldolgozó szoftvereim.
    Itt egy gif, amin látszik, hogy a probléma LR 5 alatt is létezik:

    • Rufi

      Rá kell kattintani a képre, mert az előnézetben nem látszik az animáció.

    • swarc

      láthattad, hogy ugyanezt írtam előtted… viszont én Windows 7-et használok, tehát nem Mac-es hiba. LR CC-ben már van gpu támogatás, érdekes módon, ha azt kikapcsolom, megszűnik a színváltós probléma, tehát a probéme bonyolódik….:-)
      nagyon fura, hogyb írod, hogy LR 5 alatt is ez van!

      • Rufi

        Tényleg furcsa ez az egész. Remélem, valahogyan megoldódik mindenki számára hamarosan!