Hanyatló szakmába jönnél?

AZ ALÁBBI CIKK 2017 JANUÁRJÁBAN ÍRÓDOTT, DE VÉGÜL NEM LETT PUBLIKÁLVA. AZ ELMÚLT HÁROM ÉVBEN AZONBAN SEMMIT NEM VESZÍTETT AZ AKTUALITÁSÁBÓL, EZÉRT ÚGY DÖNTÖTTEM KIRAKOM, NÉMI KIEGÉSZÍTÉSSEL.

A napokban jelent meg a hír, hogy a Budapesti Metropolitan Egyetem (azaz az egykori BKF) kutatása szerint a vidéki végzős középiskolás diákok körében az emberközpontú szakmák a népszerűek, a top 3-ban pedig az építészet, a divattervezés és a fotóművészet szerepel.

Ez a poszt tele lesz konkrétumokkal, általánosításokkal, akár még személyeskedéssel is, amiért előre is elnézést kérek!

Ha csak egy szóval kéne jellemeznem ezt, azt mondanám: NE!!! :D Persze ezt nem lehet ennyivel elintézni, de óvva inteném ezeket a diákokat. Az építészet jó dolog, pláne az építőipari fellendülés, EU-s támogatások, CSOK és társai korában. Van mit tervezni, szép szakma és jól fizető, mondjuk kérdéses, hogy mire ezek a diákok kijönnek az egyetemről, mi lesz addigra…? Ha kivezetik a CSOK-ot, és elzárják az EU-s pénzcsapot…

Ami a divattervezőt illeti…ne már! Ennyire butít az RTL Klub meg a TV2? Magyarországon divattervező? Esetleg “fashionista”, meg divattanácsadó nem akarsz lenni? Magyaroszágon a divat-szcéna egy maréknyi embert jelent kb. Szinte nulla pénz nincs benne, aki valamire vitte, az külföldön, de minimum külföldre árulva futott be, egy-két nagyon ritka kivételtől eltekitnve. Amennyire én tudom, de hagyom is a témát mert nem az én asztalom. Ami az én asztalom az a fotó.

Egyszer már írtam cikket a témában “Szóval fotós akarsz lenni” címmel. Közel egy év telt el a cikk óta és már kiegészítésre szorul. Egy év alatt méginkább romlott a fotográfia piaca, így tovább árnyalnám a cikkben leírtakat.

Az a nagy büdös helyzet kéremszépen, hogy a fotográfus szcénát az elmúlt években ellepték a fotósiskolák, ergo ellepték a frissen képzett fotósok. Tonnaszám. (Mondom ezt úgy, hogy én magam is ennek “végterméke” vagyok.) Talán valamivel növekedett a felvevőpiac is, mert mind a magánszemélyek, mind a KKV-k egyre inkább igénylik a fotókat. Sajnos azonban e két téma egymást kezdte gyengíteni. A frissen képzett, vagy épp képzetlen fotósok ugyanis nagyon olcsón dolgoznak, amihez a megbízói réteg már hozzászokott. Azt mondod erre Kedves Olvasó, hogy azért vannak cégek, akik tudják, hogy a minőséget meg kell fizetni? Hát kérlek, ez bizony így van, de manapság már ritka mint a fehér holló. Ugyanis ez a bizonyos felvevőpiac úgy növekedett (valamelyest), hogy az igényszintje, vizuális kultúrája, elvárásai nem fejlődtek a növekedéssel egyidejűleg. Tisztelet a kivételnek.

Hogy értem ezt? Kezdjük elölről!

Ma már mindenki fotós. Egy belépőszintű cserélhető objektíves kamerát ma már használtan pár tízezer forintért lehet kapni. Ez rengeteg embert megmozgatott, slágertermék lett. Ehhez jött a közösségi média – mint megjelenési lehetőség – agresszív terjedése, így a frissen avanzsált “fotósok” visszajelzést is kaptak gazdagon. Persze laikusoktól, akik az egykori telefonos képminőséghez voltak szokva, tehát ami éles és színes fotó, ne adj isten még ismerős ember is szerepel rajta, az számukra jó fotó, és ezt nem restek kihangsúlyozni nap mint nap. Gipsz Jakab tehát vett egy gépet, kattintgat vele, és mindenki azt mondja milyen jó képeket csinál, és ezt ő elhiszi. Tudja, hogy ezzel lehet pénzt is keresni, nosza rajta hát! (De lehet, hogy nem is ő találja ki először, hogy pénzt lehet vele keresni, hanem a “szép” képeit látva valamelyik ismerőse felkéri, fotózza már le a kutyáját, macskáját, lakását, autóját, esküvőjét stb.)

Aztán valaki veszi a fáradtságot, és még fotósiskolába is elmegy. Ott kikupálják, és valljuk be sokan méginkább bátorítást kapnak a suliban, hogy dolgozó fotóssá váljanak. Emellé a médiából ömlik, hogy Nánási Pali mekkora ász, milyen jó csajokat fotóz, milyen szép felesége, családja van, meg Kasza Tibi is mekkora király fotós, meg Debreceni Zita is az, meg SP is az, meg a Barátok köztben is van fotós srác. Sőt az Éjjel Nappal Budapesetben a modell a budoir fotózáson egyszercsak bevadul, ledobja magáról a törcsit és nekiesik a fotósnak, és észveszejtőt k…nek. Fotósnak lenni tehát jó, fotósnak lenni celebség, nők, pénz, csillogás. Meg még kreatív szakma is, lehet alkotni, nincs főnököd (haha!), és te osztod be az idődet.

Ezt várja a polgár, amikor elhatározza, hogy fotós lesz.

No, és mit tapasztal a fotós a hétköznapi életben? A fent említett cikkben sokmindent leírtam már. Most azzal egészíteném ki, hogy az újonnan jött fotósok jórésze a meglévő szakmája, vagy épp suli mellett…hát, mondjuk ki fusizik. Ügyesen, vagy kevésbé, ez most mellékes. A lényeg az, hogy a nemzetközi szinten rendkívül komoly magyar átlagfizetés mellett (ami ugye valljuk be 80-180.000 Ft között van kb) jónak tűnik a fotózás, ennyit ugyanis egy, de max három fotózással is meg lehet keresni. De 20-30ezret tuti, ennyiért meg özönlenek majd az ügyfelek. 10 fotózás egy hónapban 200-300ezer Forint gondolja a polgár, naná hogy kell. Ezzel csak az a gond, hogy a felvevőpiac, a megrendelők ezt nagyon gyorsan megneszelik. És mivel ezen megrendelők ízlésvilága, igényszintje többnyire nem fejlődött ki – még – úgy, mint a régebbi motoros nyugati társaiké, ezért gyakorta nem is tudnak különbséget tenni a jó fotó, és az igénytelen fotó között. Nem csak céges megrendelőkről beszélek, magánszemélyekről is. Innetől kezdve hülyék lennének többszázezer forintot kifizetni egy tehetséges professzionális fotósnak, ha – szerintük – ugyanazt megkapják pártízezerért is egy kezdődtől. Már meg is van a kereslete a 20-30ezer Forintos gagyi fotózásoknak.

Mi történik ezután? Gipsz Jakab a meló, vagy a suli mellett bevállal pár fotós melót, megkeresi vele a pluszt, és boldog. Boldog fél évig, boldog 2 évig, aztán megváltozik az élete. Kikerül a suliból és elhelyezkedik, vagy a munkahelyén előléptetik, vagy férjhez megy és gyereket szül, vagy bármi más, és nem lesz ideje fotózni, meg kedve se igazán, mert megvan az egzisztenciája egyéb forrásból. Nincs már akkora szükség a fotózás adta plusz pénzre, 20-30ezer forintos fotózásokért kidolgozza a belét, amihez már nem fűlik a foga, többet kérni meg nem tud, mert milyen alapon, ha eddig sz.rért-h.gyért dolgozott. Ezért a gépét megtartja a nyaralásokra, utazásokra, mert fotózni azért szeret, de otthagyja ezt a szakmát. És mit hagy itt? Nekünk, többieknek? Az alacsony árakat megszokó, igénytelen megrendelőket. Rosszabbat mondok, akár az is előfordulhat, hogy az alacsony árakat megszokó, de igényes megrendelőket. Gipsz Jakabnak viszont két másik “feltörekvő” fotós kerül a helyébe, akik továbbra is kiszolgálják ezeket a megrendelőket, amíg van kedvük. És egyre több Gipsz Jakab van.

A megrendelő így ritkán lát minőségi munkát, emiatt nem fejlődik a vizuális kultúrája, és nagyon hamar megszokja az alacsony árakat is. Tegyük fel, hogy mégis van igényszintje, akkor mit történik? Mondjuk megbízna egy profit, aki igényes munkát tesz le az asztalra? De az 3-4x annyiba kerül, vagy akár 10x annyiba. Mit tehet a polgár ilyenkor?

A.) Nem bízza meg.

B.) Azt mondja neki az 500.000 Ft értékű munkára, hogy “Én csak 150.000-et tudok fizetni érte, kell vagy nem kell?”

A profi fotós meg sajnos el fogja vállalni, mert 150ezer Ft is pénz, és tudja, hogy a “ma már mindenki fotós” jelenség miatt, neki egyre kevesebb a munkája… de minimum fogynak az állandó ügyfelei, a meglévők meg egyre problémásabbak. Lényeg, hogy neki is kell a pénz, hiszen nincs más állása, és duzzogva, olykor anyázva, de bevállalja 150.000ért. Fű alatt, csendben. Ki ne derüljön. És ezt a megrendelők megszokják. Ez kitudódik, és eztán az a megrendelő (és annak ismeretségi köre) soha a büdös életben nem fog több pénzt kifizetni fotózásért, mert pontosan tudja, hogy pártízezerért, vagy max 100-150ezerért bármilyen munkára talál legalább 20 fotóst, amiből 2 olyan profi, hogy úgy megcsinálja a melót, hogy az megszólal.

Hol itt a gond? Ott hogy mindeközben a világ elhúz a fejünk felett. A technika ára egyre magasabb, ma már valamirevaló fényképezőgépet alig kapni egymillió alatt, és egy jó számítógép is többszázezer forint. Egy stúdióvaku is 150ezer alaphangon, amiből nem árt 4-6db. Folytathatnám napestig a költenivalót. Egy külföldi fotós ezeket röhögve megveszi. A 2,5 millió Ft-os Fujifilm GFX kamera a B&H Photonál a megjelenést követő napokban bestseller termék lett. Nr.1 bestseller egy 7-8.000 dolláros cucc! Addig itthon meg mi van? Itthon az Aldi és társai drasztikusan emelik a béreket, mert lassan mindenki kivándorol az országból, közben a fotósok meg egyre olcsóbban kénytelenek dolgozni és anyáznak, hogy már egy Panasonic Lumix is 750ezer Ft-ba kerül.

Alább álljon itt 3 példa csak a saját praxisomból, csak az elmúlt pár hónapból. Az én példáim, akinek régóta szinte állandó ügyfelei vannak, akik normálisak és eleddig nem találkoztam a hanyatló iparágunk jeleivel. Erre most három is beüt pár hónap alatt. Mi ez ha nem intő jel, hogy itt valami nem stimmel?

Hazai bolthálózat

Az egyik új ügyfelem egy milliárdos bevételű hazai bolthálózat. Országos reklámkampányhoz kell nekik fotókat készíteni. Ez alatt értsd vidéken óriásplakátok, Budapesten citylightok, a boltokban szezonplakátok, magazinokban minimum fél-, de inkább egyoldalas hirdetések, szórólapozás, facebook. Egész évben mennek a kampányaik szinte megállás nélkül. Egy kampányra saccperkábé 8-12 millió Ft-ot költenek el, ha abból indulok ki hogy egyetlen óriásplakát 25-150.000 Ft / hó, egy egészoldalas magazinhirdetés 150-200.000 Ft /hó. Egy ilyen volumenű kampányhoz egy ilyen méretű és árbevételű cég esetében a rekámfotók ára többszázezres, vagy inkább milliós nagyságrend! Egyik ismerősöm pár évvel ezelőtt egy hazai banknak 2,5millióért csinált országos kampányhoz 2, azaz kettő darab fotót. Az én új ügyfelem meg mint mond? 15 kép kell nekik és 150.000 Ft-ot tudnak fizetni érte. Viszont egy évben több fotózás is lesz. Most vagy azt mondom, hogy menjetek a fenébe, és más teszi zsebre azt az évi 3-4x 150.000 Ft-ot, vagy azt mondom oké. Persze hogy azt mondtam, hogy oké, a képekkel nincs sok gond (technikailag egyszerű képek), nincs hosszú életciklusuk (pár hétig használnak csak egy képet), legyen 10.000 Ft egy darab kép, mostantól mindig.

 

A következő fotózáskor közlik hogy most 21 kép kell. Jajj de jó, ez már 210.000 Ft, megyünk szépen felfelé. Majd a fotózás után benyögik, hogy belefér-e 150.000 Ft-ba a 21 fotó? A válaszom nem. Basszus…többmilliót elköltötök reklámkampányra, aminek lényegi részét adják a fotók, ne ezen akarjatok már spórolni! Különben is megegyeztünk, utólag ne alkudjatok már! Mondják jó, jó, ezt ők tudják, meg értik, de a főnök dönt, a főnök meg azt mondja hogy a fotózást 150.000-ből kell kihoznunk. Szóval akkor nem kell 21 kép, csak 15 mint a múltkor. (Frankó, akkor a fotózás egynegyedében feleslegesen dolgoztunk. Közel két óra ingyenmunka nem csak nekem hanem a stábnak is. Bravó!) Szóval milliárdos cég, tízmilliós reklámbüdzsé, de a fotózást 150ezerből ki kell hozni, mert a főnök azt mondta. És persze évek óta kihozzák ennyiből, hiszen én is elvállaltam, meg előttem a másik nevesebb fotós is elvállalta, és mindig lesz aki elvállalja.

Kérdem én, miért nincs olyan, hogy én azt mondom az ügyvédnek, hogy nem tudok/akarok 50-70ezer Forintot fizetni egy cégmódosításért, van rá 5-10.000 Ft-om. Kell vagy nem kell? Tuti nem találnék ennyiért egy ügyvédet sem az országban, aki megcsinálná. Sem fogorvost, sem szobafestő-mázolót, se péket, se senkit.

FRISSÍTÉS 2020: a jegyzőkönyv kedvéért, egy év után elzavartam őket, mert a beígért 4 fotózásból csak kettő lett, tehát 300ezer forintért használtak 30 képet országos kampányban és nem egy évig, mert néhány képemet még ma is látom náluk megjelenni. Amikor közöltem, hogy vagy árat emelünk, vagy viszlát, akkor fel voltak háborodva, hogy mennyire inkorrekt vagyok.

Hazai édességgyártó

Egy másik majdnem új ügyfelem végül nem lett az ügyfelem. Az ár miatt. Egy hazai, szintén milliárdos árbevételű gyárnak kellett desszerteket befotózni, hogy az új termékcsaládjukat ezek a fotók díszítsék majd, tehát csomagolásra megy. Kb 20+10 kép, vagyis nagyjából 30 fotóra volt első körben szükségük, ebből jónéhányat ömlesztve kellett első körben lefotózni. Én azt mondtam 15.000 Ft + ÁFA / kép. (30 képnél ez fél milla, nem rossz, ugye?). Megküldték a mintákat, de a 20 fajta termékből 17 esetében keveset küldtek, így ha azt befotózom “ömlesztve”, akkor Photoshoppal kell megsokszoroznom, összemaszkolnom a képeket, hogy soknak tűnjön. Pepecs meló na, főleg 17x elvégezve. Szóltam hogy vagy küldenek elegendő mintát és marad a 15ezer Ft/kép, vagy megcsinálom a pepecs melót, de akkor 25.000 Ft / kép az ár. Időközben lefotóztam a cuccokat, így illusztráció gyanánt át is küldtem, hogy miről beszélek. Átküldtem egy nyerset is, maréknyi desszerttel, meg egy retusáltat is, ahol 4db nyerskép van összemaszkolva, egyetlen képpé össze-Photoshoppolva, ami úgy néz ki, mint ha rengeteg desszertet fotóztam volna egy kupacban. A reakció? Hát mit képzelek én, ezért ők nem fizetnek! Hát ilyen fotókat akár lábbal is lehet csinálni! Ilyen fotók letölthetők a netről! (sic!) Ők fotóért nem hajlandók fizetni! Nem ezért a fotóért, hanem úgy en bloc fotókért. (A sztorihoz hozzátartozik, hogy az ügyfél egy grafikussal állt kapcsolatban én meg a grafikussal, szóval áttételes volt a kommunikáció köztem és az ügyfél között.) Mindezt a nagyfőnök saját maga mondta. Még olyat is mondott, hogy neki milliárdjai vannak a bankban, és azt nem a szél hordta össze, az azért lett ott, mert nem fizetnek ki csak úgy mindent. Következő lépésként azt mondták a grafikusnak, hogy nem kell ide fotós, majd ők saját hatáskörben megcsinálják képeket.

Screen Shot 2016-08-05 at 0.18.15

Az egyik szükséges fotót mobillal készítették el az üzemben egy asztalon. Átküldték a grafikusnak, hogy ezt tegyed rá fiam a csomagolásra. Egy másik szükséges fotót szintén mobillal a szabad ég alatt napsütésben fotózták le, mondanom sem kell hogy az összes desszert így kék lett az égbolt kékje miatt. A grafikus duzzogva felhasználta a fotókat, mire az ügyfél meglátta az eredményt és közölte, hogy ez sz.r. A grafikus mondta, hogy igen sz.r, mert a fotó is sz.r. Na a vége az lett, hogy akkor mégis kellenének a fotóim. Én viszont már úgy voltam vele, hogy ha ilyen a mentalitás, akkor semmi jóra nem számítok a jövőben, így megüzentem, hogy semmi gond, szerződés, előre utalás és megkaphatják a képeket. 15.000 Ft / darab. Biztos voltam benne, hogy ezzel kiverem a biztosítékot, de önérzet is van a világon. Végül belementek. 1, azaz egyetlen darab fotót vettek meg tőlem 15.000 Ft + ÁFÁért, amit – állítólag – elutalnak hamarosan. A 30-ból egyet. A 15.000 Ft meg persze 30 fotóra volt belőve, ha tudom hogy csak pár darab kell nekik, nyilván nincs mennyiségi kedvezmény, nem ússzák meg 15ezerből. De már nem foglalkoztam vele. Legyenek boldogok azzal az egy fotóval, kenjék a hajukra. Hogy a többi fotóval mi lett? Biztos találtak/találnak majd valakit, aki lefotózza 1000 Ft-ért darabját vagy akár ingyen. A nagyfőnöknek meg üzenném, hogy tanulmányozza a a szellemi termék, a jogdíj, illetve a várható bevétel + jogdíj relációjának fogalmát, és ne csak munkadíjban gondolkozzon.

Ipari multicég

Ezeréve dolgozom nekik, egyik első ügyfelem voltak, azóta foglalkoztatnak. Egyébként imádom őket. Őket is meg a munkát is, amit csinálnom kell nekik. Nem írom le, hogy mit, mert akkor beazonosítható lesz. Legyen elég annyi, hogy évekig én fotóztam nekik, imádták a képeimet. Eredetileg katalógusba készültek a fotók meg webre, de még az irodafolyosókat és irodákat is ezekkel dekorálták. Népszerű emberke voltam a cég berkein belül, többen ismertek engem odabent, mint ahány embert én ismertem a cégnél. Évekig sok munkát adtak, aztán valamiért leült a dolog. Eltelt 1-1,5 év amikor alig jött valami megbízás, ami jött az is aprócska volt. Tudtam hogy nincs másik fotósuk. A tavalyi év második felében ismét elkezdtek dolgoztatni, baromi kíváncsi voltam mi volt az ok, és ki is derült. A vezérigazgató távozott, a külföldi anyacégtől pedig ideszóltak, hogy tessék komolyan venni a fotózást. Nem csak itt Magyarországon, hanem az összes leányvállalatnál világszerte. Nyomni kell a fotókat a közösségi médiában. (Közbeszerzésekből élő multinál ez nem tudom miért fontos, de én csak örülök neki.) Szóval a külföldi anyacégnek és a direktíváknak örülünk, de volt egy fontos momentum. Element a vezérigazgató. Az a vezér, akiről mára kiderült, hogy egyszercsak gondolt egyet és kitalálta – 1,5 évvel ezelőtt – hogy vesz a cég egy DSLR-t a marketingesnek és majd ő fog fotózni a cégnek. És így ment ez 1-1,5 éven keresztül. Talán még fotósuliba is beíratták, de ebben nem vagyok biztos. Szóval itt is megjelent a cikk elején említett tudatlanság. Egy nagy cég egyébként jó képességű vezére azt gondolta, hogy ha vesz egy kamerát a marketingesnek, akkor nem kell fotóst fizetni. És mi lett a vége? A nyugati országban székelő központtól szólnak ide, hogy tessék rendes fotóst alkalmazni. Jah, és nem mellesleg tessék kiírni egy fotópályázatot, ahol fiatal tehetségeket lehet felfedezni. Piha…!

——

Frissítés az elmúlt három évből

Nem szeretnék újabb problémás ügyfeleket kivesézni, hanem az elmúlt három év egy újabb trendjére hívnám fel a figyelmet, ami újabb szöget üt a fotózás koporsójába, és három évvel ezelőtt nem is gondoltuk volna. És meg merem kockáztatni, hogy a fent felvázolt jelenségek termelték ki magukból. Ez pedig nem más, mint az Instagram és a közösségi média képigénye. De, mégis kivesézek egy ügyfelet. Volt egy nagyon kedves munkám, imádtam, beleadtam apait anyait. Reklámfotózás. Egy hibája volt, hogy egy-egy fotózáson többtucat jó képet kellett csinálni és ezeknek képeknek az életútjuk csupán 1-1 poszt volt az Instagramon és a Facebookon. Emiatt a leadott 30-40 kép gyorsan elfogyott és újakat kellett csinálni. Az elején még megadtuk a módját, stábbal fotóztunk, világítottunk, helyszínt jártunk be stb. Aztán egyre inkább igénytelenedett a dolog, a megrendelő részéről is, és a részemről is. Ugyanazt a témát 2-3 havonta, vagy havonta megfotózni úgy, hogy odategyük magunkat, kreatívak legyünk, mindezt úgy, hogy már nem kerítünk neki nagy feneket, már nem keresünk szép helyszíneket, hanem oldjuk meg a szomszédos parkban 1,5 óra alatt, de azért legyen jó, az egy idő után már nekem sem ment. Nem tudtam már olyan minőségű fotókat szolgáltatni, amivel elégedett lettem volna, de ami a legfontosabb, az ügyfél sem volt már elégedett velem és lecserélt. Két másikra. Aztán idővel elkezdtem észrevenni ezt a trendet. Hogy már nem a minőség a fontos a közösségi médiában, hanem a mennyiség. Hogy minden nap, vagy minden héten új képek jelenjenek meg. Sőt, azt látni, hogy már kifejezetten kívánatos az a minőség, ami jobban hasonlít egy felhasználói mobilos fotóra, mint profi fotóra, mert a fiatal korosztály ezzel jobban tud azonosulni. Mert ebben nő fel. Épp a minap a Victoria’s Secret közösségi oldalával kapcsolatban jött elő ez a téma. Hogy a VS fotók sem a régiek már. Jó ez nekünk fotósoknak? Nagyon nem. Egyre okafogyottabb lesz az ilyenek miatt a szakmánk ugyanis.

———–

Szóval kedves végzős diákok, egy ilyen piac vár rátok. Egy olyan piac, ahol egyre olcsóbban lehet dolgozni, de a munkához szükséges felszerelés egyre drágább. Ahol hiába vagy tehetséges, ezt max a kollégáid látják és értékelik, ám azok, akiknek látni (és megfizetni) kéne, azok gyakorta igénytelenek, vagy csak vizuálisan képzetlenek és nem látják a különbséget a tehetség és a tehetségtelenség között.  Egy olyan piac, ahol hatalmas a fluktuáció, rengetegen jönnek, rengetegen távoznak, de rengetegen meg is maradnak. Egyre nagyobb a kínálat, ami lefelé viszi az árakat, és nem opció az, amit a Ferrari és a Bentley csinál a Volkswagennel és a Suzukival szemben, mert a felvevőpiac nem tud különbséget tenni Bentley és Suzuki között, vagy csak simán elboldogul egy Suzukival is, emiatt nem áldoz Bentleyre. Remélem értitek. Egy olyan piacról beszélünk, ahol a legtöbb ember elhiszi hogy elég egy kamera és ez a szakma nem más mint pár kattintás a fényképezőgéppel. Ez meg lényegében ingyen van, mert ez nem munka. Tőkével rendelkező és/vagy vezető pozícióban lévő emberek hiszik ezt. Azok akikből nekünk élnünk kellene.

Végezetül a kollégákhoz is szólnék, mert ők is ludasak ebben. Egy fotós csoportban hasonló témát dobtam be felhasználásról, szerzői jogdíjról, mire a csapat szinte egyöntetűen közölte velem, hogy olyan mint szerzői jogdíj már a múlté, ma már csak romantikus mese. Hogy a zenészek se ebből élnek már hanem a hakniból, és hogy ők megcsinálják a fotókat 100-150ezerért (legyen az bármilyen fotó), átadják és onnantól nem is követik a képek sorsát, mert csak összezavarná a dolgokat. Ők ki vannak fizetve a ráfordított idő és energia arányában és ez így nekik jó. – Ez nagyon gáz! Ezzel az “ilyen fotót lábbal is lehet csinálni”-vezérnek adtok igazat! Ő milliárdokat keres a termékével, amit a Ti fotótok ad el effektíve, a Ti szemeteket meg kiszúrja pártízezer forinttal. És ez nem kéne így legyen. Erre lett kitalálva a jogdíj, aminek megállapításában nagy szerepet játszik a felhasználás módja, ideje, területe és nem utolsó sorban a végtermékből várható bevétel mértéke! Csak ezt valahogy manapság elfelejtik. Se az amatőrök, se a profik nem erőltetik, mindenki megelégszik a kevéssel, a megrendelők hozzászoktak a kevéshez és csak megy a kesergés, hogy ebből nem lehet megélni és a Canonak meg a Nikonnak is a k…anyját, hogy ilyen drágán adja a cuccokat. Közben meg felmegyünk az Instára és külföldi kollégák werkfotóin azt látjuk hogy Hasselbladdal meg Broncolorral fotóznak fullosan felszerelt stúdióban. Hogy még egy teljesen középszerű, noname fotós az Isten háta mögött is Profoto szettet használ. Ott még megbecsülik a fotósokat. Itthon nem. Hogy miért, azt sok összetevős és a magyar élet más területein is vannak hasonló gondok. Valahol már elindult a fejlődés, elkezdték emelni a fizetéseket, hogy felzárkózzunk a nyugati világhoz, különben mindenki kivándorol ebből az országból. (Ne csináljunk úgy, mintha ez nem lenne valós probléma, 35 évem alatt az életben nem láttam ennyi álláshirdető plakátot az út szélén mint most, Kelet-Magyarországon konkrétan Székesfehérvár, tehát egy egész város összességében próbál munkaerőt átcsábítani a Dunántúlra). Szóval mi fotósok meg kéne próbáljuk nem lefelé tolni a szekerünket a lejtőn, ha nem inkább felfelé, különben ez a szakma meg fog szűnni.

Ti fiatalok meg jól gondoljátok meg, hogy fotósok akartok-e lenni.

Szerző: Korecz Márk

Reklámfotózásban és vállalati fotózásban foglalkoztatott alkalmazott fotográfus, a FotóSarok Blog, továbbá az egyetlen stúdióvilágítással foglalkozó, hazai blog alapító szerzője.

Oszd meg ezt a posztot
  • Bélaim

    Kellene egy “hatósági ” minimum ár, amit minden fotósnak be kellene tartania. A minimum ár attól függne milyen felhasználási terület, időbeli- és területi kiterjedése stb. Akkor az ügyfél látná Gipsz Jakab 100 egységért ezt tudja, ami egy rakás szar, de Sasszem Béla 120 egységért többet és jobbat ad. Kreatív Gizike meg 400 egység, de ő egyedi és nem a filterektől. A piac így hamar kiszórná a gyengéket.

    • Jól hangzik de szerintem az EU-ban ilyet nem lehet. Hatóságit még csak-csak de ilyenre nem szabnak ki hatósági árat, max a cigire meg a vízdíjra. Ha egy kamara vagy szövetség szabna meg ilyet az meg tiltott az EU-ban.

      • Rufi

        Nem csak az EU-ban, de szerintem sehol, ahol kapitalizmus van, nem lehet ilyet.

        Sajnos rövidtávú megoldás nincs. Ami segíthetne például, ha a sok ostobaság helyett, amit az utóbbi időben bevezettek az iskolai tanrendbe, inkább vizuális kultúrát kéne oktatni és akkor legalább a jövő nemzedékeknek lenne esélye minőségi képeket látni reklámokban, plakátokon, katalógusokban, stb. és a fotós szakma sem halna ki.

  • Entropia

    Ott kellene kezdeni, hogy van-e a fotósnak végzettsége (ha már kell) és vállalkozása. Így mindjárt kihullana a háromnegyede, a maradék fotóst meg leszelektálná a piac. Csak a hatóságnak kellene ellenőriznie, hogy van-e papírod, ha már kötelező… Kell indítani egy petíciót?