Többször is volt már szó itt a blogon árazásról, méghozzá elég konkrétan a máig egyik legnépszerűbb posztban, a Mennyit lehet elkérni egy fotózásért? címűben. Most erre fűzném fel az egyre aktuálisabb mai témámat.
Pár napja írtam egy cikket “Hanyatló szakmába jönnél?” címmel, de végül nem került kiposztolásra mert túl erősre sikeredett. Ennek apropója egyébként az volt, hogy a Budapesti Metropolitan Egyetem készített egy közvéleménykutatást az érettségiző diákok körében, melyből az tűnik ki, hogy a fotográfusi szakma, mint pályaorientáció a vidéki középiskolákban tanulók között rendkívül nagy népszerűségnek örvend (az építész és a divattervező mellett). Az említett cikk a Szóval fotós akarsz lenni c. cikk folytatása lett volna, de ez a cikk inkább a Mennyit lehet elkérni… cikk kiegészítése lesz.
Nem spilázom túl a mondanivalót, ezúttal egyetlen nagyon fontos témáról szeretnék értekezni, amit egyre többen tojnak le a szakmánkban. És sajnos nem csak megrendelői oldalról, hanem a kollégák is sokszor csak legyintenek rá, ezt pedig nem más, mint a szerzői jog és az ebből fakadó díjazás kérdése.
A szerzői jogról az 1999. évi LXXVI. törvény rendelkezik. Ebből a törvényből idéznék néhány a fotósok számára vitális passzust:
- Szerzői jogi védelem alá tartozik – függetlenül attól, hogy e törvény megnevezi-e – az irodalom, a tudomány és a művészet minden alkotása. Különös tekintettel többek közt a fotóművészeti alkotásra.
- A szerzői jogi védelem az alkotást a szerző szellemi tevékenységéből fakadó egyéni, eredeti jellege alapján illeti meg. A védelem nem függ mennyiségi, minőségi, esztétikai jellemzőktől vagy az alkotás színvonalára vonatkozó értékítélettől.
- A szerzői jog azt illeti, aki a művet megalkotta (szerző).
- A szerzőt a mű létrejöttétől kezdve megilleti a szerzői jogok – a személyhez fűződő és a vagyoni jogok – összessége.
- A szerző személyhez fűződő jogait nem ruházhatja át, azok másként sem szállhatnak át és a szerző nem mondhat le róluk.
- A szerző határoz arról, hogy műve nyilvánosságra hozható-e.
- A szerző alapos okból, írásban visszavonhatja a mű nyilvánosságra hozatalához adott engedélyét, a már nyilvánosságra hozott művének további felhasználását pedig megtilthatja; köteles azonban a nyilatkozat időpontjáig felmerült kárt megtéríteni.
- A szerzőt megilleti a jog, hogy művén és a művére vonatkozó közleményen – a közlemény terjedelmétől és jellegétől függően – szerzőként feltüntessék.
- A szerzői jogi védelem alapján a szerzőnek kizárólagos joga van a mű egészének vagy valamely azonosítható részének anyagi formában és nem anyagi formában történő bármilyen felhasználására és minden egyes felhasználás engedélyezésére. E törvény eltérő rendelkezése hiányában a felhasználásra engedély felhasználási szerződéssel szerezhető.
- Ha e törvény másképp nem rendelkezik, a szerzőt a mű felhasználására adott engedély fejében díjazás illeti meg, amelynek – eltérő megállapodás hiányában – a felhasználáshoz kapcsolódó bevétellel kell arányban állnia. A díjazásról a jogosult csak kifejezett nyilatkozattal mondhat le.
- Jogosulatlan a felhasználás különösen akkor, ha arra törvény vagy az arra jogosult szerződéssel engedélyt nem ad, vagy ha a felhasználó jogosultságának határait túllépve használja fel a művet.
- A reklámozás céljára megrendelt műre vonatkozó vagyoni jogok a felhasználóra átruházhatók. E vagyoni jogok átruházására irányuló szerződés létrejötte szempontjából lényeges kérdésnek minősül különösen a felhasználás módja, mértéke, földrajzi területe, időtartama, a reklám hordozójának meghatározása, valamint a szerzőnek járó díjazás.
Remélem nem maradt ki semmi fontos, de a fentiek lényegében magukért beszélnek. A fenti sorokat ma Magyarországon a legtöbb megbízó és jónéhány fotós elfelejti. Menjünk sorban…
- Ha készítesz egy fotót, tökmindegy hogy magadnak vagy megrendelésre, akkor annak szerzői jogával te rendelkezel és ezt nem vehetik el tőled, sőt mitöbb nem is mondhatsz le róla. Kizárólagos felhasználásra adhatsz jogot másnak, de ettől még a fotó szerzője te maradsz és bármikor nyilatkozhatsz úgy, hogy visszaveszed a felhasználás jogát.
- TÖKMINDEGY a szerzői jog szempontjából, hogy az jó fotó, vagy rossz fotó, hogy azt 10 másodperc alatt készítetted mobillal, és egy majom is meg tudta volna csinálni, vagy napokat dolgoztál vele egy autónyi felszereléseel. Tökmindegy, hogy a fotó 2 megapixeles és szét van esve, vagy 50 megapixeles és milliós értékű optikával készült. Tökmindegy, hogy egyetlen felhasznált fotóról beszélünk, vagy 1000 felhasznált fotóról. A szerzői jogi törvény szempontjából ezek lényegtelen aspektusok. Szóval az, hogy ellopták egy fotódat, ami az aszfaltról készült és publikálták a weben az ugyanúgy lopás, jogtalan felhasználás, akkor is ha a tolvaj arra hivatkozik, hogy az a fotó lényegében értéktelen, mert csak az aszfalt van rajta és bárki meg tudta volna csinálni. Arra se hivatkozhat hogy ez csak a 600 pixel széles pici fotó. Ezek a tényezők maxium a díjazást érinthetik, értsd sz.r fotóért kevesebbet fizetnek, jó fotóért többet, de fizetnek és a díjazás mértéke mástól is függ. Mert díjazásnak lennie kell! Arról nem is beszélek, hogy azt hiszik ami a neten van az ingyen van (“a Google dobta ki”). Nyilván nincs ingyen, de ezt már sokan sok helyen elmondták.
- A fotódat felhasználnia bárkinek csak úgy lehet, ha erre tőled engedélyt kapott! Ez alól az ún. szabad felhasználás képez kivételt, ami fotó esetében iskolai oktatás céljára törénhet vagy kutatás céljából. Ezen kívül magáncélra lehet még fotót felhasználni szabadon, de ez jövedelemszerzést nem szolgálhat – sem közvetlenül, sem közvetve! Ez nagyon fontos! Ha valaki lementi a fotódat és kiposztolja a facebookra az ismerősei szórakoztatására, akkor megteheti, de ha ezt például egy – a facebookon gyakran előforduló – kereskedelmi rádió teszi, hogy szórakoztassa az oldala követőit, az már közvetve jövedelemszerzés céllal történik, hiszen elégedett követő = hallgató, hallgató = jövedelem ideális esetben. Ha egy DJ egy mixet tölt fel a YouTube-ra és a te fotódat teszi be borítónak, az is közvetett jövedelemszerzés elég jó eséllyel, hiszen a DJ a nyilvános mixszel a saját nevét promotálja. Nem vagyok sem ügyvéd sem bíró, szóval eldönteni ezeket nem tudom, de a józan ész azt diktálja hogy ezek a szerző engedélye nékül jogtalan felhasználások.
- Akárki is használja fel a fotódat, köteles a nevedet feltüntetni mellette, hacsak erről a jogodról le nem mondasz. Ezért nincs a fotós neve egy reklámplakáton, de ezért látod a fotósok nevét a napilapban/magazinokban.
- A felhasználásért a felhasználónak díjat kell fizetnie a fotósnak! Ezt csak úgy úszhatja meg, ha a fotós lemond róla. Kifejezett nyilatkozattal, ami nem tudom jogilag mit jelent, de vélhetően azt jelenti hogy írásban. A törvényben az áll, hogy ennek – mármint a díjazásnak – arányban kell állnia a felhasználáshoz kapcsolódó bevétellel. Itt felhívnám a figyelmet, hogy nem haszonról, nem profitról beszélünk, hanem bevételről! Ha a felhasználónak 10 millió Ft-os bevétele volt, de egy fillért nem keresett az ügyleten, neked akkor is a 10mio Ft-os bevételt kell alapul venned árazáskor! Ha tehát a fotót felhasználó ember vagy cég várhatóan nagy bevételt fog generálni a fotóddal (pl országos reklámkampány), akkor sokat is kell fizetnie érte! Nincs mese! Minél többet kaszál annál többet kell fizetnie a fotósnak. A törvény megengedi, hogy ettől egy megbízási/felhasználási szerződésben a fotós és megbízója eltérjen, szóval meg lehet állapodni fix díjban is, de a fix díj megállapításakor igenis vegyük figyelembe, hogy a felhasználó milyen előnyöket szerez várhatóan a fotónk révén! Persze sokszor ezt egyáltalán nem tudni. A “jövő héten csak 250Ft a párizsi” típusú reklám kicsit behatárolhatóbb, mint a “Coca Cola – Taste the feeling” típusú, de mi fotósok legtöbbször egyik esetben sem tudjuk meghatározni, hogy mennyi bevétele lesz a megrendelőnek. Senki nem mondta, hogy ez egyszerű kérdés, de ettől még megoldandó!
- Ha a fotó reklám céllal készült, akkor nem csak a fent említett várható bevétellel kell számolni a fotós díjának kalkulálásakor, hanem azzal is hogy a fotót hogyan használják (milyen hordozón, milyen formában, milyen céllal), az mekkora részét teszi ki a reklámkampánynak (a képet hirdetik némi szöveggel vagy logóval, vagy csak a hirdetés aprócska eleme), helyileg hol használják (kerületben, városban, országosan, nemzetközileg), és hogy mennyi ideig használják?
Szóval a fentiekben áll a frankó.
Ezúton szeretném felhívni a dolgozó kollégák, nemkülönben az újonnan érkező fiatalok figyelmét, hogy EBBŐL ÉLÜNK MI FOTÓSOK! A képeinkből.
A képeink a mi termékeink, amit tűzzel vassal védeni kell!
Gondoljunk csak bele, ha egy nagy cég kifejleszt egy terméket, azt biz’ Isten hogy nem adja ingyen, tuti hogy rendőrségi feljelentést tesz, ha ellopják, és ha valami truváj van benne, akkor azt levédeti és ha valaki lemásolja, koppintja, akkor azonnal feljelenti. Mi fotósok miért nem így cselekszünk? Miért nem becsüljük meg a saját termékünket, csak azért mert az lényegében egy sor, bitekből álló adathalmaz manapság? És most nem is a majom által elkészítehető aszfaltfotóról beszélek, hanem a munkáról. Abban a legtöbb esetben a tudásunk legjava van, a személyiségünk, az ízlésvilágunk. A belefektetett idő, energia és pénz. A megrendelő igényeinek ismerete és az annak megfelelés. A határidőre dolgozás. A technika ismerete. A fények ismerete, a textúrák anyagok ismerete. Stb, stb. Fotósiskolában tanítják hónapokig vagy épp évekig! Aki nem suliban tanulja az is évekig tanulmányozza ezt a tudományt autodidakta módon. És mindenki százezreket, milliókat költ felszerelésre hogy meg tudja valósítani. Miért nem védjük meg mindezt?
(Ford.: Tételes számla azon ügyfeleknek, akik azt gondolják magas az ár néhány kattintásért. Egy nap kattintgatás – 100 dollár; Kivételes képek készítése, miáltal a céged több sz.rt tud eladni – 1750 dollár. A cikkben tételesebb a számla, érdemes megnézni.)
Miért áll hozzá úgy egy rakás fotós, legyen az régi motoros vagy új, hogy “ó a szerzői jogdíj csak egy romantikus álom”? Hogy Magyarországon ezt nem lehet érvényesíteni? Minden másban úgy szeretünk példálózni a törvénybe iktatott jogainkkal. Habzó szájjal tudjuk emlegetni, ha sérül valamely törvény által biztosított jogunk. A megélhetésünk szempontjából legfontosabb jogunkat szintén törvény védi, erről meg önként és dalolva lemondunk? “Adj egy húszast aztán azt csinálsz a fotóval amit akarsz”?
Az árnak két összetevője kell legyen! Munkadíj, ami a ráfordított idő és energia függvénye, és a szerzői jogdíj, ami a felhasználástól függ. A fotósok szeretik csak az előbbit elkérni, Jóég tudja miért.
Elkanászodtak a megrendelők. Nekem, akinek szerencsére nagyon korrekt és megbízható állandó ügyfeleim vannak évek óta, szóval még nekem is becsúszott az elmúlt időszakban kettő problémás eset is. Az egyiknek reklámkampányhoz kell fotókat készítenem és csak a töredékét hajlandók kifizetni annak, ami azért nekem járna. És ezt előre közölték is. Milliárdos árbevételű cégről beszélünk, aki egész évben tojla a reklámjait mindenféle médiafelületen (ez éves szinten többtízmillió forintos reklámkiadás!), aminek a fotó olykor az 50-60%-t teszi ki terjedelemben, olykor meg a 90%-t. Ez kérem milliós nagyságrendű tétel kellene legyen, ám az ügyfél közölte hogy 150.000 Ft-ból neki ki kell hoznia a fotózást, és 15db kép kell nekik (igaz egy képet nem sokáig hirdetnek, tehát nincs reklámhordozón hónapokig egy kép). A régi fotósukat épp lecserélnék rám, ha elvállalom. Mikor előhozakodom azzal, hogy egy minimum 4x-es szorzó lenne indokolt az ár tekintetében, azt mondják, hogy ennyi van, ha vállalom akkor dolgozhatunk együtt, évente lesz akár 3-4-5 fotózás is, de ha szorzókkal dobálózom, akkor köszönik, és keresnek mást. Mit tehet a fotográfus polgár ilyenkor? Dobjon el magától éves szinten 4-5-600ezer Forintot, mert a büszkesége fontosabb? Családom van, más meg fél évig dolgozik ennyi pénzért! A megrendelővel nyilván nem tolok ki azzal, ha elküldöm, hiszen minden ujjára talál másik fotóst, aki örömest megcsinálja ennyiért. Ráadásul nem is bonyolult fotók. De még ha azok is lennének, akkor is talál ma már minden második ujjára egyet, aki korrektül megcsinálja. Persze, hogy elvállalom nagy duzzogva ennyiért. Ezzel viszont legitimálom a megrendelőt. Nála ez lesz az árszint az elkövetkező 5-10 évben, sőt a büdös életben az a cég nem hajlandó többet fizetni fotózásért, hiszen ennyiért eddig is megkapta, minek fizetne többet? Sőt, ha beajánl a főnök, tulaj, marketinges akárki egy másik cégnek, ott is ez lesz feléd az elvárás, hiszen Y cég minek fizetne neked többet, mint X, akitől hallott rólad? Képzeld csak el, a valóságban hogyan történik az ajánlás. “Nem tudtok fotóst ajánlani? – Dehogynem, itt az XY, tök ügyes és nem is drága.” Páff. Meg is jöttél. Mennyivel másként hangzik az, hogy “dehogynem, itt az XY, évek óta vele dolgozunk, igaz nem olcsó, de álom ahogy dolgozik, megér minden forintot”.
Mi fotósok meg persze sírunk, hogy milyen sokba kerülnek az új Canon/Nikon gépek és objektívek.
Rendes pénzt nem kérünk a munkánkért, de elvárjuk a gyártóktól, hogy olcsón adják a munkához szükséges felszerelést.
Így leegyszerűsítve azért ez durván hangzik, nemde?
Ha viszont a fotósok…továbbmegyek az ügyes, tehetséges fotósok betartanák a szabályokat…ha legalább ők nem mennének le kutyába, akkor az ilyen megrendelők nem találnának minőségi munkát azért a 150ezerért és kénytelenek lennének megtoldani az összeget, vagy elgondolkozni azon, hogy akarnak-e fotót. Persze mi nem járunk jól azzal, ha úgy döntenek, hogy ezt nem engedhetik meg magunkak és nem akarnak fotót, de higgyük el, hogy rajta kívül van 5 másik cég, aki megengedheti magának. Egy fotós azonban nem tudja megváltoztatni ezt és kettő sem. Ahogy én magam is elvállaltam a munkát. (UPDATE: sokan megszólnak, hogy a “próféta” nem mutat jó példát. Bevallom, nem. Bár épp itt írtam le, hogy egy fotós ezt nem tudja megváltoztatni és csak magával tol ki, ha megpróbálja. De gyarló vagyok jómagam is tudom, de ettől még az ügy tőlem függetlenül is létezik, és foglalkozni kell vele.) Jut eszembe, nem akar valaki szakszervezetet, vagy kamarát létrehozni? Nálunk miért nincs fotós érdekképviselet, mint mondjuk Németországban, vagy Ausztriában? Ugyanis ez csak úgy működne, ha lenne egy kamara, ahol köztelező tagság lenne. Kamarai tagság nélkül nem lehetne fotós a jóember. A kamara meg deklarálná a piaci árszintet. Kimondaná hivatalosan, hogy mi mennyit ér, de legalábbis javaslatot tenne, amiről mindenki tud és mindenki ismer. Fotósok és a komolyabb megrendelők is.
Egy másik ügyfelemmel meg úgy jártam, hogy termékcsomagolásra kellett fotóillusztrációt csinálnom. Több mint húszféle termék. Ezt több mint 20 fotó. Szintén egyszerű, nem túl bonyolult fotók. Azért részletekre ügyelnem kellett, de nem volt egy agysebészet elkészíteni őket. Viszont ők ezekkel a képekkel akaják eladni a saját cuccukat! Ilyenkor hajlamos vagyok a stockfotó árakból kiindulni, ott nagyjából 20-30ezer forint egy csomagolásra szánt (unlimited print), nagyfelbontású fotó ára. Ennyiért még fentmarad a stockoldalon (RF – royalty free), tehát más is használhatja a fotót, ami egy lényeges momentum, de én ezt a részét bevallom elengedtem, vagyis nem vettem figyelembe az árazásnál, hogy egyedi fotók készültek kizárólagos felhasználással (RM – rights managed), mert tényleg egyszerű fotókról beszélünk, olyanról ami ha nem is teljes egészében, de stockról letölthető lett volna. 15-20.000 Ft-os árat adtam meg per darab, figyelembevéve némi mennyiségi kedvezményt. Ez kb 400.000 Ft-ra rúgott volna összesen. Sajnos nem közvetlenül tárgyaltam a céggel, hanem egy nekik bedolgozó grafikus révén. A cég – hiába milliárdos árbevételű (ez is) -, pontosabban a cég egyeduralmú nagyfőnöke dobott egy hátast az összegtől. Csak nem gondoljuk, hogy ők félmilliót kifizetnek fotóra??? Ami a netről letölthető? Amit ők “lábbal is el tudnak készíteni”??? Ők nem fizetnek fotóért. Ekkor még megmosolyogtam ezt a kijelentést és közöltem, hogy oké, akkor nincs fotó. Ha mégis kell, akkor szerződés és előre fizetés, aztán beszélhetünk.
Odáig fajult a dolog, hogy megpróbáltak egy náluk a gyárban lőtt mobilos fotót rárakatni a termékcsomagolásukra.
Nem viccelek! Ráadásul prémium termékről beszélünk. Persze nem mutatott jól, de végül egy szem fotómat akarták megvenni. 15ezerért. Ekkorra már tele volt a hócipőm az egésszel, és nyilván egyetlen fotó nem 15ezerbe kerülne (mennyiségi kedvezmény!), de úgy voltam vele hogy mindegy, ezt fizessék ki és ne is halljak felőlük többet. A grafikus viszont elkövette azt a hibát, hogy a fotómat beleintegrálta a csomagolásba és elküldte a megrendelőnek. Időközben a grafikussal összevesztek – hasonló volt a hozzáállásuk a grafikus munkája felé is -, így sem ő nem lett kifizetve, sem én. Egész egyszerűen postafordultával visszaküldték a 15.000 Ft-os számlát az egy szem fotóról. Nekem még szerződésem sincs, a grafikusnak van, de azt meg több ponton megszegték. A csomagolás meg nyilván ki fog menni.
Mit mondanak erre a kollégák, mikor rákérdezek? Egy részük azt, hogy ügyvéd, bíróság, pereljem le a gatyájukat is jogosulatlan képfelhasználásért. Egy részük meg azt, hogy egy milliárdos cég milliárdos nagyfőnöke ellen semmi esélyem, garantáltan én húzom a rövidebbet, ami sok pénzembe és idegeskedésembe fog kerülni, ezért inkább igyak egy sört és menjek ki a családdal sétálni a napsütésbe, többre megyek vele. Legalább tanultam az esetből. A tenni akarás csak addig tart, amíg trollkodni kell a facebookon. Ha már lépni kellene, akkor inkább menj sörözni.
Ez utóbbi ugyanolyan mentalitás, mint a fenti. Az “adj egy húszast és azt csinálsz a fotóval amit akarsz”. Én dolgoztam a képpel egy órát, az egy húszas, aztán jók vagyunk. Esküvői fotó vagy reklámfotó az mindegy. Ha meg ellopták, hát hadd vigyék, csak egy fotó.
A cégek azért teszik ezt velünk, mert megtehetik! Rajtunk múlik kedves fotós kollégák, nem rajtuk. Azt hisszük, hogy ők diktálnak, mert ők fizetnek a végén, de diktálhatnánk mi is. Ők szorulnak a mi szolgáltatásunkra. Mi meg persze az ő pénzükre. Ez szimbiózis. Nem paraziták vagyunk, akik egy cégen élősködnek, hanem szimbiózisban élünk, ami kölcsönösen előnyöset jelent. Elmesélem a harmadik sztorimat is abból a bizonyos publikálatlan cikkből, amiből kitűnik, hogy mennyire igazam van a szimbiózissal. Egy harmadik, nagyon régi ügyfelem – mit ád Isten újabb milliárdos árbevételű cég – hosszú évekig dolgoztatott rendszeresen. Aztán az egyik évben elmaradozgattak a munkák, pedig a cég imádta a fotóimat, még az irodák falait, folyosóit is azokkal dekorálták. Eltelt 1-2 év úgy, hogy alig kellett nekik fotózni, majd tavaly újra beindult a mandula. Először nem kérdezősködtem, de végül csak kiderült a turpisság. Azokban az években, amikor elmaradt a munka, annyi történt, hogy a vezérigazgató kitalálta, hogy vegyen a cég egy fényképezőgépet a marketingesnek és majd ő fog fotózni. Valamennyire tud is fotózni az a bizonyos marketinges, de azért nem profi módon és hát ez neki igencsak pluszmunka lett, legtöbb esetben a rendes munkaidőn túl. Ennek a vakvágánynak a külföldi anyacég vetett véget, aki mintegy nemzetközi direktívaként leszólt, hogy tessék a világon minden leányvállalatnak leszerződni egy rendes fotóssal és masszívan csapatni a közösségi médiában szereplést. Így kerültem vissza, teszem hozzá a marketinges legnagyobb örömére. Azt már meg sem említem, hogy a külföldi anyacég egy olyan mintaszerződést küldött – amit a fotósokkal kell aláíratni -, hogy a bicska kinyílt az ember zsebében, épp csak a vesémről nem kell lemondani benne. Máig nem írtam alá, szerintem több pontja is jogszabályba ütközik (pl. mondjak le a szerzői jogaimról, amiről ugye nem lehet, ld. fent), szóval épp elemezgetik a jogászukkal.
Szóval lehet hogy azt hiszik meg tudja csinálni a marketinges, vagy az urambátyám, vagy a Jóskapista, de nem tudja. Sőt, sok esetben nem is akarja. És erre előbb-utóbb rájönnek. Rájönnek, hogy vannak emberek, akiknek ez a szakmája és ők meg tudják csinálni. Megcsinálják úgy, hogy megszólal. Hogy nem kell hozzá magyarázatot fűzni. Hogy magáért beszél az eredmény. Hogy azt mondják a végén, “ááá pont ilyenre gondoltunk”. Vagy “ez jobb lett mint amire számítottunk!” Ennek viszont ára van. Mi ebből élünk, hogy olyat csinálunk, amitől ők eldobják az agyukat. Kérjük meg a rendes árát, e cikkben le is írtam a fogódzkodót hozzá. A többi a Mennyit lehet elkérni cikkben van, amit fent linkeltem.
Ja és még valami így zárszónak.
A minőség árazása a világon sehol sem egyenesen arányos!
Bár az esetek többségében ez nem mérhető tulajdonság, de vegyük észre, hogy az eggyel jobb minőség, az eggyel szebb termék, az eggyel kívánatosabb szolgáltatás, mindig kettővel többe kerül minimum (de néha 10-zel). Ebből él a Leica, a Phase One vagy a Broncolor, ebből él a Ferrari, az Apple, és ebből élnek a top fotósok is! E szerint árazzuk be magunkat. Ha mi fotósok hajlandóak vagyunk a kettővel jobb L-es obiért 4x-es árat kifizetni, vagy egy kívánatosabb Apple termékért 2x-est, akkor a megrendelő is legyen már kénytelen kifizetni 2-3x-os árat az átlagnál minőségibb munkáért. Ha meg nem tudunk csak átlagost nyújtani, akkor ennek megfelelően árazzunk. Ne Leica árat kérjünk, csak Canikon árat, de tudjuk, hogy az sem olcsó!
És mindig legyen szerződésünk! Nagyobb összegeknél ezt még a NAV is kérheti csak szólok, de nem emiatt kell, hanem azért, hogy a megrendelő tisztában legyen vele mit lehet és mit nem lehet. Hogy védje a s.ggünket, azért.
Azért tartunk ott ahol, mert túlkínálat van, ami lenyomja az árakat, mert tudatlanság van, ugyanis az új belépőknek fogalmuk sincs mennyiért lehet dolgozni, mert szakmai féltékenység van, emiatt nem is mondják meg nekik, mert a megrendelőknek fogalmuk sincs a szerzői jogi törvényekről, mert nincs érdekképviselete a fotósoknak, és nincs retorziója a jogtalanul eljáró megrendelőknek. Csak ennyit kéne rendbe tenni. Lehetetlen?
