Sok fotóstól olvasom a kérdést, hogy mitől lesz a – jellemzően – stúdióháttéren látható fényátmenet (gradiens) ronda sávos. A leggyakoribb hibák következnek.
Ha a stúdióban a szürke vagy fekete háttérre foltot világítunk, azt szeretnénk, hogy az alanyunk/tárgyunk mögött szép átmenet, ún. gradiens legyen, vagyis a folt közepe fényesebb, a szélek felé pedig szépen elfogy a fény. Sokan azonban otthon a képet látva abba a problémába ütköznek, hogy ez az gradiens bizony nem szép, hanem rondán sávos, úgy néz ki mint egy céltábla (vagy annak egy szelete).
Azt tudni kell, hogy egy ilyen finom átmenetben, gradiensben hatalmas tónusátfogás van jelen. Ez azt jelenti, hogy a fehértől a feketéig (vagy világosszürkétől a sötétszürkéig, vagy világos színtől a sötét színig, mindegy) rengeteg szín/világosságinformáció van, minél több, annál finomabb az átmenet, minél kevesebb, annál lépcsőzetesebb, vagyis sávos lesz.
Forrás: vueplus.com
A kérdés itt az, hogy ebből a rengeteg szín (vagy világosság) információból, ebből a rengeteg tónusból a fényképezőgépünk és a megjelenítő eszközeink mennyit tudnak rögzíteni, megjeleníteni?
A sávos háttér okai jellemzően a következők:
- JPEG-ben fotózol és nem RAW-ban
- RAW-ban fotózol, de 8-bitessé konvertálod a képet Photoshopban és nem 16-bitessé
- 16-bites RAW-val dolgozol, de a monitorod nem tudja megjeleníteni a tónusokat
- 16-bites RAW-val dolgozol, a monitorodon is szépen látszik, de a nyomtató amivel a képet csináltatod, nem tudja megjeleníteni a tónusokat
- sRGB-ben dolgozol AdobeRGB vagy ProPhoto RGB helyett
- Túlzásba vitted az utómunkát a fotódon.
- Túlzásba vitted a tömörítést mentéskor
Kicsit bővebben: a JPEG-kép 8 bites. Feleannyi (bocs fáradt voltam) Közel sem annyi tónusárnyalatot tud megjeleníteni, mint egy 16 bites TIFF, PSD vagy PNG. Utóbbit csak úgy lehet elérni, ha RAW formátumban fotózunk, és RAW-feldolgozáskor 16bitre állítjuk be a színmélységet. Az eredmény még jobb, ha a RAW-t nem sRGB színtérrel, hanem minimum AdobeRGB színtérben nyitjuk meg. Nyilván előbb-utóbb kénytelenek leszünk sRGB JPEG-et konvertálni a fotónkból, ha neten publikálni akarjuk, ekkor fennáll a veszélye a sávosodásnak, de még így is elkerülhetjük, ha nem engedjük a szoftvernek túlságosan letörömíteni a JPEG-et (90% vagy 10-es tömörítés fölött legyünk). Azt tudni kell, hogy ha 16-bites képekkel dolgozunk tág színtérben, akkor jócskán megnövekszik a képfájlunk mérete, egy alaphangon 20 megás RAW-ból retus után simán lehet többszáz megabájtos TIFF vagy PSD fájl, komolyabb retus után 1-1,5Gb is lehet egy kép (értsd úgy, ha meghagyjuk a layereket).
A legprofibb eredményt persze digitális középformátummal lehet elérni.
Az is előfordulhat, hogy a fotód rendben van, csak éppen nem látod, mert rossz minőségű a monitorod. Volt már erről cikk itt a blogon, a lényeg az, hogy 50-60ezer Forint alatt ne is álmodjunk rendes monitorról, a jobbak azonban 120-150ezer forinttól indulnak (a határ meg persze a csillagos ég). Az olcsó, TN paneles “médiamárktos” monitoroknál elforudulhat, hogy képtelenek rendesen megjeleníteni a nagy tónusátfogású fotónkat. Egy próbát azonban tehetünk azzal, hogy a monitoron 100%-on nézzük a fotót, ugyanis gyakran előfordul, hogy csak lekicsinyítve (tehát egy nagyfelbontású képet 20-30%-os nézetben nézve) sávosodik csak a gradiens, de ha belenagyítunk 100%-ra akkor eltűnik. Ez a képek leméretezésekor el fog tűnni, nyomtatáskor se fog látszani, csak a monitor ver át minket. Ugyanez igaz lehet nyomtatóra is. Egy gyengébb nyomtató nem biztos hogy szépen tudja ábrázolni a gazdag tónusvilágot.
Aztán persze előfordulhatnak a túlzások is, vagyis túlságosan sok effektet teszel a fotódra, ezáltal leromlik a minősége. Kontrasztot húzol, aztán kinyitod az árnyékokat, aztán ráraksz még egy presetet, ami még tovább kontrasztosít stb…a végén kész is a szétbarmolt fénykép. Ez függ attól is, hogy milyen minőségű az alapkép, nem mindegy, hogy egy D800 vagy egy D40 képét masszírozzuk, mert előbbiben sokkal nagyobb tartalékok vannak. Különösen rossz a helyzet ha mindezt egy 8bites JPEG képen műveljük.
