Capture One 10 használata kontrollerrel

Az előző cikkben nem sok szó esett a Capture One kontrollerrel való használatáról, csak megemlítettem, hogy immáron ilyen is van. Ebben a cikkben az érdeklődők számára picit kifejteném a dolgot.

Bevezetőként annyit, hogy itt a blogon is már rengeteg szó esett a RAW feldolgozók MIDI kontrolleres, vagyis hardvereszközös használatáról, mely a hagyományos, egeres, gyorsbillentyűs használathoz képest jóval gyorsabb és kényelmesebb. Itthon én azt hiszem elsők között bolondultam bele ebbe a történetbe (az alábbi képen látható a jelenlegi munkaállomásom, látszik hogy a Behringer X-Touch Compact kontroller előkelő helyet foglal el, nem csak az íróasztalon, de a munkafolyamatom során is) és a sok blogcikkel és dedikált honlappal, Facebook csoporttal sok más magyar kollégát is megfertőztem, illetve egy nemzetközi weboldallal már a világot is fertőzöm…na jó nem fertőzöm, inkább csak az érdeklődőket látom el hiánypótló információval.

Saját kontrollerem, egy Behringer X-Touch Compact

Saját kontrollerem a Lightroomhoz, egy Behringer X-Touch Compact (a fotón megboldogult nagypapám :))

Eddig azonban csak a Lightroomot használók kiváltsága volt a kontrolleres vezérlés. A népszerű, mondhatni prosumer szoftverhez többen is írtak már kontrollert kiszolgáló plugint, sőt volt aki dedikált kontrollert szándékozik építeni a progihoz, utóbbi ráadásul azt állítja, hogy a rajta tartják a szemüket az új ON1 Photo RAW programon is, elképzelhető, hogy erre is kiterjesztik majd a jövőben a kontrolleres használatot (teszem hozzá erre biztosan éveket kell még várni).

Egy csapat maradt ki tehát leginkább a buliból, ez a Capture One-t használók tábora, mely meglehetősen népes, és főleg a pro kategóriát képviselő fotósokat tömöríti. Capture One-ra korábban nem lehetett plugint írni, ami összekötné a programot egy MIDI kontrollerrel. Sajnos ilyen plugint továbbra sem lehet készíteni hozzá (nem adnak hozzáférést az SDK-hoz, mint az Adobe a Lightroom esetében), ám az újonnan bejelentett Capture One Pro 10 esetében egy bizonyos kontroller családot már támogat a program, ráadásul gyárilag, mondhatni plug&play módon, vagyis nem kell felprogramozni, hanem bedugod és működik. A Phase One ugyanis szövetségre lépett az angol Tangent nevű céggel, mely videoszerkesztéshez szánt ún. color grading paneleket gyárt. Ezek a színkeverő, illetve videószerkesztő kontrollerek már meglehetősen régóta használatosak a filmiparban.

A Capture One 10 tehát videokontrollert támogat, nem pedig MIDI kontrollert, mely utóbbi alapvetően zeneszerkesztéshez lett kitalálva.

screen-shot-2016-12-11-at-13-30-39

Capture One Tangent kontrollerrel

A fenti vastagon szedett kijelentéssel kapcsolatban van egy kis tanácstalanság részemről. A MIDI kontrollerek MIDI parancsokkal dolgoznak, ezt alakítják át a pluginok Lightroom paranccsá (vagy épp a zeneszerkesző progik parancsokká, hangokká stb). Ezzel szemben a videoszerkesztő kontrollerek esetében nem találtam infót arról, hogy MIDI parancsokkal dolgoznának, nem is lenne sok értelme, hiszen a MIDI a Music Instrument Digital Interface rövidítése, vagyis egyértelműen hangszeres, zenei szabvány, mi keresnivalója lenne a videoiparban? A fotófeldolgozásban is lényegében sufnituning révén van jelen. Ha nem MIDI szabványt használnak a video kontrollerek, akkor viszont nem tudom mit, de tény, hogy a MIDI szabványra épülő Lightroom pluginok köszönőviszonyban sem lesznek a Capture One-ban használható – jelenlegi és majdani – cuccokkal, így nem lesz átjárás.

A Tangent sajnos nem egy olcsó buli a klasszik MIDI kontrollerekhez képest, sokan felszisszentek az árak hallatán. Elsőre én is azt gondoltam, hogy “na, a prémium kategóriás Phase One ügyelt rá, hogy prémium kategóriás partnert válasszon magának”. A dolog viszont nem feltétlenül így van, sőt egyáltalán nem így van. Bármilyen hihetetlen is, a Tangent kínálja jelenleg a legolcsóbb color grading eszközt, ugyanis az idén bemutatott Tangent Ripple “csupán” 350 dollár, de a többi termékük is az alsó és középkategóriát képviselik ezen a piacon. Tudom nem olcsó a 350 dollár sem, de egy fullos Tangent Element szett 3300 dodót kóstál, és ez még mindig nem a drága kategória, csupán csak az átlag, mivel létezik 12.400 dolláros FilmLight Slate kontroller, sőt 29.000 dolláros Blackmagic DaVinci Resolve kontroller is. (Teszem hozzá utóbbinak már saját hardvere és szoftvere van, tehát a videós utómunkához a saját procijait és memóriáját használja, nem a számítógép erőforrásait.)

Szóval azt hiszem örülhetünk, hogy a Phase One gyakorlatilag a legolcsóbb gyártóval szerződött (legalábbis én erre a következtetésre jutottam az anyaggyűjtés során, de videoszerkesztés fronton nem vagyok otthon). Azt a fülest hallottam, hogy a Phase One-nál ez a Tangent projekt afféle próba, ha sikeres lesz, akkor továbblépnek, akár 3rd party fejlesztő bevonásával. Tekintve, hogy nem MIDI szabvánnyal működik a dolog a C1 Pro esetében, így várhatóan új szereplő lesz, ha lesz, nem meglévő gyártó, mint pl a Palette Gear, ami már most is kompatibilis a Photoshopppal, Premierre-rel vagy Final Cuttal. Teszem hozzá gyorsan, hogy már most is létezik olyan, hogy midis cuccot és Tangent cuccot hoztak össze és tettek együttműködővé. Ezzel az erővel a C1 esetében is még bármi megtörténhet.

De nézzük a jelent egyelőre.

Nem kell teljesen elkeserednie a Capture One használóknak most sem, ugyanis nem kell feltétlenül 3300 dollárt kiadni a Capture One vezérlésért cserébe! Az alábbiakban bemutatnám a Tangent lehetőségeket a legdrágábbtól a legolcsóbb felé haladva.

A lenti felsorolásból mindegyik kontroller teljeskörűen kompatibilis a Capture One Pro 10-zel (és csakis a 10-zel!).

Tangent Element Full Kit

A Tangent csúcsterméke, ez a 3300 dolláros szett. Moduláris, tehát lényegében itt csak annyi történik, hogy a gyártó az összes létező Element panelt összerakta egy szettbe és így árulja kedvezménnyel (mármint ahhoz képest, ha egyenként megvennénk az elemeket). Tartalmaz egy gombos panelt, egy enkóderes (végtelenített tekerős potméteres) panelt, egy tripla trackballos panelt illetve egy trackball+gombos kombinációt. Ezzel promózza a Phase One a Tangent kompatibilitást, de nem csak ezzel működik a rendszer.

element_lg

Tangent Element full kit – kb 3300 dollár

Nem bírom ki, hogy ne mutassam meg a Rageboard nevű cuccot, ami magába foglal egy komplett Tangent Elementet, egy tetszőleges Wacom táblát (hozzá toll tartót), egy billentyűzetet, 3db USB csatlakozót, és egy gravírozott névtáblát. Lehet nyálat csorgatni, 5500 dollár, egyedileg gyártják Münchenben. :)

home_panel-e1423310661826 title_ibc_2015

Tangent Element tetszőlegesen

Ahhoz, hogy egy épkézláb szettet egyedileg összerakjunk a Capture One hoz, minimum kell egy enkóderes panel és egy gombos panel. E kettő 850 + 660 dollár, tehát összesen kb 1500 dodó. Viszont célszerű kihasználni a remek trackballos megoldást is, amivel a Capture One Color Balance toolját remekül lehet használni. Az Element trackballos panelje 1135 dollár, de erre a célra jó lehet egy Tangent Ripple is, ami csak 350. Annyi hogy utóbbi nem fog olyan szépen hozzáidomulni a másik két panelhez. Így a végösszeg 2635 vagy 1860 dollár.

Tangent Bt, Tangent Kb és Tangent Ripple

Tangent Bt, Tangent Kb és Tangent Ripple – kb 1800 dollár

Tangent Wave

Ha jól tudom ez volt az első kontrollere a Tangentnek, ez az “eredeti”. A Wave egy nagy kontroller (tényleg nagy, kb akkora ha nem nagyobb, mint a fenti képen az íróasztalomon látható X-Touch Compact). Van rajta három trackball a color balance toolnak (vagy bármi másnak), 4db jog-wheel, ami lényegében enkóderként funkcionál és 9db körbeforgó poti (enkóder). Nomeg egy rakás gomb. Ez talán a leginkább elgondolkodtató szett, mert szinte minden benne van, teljesen testreszabható és több kiosztást is rá lehet programozni, amik között gombnyomással tudunk változtatni (pl A kiosztás, B kiosztás). Ára 1515 dollár, ami nettó 420ezer Ft. Nyilván ez meglehetősen drága dolog, de azért láttunk már olyat a történelemben, hogy egy fotós kifizet ennyi pénzt egy munkaeszközért, ugye? Sok hivatásos ennyit azért hajlandó kiadni egy objektívért, vagy épp ennyit ráfizetni egy jobb, újabb fényképezőgépért, és akkor a Mac számítógépeket még nem is említettem (nem azt akarom mondani hogy a profik csak Macet használnak, de azért elég jellemző). Egy utómunkát meggyorsító és élvezetesebbé tevő professzionális eszközért így nézve valójában nem sok 420ezer Ft (gondoljunk arra, hogy filmesek 12ezer meg 28ezer dollárt is kifizetnek ezért a lehetőségért). Használtpiacon egyébként már kapható, jellemzően 1000 dolláros, illetve 1000 eurós áron.

tangent_devices_wave_wave_panel_571637

Tangent Wave – kb. 1500 dollár

Tangent Ripple

Ha valaki az abszolút minimumon tartaná a dolgot, és mondjuk csak néhány gyakran használt eszközt használna kontrollerrel, a többit egérrel, annak van egy jó hírem. A Ripple a 350 dolláros árával már tényleg az elérhető kategória, a jelenleg kapható legolcsóbb color grading kontroller a piacon, melyet a Tangent kifejezetten azért dobott piacra, hogy amatőr felhasználók számára is elérhetővé tegye a hardveres videoszerkesztést. Van rajta 3db trackball, 3db jogwheel és 8db gomb. Ezek mindegyike programozható, a trackball ráadásul X és Y tengelyen mozog ugye, ami külön-külön programozható, ha épp nem a color balance tool köreihez használjuk, így egy trackball két enkóderrel ér fel. Ha csak A és B kiosztást veszünk, akkor ez lényegében 9+9 programozható enkóder, és 6+6 programozható gomb (a középső A és B gombokkal váltunk kiosztást, ezért azt nem számoltam). És azt hiszem nem csak A és B kiosztást lehet váltani, hanem többet is, de ebben nem vagyok biztos. Ez több mint elegendő, gondoljunk csak bele, hogy világszerte a Lightroomot kontrollerrel használó fotósok nagy többsége Behringer X-Touch Mini kontrollert használ, amin van mindössze 8db enkóder és 16db gomb és kapcsolható A és B kiosztás (jóllehet ez némi trükkel bővíthető).

product-banner-ripple

Tangent Ripple – kb 350 dollár

Tangent Element-Vs

Kompromisszumos megoldás, de ha van otthon iPad vagy androidos tablet, akkor az Element-Vs appot telepítve az Element kontroller paneleket tudjuk virtuálisan használni az érintőkijelzőn. A Capture One 10 ezzel is kompatibilis. Ez biztos, mert próbáltam. Nem olyan kényelmes, mint a hardveres eszköz (ráadásul a WiFi miatt hajlamos picit laggolni is), de a semminél talán jobb. Persze ha nincs otthon tablet, akkor már nem biztos hogy megéri, mert az Element-Vs app 100 dollár, de ha még tabletet is kell venni… Van egyébként ingyenes próbaverziója is, ami napi 1 órát működik.

El tudok képzelni egy Ripple + Element-Vs kombinációt is, ahol a Ripple-t egészítjük ki virtuális gombokkal, esetleg virtuális enkóderekkel.

Tangent Element-Vs app (iOS és Android)

Tangent Element-Vs app (iOS és Android) – 100 dollár

Az Element-Vs lényege, hogy azonos Wifi hálózaton kell legyen a számítógéppel, így látják egymást. A munkagépemre vezetéken jön a net, a wifi a házunk ezen részén nem túl bika, szóval nálam laggolt picit az Element-Vs, ami azt jelenti, hogy volt némi késleltetés a mozdulat és az eredmény között, néha darabos is volt, néha finoman mozgatta a csúszkákat. A Tangent írja is, hogy ha más is használja a wifit, akkor az Element-Vs laggos lehet. Ha jó a wifi, valószínűleg ez nem probléma.

A Phase One Capture One 10 kontrolleres használatába tehát a belépő 28.000 – 100.000 Ft, 420.000-ért már fullos szettet kapunk, egymilláért pedig olyat, ami épp csak nem fotóz helyettünk.

Remélem néhány Capture One júzernek sikerült ezzel a cikkel reményt csillantanom a szemébe. Higyjétek el, többszáz, ha nem többezer MIDI kontrolleres nevében mondhatom, ez a fajta képfeldolgozás egy zseniális dolog, és függőséget okoz. Ha az ember pár nap alatt hozzászokik, utána már nem kíván egérrel maszatolni többé a RAW feldolgozóban.

Maga a használat egyébként úgy működik, hogy a számítógépre telepíteni kell a Tangent Hub nevű szoftvert, ez magába foglalja a Tangent Mapper nevű alkalmazást is. A Capture One-nal semmit nem kell csinálni, a beállításai között gyárilag be van kapcsolva a Tangent támogatás. A Tangent kontrollerek plug&play módon működnek, csatlakoztatjuk a géphez, ráindítjuk a Capture One-t és működik is a gyári beállításokkal. Ha valami nem tetszik, akkor kell elindítani a Tangent Mapper alkalmazást, amivel testreszabhatjuk a kontrollert, a gombokhoz és tekerőkhöz társítható funkció listája hatalmas. Az Element-Vs iOS/Android appal ugyanígy működik a dolog, de ott előbb csatlakoztatni kell az eszközt Wifin keresztül, ami úgy történik, hogy a Tangent Mapper beállításainál kell nyomni a Start Pairing Mode, vagy valami hasonló nevű gombra. Ekkor kezdi el látni egymást az Element-Vs és a Mapper, az app gombjai megtöltődnek tartalommal és ha megnyitjuk a Capture One-t, már működni is fog a rendszer.

Szerző: Korecz Márk

Reklámfotózásban és vállalati fotózásban foglalkoztatott alkalmazott fotográfus, a FotóSarok Blog, továbbá az egyetlen stúdióvilágítással foglalkozó, hazai blog alapító szerzője.

Oszd meg ezt a posztot
  • Nem Tom

    Szuper osszefoglalo.
    Szeljegyzetkent had emlitsem meg, hogy ugy tunik, Palette-ek racuppantak a dologra, es talan a Tangent kommunikaciot visszafejtve Capture One kompatibilissa tettek a kontrollereiket ( A legutolso betajuk release note-jaban emlitik: https://palette.zendesk.com/hc/en-us/articles/229082807-Palette-Beta )

    • Wow! Esküszöm beleirtam a cikkbe de végül asszem kivettem hogy a Palette lesz szerintem a következő. Viszont ha nekik megy, menni fog másnak is :)

      • Nem Tom

        Ugy tunik, hogy Palette-ek nem a Tangent-Capture One kommunikacios csatornara cuppantak ra, hanem egyszeruen a gyorsbillentyuket szimulaljak… Talan sikerul oket egy kovetkezo verziohoz a megfelelo iranyba terelni…

        • Egyik ismerősöm posztolt egy egyórás webinart a Tangent+C1 hasznalatrol. Még csak a felét láttam de már kib… zseniális cuccnak tartom.