Tovább keményít az Adobe

A múltkor az áremeléssel próbálkoztak, aztán letiltották a korábbi verziókat, most meg perrel fenyegetik a felhasználót. Kissé sarkítva, de röviden így lehet összefoglalni az Adobe jelenlegi ár- és termékpolitikáját.

A minap szó volt róla, hogy az Adobe azzal próbálkozik, hogy duplájára emeli a Photoshopot és a Lightroomot tartalmazó Photography Plan havi előfizetési díját. A kezdeményezés kapott hideget-meleget a felhasználóktól világszerte, a magyar fórumokon is jöttek a pro-contra vélemények. A pro leginkább abban merült ki, hogy a Photography Plan havidíja indulás óta nem változott és tegye fel a kezét az, aki még mindig az 5 évvel ezelőtti árain dolgozik. Illetve abban, hogy két ilyen fontos szoftverért ez még mindig nem nagy ár, lazán bele kell férjen egy profi fotós büdzséjébe a nettó 20 euro is havonta.

Nem is lenne ezzel különösebb baj, hiszen ha nem ismernénk a részleteket, akkor igazat lehetne adni ezeknek az érveknek. Az ördög azonban köztudottan a részletekben rejlik. Ugyanis nem szimpla áremelésről van szó, hanem duplázásról, ami nem egy bevett dolog bármiről is beszéljünk a világkerekségen. Az a fotós aki ma az 5 évvel ezelőtt árainak duplájáért dolgozik, az egyrészt ügyes, másrészt nem egyik hónapról a másikra duplázta meg az árait, hanem lassan emelte a saját szakmai fejlődésével egyetemben.

Az Adobe viszont azóta ontja magából a bugos és mérsékelten korszerűsített szoftvereit, amióta az előfizetési rendszerük létezik.

Bugos, mert – az Apple-höz és másokhoz hasonlóan – elvárásnak tartják a szoftverek évenkénti frissítését az előfizetők számára, ami bugok halmazával jár, amiket aztán évközbeni hibajavításokkal foltozgatnak. Ennek eredménye, hogy a professzionális felhasználók a legritkább esetben mernek frissíteni (legyen szó Adobe szoftverről vagy épp Apple oprendszerről stb), mert nem állhat meg a munka csak azért mert a munkaeszköz fejlesztőjének nem volt elég ideje tesztelni.

Csak egy saját példa: a Photoshopot tavaly ősszel frissítettem, ami által meghibásodott a Liquify, mivel az Adobe által bevallottan az én gépemben lévő videokártyával kompatibilitási gondjaik voltak és “dolgoztak a hiba elhárításán”. Pedig elég népszerű gépem van (1. vagy esetleg 2. generációs iMac 5K Retina i5), szóval valószínűleg nem én vagyok az egyetlen akit ez érintett a világon. Januárban is írtam erről cikket, jelenleg május van és most épp nem tapasztalom a hibát (nem sűrűn használom a Liquifyt), de a Photoshop ismert bugjai között ez még mindig ott szerepel. Ennél sokkal idegesítőbb, hogy jóideje nagyon lassú és laggoló lett minden jellegű ecsethasználat a Photoshopban nálam, a Clone és a Heal meg különösképpen.

Szóval sok ember azért van kiakadva az áremeléstől, mert – mondják – mire fel? Vacak szolgáltatásért minek fizessünk még többet? Merthogy az Adobe szoftverei egy jó ideje még innovatívnak se mondhatók. Azon kívül hogy néhány eszköz fejlődött bennük, meg megjelent Adobe Sensei néven a mesterséges intelligencia, megmaradtak ugyanazon szoftvereknek, amilyennek 10-15 éve használjuk őket. Ellenben a konkurencia innovál rendesen, különösen a kisebb cégek, és például egy mesterséges intelligenciát sokkal széleskörűbben használnak, mint az Adobe. Ergo, ha még úgy lenne bugos, hogy évről évre szórnák ránk az innovatívabbnál innovatívabb funkciókat, azt még valahol meg lehetne érteni. De ezzel a tempóval ezeknek leginkább atomstabil, workhorse munkaszoftvereknek kellene lenniük. (Valahol azok is, de mégis sok az apró hiba, amit aztán magyaráznak a Known Issues blogjukban).

A fentiekből következően több ember is úgy dönt(ött), hogy inkább visszateszi gépére a stabilan működő régebbi verziókat, és lemond emiatt néhány új fícsörröl a megbízhatóságért, gyorsaságért cserébe.

No az Adobe most ezt is keresztül húzta!

A napokban letiltották ugyanis a régi verziók telepítésének lehetőségét, csak a jelenlegi és az előző verziót (és ezek alverzióit) lehet az előfizetőknek letölteni és telepíteni (megj.: ez a 19.x és a 20.x verzióka jelenti, bár én speciel még látom a régebbi 18.1.7 letöltési lehetőségét is).

Mindezt megkoronázva kiküldtek leveleket is egyes felhasználóknak, melyben arról tájékoztatják a Dear Valued Customer-t, vagyis a “Kedves Nagyraértékelt Vásárlót”, hogy amennyiben mégis korábbi verziót használ a gépén, az a licenszszerződés megsértésének minősül, amivel az Adobe akár be is perelheti őt. Rendes…

 

Szerző: Korecz Márk

Reklámfotózásban és vállalati fotózásban foglalkoztatott alkalmazott fotográfus, a FotóSarok Blog, továbbá az egyetlen stúdióvilágítással foglalkozó, hazai blog alapító szerzője.

Oszd meg ezt a posztot
  • Dervenkal Egon

    Hetente többször figyelmeztet a Creative Cloud asszisztens felugráló üzenete, hogy sajnos az Adobe termékek nincsenek optimalizálva a gépemhez. Tavalyi MB Pro, legfrissebb OS, legfrissebb CC verzió. Rohadt idegesítő. Az Lightroom és a PS kiváltásán nagyon gondolkodnék, de az AI-ra nem találtam még megoldást (Affinity nem az).