Elköszön a FotóSarok Blog közel egy évtized után
Hát itt a vége. Sok blogot csak úgy elhagynak, egy idő után nem frissül. Úgy gondolom, hogy a 2011-ben indult FotóSarok Blog nem ezt érdemli, hiszen a magyar fotós szakmai élet meghatározó blogja volt éveken keresztül. De ma már nem az. Azóta nem az, hogy a szaküzleti háttér megszűnt mögötte, aztán pár évvel később az is rátett egy lapáttal, hogy jómagam, mint a FotóSarok Blog egyetlen szerzője, más vizekre kezdtem evezni. Búcsúírás...
BigShot: Geri Tibor divatfotói
Kicsit elmaradt a BigShot rovat, bár teszem hozzá, senki nem is jelentkezett. Eddig. De most itt van nekünk Geri Tibor, aki divat- és portréfotózásban utazik. Tibi egy fotózásból küldött sorozatot, de jobban láttam, ha a portfóliójában én válogatok ki egy adagot. Fogadjátok szeretettel! Tibor így írt magáról: Geri Tibor (egyelőre) hobbi fotográfus vagyok. Körülbelül 9-10 éve foglalkoztat a fotózás, azon belül is portré/divat...
BigShot: Welczenbach Tamás – Komáromi Gergő
Kedves cimborám, Welczenbach Tamás prezentált a napokban egy igen ütős anyagot Magyarország talán egyik legbizarrabb emberéről, Komáromi Gergő tetoválóművészről. Íme a képek, alatta pedig egy igényes werkvideó Tamásról/Tamással, amiben minden részletet elárul a témáról (kivéve a szemgolyós sztorit, de előrelátóan megkérdeztem :D. Hogy hogy is van ez a fekete szemfehérje? Valóban, emberünk tényleg tetoválta a szemét, festéket juttatott...
BigShot Exkluzív: Nagy-Weiner Attila – Lords of Gravity
Megvan nekünk a saját Von Wongunk azt hiszem. Nagy-Weiner Attis megint nagyot alkotott, melyről csodás werkvideó is készült. Lássatok csodát! Attila reklámfotós és grafikus is egyben, a képeit messziről felismerni, tán hiba is volt Benjamin Von Wonghoz hasonlítani, mert a stílusa inkább Adrian Sommelinghez és Dave Hillhez hasonlít. Rendszerint bonyolult kompozit képekben gondolkozik, külön fotózza be a szereplőket, a helyszíneket,...
BigShot: Németh Jenő – Fény-Árnyék
Jenő megtalálta a BigShot rovatunkat! Köszönjük Neki! Csodálatos fényárnyék-játék képeivel tudjátok könnyebben emészteni a rántott pontyot. Ha van jó képsorozatotok, küldjétek Ti is! Fotós: Németh Jenő Weboldal: www.flickr.com/photos/117755255@N07/ Ha szeretnéd a saját munkádat is viszont látni a FotóSarok Blog BigShot rovatában, látogass el ide. ...
BigShot: Pálfi Balázs – Tunézia
Jól emlékeztek, van még BigShot rovatunk! :) Ezúttal Pálfi Balázs küldött nekünk Tunéziában készült hangulatos street-fotókat. Fotós: Pálfi Balázs Weboldal: www.palfibalazs.hu Ha szeretnéd a saját munkádat is viszont látni a FotóSarok Blog BigShot rovatában, látogass el...
SmallShot: Gedeon Ory – Zoloto
Aktuális sorozatunk egy Londonban élő magyar fotós, Gedeon munkája. A rovatunk neve ugye BigShot, ahol tehetséges magyar és külföldi fotósok munkáit mutatjuk meg. Bárki jelentkezhet, aki úgy érzi megüti a BigShot mércéjét. A rovaton belül elindult a SmallShot szekció is, ahol fiatal, tehetséges, ámde még kiforratlan fotósok munkáját prezentáljuk. Ide került Gedeon is, személyes szubjektív véleményem alapján a fotói jó ízlésre utalnak....
BigShot: Francesco Tonelli ételgyönyörei’
Tudom tudom… olyan kifejezés, hogy ételgyönyörei’ nem létezik, de nem tudom jobban kifejezni azt az élményt, ami fél órája odaköt a monitorhoz. Ezt a bejegyzést, fogyókúrázóknak nem ajánlom! ;) A modell és divatfotók után ez a másik nagy kedvenc területem. Az ínycsiklandozó, guszta ételfotók. Tonelli pedig nálam elérte , hogy ebéd után jóllakottan is enni támadjon kedvem. Az oldalán a megannyi témában felsorakoztatott étel...
BigShot: Jordan Matter- balettosok hétköznapi szituációkban
A mai BigShotban Jordan Matter fotósorozatából válogattam nektek. Weboldal és további képek : http://www.dancersamongus.com/ Ha szeretnéd a saját munkádat is viszont látni a FotóSarok Blog BigShot rovatában, látogass el ide....
BigShot: Pető Andrea – Táncmesék
Mai BigShot fotósunk Andi, aki Táncmesék című koncepciójával jelentkezett. Ez nem az összes kép, érdemes megnézni a többit is a témában. Fotós: Pető Andrea Weboldal: andreapeto.hu További képek a sorozatból itt. Ha szeretnéd a saját munkádat is viszont látni a FotóSarok Blog BigShot rovatában, látogass el...
BigShot: Laki ‘durcka’ Emese montázsai
Durcka képeit 3-4 éve fedeztem fel egy közös ismerősünk révén. Alapvetően nem kedvelem a sötét képeket, de az Ő montázsai olyan álomvilágba repítenek amerre szívesen utazom. Laki ‘durcka’ Emese további képei: http://500px.com/Emese-durckaLaki Ha szeretnéd a saját munkádat is viszont látni a FotóSarok Blog BigShot rovatában, látogass el ide. ...
BigShot: Heincz Maier csepp fotói
A mai vizes hangulathoz egy pár formás színes csepp ;) Fotó: Heincz Maier Galéria: http://500px.com/cymaii (Akit a technikai része is érdekel az itt talál pár werket a használt eszközökről.) Catch the Blue Drop Water Cowboy Inside Red on White Crazy Crown – Bubble in the Hat The New Way The Glimpse Catcher Green Spitter ...
SmallShot: Tris – Divatfotók
A BigShot Exkluzív mellé (ami a különlegesen jó vagy ritka képek gyűjtőhelye) kitaláltam a SmallShot kategóriát is, amiben láthatóan tehetséges, de még azért kiforratlan fotósok munkáit mutatjuk be. Ilyen a mai is, aki Tris becenévre hallgat. Fotós: Tris Weboldal: tris.foliohd.com Smink: Tóth Dóri Modell: Alexandra (Incoming Talents) Érdemes megnézni Tris weboldalát, szuper fotói vannak. Történetesen ismerem is őt, és hát nem csak...
BigShot: Gabriele a 17 éves ételfotós
Az 500px.com oldalon bukkantam Gabriele Liaudanskaite ételfotóira egy blogbejegyzésben. A 17 éves litván lány nagyon guszta képeket készít. Fotó: Gabriele Liaudanskaite Fotó: Gabriele Liaudanskaite Fotó: Gabriele Liaudanskaite Fotó: Gabriele Liaudanskaite Fotó: Gabriele Liaudanskaite Fotó: Gabriele Liaudanskaite Fotó: Gabriele...
BigShot: Kőműves Kata – Naked /NSFW!/
Mai BigShot sorozatunk művészvonal, aktfotók, kicsit amolyan Jung Zseni módra. Fotós: Kőműves Kata Weboldal: www.komuveskata.hu Ha szeretnéd a saját munkádat is viszont látni a FotóSarok Blog BigShot rovatában, látogass el...