Túl az egéren – Lightroom MIDI Controller teszt

Megjött, kipróbáltuk – többen is -, szeretjük és még több embert megfertőztünk. Azt hiszem sikerült útjára indítani itthon a MIDI Controller őrületet, bár nyilván nem én, vagy mi vagyunk az elsők. Lássuk mire számíthat az, aki úgy dönt, nem egérkurzorral akarja a fotóin tologatni a Lightroom-csúszkákat, hanem annál egy sokkal gyorsabb és ergonómikusabb módon: hardveres kontrollerpulttal.

Az a helyzet, hogy minél jobban beleástam magam a MIDI Controller ügybe, annál inkább rájöttem, hogy nem is olyan egyszerű ez. Persze bonyolultnak sem nevezném, de ha töviről-hegyire át akarnám rágni a controller piacot és a lehetőségeket (ez volt az eredeti cél, hogy mindet bemutassam), akkor max jövőre tudnék erről cikket írni. Egészen sok lehetőség van…gondoltam én. Aztán kiderült, hogy nem is minden MIDI Controller jó erre a célra, talán nem véletlen, hogy egy kézen meg lehet számolni, hány kontrollert találni Lightroomos szolgálatban például a YouTube videók között. Egészen pontosan hármat vagy négyet, de erről picit később.

A legfontosabb megállapítás, hogy kontrollerezni jó. Nagyon jó! Pont olyan, mint a digitalizáló rajztábla. Először picit furcsa lehet, kell pár nap amíg az ember megszokja, aztán később már el sem tudja képzelni, hogy hogyan tudott azelőtt egérrel vagy tapipaddal retusálni. Egy korrekt és átgondolt módon beállított kontrollerrel nagyon gyorsan és kényelmesen lehet haladni a Lightroomban. De csak a Lightroomban. Sajnos Capture One-hoz, Photoshophoz, Adobe Camera RAW-hoz és más egyéb szoftverekhez nem használható rendesen, mert nincs hozzá összekötő szoftver, ilyet ugyanis csak a Lightroomhoz írtak, ahhoz viszont többet is. A MIDI Controller gombjaira lehet billentyűket vagy billentyű kombinációkat tanítani, ezek használhatók más szoftverben is, akár még az operációs rendszerben is működnek, de a dolog lényege a tekerő, amivel különféle csúszkákat tudunk hardveresen szabályozni, ez pedig csak a Lightroomban lehetséges jelenleg. A Capture One-hoz nem is várható nagy valószínűséggel szoftver, ugyanis az a hír járja, hogy évi 2000 dollár a Capture One SDK-jának (külső programozóknak szánt fejlesztői csomag) ára, amit nem valószínű, hogy bárki megvenne. Ha mégis, azt biztosan csak egy fizetős szoftverben kínálna fel. A Lightroomhoz való kontroller szoftverek jórésze viszont ingyenes.

Szóval nem tudom eléggé hangsúlyozni: ahhoz képest, hogy eddig egérkurzorral kellett egy háromcentis csúszkán lévő 3 milliméteres potmétert eltalálni a képernyőn és non-stop görgeni a panelt fel-le a Basic paneltől a Detailsen át a Camera Calibrationig, ahhoz képest a kontroller használata egy álom. Fontos, hogy logikusan, átgondolva építsük fel a kontrollerünket, hiszen mi magunk adhatjuk meg, hogy melyik csúszka, tekerő, gomb mit csináljon a Lightroomban. Ezt mindenki a saját munkamódszerére szabhatja. Igaz a gombok és potméterek száma véges a kontrolleren, de lehetőség van a funkciók között lapozni (máshol úgy mondják másik presetet váltani, de ezt nem használnám, mert még összekeveri a T. Olvasó a Lightroom presetekkel, holott nem azokról beszélünk). A lapozással tekerő és gombkiosztást tudunk váltani. Ilyen kiosztásból viszont nagyon sokat létre tudunk hozni, csak győzzük észben tartani, emiatt 3-4-5-nél nem érdemes többet. Nálam speciel így néz ki a kiosztás:

novation_nocturn-pages

1. ábra: Kontroller page-kiosztás

 

 

Nyilván ez mindenkinél más, én például a Curves panelt alig használom, így nem tettem rá a csúszkáit a kontrollerre, ahogy a Camera Calibrationt és a Split Toningot sem. Ettől még ezeket a funkciókat tudom használni, de csak egérkurzorral, vagy billentyűzettel. A két eszköz nem zárja ki egymást, hanem kiegészíti.

Apropó billentyűzet. Mint a fenti ábrán látható, a kontroller gombjaihoz is lehet funkciókat adni, ehhez célszerű billentyűket vagy billentyűkombinációkat adni. A Lightroom rogyásig van billentyű-shortcuttal (gyorsparancsok), melyeket rátaníthatunk a kontroller gombajaira. Pl. R a vágóeszköz, M az átmenetes szűrő, Shift-M a körkörös szűrő, Ctrl-Shift-C a képbeállítások másolása, Ctrl-Shift-V a beállítások beillesztése egy másik képre, stb. Főleg a billentyűkombók tudnak nagyon hasznosak lenni, ha egyetlen gombnyomásra elérhetők, pláne egymás mellett (pl. copy-paste).

A MIDI kontroller használatával gyorsabbá válik a munka, jómagam egy fél nap alatt végig tudok szaladni vele (és persze a billentyűzettel és az egérrel kiegészítve) egy 500-600 képes (már leválogatott) esküvői anyagon, hogy az alapbeállításokat, RAW-előhívást megcsináljam, utána már csak a retus marad Photoshopban. Egy kolléga azt mondta, hogy 400 képet egy óra alatt megcsinált vele (fogalmam sincs hogyan :D, biztos tud valamit, amit én nem). De talán nem is az a legfontosabb erénye a kontrollernek, hogy gyorsabb vele a munka, hanem az, hogy sokkal-sokkal KÉNYELMESEBB! Ergonómikusabb, gördülékenyebb. Az ember sokszor csak a képet nézi és vakon tekergeti a potmétereket, nem kell állandóan az ablak szélére pillantgatni és eltalálni a kurzorral a megfelelő csúszkát, és ami a legjobb, nem kell görgetni a csúszkapanelen fel-le, ugyanis ha hozzáérünk egy potméterhez, a panel automatikusan oda ugrik, ahol a kiválasztott csúszka található.

Betanítás

A MIDI controllert – mint már sugalltam fentebb – rá kell tanítani a Lightroomra. Hogy melyik csúszka, gomb mit csináljon. Ennek módja többféle lehet, és itt picit bonyolódik a dolog. A lényeg az, hogy minden tekerőnek van egy azonosítója, amit CC-vel jelöl a rendszer. (CC1, CC2, CC3…CC46..stb). A CC feltételezem, hogy a Controller Command (Control Change) rövidítése lehet, vagyis ez egy kontroller parancs azonosító. A Lightroommal úgy lehet összekötni, hogy vannak bizonyos szoftverek (önálló Lightroom pluginok, vagy plugin és szoftver kombók), melyeket futtatva azok érzékelik a kontrollerből jövő parancsot, a CC-kódja alapján azonosítják az adott tekerőt, így az egyes azonosítókhoz a pluginban készleten lévő Lightroom funkciót rendelhetjük. Hogy milyen funkciókat, az az adott plugintól függ, a MIDI2LR pluginben például kevesebb lehetőség áll rendelkezésre (de még így is jócskán találunk benne), a Knobroomban többet (ez a két legnépszerűbb szoftver a kontroller és a LR összekötésére, ott van még a Paddy is, de az egyelőre leragadt a Lightroom 5-nél, a LR6/CC kompatibilitás állítólag fejlesztés alatt van). A Develop modul jobboldalon lévő csúszkáit természetesen mindegyik tudja, a különbség inkább az egyéb funkciókban jön elő, úgymint a Copy/Paste vagy Previous vagy Sync gombok, a filterekben található csúszkák, Before-After összehasonlítás, stb. Szerencsére ezek többségének vannak gyorsgombjai, billentyűkombinációi, így azokat (a MIDI2LR pluginon kívül) rá lehet tanítani a kontrollerre…

…már amelyikre és itt jön a bonyolítás. Nekem Novation Nocturn kontrollerem van, ehhez a gyártó ingyen letölthetővé teszi az ún. AutomapServer nevű segédprogramot. Enélkül a Nocturn életre sem kel (mire rájöttem…10 percig keresgéltem hol lehet bekapcsolni, mire kiderült, hogy az Automap szoftver indítja. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy az AutomapServer és a MIDI2LR szoftvereknek folyamatosan futniuk kell a gépen – háttérben – miközben használjuk a Lightroomot a kontrollerrel. Ha valamelyiket bezárjuk, megszakad a kapcsolat a LR és a kontroller között.). Az AutomapServer arra jó, hogy el tudjuk végezni vele a kontroller tekerő és gombkiosztását (ez olyan kiosztás lesz, ami nem csak a Lightroomban működik, hanem az egész oprendszerben). A gombokra például ezzel tudjuk rátanítani a billentyűparancsokat, a tekerőkhöz meg ezzel tudunk manuálisan CC-kódot rendelni. Nem egy ördöngősség, csak kijelölünk (vagy megnyomunk, megmozgatunk egy tekerőt/gombot), és a listából rányomunk, hogy az legyen a CC1, majd jöhet a következő, azt is kijelöljük, az legyen a CC2 és így tovább. A gombokra meg rátehetjük a billentyűkombókat és a végén elmentjük. Így néz ki konkrétan, láthatjuk, hogy az első nyolc tekerő azonosítója CC#1 – CC#8, a barnával jelölt gombokra pedig billentyűparancsok és kombinációk lettek tanítva:

Screen Shot 2015-08-28 at 13.49.08

2. ábra – AutomapServer kezelőfelülete, ahol a Nocturn kontroller tekerőit és gombjait tudjuk beállítani, billentyűkombinációkat, vagy CC-azonosító kódokat társítani. Utóbbit ismerik fel a Lightroom pluginok.

Ezután jön a MIDI2LR progi indítása (előtte a pluginját telepíteni kell a Lightroomban, kb két kattintás). Láthatjuk az alábbi képen, hogy a MIDI2LR észleli a CC-kódokat, mellette pedig kiválaszthatjuk, hogy mit szeretnénk arra a kódra rátenni:

Screen Shot 2015-08-28 at 13.49.52

3. ábra – MIDI2LR Lightroom plugin kezelőfelülete. Láthatók a 2. ábrán beállított CC-azonosítók (MIDI Commandok) és a hozzájuk társított Lightroom parancsok.

 

Ez a MIDI2LR eljárása. Azt tapasztaltam egyébként, hogy az Automap progival nem kell feltétlenül kiosztani kézzel a CC kódokat, mert automatikusan is kiosztja a rendszer, ha megmozdítunk egy potmétert, ám célszerű ezt inkább manuálisan megtenni, mert az automatikus kiosztásnál néha megkeveredett a szoftver és ugyanazt a kódot kétszer adta ki, így 1-1 potméter váratlanul “helyet cserélt”. Amióta kézzel beírtam 1-től negyvenvalahányig, azóta nincs kavarás, megbízhatóan működik.

A Knobroom és a Paddy hasonlóképp működik, csak nincs saját kezelőfelületük. Ugyanúgy Lightroom pluginként települnek, mint a MIDI2LR, csak nincs kiegészítő szoftver (dialógusablak, mint fent) a kezelésükhöz, hanem a Lightroom Plugin Manager menüjében lehet őket beállítani (emiatt viszont nem is kell egy külső szoftvernek állandóan futnia munka közben). A Knobroom egyébként kész, betölthető kiosztást kínál a Behringer BCF2000 és a Novation Nocturn kontrollerekhez, de személyes véleményem az, hogy nem éri meg betölteni, mert mindenki a saját ízlése és munkamódszere szerint alakítsa ki a kontrollerkiosztását (pl. a Nocturn-ön első oldali gombra teszi az egygombos automata képjavítást és a Process version (2003/2010/2012) állítást, amiket szerintem senki nem használ.)

A helyzet viszont akkor bonyolódik, ha nem Novation Nocturn kontrollert használunk, amihez jár az AutomapServer, amivel be tudjuk azt állítani. Ott van például a Korg kis kütyüje, vagy a Behringer nagy kütyüi (ld. majd lejjebb). Ezek nem Novation termékek, nincs is hozzájuk Automap progi. Gondolnánk, hogy a Korgnak és Behringernek van saját automap-szerű szoftvere amit kínál hozzá, amivel be lehet állítani a kontrollereiket, de én úgy tudom, hogy nincs. (Sőt a Novation jelenleg kapható MIDI Controllereinek jórésze sem kompatibilis az Automappal (a Nocturnt sajnos már nem gyártják, bár itt-ott még lehet kapni újat)). A kérdés, hogy akkor egy Korg vagy egy Behringer kontrollert hogyan lehet beállítani? Az egyik kollégám/cimborám Korg nanokontrollert vett, ő azt mondta csak rádugta a gépre és a Windows egyből felismerte. A potméterek mozdítására a CC-kódok automatikusan kiosztódtak az egyes potméterekhez, amit a MIDI2LR progi látott és ment minden mint a karikacsapás. Csak épp billentyűkombókat nem tud a gombjaihoz rendelni, mert nincs egy általános szoftver amivel ezt megtehetné (mint a Novationnél az Automap).

Na ebben a szituációban van az, hogy ha például az átementes szűrő, mint funkció szerepel mondjuk a MIDI2LR által felkínált opciók között (menüből kiválasztható és hozzárendelhető egy CC-kódhoz), akkor hozzá tudjuk rendelni egy gombhoz, ha nem szerepel a listában, akkor egyetlen esélyünk marad, hogy egy kontroller-beállító szoftverrel a szűrő gyorsgombját (jelen esetben M-billentyű) rendeljük hozzá egy kontroller gombhoz. Ilyen szoftver ugye az AutomapServer, de az csak a Novation egyes kütyüihez használható. Az hogy a Korghoz vagy a Behringerhez milyen szoftvert lehet használni sajnos nem világos számomra. Állítólag a Behringernek van valami gagyija (még ha nem is hivatalosan), de egy weboldalon nagyon szidták mert lassú, és helyette néhány lelkes önkéntes fejlesztő készített másikat. Alább a BCEdit nevű progi kezelőfelülete látható, mely elvileg a Behringer saját “automap”-szoftvere (erre mondták hogy lassú). De hogy például egy Korg masinát hogyan lehet korrekt módon felprogramozni, az egyelőre homály. Persze kérdés, hogy kell-e, ugyanis, ha nem MIDI2LR progit használunk a LR-mal való összekötéshez, hanem mondjuk a Knobroomot, akkor a Knobroom plugin saját menüjében szinte minden Lightroom funkciót megtalálunk és kioszthatunk gombra vagy potméterre, így nem kell billentyűkombókkal vesződnünk. (UPDATE: sajnos a Knobroomban sincs meg minden funkció, a crop tool, a körkörös szűrő pl. hiányoznak). Csakhogy a Knobroom kizárólag Mac-en fut, Windows verzió nincsen. Cserébe a Paddy nevű plugin csak Windowson fut, az is jó (sőt úgy tűnik az tudja a legtöbbet), de egyelőre leragadt a Lightroom 5-nél, az új verzió elvileg fejlesztés alatt van (UPDATE:  fejlesztő azt az információt adta, hogy ne mostanában várjuk a frissítést). A MIDI2LR letölthető Win és Mac platformra is, csakhogy ki kell egészíteni gyorsbillentyűkkel, mert a menüjében nem minden Lightroom funkció található meg. Remélem világos voltam… :D Picit bonyesz a dolog, de ha tovább olvasol, jó eséllyel letisztul majd.

2-bcedit

4. ábra – BCEdit nemhivatalos mapping szoftver. A Behringer BCF2000 kontrollert ezzel lehet feltanítani.

Na, ha már ennyit beszéltünk a MIDI Controller típusokról, lássuk mik a legnépszerűbbek. Hozzátenném, hogy ezt a három-négy fajta kontrollert használja mindenki a világon, talán nem véletlen, talán más MIDI Controller nem is kompatibilis a Lightroommal. Az alapfelállás egyébként az, hogy USB-s legyen, hogy össze tudjuk kötni a számítógéppel. A második kitétel, hogy legyen benne ún. “mapping” funkció, így hívják azt, amikor parancsokat osztunk ki a gombokra és a tekerőkre. (Pl a Novation Launch Control baromi jónak tűnt, aztán kiderült, hogy közvetlenül kompatibilis a zeneszerkesztő progikkal, nem kell hozzá driver vagy szerver-szoftver, vagy hasonló, így viszont nekünk fotósoknak nem jó, mert nem lehet zeneszerkesztőn kívül másra feltanítani. Nem “mappingelhető”.)

Novation Nocturn

Nocturn-xlarge

Pici, és olcsó MIDI Controller (kb 20-25ezer Ft, emiatt az összeszerelési minősége se egy világbajnok, kis fröccsöntött műanyag ház, picit lötyögős potméterekkel), végtelenített tekerőkkel, melyeken LED-ek mutatják a tekerő szoftveres állapotát. A LED-ek automatikusan felveszik a Lightroomban látható csúszka értékeket (ergo ha mondjuk egérrel húzzuk a Lightroom valamelyik csúszkáját, a hozzá tartozó potméter és a LED-jei követni fogják). A felső, pirosan világító gombsor használható, az alsó gombsorból csak a Page +/- gombok használatosak, a többi gomb és a középső “speed dial” nevű tekerő nem használható a Lightroomban. A középső Cross-Faderre lehet funkciót tenni, ám ennek nincs LED-je, van neki – értelemszerűen – két végállása, így pick-up technológiát használ, vagyis fel kell vetetni vele a LR-csúszka állapotát azzal, hogy oda toljuk mindig, ahol a hozzá rendelt csúszka áll. Utána összekapcsolódnak és együtt mozognak (pick-up technológia). A MIDI2LR-ben pl ki lehet ezt kapcsolni, ekkor a LR-értéke oda ugrik be, ahol épp a potméter áll, de csak akkor ha megmozdítjuk. Addig amíg nem érünk hozzá, az ehhez rendelt LR csúszka alapértelmezett helyén, vagy épp ott marad ahová előzőleg állítottuk. A Page gombokkal válhatunk “oldalt” vagyis a 8 tekerőre és 8 gombra minden oldalon más funkciót társíthatunk.

Jellemző hibák (mivel ilyenem van, ezért erről be tudok számolni):

  • A fehéregyensúly csúszkát annyira nem szereti (valszeg egyik kontroller sem), vélhetőleg azért, mert a Lightroomban az nem egy lineáris mozgású csúszka, más a lépésköze középen, mint a széleken, ezt meg a tekerő nem tudja imitálni. Ez úgy jelentkezik, hogy a fehéregyensúly értékeket (2000-30.000K) felosztja 127 egységre és azok között léptet. Ezt pont a leggyakrabban használt WB tartományban szívjuk meg, mert ott elég nagyokat ugrik egy mozdításra is, míg a szélsőséges 15.000-30.000K-es tartományban meg nagyon finoman lehet tekerni. Igaz ott is 1/127-ed egységet ugrik, csak a 20.000-es Kelvin tartományban egy 300-400K-es ugrás nem olyan látványos, mint mondjuk 5000-ről 5400K-re ugrás. UPDATE: a Knobroom szépen vezérli a fehéregyensúlyt, úgy látszik ez programozás kérdése. A MIDI2LR-nél ugrál csak nagy, 4-500K-es lépésekben, a Knobroomban 100K-enként ugrik. UPDATE 2: kijött egy frissítés a MIDI2LR-hez (v. 0.4), melyben korlátozni lehet a fehéregyensúly csúszkát 3000-9000K közé, ezzel megszelídül a WB-tekerő működése. A fejlesztő azt is elárulta, dolgozik azon, hogy állítható legyen a Kelvin-fok alsó és felső határa.
  • Néha előfordul, hogy a potméterek nem veszik fel automatikusan a LR-ban található értékeket, ezt főleg akkor teszik, ha egy képre rámásoljuk egy korábbi kép beállításait és továbblépünk a következő képre. Ilyenkor – másolás után – ha a következő képnél hozzáérünk a tekerőhöz, a LR-érték oda ugrik, ahol a tekerő előzőleg állt. (pl. egy túlexponált képen az Exposure-t lehúzzuk 1 FÉ-et, a következő túlexponált képre rámásoljuk ezt a beállítást, majd a következő – már jól exponált és még érintetlen – képre lépünk, akkor a tekerőnek az előzőleg beállított -1FÉ-ről vissza kéne ugrania 0-ra, ám ezt valamiért nem teszi meg. Ha hozzáérünk akkor ez a kép is le fog ugrani -1FÉ-re és vissza kell húznunk – na nem mintha nagy meló lenne pár fokot tekerni -, illetve ha bekapcsoljuk a pick-up üzemmódot, akkor nem ugrik le -1FÉ-re, hanem érzéketlen marad a tekerő, amíg el nem érjük vele a 0 szintet. Ott összekapcsolódnak és onnantól együtt mozognak. Ami szép és jó, de pont ez lenne a lényege a LED-es megoldásnak, hogy kövesse a LR beállításait. De ezt a copy-paste-es szituációt kivéve egyébként jól működik az érzékelés, ha váltogatunk a képek vagy a Page-ek között, úgy ugrálnak a LED-ek a kontrolleren, mutatva, hogy az adott tekerő milyen értéken áll az adott képen, vagy az adott funkcióban.
  • Volt itt olyan panasz, hogy ha nagyon gyorsan tekerjük a potmétert, a LR elveszítheti a fonalat. Ezt azóta egy MIDI2LR verziófrissítés megoldotta. (Itt egyébként kiderült, hogy mennyire gyerekcipőben van még a történet, a MIDI2LR szoftver legutóbbi frissítésekor a verziószám 0.1-ről 0.2-re ugrott, tehát a verzió még az 1.0-t se érte el a fejlesztő számítása szerint. Ettől még működik, csak sejthetjük, hogy vannak még tartalékok a jövőt illetően. :)
  • Hátránya, hogy nehéz nyomon követni, hogy épp melyik Page-en áll a kontroller (ld. 1. ábra). Jobbfajta kontrollerek mutatják, hogy hányadik Page-en járunk, a Nocturnnél csak annyi segítségünk van, hogy ha az első Page-en állunk, akkor csak a + gomb világít, ha az utolsón akkor csak a – gomb, köztes állapotban meg mindkettő.

Korg nanoKONTROL 2

nano_kon2_group

Két színben kapható pici kontroller, szintén nagyon olcsó (15-20ezer Ft). A kezemben nem volt, de gyanítom (és használójától hallottam), hogy az összeszerelési minősége ennek is tükrözi az árát. Mivel ezek márkás termékek, ne teljesen gagyi minőségre gondoljunk, de azért nem olyanok, mint egy 100ezer Ft körüli kontroller vagy keverőpult minősége. 8 tekerő és 8 potméter található rajta, utóbbiak útja elég rövid, így finom kezek kellenek hozzá. Ezek csak akkor veszik fel a Lightroomban lévő csúszka értékeket, ha mozgatjuk őket és elérik a LR-csúszka állapotát (pick-up technológia). Utána összekapcsolódnak és együtt mozognak (természetesen itt is ki lehet osztani a funkciókat egy-egy csúszkára, pl 1. csúszka az Exposure, a 2. a Contrast stb, de ezeket egy-egy új fotóra váltáskor meg kell mozgatni, hogy felvegyék a LR-ban látható Exposure/Contrast/stb csúszkák értékeit.) Találunk rajta 24db gombot is, ezek programozhatók, de csak az adott Lightroom pluginban (MIDI2LR, Knobroom, Paddy) megtalálható funkciókra. Az egész oprendszerben (így a Lightroomban is) használható billentyűkombinációt – elvileg – nem tudunk tenni rájuk, mert nincs hozzá általánosan használható mapping szoftver (mint az AutomapServer a Novation Nocturnhöz). Emiatt célszerű a Knobroom (Mac) vagy a Paddy (Win, LR4-ig egyelőre) pluginokkal használni, mert azokban több a hozzárendelhető funkció, mint a MIDI2LR-ben (UPDATE: inkább csak a Paddy, a Knobroom se tud sokkal többet, mint a M2LR. Ha valakinek Windows gépe van és LR5-nél újabb progija, akkor vagy a MIDI2LR-t használja vele és nélkülöz néhány funkciót, vagy vár, hogy a Paddy fejlesztője előrukkoljon a frissítéssel.

Behringer BCR2000

bcr2000 copy

Nagyméretű és drágább MIDI kontroller (kb 50-60ezer Ft). Millióegy tekerő van rajta, emiatt nem kell olyan gyakran oldalt (Page-et) váltani, hogy elérjünk egy-egy funkciót. Ha mégis kell, a sarkában lévő kijelző mutatja, hogy melyik Page-en állunk. Célszerű betanítás után szépen felcímkézni a gombjait és a potmétereit és hajrá. Együttműködik a Knobroommal és a MIDI2LR-rel is (jó eséllyel a Paddyvel is).

Behringer BCF2000

BCF2000_P0246_Left_XL

A fenti Behringer modell csúszkás verziója. Ez a legdrágább, újonnan kb 100.000 Ft az ára. Talán ezzel (és a Paddyvel) indult útjára az egész MIDI Controller őrület pár éve. A csúszkái motorizáltak, így ahogy váltogatunk a funciók vagy a képeink között, a csúszkák maguktól ugrálnak abba a pozícióba, ami a LR-ban található. Együttműködik az összes Lightroom pluginnal, általános mapping szoftvere csak nemhivatalos van, ebben a cikkben részletezik, illetve az egyik a 4. ábrán látható fentebb.

A BCF2000 (micsoda hülye tv-shoppingos név :D) kontrollerre alapul a PusherLabs szolgáltatás csomagja. Ők azt kínálják, hogy fizess be jópár dollárt, és a fullos csomagban cserébe adnak egy Lightroomhoz betanított és felcímkézett Behringert, hozzá saját PFixer nevű Lightroom plugint és kész is a művelet. Otthon csak telepíteni kell a plugint, bedugni a kontrollert és működik minden. Opcionálisan meg lehet venni csak a pluginjukat kétféle verzióban (a fullosabbik – PFixer – támogatja a VSCO Keyst, a Korg nanoPAD érintőpaneles kontrollert és a Behringert együttvéve (ld képen lent), a gazdaságosabb verzió – Core –  csak a Behringert), és megvásárolható a felcímkézett fóliaburkolat is külön a Behringerre, ha valakinek már van otthon egy ilyen.

Forrás: pusherlabs.com

Forrás: pusherlabs.com

UPDATE: Novation Remote ZERO SL és SL MkII

Novation Remote ZERO SL (már nem gyártják, de itt-ott kapható, főleg használtan)

Novation Remote ZERO SL (már nem gyártják, de itt-ott kapható, főleg használtan)

A cikk publikálása óta kiderült, hogy a Novation kínálatában van még egy(kettő) MIDI Controller, ami kompatibilis az Automap progival, így ez biztosan tanítható és komolyabb cucc, mint a Nocturn. Az egyik a Remote Zero SL (fent), ezt már nem gyártják, csak használtan kapni leginkább, a párja pedig a jelenleg is piacon lévő Mark II verzió (lent) (UPDATE: sajnos a Mk II-t se gyártják már, utóda egyelőre nincs). Egy ismerős már megrendelte a saját példányát, ha lesz róla használati tapasztalat, frissítem a cikket. Mindkettőn van kijelző, ami mutatja az alatta lévő potméter funkcióját és értékét. Ez vagánynak tűnik de hosszú távon nem sok értelme van, hiszen egy idő után szinte vakon használja az ember a kontrollert és az értéket sem figyeli a kijelzőn, hanem a fotót nézi a Lightroomban.

novation-remote-zero-sl-mkii-498386

Novation Remote ZERO SL MkII

 

Ellenben elég sok gombja programozható az Automap progival, az alábbi ábrán látszik, hogy melyek (az SL MkII esetében). Ami szürke a képen az is programozható, csak a tulaja még nem osztott ki rá semmit. Amelyik gomb nem programozható, az nem is szerepel ezen az ábrán.):

11948378_10207792314916884_101609830_o

UPDATE: DJ TechTools – Midi Fighter Twister

Black_Perspective

Időközben kiderült, hogy a legtöbb MIDI controller alkalmas a Lightroomos használatra, a szűk keresztmetszetet a plugin szoftver jelentette, de mára (értsd 2016 januári update) a MIDI2LR olyan fejlett lett már, hogy ez a probléma is megszűnt. Ennek ellenére a Midi Fighter Twister mégis kiemelném külön a többi kontroller körül. 16 potmétere (pontosabban enkódere, vagyis végállás nélküli LED-es potija) van, melyek egyben nyomógombok is, tehát 16 poti és 16 gomb áll rendelkezésre. A nagy truváj benne az, hogy az enkóderek színesen tudnak világítani, mindegyik színét a hozzá tartozó setup-szoftverrel tudjuk mi magunk megadni. Így könnyedén be tudjuk állítani őket például a Lightroom csúszkák színei szerint (pl vörös-narancs-sárga-zöld-aqua-kék…stb), de ha nem így teszünk akkor is jó fogózkodó lehet a szemnek ha minden csúszka más színű. Ára 215 Euro Ebayen, nem épp olcsó sajnos.

Behringer X-Touch Mini és Compact

XTouchMini-large XTouchC-large

A Behringer két új MIDI Controllere, melyek 2015 évvégén kerültek piacra. A Mini kb 40ezer Ft-os áron itthon is kapható, ám ezen sorok írásakor a nagyobb, Compact verzió (mely egyébként kb 150-160ezer Ft) még itthon nincs a boltokban, de külföldről rendelhető. A Mini 8 végállás nélküli enkóderrel bír, egy potméterrel és 16 gombbal, melyeket A és B layerbe rendezve (vagyis x2) 16 enkódert, 2 potmétert és 32 gombot kapunk. Sőt az enkódereket is lehet nyomkodni gombként, ami tovább 8+8 gombot jelent.

A Compact már egy komolyabb szerkezet, nagyobb mint a fent említett BCF és BCR modellek, 16 enkóder, 9 motorizált potméter és egy nagy rakás gomb található rajta, és itt is A és B layert vagyis kiosztást tudunk produkálni, vagyis az előbbi számokat megszorozhatjuk kettővel, tehát összesen 50 Lightroom csúszkát tudunk hozzárendelni és rengeteg gombfunkciót (pl. presetek, gradiens-/ecset-/crop-eszközök, copy-paste stb). Az enkóderek itt is gombként is nyomkodhatók.

Palette Gear

A fentiekhez jön még a Palette Gear saját fejlesztésű terméke. Nekik saját pluginjük és saját hardverük van, ahol a gombokat, tekerőket és potmétereket külön-külön lehet megvenni és mágnessel egymáshoz csatlakoztatni, így horror áron ugyan, de saját magunk rakhatjuk össze a számunkra megfelelő kontroller setupot. Ez a cucc már kifejezetten Lightroom-felhasználáshoz készült, de semmivel nem tud többet, mint a többi kontroller, csupán annyi az előnye, hogy magunk tudjuk összerakni saját igényeink szerint. Ja de! Lehet használni Photoshophoz és más Adobe termékekhez is, pl After Effects, Premiere, sőt a Final Cuthoz is, igaz néhány plugin még béta-verziós.

Screen Shot 2015-08-28 at 19.52.46

 

Screen Shot 2015-08-28 at 19.44.05

Paddy iPad

Ott van még a Paddy iPad appja, ami az iPadünkből varázsol Lightroom-kontrollert. Ez se feltétlenül rossz megoldás, ám ilyenkor csak félig lesz hardveres a kezelőfelületünk. Az érintőkijelzőn az ujjunkkal tudjuk irányítani a Lightroom csúszkákat és gombokat, annyi az előnye hogy nagyobb a kezelőfelület, mint a Lightroom saját paneljai, nem kell egerezni, és minden egy helyen van.

500px-Ipad-screen

Létezik még jópár MIDI controller a piacon, de nem tudni, hogy ezek működnek-e a Lightroom pluginokkal. Én úgy vettem ki, hogy ezeket alapvetően zeneszerkesztő progikhoz építik ugye, és az újabb modellek közvetlenül taníthatók az olyan zeneszerkesztőkből, mint az Ableton vagy a Traktor. Ettől még elképzelhető, hogy egy Knobroom vagy egy MIDI2LR is fel fogja ismerni a jelüket és lehet tanítani őket, de ezt nem tudom biztosan állítani.

Összegzés

A MIDI Controller használata a Lightroomhoz jó dolog. Nagyon jó. Gyorsabb és kényelmesebb. Nem teljesen tökéletes még a technológia, de jó az irány és már simán használható, lényegesen több örömet okoz, mint bosszúságot. Capture One-hoz, Aperture-höz ne keressünk egyelőre ilyen megoldást, C1-hoz még nem (talán sose lesz), Aperture-höz meg már nem. Az Adobe Camera RAWjához se valószínű, hogy lesz ilyen, miután – tudtommal – nem telepíthetők hozzá pluginok. Photoshophoz egyelőre a drága Palette Gear használható csak. Jelenleg 3+1 Lightroom plugin áll rendelkezésre, a Paddy, a Knobroom, a MIDI2LR és PFixer. A Paddy csak Windows alatt fut, és jelenleg még fejlesztik az új LR6/CC-hez, a Knobroom közepesen frankó megoldás, de csak Mac-re, a MIDI2LR Win és Mac, de szintén kevesebb benne a tanítható funkció, mint a Paddyben (ugyanakkor ezt is fejlesztik, a minap nekem lejött egy frissítés hozzá). Ezek ingyenes pluginok. A +1 a PFixer fizetős, és a Behringer BCF2000 MIDI Controllerre épül kifejezetten (és ez is csak Mac). Ja és az 5. megoldás a Palette Gear saját pluginnal és saját kontrollerrel.

Nem tudom ugyanakkor kiverni a fejemből, hogy mekkora lehetőség van ebben a kontroller-bizniszben. Jól mutatja ezt, hogy a “bezsongásommal” már nem egy fotós cimborát megfertőztem, sorra rendelik a kontrollereket és már mindenki tudja mi az a pick-up technológia, és hogy a mi a különbség a Knobroom és a MIDI2LR között. A Palette Gear már valahol ráérzett erre a trendre, de szerintem sz.rul csinálják. Miért kéne egyedileg darabokból összerakni egy kontrollert, mikor többségében mindenki ugyanazokat a gombokat és csúszkákat használja a Lightroomban? Ha valaki venné a fáradságot és tervezne egy komolyabb kontrollert kifejezetten Lightroomhoz, ahol minden csúszka, tekerő és gomb a helyén van, kézre áll, a színekre vonatkozó tekerők meg lennének festve színek szerint, a többi tekerő és gomb felcímkézve (és persze előre betanítva, vagyis szinte plug-and-play), ha Page-eket kell használni, akkor kis kijelzők mutatnák a tekerő/potméter adott funkcióját, stb. Ez maga lenne az álom. Ha ez 100-150ezer alatt kijönne, megkockáztatom, hogy minden harmadik lightroomozós fotós ezt használná a világon. A Kickstarterek és egyéb kalapozós weboldalak korában ráadásul túl nagy anyagi ráfordítás sem kellene megcsinálni. Valaki?

UPDATE: TOVÁBBI INFORMÁCIÓT A TÉMÁBAN EGY KÉSŐBBI CIKKÜNKBEN TALÁLSZ! Ha érdekel a téma, feltétlenül olvasd el, fontos friss infók vannak benne!

———————–

Előzmény:

Ha valamit nem értesz, olvasd el korábbi cikkeinket a témában itt és még korábban itt.

Szerző: Korecz Márk

Reklámfotózásban és vállalati fotózásban foglalkoztatott alkalmazott fotográfus, a FotóSarok Blog, továbbá az egyetlen stúdióvilágítással foglalkozó, hazai blog alapító szerzője.

Oszd meg ezt a posztot
  • Andras Csöre

    Számomra döbbenetes hogy a fotóiparban még csak most kezdik pedzegetni azt ami a film/color correction iparban ezer éves… :v
    Mármint rendes hard panel… :v

    • Ugye??? A másik ilyen iparág az autóipar, amit hasonlóan értetlenül figyelek. Ma már minden okos. Okostévé, okostelefon, okossütő, okoskarkötő még okosmelltartó is van. Ehhez képest az autókban még mindig ott tartunk, hogy kihangosíthatod a telefonodat bluetooth-szal. A top-top kategóriás kocsikban egye fene van egy picit több. De az okostelefonnal való normális együttműködés még mindig nem iparági szabvány.

      • Oké mondjuk ne feledjük, hogy a Lightroom 2007-ben jelent meg, 2008-ban kezdett népszerűvé válni. A film/color correction ipar picit öregebb :)

  • Looser

    A CC a MIDI “Control Change” üzenet/parancs rövidítése.

  • Nem Tom

    Egy gyarto termekei nem kerultek radarra: http://www.tangentwave.co.uk
    Esetleg talan a kozeljovoben (decemberben) az egyik altalad emlitett szoftver talan netan lehet, hogy veletlenul tamogatni fogja ezeket az eszkozoket. (es mar igy is sokat mondtam)

  • Vettem egy Novation Nocturn kontrollert. Feltelepítettem a legújabb Automap és MIDI2LR szoftvereket. De ennek ellenére nem akar működni, a MIDI2LR nem érzékeli az eszközt. Az Automap-ben nem tudom elvégezni a kontroller tekerő és gombkiosztás beállítását. A “Mixer/Plug-in Mappings” fülön megjelenik az eszköz képe, de mellette semmi nincs a listában. És az “Edit Mapping…” gomb is inaktív. Mi lehet a probléma? Előre is köszönöm a segítséget!

  • János Peterdi

    kipróbáltam és tök jó, de nem tudok rájönni, hogy hogy lehet beállítani hogyha hozzáérek egy tekerőhöz akkor a Lr-ban is ahhoz a panelhez ugorjon. Tudnátok segíteni ebben? :)