Photokina összegzés, minden bejelentés egy helyen

Javában zajlik a Photokina, ami valljuk be, az elmúlt évek legizgalmasabb kiállítása lett. Emlékezetem óta (ami akár egy aranyhalé) egyik évben sem volt ennyi érdekes és izgalmas bejelentés mint most. Lássuk sorban, röviden, néhány új infóval megspékelve.

Canon

canon_eos_r_mirrorless_digital_1433711

A Canon ugye bemutatta az EOS R fullframe mirrorless rendszert. Kapott hideget meleget, és bár biztos vagyok benne, hogy egy szerethető fényképezőgépről beszélünk és sok jó megoldást pakoltak bele, azért vannak hátulütők is. Az egyik, hogy – ahogy sejteni lehetett – a Canon csak a kötelező minimumot hozta. A kamera dinamikatartománya az első tesztek szerint gyengébb, mint az 5D Mark IV-é, és a fókuszrendszer is van még hova fejlődjön. A másik dolog, amibe bele lehet kötni, hogy iszonyatosan drágák a hozzá való objektívek. Azt viszont több helyről hallani, hogy az EVF nagyon jó lett, annak ellenére, hogy papíron ugyanaz, mint a Sonyé, a valóságban sokkal élethűbb látványt ad a szemnek.

Nikon

 

Nikon_Z7_sensor

A Nikon is belehúzott a fullframe mirrorlessbe a Nikon Z szériával. Nagyjából ugyanazt lehet elmondani róla, mint a Canonról, vannak nagyon jó megoldások benne, de egy kicsit ez is amolyan kötelező minimum lett, ami csak arra jó, hogy megállítsa az elvándorlást, és ehhez is nagyon drágák lettek az optikák. Talán nem árulok el nagy titkot azzal, hogy ha minden jól megy, lesz majd Nikon Z teszt itt a FotóSarok Blogon, de egyelőre én sem tudok konkrétumokat, még az se 100%, hogy kapok gépet, így erről nem is beszélnék többet. Talán csak annyit, hogy ha összejön, akkor egy igazán objektív és gyakorlatias tesztre számíthattok egy olyan embertől, aki 9 évig Canonos volt, jelenleg Sonyzik, de mindig is sokra tarotta a Nikont. Elfogultságnak nyoma sem lesz, ezt garantálom.

Sony

sony_fe_24mm_f_1_4_gm_1435887

A Sony egy 24-es GM objektíven kívül nem mutatott be semmit az idei Photokinán. A cég sajtótájékoztatójából és a főnökökkel készült interjúkból azonban kiderül, hogy nem ülnek a babérjaikon. 12 új E-bajonettes optikát terveznek a közeljövőben piacra dobni, ezzel információim szerint 60-ra emelkedik a natív Sony obik száma. Valszeg jönnek a nagytelék a cégtől, ugyanis az EyeAF-et épp állatokkal való használatra csiszolgatják. Azt is megtudtuk a Sonytól, hogy az A7S III kamera később jön, mint ahogy azt az internet népe hiszi, ennek pedig egyetlen oka, hogy vinni fog mindent, mint a piros 7-es…vagy ahogy a Sony managere fogalmazott, “szeretnék meghaladni a vásárlók elvárásait”, ezért még csiszolgatják. 8K videó 2020-ig nem lesz a gépeikben, de utána szerintük ez a jövő, és azt is elmondták, hogy van még bőven tennivalójuk a FullFrame és az APS-C vonalon, mielőtt elkezdenének középformátumban gondolkodni.

Fujifilm

angledview-2

A Fuji az elmúlt napokban, hetekben bemutatta az X-T3 APS-C zászlóshajót számos jósággal, az első teszteken dicsőítik. A Photokina nyitónapján pedig tovább tolták a GFX középformátum szekerét, bemutattaák a GFX 50R-t, egy rangefinder-stílusú középformátumú riportergépet, ami minden idők legolcsóbb középformátumú kamerája lett a 4500 dolláros árával. Az első hands-on tesztek és próbák alapján egy hatalmas tégla a gép, de tegyük gyorsan hozzá, hogy a régi filmes középformátumú riportergépek pont ugyanekkorák voltak. A gép fókusza a tesztek szerint nem rossz, de mozgó témák követésére nagyjából alkalmatlan, a képminősége viszont hagyományosan brutális. A Fujifilm bejelentette a 100 megapixeles középformátum fejlesztését is, ami jövőre válik valósággá. Ez egy igazi “világelső” kamera lesz a középformátum piacán: az első PDAF, az első IBIS, az első 4K videót rögzítő KF…meg ilyenek. Egyet nem sikerült jól megcsinálni, az a design: valami förtelmesen ronda gép lesz, különös tekintettel a kb. nyersen hagyott portrémarkolatra. A cég új GF objektíveket is bemutatott a rendszerhez, azt is elmondták, hogy a GF optikák 100MP kirajzolására lettek tervezve. A fenteik mellet – nem mellesleg – a Fujifilm bemutatott egy X-bajonettes (APS-C) 33mm f/1.0 objektívet is, ami szerintük az első ilyen fényerejű a piacon mirrorless kamerára. Ezen kívül meg kell még említeni, hogy a Fujifilm is szövetséget kötött a Phase One-nal, így már nem csak Sony-verzió létezik a Capture One professzionális RAW feldolgozójukból, hanem Fujifilm is. Ez nem csak azt jelenti, hogy végre megérkezett a C1-ba a Fujifilm, és legfőképpen a középformátumú Fujifilm RAW-támogatás, hanem azt is, hogy a Fuji tulajok kedvezményes áron tehetik magukévá a Capture One Pro egy olyan speciális verzióját, ami teljes értékű szoftver full funcionalitással, de csak Fujifilm RAW-fájl támogatást nyújt.

Panasonic

frontview-1

A cég elég komoly pofont adott a piacnak, ugyanis ők is felszállnak jövőre a fullframe mirrorless hajóra egy, sőt egyenesen két nem piti kamerával. Annak ellenére, hogy az internet népe már akkora fullframe mirrorless dózist kapott az elmúlt 1-2 hónapban, ezért jócskán megcsömörlött a témától, azért sokan tudtak még lelkesedni a Panasonic S1R iránt. A kamera egyébként láthatóan egy sokmindenből összegyúrt összvér lett, van benne néhány dolog, ami Nikonos (pl. a szemkagyló), van benne néhány ami picit a Canonra hajaz (pl. kezelőszervek egy része), de mindegy is. Első körben három objektív fog érkezni hozzá, egy 50/1.4 fix, egy 24-105/4 kitobi és egy 70-200, aminek sokan megörültek, de le kell lomboznom a kedélyeket. Akármelyik képen nézegetem azt az objektívet, nagyon picike, pont olyan széles, mint a 24-105, szóval az egy f/4-es 70-200 lesz sajnos, nem f/2.8. A cég ugyanakkor stratégiai együttműködésre lépett a Leicával és a Sigmával, így előbbi – sajnos ultraméregdrága – objektívjei is rá fognak menni az S1R-re, és ami kellemesebb hír, hogy a Sigma is gyártani fog hozzá obikat. Aztán kevesen figyeltek fel a fentiek mellett arra, hogy a Panasonic és a Leica szokásos koprodukcióban bemutatta a világ legfényerősebb zoom objektívjét, mégpedig 10-25mm f/1.7-et. Na persze ez m4/3-ra megy “csak”, így fullframe ekvivalens értéken nagyjából egy 20-50mm f/3.5 optikának feleltethető meg az általa generált kép.

Sigma

sigma70-200

A fent említett L-Mount Association-be a Sigma is belépett, ami azt jelenti, hogy nem csak simán L-mount objektíveket fognak gyártani, hanem a jelenlegi obiparkjukat megcsinálják L-véggel, csinálni fognak adaptereket is L-hez, és fognak tervezni kifejezetten mirrorless L-mountra szánt üvegeket a jövő évtől. De ami a legkeményebb, hogy nekik is lesz fullframe mirrorless kamerájuk 2019-ben, ráadásul Foveon szenzoros. Erre várt a fél világ nagyjából fél-egy évtizede. Ezeken kívül a Sigma egy sor új objektívet is bemutatott Canonra, Nikonra, Sonyra és m4/3-ra. Ezek közül persze a legizgalmasabb a régóta várt 70-200/2.8 OIS frissítés lett. Ha ez önmagában jön, erről szólna az egész fotós szaksajtó, de sajnos most elveszett a hír a Photokina dömpingben. A Sigma e hónapban ünnepelte az új Global Vision szériájú objektívek 6. születésnapját, ekkor, vagyis 2012 szeptemberében jelent meg az azóta hatalmas karriert befutott ART széria. Na kb azóta várjuk, hogy mikor húzzák be a népszerű 70-200-at a Global Vision ernyője alá. Ez most megtörtént, és bár nem Art lett, hanem Sport kategóriás, de ez ne tántorítson el senkit attól, hogy lelkesedjen, biztosan remek optika lesz ez is. Csak sajnos hagyományosan nehéz is, több mint 1800g az új 70-200/2.8 OIS Sport, ami jóval nehezebb a többi jellemzően 1300-1500g-os 70-200-aknál a piacon. Említésre méltó még az új 60-600mm-es Sport obijuk is, ami a szintén régi és népszerű 50-500mm-es “Bigmát” váltja. Ezeken kívül nagylátót és croppos mirrorless obit mutattak még be.

Zeiss

ZX1_2

A patinás német gyártó bemutatta a Batis objektívcsalád 40mm f/2-es tagját, de ami sokkal izgalmasabb, az a cég hosszú évtizedek óta első fényképezőgépe, a Zeiss ZX1 digitális fullframe kamera. Ez gyakorlatilag egy okosfényképező, hardveres vezérlői alig vannak, egy hatalmas 4,3″ méretű kijelző van a hátulján és a beépített Lightroomnak, és a Wifis csatlakozásnak köszönhetően a kamerán is feldolgozhatjuk a képeinket és megoszthatjuk a neten. Szintén okosság még, hogy ők az első gyártó, akik meglépték, hogy nem dugdosunk memóriakártyát a kamerába, hanem beépített 512GB tárhelyet építettek bele. Pont egy ismerősöm emlegette a minap, hogy ha egy iPhone-ba belefér, akkor egy kamerába miért nem?

Pentax/Ricoh

Forrás: dpreview.com

Forrás: dpreview.com

A Pentax mint márka nem durrantott most semmit a Photokinára, ellenben a Pentaxot tulajdonló Ricoh igen. A GR széria ugyanis még mindig Ricoh néven fut, és a Photokinán bemutatták a III. generáció prototípusát. A Ricoh GR – ha valaki nem tudná – egy high-end kompakt gép. Az építési minősége kb. mint egy tanké, fém az egész, és APS-C szenzor ketyeg benne egy 18.3mm f/2.8 fix, de behúzható optikával (ekv. 28mm kb). A gépet azért imádják a használóik, mert igazi zsebre vágható méretű, de pro-képminőségű darab. Na ez kap most frissítést, mindenféle földi jóval.

Leica

KMZ Zenit (c)

KMZ Zenit (c)

A Leica olyat mutatott az idei kiállításon, amit álmomban nem gondoltam volna. De ne szaladjunk ennyire előre. Először is beleálltak ők is a Pana és a Sigma által (is) gründolt L-mount Associationbe. Hogyne álltak volna bele, hiszen övék az L-mount, vagyis az L-bajonett, amit eddig fullframe vonalon a Leica SL, APS-C vonalon pedig a Leica T-széria használt, mostantól pedig már a Pana és a Sigma is használhat. Aztán bemutatták a Leica S3-at, vagyis a saját középformátumú fényépezőgépük 3. generációját, amire a felhasználóik konkrétan 10 évet vártak. Ez nagyjából senkit nem érdekel, leginkább az ára miatt, pedig szerintem a valaha volt legszebb kameráról beszélünk, ha a retro vonalat nem nézzük. De haladjunk is tovább, ugyanis a Leica lepaktált az oroszokkal – ami vicces, mert pár évtizede még az oroszok másolták a Leicát -, és közösen újraélesztik a legendás Zenit márkát a Zenit M kamerával, rajta pedig a Zenitar 35/1 obival. Ez egy “jóárasított” Leica M lesz, távmérővel és minden okossággal, ami a 6 évvel ezelőtti Leica M Typ 240-ben volt. Tehát ez egy viszonylag régi Leica gép, pöppet áttervezve (pont annyira, hogy rondább legyen, mint az eredeti M – szerény véleményem ez), és ha a hozzá tartozó 35mm f/1.0 objektívet is nézzük, akkor nagyjából féláron, mint az eredeti. Amit szerettem volna elmondani az elején, hogy hatalmas pacsi jár a Leicának ezekért a húzásokért. Bizonyára nem lehet könnyű patinás luxusmárkaként kis szériás, ne adj Isten patinás luxustermékekkel megélni egy olyan piacon, ahol brutál verseny van, rengeteg a szereplő és észvesztett a technológiai fejlődés. Ahol vannak olyan gyártók, akik kb. minden mindegy alapon öntik a pénzt a fejlesztésbe, hogy dupla tempóval tudjanak haladni, mint a többiek, némi szeletet megcsípve ezzel az torta egészéből. Biztos vagyok benne, hogy a Leica élt szebb napokat is, pont úgy, mint a Hasselblad. A legtöbb gyártó ilyenkor olyan hülyeségeket kezd el csinálni, mint a gagyizás, lásd Leicára átcímkézett, felárazott Panasonic gépek (vagy Hasselbladra átmárkázott Sony gépek anno), vagy lepaktálnak mobilgyártókkal, hogy odaírhassák a körömnyi optika mellé, hogy “ez Leica”, vagy egész egyszerűen eladják magukat a kínaiaknak és egy drón gimbalján köt ki a nevük. Kis túlzással persze. Na a Leica menedzsmentje úgy tűnik ennél okosabb volt, és úgy fog tőkéhez jutni, hogy megmarad a presztízsük. Az L-mount associationből és a Zenitből is ömleni fog a pénz, közvetlenül is a licenszdíjak miatt, és közvetetten is, mert biztos, hogy leszenk emberek, akik vesznek egy Panát vagy Zenitet, és Leica obit raknak majd rá, vagy épp fordítva, a Leica kamera árát még kinyögik, de Pana/Zenitar/Sigma objektívvel fogják használni. Nem beszélve a kiegészítőkről. Így kell ezt csinálni, szépen, okosan, gagyizás nélkül, biztosítva egy olyan márkanév fennmaradását, aki nélkül kevesebb lenne a fotográfiai ipar. Kár, hogy a Hasselbladnak már késő…

Tamron

a041e_style_180724

A Tamron nemrégiben mutatta be a 15-30mm f/2.8 VC objektívjének újgenerációs G2 tagját, és ezt tolja a Photokinán is. Az első tesztek már elérhetők a neten, én mondjuk arra lennék kíváncsi – de erről még sehol nem olvastam -, hogy vajon ezt tényleg sikerült-e 15mm-nek megtervezni, mert az első generáció csak papíron indult 15-ről, valójában pont olyan látószöge volt, mint a Canonnak 17mm-en. Tudom, mert próbáltuk, összehasonlítottuk anno kollégával.

Tokina

Forrás: sonyaddict.com

Forrás: sonyaddict.com

A kis obigyártó is tolja a szekeret, ők is példát vettek a Sigmáról, aztán meg a Tamronról, hogy hogyan lehet kinőni a gagyizásból, és minimum középkategóriás, ha épp nem prémium optikát gyártani. Aki dunsztosüvegben volt az elmúlt pár évben, az rá se ismerne most a Tokinára, hiszen ma már olyan fantázianevekkel operálnak, mint a FíRIN, az Opera, vagy a Vista. Ezek közül a FíRIN széria Sonyra megy rá, eddig 20mm-es manuál volt, de mostanság bemutatták az autofókuszos verzióját is. Sőt a cég egy szintén autofókuszos FíRIN 100mm f/2.8 Macro obit is kiállított a kölni kiállításon. Canonra és Nikonra pedig az új Opera széria megy rá, ennek első tagjai az Opera 50mm f/1.4, és az Opera 16-28mm f/2.8. Sőt bejött a Vista vonal is náluk, ezek pedig cine-optikák.

Samyang

AiRtZxbxqZkKCw06n6Mi-ZsF1Yb2h_yQPsyIsfC-71c

A koreai objektív gyártó is meglibbentett egy új üveget Kölnben, ez pedig a – figyelem újabb világelsőség – a világ legnagyobb látószögű (rektilineáris, vagyis nem halszem) fullframe objektíve, a Samyang 10mm f/3.5, Canon és Nikon bajonettel, 50 megapixelt kirajzoló teljesítménnyel.

Hasselblad

7405842097

A svédek (illetve kínaiak) három új XCD objektívet, és egy telekonvertert mutattak be az X1D kamerájukhoz. Ezek közül a 80mm f/1.9 a legfényerősebb optika az X rendszerükben, sőt a Hasselblad által valaha gyártott legfényerősebb objektív…1kg tömegével pedig a legnehezebb is az X-rendszerben. Ez fullframe értéken egyébként egy 63mm f/1.5 obinak felel meg. Az új lencsékkel együtt az X-rendszer jelenleg 21-230mm-ig lett lefedve (16.6-178mm 135-ös formátumban).

Világítástechnikai gyártók

broncolor-f160-accessories

Stúdiótechnikában is voltak komoly bejelentések. A Broncolor egy szuper LED lámpát mutatott be, ami állítható színhőmérsékletű, nagy teljesítményű, és rámennek a Bron fényformálói.

banner

A Profoto egy akkumulátoros, rádióvezérlésű, TTL+HSS mini-stúdióvakut mutatott be 250Ws teljesítménnyel, nagyjából egy Godox AD200 elfelet.

banner

A Godox prototípusokat mutogat a photokinás standján, Profoto-adaptert kap az AD200 zsebvakujuk, és a Profoto A1-hez hasonló, kerek villanófejű, nagy teljesítményű rendszervakun dolgoznak. Megy az adok-kapok a két gyártó között rendesen. Ezt lehet szó szerint is érteni, már nem csak az van, hogy a kínaiak másolják az európaiakat. Eddig a Godox diktálta az iramot, most a Profoto csinált néhány ügyes húzást, amire a Godox reagált…tehát igazi adok-kapok megy.

42633837_535350603553755_6204363439150727168_n

Úgy látszik a Profoto lavinát indított el az A1-gyel, ugyanis a Jinbei ugyanilyet készít, ami most mutattak be…meg új rádiós vezérlőt is, ami egyszerre minden nagyobb márkával kompatibilis (a talpán kisebb érintkező-csomag található), és menüből lehet kiválasztani, hogy Canonnal, Nikonnal, vagy Fujival akarjuk használni. Vagy adapterrel Sonyval, mert azok mindig különcködnek…

A Phottix a Juno vakujuk frissítését leszámítva nem annyira hardvert, mindinkább szoftvert jelentett be Odin Z OS néven, lecseréli ugyanis az Odin kioldójuk firmware-jét egy rendkívül modern verzióra, ami nem csak real-time vezérlést biztosít a Phottix vakukon, hanem rendelkezik egy érdekes TTL/Manuál konverziós programmal is: TTL mérés (elővillanás) alapján állít be a vakun rögzített manuál értéket. Ezen kívül itt is megérkezik a vakukba a keresztkompatibilitás, vagyis ugyanazt a vakut tudja vezérleni a Canon és a Nikon kompatibilis vezérlő is.

A fenti gyártókkal ellentétben a Yongnuot viszont nagyjából elveszítettük, kiadnak néha egy-egy vakut, de talán már ők maguk sem értik, hogy mi a rendszer bennük, ezen kívül meg bohóckodnak mindenféle LED lámpával, és gagyi-szintű Canon-klón objektívekkel.

Kis gyártók

irix150mmf28macrofeat-800x420

Néhány kisebb gyártó is virított a Photokinán, az Irix, amely eddig szuper minőségű nagylátókat csinált DSLR-re, most bemutatta a 150mm f/2.8-as 1:1 Macro objektívet nulla torzítással, Canonra, Nikonra és Pentaxra.

laowa_photokina

A Laowa pedig egy tucat új objektívet mutatott be, melyek jórésze m4/3 optika, de vannak köztük Sony FE, DJI DL bajonettes üvegek is, és Cine-optikák. Sőt egy Fuji GFX középformátumú obi is, mely az eddigi legnagyobb látószögű üveg, amit a GFX-re rátehetünk, továbbá van egy 2x nagyítású (2:1) 100mm f/2.8 ultra-macro, ami DSLR-ekre való.

Egyelőre ennyi. :)

Szerző: Korecz Márk

Reklámfotózásban és vállalati fotózásban foglalkoztatott alkalmazott fotográfus, a FotóSarok Blog, továbbá az egyetlen stúdióvilágítással foglalkozó, hazai blog alapító szerzője.

Oszd meg ezt a posztot